Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

HUNGÁRIA

HUNGÁRIA

(Részlet)

ÖTÖDIK FEJEZET

Tehát első része, amely a Dunán innen[608] valaha Pannonia Inferior[609] nyugati része volt, a nyugati szél járása felől Ausztria tartománytól kezdődik, az egykori Pannonia Superiortól a délkeleti szél járásától a nyugati Drávát érinti, kelet felé ugyancsak a Dráva torkolatáig terjed, északra pedig mindenhol a Dunával határos. E részben találhatók: Sopron, Pozsony, Győr, Esztergom, Vasvár, Zala, Somogy, Veszprém, Tolna, Baranya megyék. Két állóvíz van benne, nagyok, haldúsak, az egyik a Fertő, Mária királynő városa, Nezsider, valamint Ruszt közelében, a másik a Balaton, mely Veszprémet Somogytól választja el. Ebben a részben helyezkedik el: az esztergomi érsekség, melynek főpapja, a prímás és örökös legátus,[610] a magyar királyságnak, ősi királyi rendelkezés értelmében, mindig a főkancellárja is; a pécsi, veszprémi, győri püspökség; a székesfehérvári prépostság; a szentmártoni, szekszárdi, pécsváradi, tihanyi, bátai apátság és erődített városok, mint Buda, melytől mintegy fővárostól, ismertetésemet megkezdem.

Ez Magyarország királyainak királyi székhelye, teljes egészében egy elég magasra kiemelkedő sziklára építették, és északról dél felé húzódva déli homlokzatán fellegvár áll, melyet nem nagy távolság választ el a várostól, remekül fel van szerelve mindenfajta erődítéssel, hozzá figyelemre méltó épületektől, művészi boltozatoktól, arany és színesre festett mennyezetes termektől elbűvölően ragyogó. Fekvésén és a királyi székhely épületein kívül figyelemre méltó volt egyrészt Alamizsnás Szent János ereklyéje miatt, másrészt csodálatra méltó Corvin Mátyás király könyvtára révén. Amerre az út a belső könyvtár oldalától a Szent János-kápolnához átfúrt fülkéhez vezet, ahonnan a király misét szokott hallgatni, két boltíves termet találunk; az egyik görög könyvekkel volt tele, melyeket részben Görögország szívéből, részben más keleti vidékekről hordatott össze a király nem kis gonddal és fáradsággal. A másik belső terem őrizte a teljes latinság kódexeit az elemi dolgoktól kezdve egészen a tudományok csúcsáig, könyvtartó dobozokban és állványokon a maguk rendje szerint megkülönböztetve. Mindegyiket selyemborítás fedte, színes és aranyos díszítésű, rajta volt a tudományág és tudományszak jelzése, ezek szerint voltak a könyvek osztályozva. A könyvek legnagyobb része selyemmel összefűzött pergamenlapokból készült, sarkaik és csatjaik aranyozott ezüsttől ragyogtak. Hallottam az idősebbektől, hogy Mátyás király, amíg élt, mindig tartott vagy harminc festéshez értő íródeák szolgát, ezek legtöbbjét az ő halála után én még ismertem. Csaknem az összes másolt görög és latin kódex az ő munkájuk volt. Felügyelőjük, a dalmát Raguzai Félix[611] – magát is ismertem már öreg korában, nemcsak görögül és latinul, de szírül és arabul is tudott, ezenkívül magában a festészetben is volt gyakorlata – szorgosan figyelte, nehogy hiba történjék a könyvek másolásában. Volt ezenkívül még két egyéb könyvtár is másutt a fellegvárban, bár az előbbieknél csekélyebb jelentőségűek. Mindezeket a török, Lajos király Mohács-mezei halálát követően, mely 1526. augusztus 29-én következett be, s miután Budát a következő szeptember 8-án elfoglalta, részint szétszaggatta, részint, miután más célokra az ezüstöt letépte, széthajigálta.

