Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

BÁRTFAI JÁNOS BÁRTFA VÁROS TANÁCSÁNAK

BÁRTFAI JÁNOS BÁRTFA VÁROS TANÁCSÁNAK

1494. december 27.

Nagy bölcsességű és tiszteletre méltó, tekintetes Uraim!

Szeretném tudatni uraságtokkal, hogy miféle szörnyű gyötrelmek és aggodalmak közt hányódom most, amiért uraságtok kiküldetésében csak a legnagyobb nehézségek árán is alig juthatok majd utam végére. Franciaország királya[477] ugyanis roppant sereg élén tört rá Itáliára – a hír nyolcezernyi, különböző nemzetiségű gyalogot meg lovast említ –, Ferrara hercege pedig, több más szomszédos herceg s némely bíborosok társaságában, csatlakozott a francia királyhoz a pápa őszentsége[478] ellen. Elfoglaltak egy sor várost, úgymint Bolognát, Firenzét, Sienát. A király maga erőszakkal behatolt Viterbóba, s ott találván a pápa úr feleségét, foglyul ejtette, majd kapván tőle háromezer forint váltságdíjat, szabadon bocsátotta. A király hadinépe szétszéledt a környéken, s ez a népség elpusztította és elnéptelenítette szinte egész Itáliát, minden kastélyt és lakóházat – de a tengerpart városaiban is, úgymint Ravennában, Riminiben, Fanóban, Pesaróban, Senigalliában, nagyszámú hadinép tartózkodik. Mert egy illető, akit Prófétának hívnak, meg egy másik, aki a Vasas Szent Péter bíborosának fivére, nagy népet gyűjtött össze – csak törököt tízezret! –, ugyancsak a pápa őszentsége ellen, a francia király támogatására, s ez a nép tartja megszállva az egész spoletói völgyet, végig a Róma melletti Neráig. A másik oldalon pedig elfogadható híresztelések szerint – a pápa őszentsége elfogott három francia királypárti bíborost, és őszentsége nagy létszámú, de fegyelmezetlen hadinépe ott tanyázik Rómában meg a környékén; szövetségesei közé tartozik egy nagy hatalmú, Ducának nevezett úr, akit Nápoly ural, továbbá bizonyos bíborosok és hercegek, kiknek szintén nagyszámú fegyveres népük van. Ezek is elpusztították és elnéptelenítették Itália egész földjét. Hallottam egy velenceitől – gazdag kereskedő az illető, akinek pénzváltó üzlete van Rómában –, hogy ez a népség erőszakkal behatolt a házakba és pénzváltó üzletekbe, mindent elvitt, az árut éppúgy, mint egyéb holmikat, és hogy olyan drágaság van Rómában, hogy még hat igazgyöngyért sem kapni annyi száraz kenyeret, amennyivel jóllakhatnék az ember. És ez a népség a tengerparton éppúgy, mint a tengeren és utak-, ösvényekszerte, férfit, nőt egyaránt, legyen zarándok vagy bárki más: valamennyit megsebesíti, keresztüldöfi, megsarcolja, kirabolja, még a nyelvét is kivágja. Conegliano közelében találkoztam ugyanis Thurzó Péterrel, aki harmadmagával volt a veszprémi püspök egyik famulusának társaságában, s elmondta többek között, hogy Rómából jövet Firenze kellős közepén elfogták, és egyéb bántalmazások közepette keresztre is feszítették, másfél forintot érő holmiját elszedték, és társaival együtt öt napon keresztül fogva tartották. És ha nincs nála a király őfelségének a levele, még lovait és ruháit sem adták volna neki vissza. A következő napon összetalálkoztam a bácsi egyház tisztelendő szuffragáneus[479] püspökével, egy szerzetessel és egy másik szerzetessel; ő kegyes tanácsként a következőt mondta nekem: „Drága testvérem, az Istenre kérlek, fordulj vissza, ne vidd a fejedet vágóhídra, s ne keresd szándékosan halálodat, mert el fogják venni mindenedet, még életedet is, hisz’ sátáni népség tanyázik ottan! Engemet is keményen megvertek és szörnyűmód kiraboltak, sőt – tisztesség ne essék – még a hátulsó felemben is pénz után kutattak, sok gyalázattal illetvén engemet!” – Később megérkeztek Velencébe a salzburgi püspök[480] úr követei: egy doktor meg egy prépost négy famulus kíséretében. De valamennyit úgy kifosztották, hogy egyetlen dénárjuk sem maradt; végül is Velencében egy polgár kölcsönzött nekik a jelenlétemben 100 forintot, de így sem juthattak el Rómába, hanem kifosztottan tértek vissza. Egy tiszteletre méltó paptól, aki a sziléziai Nysa nevű városból jött kilenc tisztes személy társaságában, 400 forintot raboltak el Ferrara és Bologna között, kik is nyomorúságos állapotban tértek vissza. Találkoztam azután 72, Erdélyből való egyházi és világi személlyel, akik valamennyien azonmód jöttek vissza, ahogy Ancona és Loreto között kifosztották volt őket. Miután útitársaim – derék pozsonyi emberek – meghallották ezeket s az ezekhez hasonló, igaznak bizonyuló híreket, valamennyien visszatértek Velencébe. Sőt visszatért 28 temesvári, vissza több körmöcbányai és szepesi is – mindannyian kifosztva.

