Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

16. fejezet - ADRIANUS WOLPHARDUS

16. fejezet - ADRIANUS WOLPHARDUS

Erdélyi szász családból származó humanista filológus és költő. Taurinus Istvánhoz hasonlóan ahhoz a fiatalabb nemzedékhez tartozott, amelyik Bécsben, Joachimus Vadianustól szerezte humanista műveltségét.

1491-ben született. 1509 és 1512 közt tanult Bécsben. Bolognában is járt egyetemre (1520–1523). Panegirikuszt írt Miksa császárra, majd visszatért Erdélybe, Kolozsvárra, s ott Várdai Ferenc erdélyi püspök köréhez csatlakozott. Eklogáit és a Dózsa-háborúról szóló hexameteres művét Vadianusnak küldte bírálatra, de azóta sajnos nyomuk veszett.

Gyulafehérvári kanonokságot szerzett, Kolozsvárott pedig plébánosként működött. E poszton közvetlen elődje volt Heltai Gáspárnak, aki őt Enyedi Adorján néven említi. Az erdélyi hitvitákon toleráns magatartást tanúsított a protestánsokkal szemben. Jeles művészetpártoló, Kolozsvár egykori reneszánsz építészeti nevezetességét, a nevét viselő Wolphard-házat ő kezdte építtetni. 1544-ben halt meg.

Leginkább a Janus-filológiában és Janus Pannonius kultuszának ápolásában szerzett érdemeket. Már 1512-ben részt vett versei első, bécsi kiadásának munkálataiban. A Megyericsei János révén Erdélybe került Janus-hagyatékból Wolphardus háromkötetnyi verset rendezett sajtó alá és adott ki Bolognában, 1522-ben és 1523-ban: A Marcellus-panegirikuszt, a görögből latinra fordított műveket (Homérosz, Plutarkhosz, Démoszthenész) és az Elégiák könyvét 15 elégiával. Várdai Ferenchez szóló ajánlása a Marcellus-panegirikusz bolognai kiadásának élén jelent meg, az Apollóhoz szóló vers ugyanott, a Janushoz címzett elégia pedig az Elégiák 1523-as bolognai kiadásának kísérőverse.

Források: Analecta nova, 484–488; Ioannis Pannonii Episcopi [...] Elegiarum, Liber Unus, Bologna, 1523 (RMK III 256); Magyar humanisták levelei, 489–491; TÓTH, Phoebus forrása, 37–38, 41–42.

APOLLINI

I


      Dic mihi Castalidum dux optime, Phoebe, Sororum,
          Est ubi, qua mulces numina, dia chelys?
      Saepe sono cuius rapidus stetit amnis, et altis
          Montibus errantes obstupuere ferae. 
 5   Dic, rogo, nec causam libeat celasse, quid haeres?
          Moestus et in nigram lumina figis humum? 
      Arbiter Aonidum sedeo dum fontis ad oram
          Et solor pulso pectine Thespiades;
      Fessa labore manus, vox et me deserit omnis,
10       Suspensae impatiens turba novena lyrae.
      Deligo Pannonium Musis qui concinet, illum
          Qui decus Artois gentibus ore tulit.
      Quem Pitho ornarat, fandi dulcissima Diva,
          Aedibus et Musae nutrierant propriis.
15   Vix tractare fides, cantu vix solvere curas
          Coeperat, et patriae praemia ferre suae,
      Occidit ante diem, fatis immitibus, eheu!
          Quam dulces cantus sustulit hora brevis!
      Huic Linus et vates cedebat Thracius Orpheus,
20       Cantantem Pluto quem stupuit Stygius.
      Caelitibus fuit hunc non parva audire canentem
          Cura et inasvetis verba ligata modis.
      Collibus exciti liquere cubilia Fauni.
          Sylva nec intonsas juvit Hamadryades.
25   Oblitusque sui cursus quam noster et, Aethon
          Saepe retardato transiit axe polum.
      Adde etiam niveo venientes corpore mores,
          Compositos; quis hoc castior Hyppolytus?
      Relligionis erat Numa nec servantior aequi,
30       Cultus Aristides, Scipiadaeque duo.
      Ingenium, speciem, mores, simul omnia mentis
          Tot bona, Parcarum perculit atra manus. 
      Hinc deserta chelys, moerent Libethydes, undae
          Pyrenes squallent, mutaque Calliope.
  

II


35   Extulerat paulum Pluto caput impius orco,
          Heu! quid opus facto, pro quid, ait, video!
      Num se proripuit nostris e sedibus Orpheus?
          Huc repetitum iterum venit et Eurydicen?
      Agnosco, similis quam Orphei est ille poeta
40       Ianus, Pannoniae gloria prima suae.
      Ianus in Arctoas Latio qui transtulit urbes
          Pegasides primus, Mopsopiumque melos.
      Quam Dryades gaudent circum, cultaeque Napaeae,
          Exiliunt, quantus manat ab ore lepos!
45   Per Stygios latices iurarem hunc Orphea, si non
          Aspicerem hic nostris Orphea luminibus.
      Eriperemque Deis, proprium nobisque dicarem,
          Fratris at exterrent tela trisulca mei.