Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

LELKEMHEZ

LELKEMHEZ[249]


      Én lelkem, ki az égi tejúton a földre suhantál
          S bennem az életerő drága zsarátnoka vagy,
      Nincs panaszom rád, mert ragyogó és szép a tehetség,
          Mely fölemel s nemesen gyújtja ki szellememet.
 5   Úgy léptél ki a Rák kapuján fönt, hogy nem is ittál
          Búsan a Léthe szelíd habjaiból feledést.
      S ott, hol a fürge Oroszlánt éri a mennyei Serleg,
          Ott siklott le az út, életem útja megint.
      Észt a Saturnus adott kegyesen, Jupiter meg erélyt, Mars
10       Bátorságot, a Nap lángra csiholta szived.
      Vénusz a jóra, az isteni Hermesz a szépre tanított,
          S életed őserejét Cynthia adta neked.
      (Cynthia állt őrt ott, hol a Lét a Halálba fut árván,
          Ő ez a földi világ, s hódol az égnek a föld!)
15   Ám ha megunva a csillagokat bús porhüvelyembe
          Költöztél, ne feledd, hogy nyomorult ez a test!
      Mert ha az arca nem is rút, és az alakja se félszeg,
          S termete is daliás: más, ami engem emészt!
      Nézd csak e nyűtt tagokat, nincs bennük erő, csenevészek,
20       Renyhe a sár, amiből mesteri kéz faragott.
      Hol csupa jég a kezem, hol lüktet láztól a bőröm,
          Nap-nap után ez okoz gondot; olyan beteges!
      Nátha gyötör folyvást, a fejem zúg és belesajdul,
          Majd meg a két szemem ég s könnyezik, annyira fáj.
25   Sokszor a vér is elönt, gyulladt a vesém, s ha a gyomrom
          Dermedten didereg, májamat őrli a láz.
      Tán e törékeny test is azért volt kedves előtted,
          Hogy csak e gyöngefalú fogda lakója legyél.
      Ó, de mit ér a csudás lángész is, hogyha a test roncs,
30       Bölcs se leszek, ha ilyen vézna a szervezetem.
      Atlasz zord erejét s Miló testét se kivánom,
          Lennék törpe is én, csak ne gyötörjön a kór.
      Így vagy időzz inkább oly testben, amely derekabb, vagy
          Költözz vissza megint s járd be az égi mezőt.
35   S míg ezer esztendőt vezekelsz fönt, arra vigyázz csak,
          Hogy ne borulj a botor Léthe fölé epedőn.
      És ne feledd, hogy nyűg volt rajtad e test, s ha az égből
          Újra leszállsz, ne akard régi bilincseidet.
      Hogyha pedig vak végzeted az, hogy e földön is élj, légy
40       Bármi, csak ily szomorú emberi pária ne!
      Röpködj inkább, mint a szelíd méh, s gyűjtsd csak a mézet,
          S légy ragyogó hattyú, mely a tavon dalol is,
      S rejtsen bár el a tenger, az erdő: mindig az ember
          Sorsa elől menekülj, mely csupa fájdalom itt!
                                                                  (Berczeli Anzelm Károly fordítása)



[249] 250

1–4 A szakirodalomban 1466-ra datált versben a betegségektől megnyomorított test és az öntudatát megőrző, a kínokkal dacoló lélek konfliktusát az újplatonista filozófia nyelvén szólaltatja meg Janus, s ehhez elsősorban macrobiusi gondolatokat, terminológiát használ fel. Ugyancsak jelen van a vers nyelvi-gondolati eszköztárában Vergilius Aeneisének 6. éneke, amely alapvetően a sztoikus filozófia Poszeidóniosztól (i. e. 135–51) eredő, de Cicero által átdolgozott szintézisét próbálta beledolgozni a lélekvándorlással kapcsolatos filozófiai elképzelésekbe. A lélek (mens, anima) kiáradását, emanatióját a gyarló földi testbe Macrobiusnak Cicero Somnium Scipionisához írott kommentárjai (Commentarii in Somnium Scipionis) alapján írja le Janus (Macr. comm. 1,12,1–2). A költő lelke mind erkölcsi jóságát (probitas), mind pedig szellemi frissességét, tehetségét (vegetum ingenium) tekintve kiváló.