Kelet felé Buda a város tövét mosó Dunára tekint, annak túlsó oldalán pedig Pest mezőváros vidékének távolba vesző síkságára, mely minden irányban háromnál is több hazai mérföldre[612] terjed. Ennek a síkságnak kezdetét, amely csaknem a városfalakba kapaszkodik, Rákosnak hívják, ez a mező van kijelölve ősi szokás szerint honfitársaink országgyűlésére Magyarország királyainak és nádorainak választására. Ugyanis a mi szokásunk szerint mindkettőjüket itt választják, és más közgyűléseinket is itt tartjuk. Délről egy igen-igen magas és meredek szirt mered vele szembe, melyet azért szenteltek Szent Gellértnek, mert innen taszították le bizonyos magyarok kordéra kötve a mélységbe.

Ennek lábánál a Duna partjától mintegy húszlépésnyi[613] távolságban hévizek buzognak fel; a testi betegségben, különösen a keléses és gennyes fertőzésben szenvedők számára nagyon jók. Vannak másfajták is, ezeket Királyfürdőnek nevezik a benne levő királyi fürdő miatt, ezekben akár úszhatsz is. Nyugat felé láthatók a falak alatti síkságon a király és mások szép díszkertjei. Feljebb, húszlépésnyi távolságban szőlőskertek vannak a hegyekre telepítve, gyönyörködtető látvány.

Északra esik a királyi vadaskert, neve Nyék, nemcsak egy erdős hegy, hanem messze nyúló rétek is vannak benne; kerülete három magyar mérföld, bővelkedik különféle vadakban. Oldalához királyi palota csatlakozik, melyet Ulászló király építtetett remekbe nagy költséggel. Fentebb Szent Pál erdős hegye látszik, mely egykor a pálos barátok kolostoráról és az első remete, Szent Pál testének ereklyéjéről volt híres.

Szorosan véve észak felé részben más szőlőtermő hegyek magasodnak, melyek lábánál egy másik pálos kolostor áll a Szent Szűznek szentelve, melyet Fehér Máriának hívnak, részben pedig Sicambria városának – róla majd később szólunk – máig látható romjai. A Duna mentén dél felé van Óbuda mezőváros, itt társas egyház van, prépostságáról és egyéb papi tisztségeiről is híres. E mezőváros felett ugyanabban az irányban van a Szentlélek ispotály, itt gyógyhatású hévizek törnek a felszínre. Kissé tovább, Buda felé van Szentháromság mezővárosa, melyet magyarul Felhévíznek neveznek; ez társas egyházáról és ízléses házakkal körülvett hőforrásairól híres. Ugyanott, a szabad ég alatt is vannak hőforrások, három vagy négy helyen, mind csodamód gyógyító erejűek. Némelyek közülük a Duna-parttól alig tízlépésnyire találhatók a szabad ég alatt, ezekben szoktak fürödni a földművesek és szőlőmunkások úgy, hogy csak a fejük és a válluk látszik ki, s aki rájuk néz, mintha a test feltámadásának festményét látná, ahogy azt a szent templomok falaira festett képek mutatják.

Magát Buda városát gyakran látogatják az olasz, német, lengyel s korunkban a török kereskedők is, akik mintegy Magyarország fő piacára özönlenek ide. Kívülről, távolabbról akármerről nézed a várost és a várat, nagy gyönyörűséged telik benne, egyrészt fekvésének szépsége, másrészt drága házainak és tornyainak magassága miatt, úgyhogy ragyogó fekvésén is ámulhatsz, másrészt azt hiszed, nem földi anyagból készült épületeket, hanem valamely kitűnő festményt látsz magad előtt, ha viszont a városból pillantasz le a lábad alatt elterülő gyönyörű vidékre, a legnagyobb csodálat ragad el; mindkét helyen gyönyörűséggel telik el s felüdül szemed. Magát a szirtet, amelyen a város áll, kivájták borospincéknek úgy, hogy bármelyik ház alatt annyira nyúlik az építmény a szikla belsejébe, amennyi épületet fent látsz; ezért a földrengésektől is nagyon félnek.

