Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

APOLLÓHOZ

APOLLÓHOZ

I


      Mondd nekem, ó, Phoebus, Kasztália[585] drága vezére,
          Hol van a lantod, amely bűvöli társaidat;
      Melynek a hangjától rohanó folyamok vize állt meg,
          S megtorpantak a hegy elvetemült vadai;
 5   Mondd, s ne takard el okát, hogy mért ülsz tétlenül egyre
          Nagy szomorún a sötét földbe lövellve a fényt.
      Én, Helikon-hegyi forrás papja, igyekszem a lanttal
          Mind felüdítni a bús pieridák[586] csapatát,
      Ámde erőm elfárad, a hangom is teljesen elhagy,
10       S mert a kilenc múzsát nyugtalanítja a csend:
      Így leakasztom a janusi lantot; az északi népek[587]
          Az ő verse nyomán leltek örök dicsfényt;
      Pithó[588] tette, a mézszavu múzsa, örökre becsessé,
          S rá mint ifjura már múzsák otthona várt;
15   Épp csak kezdte a húrt érintni, a gondot elűzni,
          És a hazájának hozni dicséreteket,
      S máris a vészteli Sors, ó, jaj, a halálba ragadta!
          Mily szép énekeket vitt el a kurta idő!
      Mert Linus is meghátrált, Orpheusz is vele szemben,[589]
20       Kit, ha dalolt odalent, Orcus[590] is egyre csodált;
      Nem kicsi gond volt egykor az égi lakóknak e hangot
          Hallani és a sok új, nem hallott dalokat:
      Megriadó faunok hagyták el a rejtekük; erdők
          Nem tetszettek a fák nimfacsapatjainak,
25   És a saját útjáról Aethon,[591] messzi maradva,
          Gyakran késve haladt mennyei boltozatán.
      Tedd hozzá még hószinü testek tiszta erényét;
          Nála ki látott még tisztább Hippolütoszt?[592]
      Bölcs Numaként[593] szolgálta a vallást; a Scipiók, sem
30       Büszke Arisztidész nem volt ilyen igaz;
      Észbeli kincseket, eszmét, jó erkölcsök erényét
          Földdel egyenlővé tette a párka keze.
      Itt van az elhagyatott lant, mind szomorúak a múzsák,
          Gyászol a Pireneus,[594] s csendes Kalliopé.[595]

II


35   Plutó kissé felnézett a lenti világból:
          Jaj, mi a tennivaló, mi van a szemem előtt?!
      Orpheusz jött netalán fel a mélyből tőlem a földre,
          Hogy felszínre vigye ismét Eurüdikét?
      Ismerem: épp, mint Orpheusz, ugyanolyan ez a költő:
40       Janus, Pannonia legfőbb dísze, lehet;
      Janus, ki legelőször hozta az északi tájra
          A múzsák seregét és Mopsus[596] dalait;
      Mennyire boldog a nimfahad, és ujjongnak a múzsák,
          S mennyi a kellem, amit költőnk ajka dalol:
45   Mérget vennék rá, hogy ez Orpheusz, hogyha a mélyben
          Nem látnám ugyanőt árnyak közt idelent.
      Elhoznám az olümposzi istenek oldala mellől.
          Ámde a testvérem[597] szigonya messzire tart.
      1522
(Tóth István fordítása)



[585] A Múzsák forrása.

[586] A Múzsák.

[587] Wolphardusék felfogása szerint nemcsak a magyarokhoz, hanem általában az egész Alpokon túli Európához – tehát a németekhez is – Janus közvetítette Itália humanista kultúráját.

[588] A rábeszélés megszemélyesítője.

[589] Az antikvitás legendás „első költői”.

[590] Az alvilág.

[591] A Sas csillagkép az északi égbolton, a Tejútban.

[592] Phaidra szerelme, a tisztaság jelképe.

[593] Numa Pompilius, Róma második legendás királya, mint a papi testületek alapítója volt híres.

[594] A Pegazus paripa, amely Pirené forrásából ivott.

[595] Az elbeszélő költészet múzsája.

[596] Apollón isten fia, távolba látó jós.

[597] Neptunus.