Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

A ROSKADOZÓ GYÜMÖLCSFA

A ROSKADOZÓ GYÜMÖLCSFA[250]


      Én, aki nyílegyenest törtem sudarammal az égnek,
          Seprem most leborult lombozatommal a port.
      Nem külső, idegen terhek roskasztanak engem,
          Önnön termésem húzza le bús fejemet.
 5   Társaimat viharos villámok döntik a földre,
          Rám ez a dús termés hozza a szörnyü halált.
      Ép volnék ma is én, ha nem önt el a százszoros áldás;
          Mind az enyém a gyümölcs, mely, ime, porba terít.
      Nincs más hátra: a balta setét vasa vágja el éltem,
10       S máglyák lángjai közt pusztulok el megadón.
      Jobb a diófának: termése miatt verik őt le,
          Engem a termésem súlya tör össze maga.
      Épp ily díjat nyert Agamemnon hitvese hajdan,
          S az, ki a háboruba küldte gyanútlan urát.
15   Ó, de ha így fizet, ily gonoszul, anyjának a gyermek,
          Akkor a természet szent joga, jaj, hova lesz?
      Azt diktálja az ész: ne akarjon szülni az asszony,
          Vesszen a magzat, amely duzzad az anyja ölén.
      Bárcsak durva fagyok perzselték volna le szirmom,
20       Amikor ifju tavasz csalta ki bimbaimat!
      Vagy letarolták volna a vad szelek a be sem érett,
          Zsenge bogyót, sűrűn nőtt, buja kincseimet!
      Meddő árnyam várna csak arra, ki lankad a hőtől,
          S nem másért, csak ezért tisztelik úgy a platánt.
25   Karcsú, szép, sudaras törzsek, hallgassatok énrám,
          Széttárván ölelő, széles-erős karotok:
      Díszes kerti gyümölcs ne legyen soha szívetek álma,
          Éppen elég, ha a lomb lep, noha magtalanul.
      Rátör a büszke gyümölcs a sudárra, mely élteti-hordja,
30       Egyszerüen, szeliden díszlik a fán a levél.
      És te, ki erre kerülsz, ágast állítni ne restelj
          Csüggő gallynak, emeld helyre a dűlt terebélyt,
      Gyakran gyógyította be már gyöngéd idegen kéz
          A rokon által ütött mély, szomorú sebeket.
35   Rakj hát holmi karót e szegény ágaknak alája,
          Szednivaló is akad, újra ha erre kerülsz.
      Tennen terhed is úgy könnyüljön, s véreid ádáz
          Tetteit úgy ne legyen felpanaszolni okod.
                                                                  (Kardos László fordítása)



[250] 251

1–4 A szakirodalomban 1468 őszére datált elégia a 203. epigramma metaforáit bontja ki, a mintának tekintett (Ovidiusnak tulajdonított) Nux című elégia gondolatmenetét, megfogalmazásait követve.

7–8 Vö. Nux 25: Certe ego, si nunquam peperissem, tutior essem: […]; 107: Fructus obest, peperisse nocet, nocet esse feracem.

9–10 A gesztenyefa maga kéri, hogy – ha megérdelemelte a halált – vágják ki, rakják a tűzre, s ezzel végetérnek szenvedései (Nux 177–180: Si merui videorque nocens: imponite flammae, / Nostraque fumosis urite membra focis. / Si merui videorque nocens: excidite ferro, / Et liceat miserae dedoluisse semel).

11 A Nux idézett 107. sorára utal vissza. A nux fordítása (itt) véleményünk szerint gesztenyefa és nem diófa.

13–14 Mindkét mitológiai példában az anyát (genetrix) saját fia ölte meg. Agamemnón feleségét, Klütaimnésztrát fia, Oresztész gyilkolta meg, s ugyanígy járt Eriphülé, Amphiaraosz felesége, aki csellel rávette férjét, hogy részt vegyen a hetek Thébai elleni hadjáratában. Amphiaraoszt a harcból való menekülés közben kocsijával együtt elnyelte a föld. Alkmaión, a fia, apja halálát megbosszulandó megölte anyját.

19–22 Vö. Nux 163–164: Atque utinam subitae raperent mea poma procellae, / Vel possem fructus excutere ipsa meos; vö. még Ov. met. 14,763–764: sic tibi nec vernum nascentia frigus adorat / poma nec excutiant rapidi florentia venti.

23–24 A forróságot kerülőknek meddő árnyékot adó platán példáját a gesztenyefa is említi (17–18: platanis sterilem praebentibus umbram / Uberior quavis arbore venit honos). A szemléletes metafora művelt kertjei az itáliai egyetemekre utalnak, ahol a versszerzés dicsőségével, képességével ajándékozzák meg a Múzsák s a tudós kertészek az odaérkezőket, ám ez a pomifera laus – hasonlóan az ő példájához – végzetes lehet számukra, mert később gyümölcseik súlyával (azzal a ténnyel, hogy költővé váltak) nem tudnak megbirkózni (vö. Epist. Guar. I. 25,251–258: optimas ego semper iudicavi arbores, quae plurima ac generosa paucis annis poma ediderint, sicut a Manuele nostro factum est).

31–34 Lásd a 203. epigrammához írt magyarázatokat! Csak találgatni tudjuk, hogy Janus kitől vár segítséget, hogy a peregrinae clementia dextrae kifejezésnek mi is lehetett a pontos értelme: talán a zsákutcába jutott költészetet új feladatokra inspiráló vagy Janust politikai konfliktusaiból kisegítő, valószínűleg Itáliából érkező segítségre gondolhatunk.