HATODIK FEJEZET

Székesfehérvár városa Budától délnyugati irányban nyolc mérföldre fekszik, a Sáros folyóból táplálkozó mocsarak veszik körül, főleg kelet felől. A természettől és emberi munkától eléggé megerősített helyen áll, Szent István és Imre teste, illetve több más király temetkezési helye miatt híres. Itt van a Szent Szűznek szentelt társas káptalan, vagyis nagyprépostság, ugyanis ennek a biztosa áll az élén. Ebben az egyházban, mely az én őrkanonoki, azaz kincstárnoki tisztségem és még több kiváló papi hivatal révén is figyelemre méltó, kell az esztergomi érseknek a királyokat és királynőket felkennie s megkoronáznia, mert másként nem tekinthetők törvényes uralkodónak. Nagy borpiacáról és a Somogyból ideszállított marhák vásárairól, de más árucikkek miatt is nevezetes ez a város. Közte és a Vértes erdeje között, annak lába felé – róla később szólunk – a következő várak találhatók: Csókakő, Palota, Oroszlánkő, alattuk ered a Sáros folyócska, amely a rajta levő mintegy hatvan gabonaőrlő malomról igen nevezetes.

Visegrád mezőváros, melyet a németek Plintenburgnak neveznek, Budától nyugatra fekszik öt mérföldnyire, a Duna partján alapították egy hatalmas, hiúzokat és egyéb vadakat nevelő erdős hegy lábánál. A helység kelet felé néző oldalán áll az ott emelt mondhatatlan szép fekvésű és pazar kiállítású királyi palota, amely termeivel és más épületeivel, amelyek valóban rászolgálnak a királyi névre, kiemelkedő alkotás, hiszen egymagában négy királynak, kíséretükkel, ahogy most mondják, tisztviselőikkel együtt ugyanabban az időben kényelmesen biztosíthat vendéglátó otthont: azt mondják ugyanis, hogy van benne vagy háromszázötven szoba, sőt több is. A kapuja a Dunára nyílik, mely tőle itt körülbelül kétszáz lépésnyi távolságra folyik; erre a közbenső területre, mely a város és a kapu között fekszik, füzest ültettek. A palota másik, keleti oldalánál szőlővel és gyümölcsfákkal pompázó kert van. A kapun belépőnek először egy tágas térség ötlik a szemébe, mely mindenfelé zöldell és mezei virágokkal pompázik. A kaputól száz-egynéhány lépésnyire beljebb lépcső kezdődik, szegletes kövekből, szélessége hét vagy nyolc öl, magassága viszont körülbelül negyven lépés. Itt négyszögletes függőudvar van, boltozatokra, illetve borospincékre támaszkodik, s épült királyi költséggel, ezek tágasak és szépek; hasonlóan négyszögletes kövekkel van fedve, s rajta egyenlő távolságban egymástól hársfákat ültettek, ezek illata tavaszidőben mindent eláraszt, és látványuk is igen kellemes. A kellős közepén remekbe készült forráskút emelkedik, vörös márványból faragták, a múzsák alakja domborodik rajta, s a csúcsán egy Cupido-szobor márványtömlőre telepedve nyomja ki a jóízű, hideg vizet, mely a szomszéd hegyen fakadó forrásból vezetéken jut el ide, és zenés csobogással szökik csöveiből egy márványkádba, majd onnan egy kerek medencébe. Ebből a kútból, a híres Corvin Mátyás király parancsára – az ő műve minden építkezés, melyet itt elmesélek – diadalünnepei idején bor folyt, ahogy az idősebbektől hallottam, hol fehér, hol vörös; fentebb, a hegy lábánál engedték bele ügyesen a vezetékbe. Ezen a helyen szokott a király maga is tavaszi és nyári napokon a virágzó fák között napfürdőzni, levegőzni és ebédelni, sőt néha követeket is fogadott itt, illetve válaszolt nekik.