5–8 A lélek (Macrobius szerint) a Capricornus és a Cancer (Rák) csillagképek közötti kapun lép ki (comm. 1,12,1–2), ahol valamennyi alászálló lélek „feledést iszik” (comm. 1,12,9: sed oblivionem quidem omnes descendendo hauriunt, aliae vero magis, minus aliae). Janus lelke alig ivott a feledés vizéből (Léthé, Oblivio), így könnyebben visszaemlékezik arra a tökéletes tudásra, amellyel a Tejúton még rendelkezett. A lélek útja a Rák kapuján való kilépést követően a Rák és az Oroszlán között elhelyezkedő Kehely (amely Dionüszoszé = Liberi patris) érintésével folytatódik, ebből a kehelyből issza a lélek a feledést, ezért használja Janus a mystica Cratera kifejezést (comm. 1,12,7–8).

9–14 A lélek a descensio során az egyes bolygóktól különféle cselekvési képességeket, tudást kap (comm. 1,12,14: in Saturni ratiocinationem et intelligentiam […] In Iovis vim agendi […] in Martis animositatis ardorem […] in Solis sentiendi opinandique naturam […] desiderii vero motum […] in Veneris […] pronuntiandi et interpretandi […] in orbe Mercurii […] naturam plantandi et augendi corpora, in ingressu globi lunaris exercet). Janus e leírástól csak ott tér el némiképp, ahol a Vénusszal kapcsolatban megemlített desiderii motum helyébe az affectus pios kifejezést illeszti, azaz nem a gyönyör, a vágyakozás jutott neki az istennő bolygójától, hanem a püspökhöz illő kegyes szeretet (Ven. Fort. carm. 6,5,282). Macrobius írja, hogy a Hold és a Föld közötti térség a halál, az Alvilág helye (comm. 1,11,6: atque ideo inter lunam terrasque locum mortis et inferorum vocari: ipsam lunam vitae esse mortisque confinium, et animas inde in terram fluentes mori, inde ad supera meantes in vitam reverti nec immerito aestimatum est), maga a Hold pedig az élet és a halál mezsgyéje.

15–16 A test börtönébe, edényébe (carnea testa) költöző léleknek az ő testénél jobbat kellett volna választania.

17–20 Janus tagjait nagyon híg sár (molle lutum) ragasztotta össze Promethea arte, azaz olyan módon, ahogyan Prométheusz egykoron megteremtette az embert. Janus itt visszautal az Ovidiusnál olvasott „teremtéstörténetre” (met. 1,80–83: natus homo est, sive hunc divino semine fecit / ille opifex rerum, mundi melioris origo, / sive recens tellus seductaque nuper ab alto / aethere cognati retinebat semina caeli, / quam satus Iapetho mixtam pluvialibus undis / finxit in effigiem moderantum cuncta deorum; vö. Gn 2,7: formavit igitur Dominus Deus hominem de limo terrae). A prométheuszi sár, amely a testet összefogja (vö. Pers. 3,23–24: udum et molle lutum es, nunc nunc properandus et acri / fingendus sine fine rota), nem formálódott erős edénnyé a fazekaskorongon. Janus finoman megformált metaforája (carnea testa – molle lutum) a következőkben a carnea testa hibáit magyarázza.