A velencei doge[481] Szent Tamás apostol ünnepén[482] vendégül látott bennünket Velencében, kérve és tanácsolva, hogy semmi szín alatt ki ne tegyük magunkat ennyi veszedelemnek és úti viszontagságnak. – Majd a Tamás napját követő második napon másodmagával fölkeresett engem Velencében nemzetes Bélai Simon, Domonkos[483] úrnak, a székesfehérvári prépostnak a legfőbb famulusa. Rómából jött, ahová még a francia király jövetele előtt érkezett; a szekszárdi apátság részére szóló pápai kiváltságlevelet hozta magával, amelyet még egy esztendővel ezelőtt állítottak volt ki. Elsorolni sem tudta nékem, mennyi borzalmat s veszedelmet élt át útközben, és azt mondta, hogy nincs a világon olyan ember, ki most Rómáig eljuthatna; de még ha eljut is, mit sem érne vele, mert a Szent Péter-monostort mindenfelől erősen elbarikádozták, őszentsége pedig az Angyalvárba zárkózott, és a pápai hivatalok mind zárva vannak, úgyhogy nincs az a furfangos ember, ki onnét írást csikarhatna ki. Magyarország követei, Bachkay Miklós és Fülöp doktor,[484] a fehérvári prépost úr egyetlen megbízását sem voltak képesek teljesíteni – de mellőzöm is mindezt, mert el nem mondható, mi folyik itt, és álló hét nem lenne elég, hogy uraságtoknak mind megírjam.

Miután minderről bizonyságot szereztem, Simonnal együtt elhagytam Velencét, azzal a szándékkal, hogy – bár fájdalmas könnyeket hullatva – hazatérek. Mindazonáltal eljöttünk Villachig – közben én állandóan súlyos és sérelmes elnyomatástokat forgattam eszembe, valamint azt, hogy Csepelyi úr meg a többi egri urak, úgyszintén uraságtok is ostobaságomat s esztelenségemet fogják okolni eredménytelen s dolgom-végezetlen hazatérésemért… „Istenem – fohászkodom az Úrhoz –, nem tudom, mitévő legyek. Tűz előttem, víz mögöttem: nem tudom, melyiket is válasszam. Kell-é vajon vállalnom a veszedelmeket, holott öreg ember vagyok már, testem elnehezült és beteg. De azért nagy nehezen elfeledem a magam összes bajait, és azokért, kik engem küldtek, vállalom a veszedelmeket, és ismét útnak indulok, és ha lehetséges egyáltalán, hogy emberfia bemerészkedjék Rómába, hát én leszek az: bemegyek én, és elintézem uraságtok dolgát.[485] Ha pedig senki emberfia be nem hatolhat, akkor persze én sem hatolok oda be.” Az Isten nevében, tiszta szívvel esedezem hát uraságtokhoz, tanácskozzátok meg, mitévő legyek. Megírtam mindezt Csepelyi úrnak meg az egri főesperesünknek, kérjétek tehát ki az ő tanácsukat is, hogy mi legyen a teendőm. Ha a mostani levelem keltétől számított 10 hét múlva nem térek haza, akkor gondoskodjanak uraságtok a tennivalókról, mert tudjátok meg, hogy akkor vagy a halál, vagy betegség, vagy teljes pénztelenség tört reám. És ha akarjátok, kerestessetek először Villachban, Gaspar gazdánál, ő megmondja majd, hol vagyok; vagy Itáliában, Trevisóban Trewbeusnál, vagy Mestrében Cruxnál. – Fábiánt azért küldtem uraságtokhoz, hogy beszámoljon kudarcomról meg ezekről a legutóbbi eseményekről, hogy tudjátok, mitévők legyetek, és azért is, mert fogytán van a költőpénzem. Isten a tanúm, milyen fájdalmas volt elküldenem őt, hiszen távoli vidéken vagyok, idegen földön, teljesen elhagyatva. Ki leszen társam, ki nyújt majd vigasztalást? Lám, csak az Isten lesz énvelem! Mindezt a sok aggodalmat és gyötrelmet uraságtok kedvéért vállaltam – mi lesz hát belőle? Kérem azonban, ismét csak kérem, tanácskozzátok meg, mit tegyek. Amit egyébként e hívetek mond, hitelt adhattok neki.

Villachban írtam kapkodva, aprószentek napján […]

(Boronkai Iván fordítása)



[477] VIII. Károly francia király (1483–1498).

[478] VI. Sándor pápa (1492–1503).

[479] Segédpüspök.

[480] Valójában érsek.

[481] Agostino Barbarigo.

[482] December 21-én.

[483] Kálmáncsehi Domonkos, humanista főpap, székesfehérvári prépost, nyitrai főesperes, pápai főjegyző, végül erdélyi püspök.

[484] Székesfehérvári Fülöp.

[485] A bártfai tanács bizonyos ezerforintos tállyai szőlőterület miatt pereskedett Schwarz György kassai főbíróval, Mihály széplaki apáttal és Bereck tapolcai apáttal. Az ügy VI. Sándor elé került, ezért utazott Rómába a kiváló bártfai jogász, János káplán. A per 1496-ban zárult a felek kiegyezésével.