Mesélik, hogy történt egyszer egy nevetni való és emlékezetes eset ezen a helyen. Miközben egy török követet a királyi udvaroncok a szokásnak megfelelően a városból a palotába vezettek, hogy követi megbízatását előadja, és az a kapuban, honnan egyenesen erre a függőudvarra lehet látni, kissé megállt s körülnézve megpillantotta ezt a pompázatos, ragyogó helyet és az udvari méltóságoknak részben a lenti, részben a király tartózkodási helyéül szolgáló fenti udvaron elhelyezkedő mérhetetlen tömegét, amint selyemmel, ezüsttel, arannyal áttört ruhákban tündököltek és nem kis részben (a mi szokásunk szerint) ezüstözött övekkel és kardokkal meg aranyláncokkal voltak ékesítve, hirtelen akkora csodálat és bámulat döbbentette meg, hogy elfelejtette egész követi megbízatását, s míg a lépcsőkön a király színe elé feljutott, annak tekintete miatt, mely nagy s mintegy vérrel befutott szemeivel rémületet keltett a ránézőben, a benne már azelőtt fogant félelem mind jobban és jobban elhatalmasodott rajta, olyannyira, hogy hosszú hallgatás után csak ennyit tudott kinyögni: a császár üdvözöl, a császár üdvözöl. Mikor kérdezte a király, mást akarsz-e még, semmit sem felelt. Látván a király ennek az ennyire semmirevaló embernek a bénaságát, így fordult a mellette álló vezéreihez: Nézzétek, milyen barmok törnek be újra s újra a birtokunkra és a többi keresztény fejedelemére, mindannyiunk hanyagsága miatt; no de, amennyire rajtam áll, majd gondom lesz rá, hogy zablát rakjanak ezekre a barmokra, ne futkározzanak olyan szabadon. És ha a többi keresztény fejedelem is erre törekszik, félretéve a közönyösséget és a belviszályokat, jól fog állani a kereszténység ügye. Aztán a követet visszavezetteti a fogadóba. Eredj, mondta neki, pihend ki magad, térj észhez! Az aztán később sokáig környékezgette, ahogy az lenni szokott, nagy ajándékokkal az udvaroncokat, hogy kieszközölje az újbóli kihallgatást, ám vissza nem hívták többé, hanem a király értésére adta, hogy menjen haza, és adja hírül urának, mást küldjön, olyat, aki tudja, mint kell követségben járni. Így aztán, bár a király bőkezűségéhez mérten remek ajándékokkal látták el őt is, szégyenszemre haza kellett néki mennie. Mindezt, bár a jelenleg tárgyalt részhez kevés köze van, nem akartam mégsem elhallgatni.

