Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)
Balassi Kiadó
Johannes Pannonius üdvözletét küldi Marcus Aureliusnak.
Minthogy már hozzá voltam szokva az állhatatos kérlelésekhez, Marcus Aureliusom, megint szenvedélyes buzdításaiddal hajtottál fordítói munkára. Fogadj hát megint egy kis Plutarkhosz-könyvet,[252] amelyik tréfás vonásokkal festi meg a kotnyeles emberek természetét. Nem hinném, hogy haszontalan lenne az igyekvők számára; mert vagy szenvednek e betegségben, s ezt olvasván meggyógyulhatnak, vagy épek és egészségesek, mint te, s akkor szórakozhatnak rajta.
Ha azt várod, mint rendelkezem róla, előző művecském előszavacskájához utasítalak, mert ezt is amahhoz kell csatolnod. Ezúttal ugyanis fontosabb dologról óhajtok véled tárgyalni.
Azt a főnevet, amelyet e könyv címéül látsz fölírva, Aulus Gellius – ki, úgy hiszem, az Attikai éjszakákban ír e tárgyról – annyira lenézte, hogy azonnal valami alkalmasabb szó után kutatott; végül is lemondván arról, hogy meglelheti a polupragmosune latin megfelelőjét, tekervényesen körülírta. Ugyanő viszont rendkívül gyakran használja a kíváncsi helyett a fontoskodó szót.[253] Én azonban – e tudós és ékes stílusú szerző engedelmével – hol kotnyelesnek, hol kíváncsinak nevezem az e hibában leledzőket,[254] magát a hibát pedig egyszer kotnyeleskedésnek, másszor kíváncsiskodásnak. Hiszen épp Nigidius – kit ő maga tart Varro mellett a legnagyobb tudósnak[255] – állítja, hogy az iszákos vagy babonás-féle szók származékai mindig a szóban forgó tulajdonság túlzott mértékét jelentik. Cicero is, amikor – főleg A kötelességek első könyvében[256] – arra figyelmezteti a jövevényeket, hogy idegen államban ne legyenek túlzottan kíváncsiak; valamint Catullus – hasonlóképp éber őre a latin nyelvnek[257] – amikor így beszél:
Számlálgatni kíváncsi azt ne tudja,
sem bűbájjal rontani egy gonosz nyelv![258]
akkor nyilvánvalóan csak rosszalló értelemben alkalmazzák ezt a szót. Joggal választottam tehát, még ha élnek vele egyéb jelentésben is.
Csakhogy nehézkes ez a kotnyeleskedés – s azt hiszem, a kíváncsiskodás is! Ám a többi hasonlóval együtt vagy a szükség teszi majd elviselhetővé, vagy – mint Cicero boldogság meg boldogulás szava[259] – egykor majd megfinomul használat közben. Noha éppen Cicero alkot gátlástalanul és orrfintorgatás nélkül a Tusculumi beszélgetések során szoknyavadászból szoknyavadászkodást, vétkesből vétkességet, a részegesből részegeskedést[260] s másutt egy sereg hasonló származékot. De a fenti néhány példa talán már védelmébe veszi a szokatlan szavakat. Ha viszont a mű egészében hiányolod a választékos nyelvezetet, akkor gondolj először is arra, mily nehezen születik minden fordítás; azután meg arra, hogy sem szónoki, sem történeti művet nem oly nehéz fordítani, mint épp bölcseleti munkákat. Hiszen itt már az is nagy boldogság, hogy a gondolati mag pontos visszaadásával a többi sem tűnik teljesen íztelennek! Minden jót!
Padova, 1457. február 28.
(Boronkai Iván fordítása)
[251] Marco Aurelio Guarino tanítványa, 1453 táján Janus ferrarai iskolatársa. Később Velence szolgálatában fényes politikai pályát futott be. A levélírás műfajában jeleskedett, és irodalomértő mecénásként szolgálta a humanista irodalom ügyét. Ő buzdította Janust görög írók fordítására. Mesterét, Guarinót követve Janus Plutarkhosz Moralia (Erkölcsi értekezések) címen összefoglalt nagy terjedelmű filozófiai írásainak egyes (rövidebb) darabjait kezdte el fordítani. A Marco Aurelióhoz intézett ajánlólevél (TELEKI, II. 70–71) szerint 1456. dec. 1-jén fejezte be a Quibus modis ab inimicis iuvari possimus? (Hogyan húzhatunk hasznot ellenségeinkből? – TELEKI, II. 3–22) címmel ellátott rövidke írás fordítását. Ekkor a pestisjárvány miatt rövid időre a Padova melletti Montagnanában tartózkodott, valószínűleg Galeottó házában, s társaságukat élvezte Marco Aurelio is.
[252] Újabb fordítása is Plutarkhosz Moraliájából készült, De negotiositate (curiositate) (A kíváncsiskodásról – TELEKI, II. 22–45) címmel. A Marco Aurelióhoz írt ajánlólevél (TELEKI, II. 72–74) datálása (1457. febr. 28.) szerint ezt a fordítást három hónap alatt készítette el.
[253] Aulus Gellius (130 k.–165 k.) római író a Noctes Atticae című művének egyik fejezetében (11,16) ugyancsak Plutarkhosz művének a címén (Peri polüpragmoszünész) elmélkedik, az általa hirtelenjében kiötölt de negotiositate verziót nem találva eléggé megfelelőnek. A továbbiakban Janus a gelliusi anekdotára hivatkozik, illetve Gelliusszal vitatkozik.
[254] A negotiositas (kíváncsiskodás) és a curiositas (kotnyeleskedés) fogalmakat Janus felváltva használja.
[255] Zseniális memóriával idézi a curiositas szó etimológiája kapcsán Gelliusnak egy másik levelét, amelyben az Publius Nigidius Figulusnak (†44, római nyelvész, filozófus, politikus) a religiosus szóval kapcsolatos nézeteit ismerteti (4,9,1–2: Nigidius Figulus, homo, ut ego arbitror, iuxta M. Varronem doctissimus […] Nigidius: Hoc inquit inclinamentum semper huiuscemodi verborum, ut „vinosus”, „mulierosus”, „religiosus”, significat copiam quandam immodicam rei, super qua dicitur).
[256] Vö. Cic. de off. 1,125: Peregrini autem atque incolae officium est nihil praeter suum negotium agere, nihil de alio anquirere minimeque esse in aliena re publica curiosum.
[257] Macrobius Vergiliusról mond hasonló, elismerő szavakat (Sat. 6,9,12: apud Maronem, qui antiquae Latinitatis diligens fuit).
[258] Cat. 7,11–12.
[259] Vö. Quint. inst. 8,3,32: qualia apud Ciceronem „beatitas” et „beatitudo”: quae dura quidem sentit esse, verum tamen usu putat posse molliri. A Cicero alkotta szavak a De natura deorum című művében olvashatók (nat. deor. 1,34, 95).
[260] Cicero Tusculanae disputationes című művében olvashatjuk e szóalkotásokat, 4,25–26: mulierositas; 4,29: vitiositas; 4,27: ebriositas.