Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

12. fejezet - MEGYERICSEI JÁNOS

12. fejezet - MEGYERICSEI JÁNOS

Valószínűleg 1470-ben született. Humanista költő és filológus, Vitéz János és Janus Pannonius rokona. Kolozsi kanonok és főesperes volt, de Gyulafehérvárott is voltak javadalmai, s fontos szerepet játszott az ott kialakuló első humanista kör megszervezésében. 1517-ben halt meg.

Elsőként kezdte gyűjteni a római feliratokat Erdélyben, az ókori Daciában. Ő azonosította az ókori Sarmisegethusa helyét. Kéziratban maradt epigráfiai gyűjteményét, ismerettárát a humanisták következő generációja is felhasználta, sőt a kézirat Aldus Manutius kezéhez jutott. A gyűjtés fennmaradt, s végül a múlt században Theodor Mommsen hatalmas epigráfiai kiadványában meg is jelent.

Gyulafehérvári sírköve sajnos elpusztult, de feliratát – amely egyben egyetlen fönnmaradt verse – ismerjük. Rendkívül jelentős szöveg, mely szerzőjét Janus Pannoniusszal és Garázda Péterrel együtt egy költőtriász harmadik tagjaként említi.

Források: Analecta nova, 295–296 és TÓTH, Phoebus forrása, 32–33.

EPITAPHIUM


      Quem non livor edax alienaque gloria torquet,
          Perlegat haec Latiis carmina caesa notis.
      Tres fuimus clari cognato e sanguine vates,
          Pannonicam Dravus qua rigat altus humum.
 5   Unus erat Ianus proprios qui primus ad oras
          Duxit laurigeras ex Helicone Deas.
      Alter erat Petrus genitus de stirpe. Garázda,
          Qui tulit Aoniae plectra sonora lyrae.
      Ultimus hos ego sum cognata e gente secutus
10       Tertia doctarum gloria Pieridum.
      Strigonia Petrus requiescit in arce, Ioannem
          Ipsa suum sedes Pontificalis habet.
      Hic mea, si dederit sors, ossa recondite, si non,
          Nil nostra, iaceant quolibet illa loco.
15   Spiritus aethereas postquam resolutus ad auras
          Evolat, haud magni membra caduca facit.
      Celsus ab aethereo demissus patre revertit
          At corpus de qua fingitur, intrat humum.
      Coelum divinae est requies faustissima mentis
20       Parvula corrupti corporis illa domus.
      Ne longum, lector, damnes in marmore carmen,
          Scripsimus ignotis ista legenda viris.