Az udvar belső oldalán, a hegy lábánál, mely kissé magasabban fekszik, áll egy pompás kápolna, mozaikberakás borítja, mint nagyrészt a többi szobát is, van benne egy drága zeneszerszám, melyet a köznyelv orgonának nevez, néhány ezüstsíp díszíti, ezenkívül az Úr testének szentségtartója és három oltár, domborművekkel és képekkel, melyeket a legtisztább aranyozott alabástromból készítettek. Innen kelet felé két ágban nyúlnak a király remekbe készült aranymennyezetes termei. Az egyik úton a hosszú palotába lehet feljutni, efelett a hegy magasodik, a másikon le lehet menni a lentebb fekvő szobákhoz. A kis udvar közepén itt is forráskút emelkedik alabástromból, márványoszlopos fedett oszlopcsarnok köríti, ez védelmet nyújt a nyári napsugarak lángja ellen. Ezután a szobák észak felé fordulnak, végül nyugat felé térnek vissza. Ablakuk mindenütt a széles mederben haladó Dunára nyílik, s ez a kitekintőnek nagy szépséget mutat, különösen, hogy a Duna túlsó partján elterülő vidéken látható a német telepesek által lakott Nagymaros mezőváros is, felette messzire nyúló, nem túl magas hegy emelkedik, s szőlőkkel végig be van ültetve. Ezt a királyi palotát pompás fekvése mellett olyan drága épületek díszítik, hogy vitathatatlanul úgy tűnhet, sok királyság épületeit fölülmúlja. Sehol sem láttam a mai napig az általam bejárt királyságokban hasonló díszítésekkel épített szobákat. Csak egyedül Párizsban láttam, azon a helyen, melyet a nép a Parlament Udvarának nevez – itt folyik a törvénykezés, és itt intézik a király ügyeit –, egy olyan szobát, mely hasonlított ezekhez és a budai szobákhoz, mennyezetét aranyozott gerendákkal borították. A királyi palota felett, a lejtőin mindenfelé erdőkkel borított meredek hegy legfelső csúcsán látható, akár egy fészek, az igen erős fellegvár. Ennek élén ősi szokás szerint két férfi[614] áll, akiket a királyság előkelői közül nem csupán a király döntése, hanem az egész ország választása alapján szemelnek ki. Itt őrzik a koronát, melyet mi szentnek nevezünk a privilégiumokkal és más királyi törvényekkel együtt. Ezeket mindenfelől falak zárják el. A két előkelőt a legnagyobb eskü köti, hogy a falakat feltörve a királyi diadémot ebből a fellegvárból csak úgy hozzák ki, ha az egész országnak és a királynak ez az egyhangú határozata, ez pedig csak akkor szokott megtörténni, ha királyt és királynét koronáznak. Ezek az előkelők állítanak két más várnagyot, kik egymást váltva teljes féléves időszakon át őrködnek a királyi diadém megóvásán, s ez idő teljes lejárta előtt fejvesztés terhe alatt nem mozdulhatnak a várból, amíg hivataltársuk fel nem váltja őket. A fellegvártól a hegy meredélyén fal ereszkedik le egy másik várhoz, amely szorosan a Duna hullámai mellett áll, ezt vízivárnak nevezik. Falaival a királyi palota oldalához kapcsolódó csodás pompájú kertet és magát a palotát köti össze a várossal, illetve erősíti.

HETEDIK FEJEZET

Az erdős hegy, amelyet a vár nevén neveznek, a Duna szemközti partján nyugat felé két hazai mérföldre húzódik. Közepén van Dömös prépostság, tekintélyes és jövedelmező, figyelemre méltó hely. A Duna partjára néz és körülbelül a hegyláb szélén van egy másik királyi palota, ezt gyönyörű kert és az esztergomi érsek vadaskertje veszi körül, Esztergomtól egy olasz mérföldre[615] fekszik. Innen emelkedik az a hegy – a lejtőin szőlőskertek húzódnak –, amely Esztergom vára és városa fölé magasodik. A Duna partján egy elég magas, kör formájú szirt tör a magasba, a Duna felé eső oldalán roppant meredek, s mindenfelé körülbelül háromszáz lépés hosszú. Ide építették a várat, az érsek székhelyét; ez természetes és mesterséges erődítményeinek köszönhetően igen erős, s leginkább palotái és épületei díszítik szép fekvése mellett. Arról nevezetes, hogy itt született Szent István, a magyarok első királya, és itt keresztelték meg. Nyugat felé a széles és csendesen mormoló futású Dunára néz. Keletre romokra, a káptalan gyönyörű épületének maradványaira – ezeket pontosan négy évvel ezelőtt egy várostrom során a földig lerombolták[616] – meg szőlőhegyekre, dél felé viszont a városra tekint. A várban épült a Szent Szűznek szentelt székesegyház, Magyarországon érseki templom, benne más kápolnák és díszek mellett kettő emelkedik ki leginkább: az egyik az a kápolna, melyet a székesegyház déli falába az alaptól egész a tetőig, bévül vörös márványból, mégpedig a legfinomabból, Tamás érsek,[617] konstantinápolyi pátriárka építtetett hatalmas költségen, ez felül körbe szűkül össze, s aranyozott réz borítja tetejét, bizony nagyszerű és drága munka; a másik az északi fronton a szentély fölött emelt boltozatos helyiség, sokféle festmény díszíti, itt van a mindenféle tudományba tartozó régi kódexekkel zsúfolt könyvtár. A vár lábánál a Duna-part szélén igen erős torony áll, ezt a víz őrzése miatt Vízinek nevezik, benne a hőforrások olyan erővel törnek fel, hogy malmot hajtanak. Csodálatos hallani, hogy csaknem összefüggő részeken s csaknem ugyanezekben az erekben fut le a Duna jéghideg vize, s törnek fel a hőforrások.