21–22 Az egymással viszálykodó testrészekbe beleoltott mala temperies (Macr. Sat. 7,10,5: per malam temperiem, quam Graeci diskrasian solent vocare), a hideg és a meleg, a száraz és a nedves ellentétét felodani képtelen mérséklet (temperatio) okozza a vég nélkül jelentkező különféle testi nyavalyákat. Ellentétben a makrokozmosz egykori, össze nem illő, viszálykodó elemeivel (met. 1,9: non bene iunctarum discordia semina rerum), amelyeknek harcát (met. 1,18–21: obstabatque aliis aliud, quia corpore in uno / frigida pugnabant calidis, umentia siccis, / mollia cum duris, sine pondere, habentia pondus. / Hanc deus et melior litem natura diremit) végül temperálta a teremtő (démiurgosz), a test temperációja nem sikerült, Janus testében, e mikrokozmoszban a mala temperies uralkodik a testrészek felett. A négy elemből (tűz, levegő, víz, föld) megalkotott testben a hideg, a meleg, a száraz és a nedves egymással folyton viszálykodó alapminőségei miatt nincs soha harmónia. E gondolatok filozófiai igényességgel megfogalmazott magyarázatát ugyancsak Macrobiusnál olvashatjuk (comm. 1,6,20–40).

27–28 Talán azért választottad éppen ezt a törékeny „börtönt” (gracilis compago; vö. Cic. de sen. 77: dum sumus inclusi in his compagibus corporis), hogy e gyönge tömlöcben (tenui carcere; vö. Cic. 3,2: te corporum vinclis tamquam e carcere; 3,4: te corporis custodiis liberaverit; Verg. Aen. 6,734: dispiciunt clausae tenebris et carcere caeco) jobban visszaemlékezhess tökéletes égi gyökereidre? – teszi fel a kérdést lelkének Janus.

30 Pittakosz (i. e. VII. sz. második fele–570) a leszboszi Mütilénében türannoszi tisztre emelkedett. Nevéhez fűződnek az első írásos törvények, amiért is a hét bölcs (septem sapientes) egyikeként tiszteltetett.

31 Az óriási (moles) Atlasz az eget tartja. Milón (i. e. VI. sz.) híres ókori birkózó, aki i. e. 532–516 között hatszor győzött az olümpiai és huszonötször egyéb játékokon (vö. Gell. 15,16; Val. Max. 9,12, ext. 9).

34 A lélek a neki elrendelt testet (commissa membra) sokáig (diu) és jól (bene) segítse, vagy pedig térjen vissza gyorsan (cito) az elhagyott csillagokba (deserta in astra redi).

35–40 A lélekvándorlásról szóló tanítás alapmotívuma, a lélek tisztulási folyamatában döntő fontosságú, ezer évenként ismétlődő újjászületés gondolata Janusnál az Aeneis 6. énekének néhol zavaros, ellentmondásokkal teli filozófiai fejtegetései alapján fogalmazódik meg (Aen. 6,748–751: Has [sc. animas] omnis, ubi mille rotam volvere per annos, / Lethaeum ad fluvium deus evocat agmine magno, / scilicet immemores supera ut convexa revisant / rursus, et incipiant in corpora tarda reverti). A léleknek azért nem ajánlatos (fugito) újra innia a Léthé (Feledés) vizéből, mert akkor ezer év múlva elfelejtené e mostani (priscis curis) szenvedéseit, s esetleg újra e bilincseket venné magára (vö. Aen. 6,713–715: Animae, quibus altera fato / corpora debentur, Lethaei ad fluminis undam / securos latices et longa oblivia potant; 719–721: anne aliquas ad caelum hinc ire putandum est / sublimis animas iterumque ad tarda reverti / corpora).

41–44 A zárósorok keserű hangú tanácsai végén Janus újra az egyik emberi teremtéstörténetre utal, amikor is a vízözönt követően Deukalión és Pürrha a maguk mögé hajigált kövekből teremtette újjá az emberi nemet (Ov. met. 1,411–415: inque brevi spatio superorum numine saxa / missa viri manibus faciem traxere virorum, / et de femineo reparata est femina iactu. / inde genus durum sumus experiensque laborum / et documenta damus, qua simus origine nati). – A vers egészét jellemző szinkretikus látásmód és fogalomhasználat miatt sem tekinthetjük ezt a szép költeményt Janus filozófiai nézeteit összegző alapversnek.