A vártól a város körülbelül négyszáz lépésnyi távolságban van, ezt is hőforrások öntözik itt-ott. Ez dél felé nyúlik a Duna partján, amerre a szemben fekvő szigeten apácakolostor van, falai a Dunához kapcsolódnak. Az említett, a város fölé emelkedő erdős hegy végén egy másik roppant erdős hegy kezdődik, ez Magyarországon a legnevezetesebb: a Vértes, dél felé elnyúlik, egészen egy másik erdős hegy, a Bakony nevű határáig. Ennek nyugati lejtőjénél van Szent Márton apátsága, igen jövedelmező, azon a dombon, melyet Pannónia szent hegyének[618] neveznek; magas, gyönyörű fekvésű, minden oldalról messzire alátekint a mezővárosokra s a széles síkságra, Szent István király építtette.

Innen dél felé van Szombathely vára, Szent Márton[619] születési helye. Aztán inkább nyugat felé Vasvár prépostsága, Monyorókerék vára, ezt a németek Eberaunak hívják, Körmend mezőváros, Artzberg, majd egy roppant erdős hegy szélén – ez a Mura folyóra rúg ki – egy nehezen megközelíthető sziklán épült Németújvár, azaz Novum Castrum. Nem messze tőle dél felé az erdős hegyek között Felsőlendva vára és Muraszombat városa. Innen a Mura és a Dráva folyók között van Stridon, Szent Jeromos[620] szülőhelye és Csáktornya vára. Felsőlendvától nem is nagy távolságra van Szentgotthárd. Hasonlóan Alsólendva vára, Németi, Buzasziget, fölöttük Berzence vára. Innen kelet felé van Babolcsa vára, Kálmáncsa mezőváros, az én három falum, Dobsza, száz vagy több jobbágy lakhelye. A Vértes felé nem messze Veszprémtől van Lövöld, a karthauzi testvérek kolostora, mely sok mezővárosa és jövedelme miatt igen tehetős.

A Balaton tavon innen az erdős hegy lábánál van Vázsony vára, ennek szomszédságában található az én mezővárosom, Dörgicse, a hozzá tartozó öt faluval, az idevaló jobbágyok az említett Balaton tóban, ahogy ezt nekem helyettesem elmondta, egy húzással gyakorta fogtak húsz kocsira való különféle halat is; ezen a vidéken jók és jóízűek a borok; hírhedt viszont egy bizonyos jószágigazgatónak, köznyelven ispánnak a felakasztásáról, mivel ez az ispán jogtalan sanyargatásokkal kínozta a jobbágyokat. Ettől nincs messze Tihany apátsága, mely gyönyörű helyen fekszik, Szigliget vára, Zalavár apátsága, jól erődített vár és bő jövedelmű; aztán egy másik szerzeteskolostor Kapornakon. Vázsony felett északra van Veszprém püspöksége; Berényhida. Innen nem messze a Sárvíz déli partján Ladány, Úrhida, Lepsény; Ozora, Simontornya vára; Bikád, Szerdahely mezővárosok. A Balaton keleti partján Szántód, Köröshely, Csepely, Tard; délen Somogyvár apátsága mind jobbágyok tekintetében, mind borjövedelmében tehetős; Osztopán, Korpád.

NYOLCADIK FEJEZET

Nyugat felé, hogy a fentebb elkezdett ponthoz visszatérjek, Sopron városa, Bécstől körülbelül tíz mérföldnyire a Fertő vizén túl dél felé fekszik; azon az oldalán, merre fal övezi, völgyben terül el, amerre viszont északi falaival kapcsolódik, hegyen épült. Lakosai németek. Földje gabonát is, bort is terem, a hét szabad magyar város egyike.[621] Sopronon túl dél felé fekszik Lanzsér vára. S ettől a Soprontól északra fekszik körülbelül nyolc mérföld távolságra Óvár vára, amelyet a németek Altenburgnak hívnak. Mocsaras helyen terül el, sáncokkal és erős árkokkal meg kettős vizesárokkal van körülvéve, a külsőbe, mely negyven, sőt több lépés széles, dél felől a Lajta folyó önti be vizét. Észak felől az itt három közepes nagyságú, vadakban és leginkább vaddisznókban gazdag szigetet alkotó Duna egyik ága folyik el mellette, ebből Mária királynő költségén, akié a vár, nem sokkal ezelőtt bevezették a vizet a belső várárokba, hogy a vár levegője az élő folyóvíz hatására frissebb és egészségesebb legyen.

Győr, egykor Bregaetium vára,[622] a győri püspök székhelye, a Duna déli partján terül el, mely itt is szigetet alkot, alatta nyugat felé ömlik a Dunába a valaha Rábnyicának, most Rábcának nevezett folyó, Abda község közelében. A vár falai alatt viszont egy másik folyó, valaha Narrabo, most Rába rohan ugyancsak a Dunába. Innen Tata királyi vár tűnik szemünkbe Esztergom és Győr között dél felé, fél mérföldre a Duna partjától, Mátyás király épületei miatt figyelemre méltó. Keleti falait egy nagy kiterjedésű halastó mossa, mely kelet felé egy mérföldre nyúlik, sokfajta haláról említésre méltó. Nyugat felé hegyre épült város emelkedik a vár fölé, a hegyben vörös márvány található. Budán túl dél felé Tétény, Érd, Adony, Paks, Tolna, Szekszárd apátsága és Báta mezővárosok terülnek el a Duna partján. Itt, Báta alatt, ez elég tehetős apátság és csodás szentségtartójáról híres, vegyíti vizét a Sáros folyó a Dunába. Bátán túl Pécs felé van egy másik apátság, melyet Pécsváradjának hívnak, bő jövedelmei miatt figyelemre méltó.

Eztán Pécs tűnik szemünkbe, várát a magas Mecsek hegy lábánál építették, annak lejtőit és csúcsát hatalmas tölgyek övezik, a pécsi püspök székhelye. Híres a Szent Péter székesegyházáról, valamint azokról az épületekről, melyeket Szatmári György,[623] egykor itteni püspök, aki aztán esztergomi érsek lett, ez az igen kegyes és igazságos és helyes gondolkodású s hozzá még nem kis műveltséggel rendelkező férfiú emeltetett, a vár nagy díszére. A templom északi oldalán van egy társas kápolna, az aranyos Szent Szűznek szentelve, ebben látható Miklós, hajdani pécsi püspök sírja, aki az igazi püspök mintája volt.[624] Oda van akasztva vezeklőöve és szőrcsuhája, melyet életében hordott. Róla azt mondják, hogy míg napközben népét Isten igéjével táplálta, éjszaka a szomszédos erdős hegyre kijárva vállain fát hordott le, és a szegényeknek segített, szolgált nekik, hogy még két keze munkájával is támasza legyen a szegényeknek, ne csak a püspökség jövedelmeivel. A vár alatt az említett hegy lábától dél felé a síkságra lenyúló város sem természetes, sem mesterséges védelemmel nem rendelkezik eléggé, ám lakosságának nyájas udvariassága szempontjából sok mást maga mögött hagy, telve van kanonokságokkal és presbitériumokkal, folyója és vize szűkösen van. Van egy püspöki kert a mondott hegy északi oldalán, ahol forrás buzog, melynek folyása a város felé haladtában mintegy negyven malmot forgat sorjában. A hegyoldalban más források is törnek fel, ezeket csatornákon bevezetve üdül fel ez a termékeny földű és jó borban igen bővelkedő város, hal szűkösen van azokon kívül, melyeket rögtön a fogás után élettelenül szállítanak ide máshonnan.

Szomszédja három mérföldre Siklós vára, melyet erődítések és természetes fekvés tesz komoly erősséggé, épületei miatt valóban figyelemre méltó. Pécstől négy mérföldre van északkelet felé a Duna partjára épült Mohács mezőváros, a Duna a várossal szemben vadnevelő szigetet alkot, királyom, Lajos vereségéről gyászos hírű, erről azonban, mivel nincs itt helye a róla való írásnak, úgy hiszem, inkább hallgatnom kell, mintsem keveset mondjak.

1536

(Németh Béla fordítása)



[608] A régi szemlélet az országot Budáról nézte, és a Duna jobb partja (a mai Dunántúl) volt az innenső rész.

[609] Pannonia római tartomány a mai Dunántúl, a Dráva–Száva-köz és Alsó-Ausztria területén. Nyugati fele a Superior (Felső), a keleti az Inferior (Alsó).

[610] Az esztergomi érsek hivatalból a Szentszék állandó magyarországi képviselője volt.

[611] Feliks Petancic (kb. 1450–1517 u.) raguzai (Dubrovnik) születésű diplomata, utazó, történetíró, több török tárgyú munka szerzője. Hogy a budai kódexmásoló műhely vezetője lett volna, arra másutt nincs adat, de cáfolni sem lehet.

[612] 1 magyar mérföld kb. 8500 méter.

[613] 1 lépés (gradus) kb. 75 cm.

[614] A koronaőrök.

[615] Kb. 1,5 km.

[616] Az 1532-es török hadjárat idején, amikor azonban Esztergomot komolyabb károsodás még nem érte; ez csak 1541 után következett.

[617] Bakócz Tamás (1442–1521), 1498-tól esztergomi érsek, 1507-től viselte a konstantinápolyi pátriárka címet. Mecénási tevékenységének legszebb fennmaradt emléke a Bakócz-kápolna.

[618] Pannonhalmának.

[619] Szent Márton (†400) tours-i püspök szülőhelye a pannóniai Savaria a mai Szombathely területén.

[620] Szent Jeromos (†320) Stridonban született. Ilyen nevű helység Dalmáciában és a Mura-közben is volt. A magyar hagyomány természetesen a Mura-közi Stridót (Stridóvár, ma Strigova) tekinti szülőhelyének.

[621] Sopron állítólag már 1074-ben megszerezte a szabad királyi város rangját. Ezek száma 50 körül járt, a 7-es szám máshonnan kerülhetett a szerző fejébe (talán az erdélyi szász városokra gondolt).

[622] Bregetio (Brigantium) római város Szőny helyén feküdt.

[623] Szatmári György (1457–1524) veszprémi, váradi, 1505 és 1522 között pécsi püspök, 1522-től esztergomi érsek. Bőkezű mecénás, Pécsett püspöki palotát építettetett.

[624] Neszmélyi vagy Poroszlói Miklós 1346-tól 1360-ig töltötte be a pécsi püspök tisztét, szent életéről, ereklyéiről azonban nem tudunk. Oláh valószínűleg tévedésből említi Mór helyett, aki 1036-tól haláláig (1076 k.) volt Pécs püspöke, és akinek a személyét valóban legendák övezték, melyeknek nyomán 1848-ban boldoggá avatták.