Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

19. fejezet - VERANCSICS ANTAL

19. fejezet - VERANCSICS ANTAL

A dalmáciai Sebenicóban (Sibenik) született 1504-ben, bosnyák családból. Humanista főpap. Magyar egyházi karrierjét nagybátyja, Statileo János erdélyi püspök alapozta meg. A padovai egyetemen 1526-ban magisteri fokozatot szerzett, s nem sokkal később Szapolyai János titkára és diplomatája lett. Eljutott Itáliába, Franciaországba és Angliába. Buda török kézre jutása után Izabellával Erdélybe ment, de Fráter Györgyöt nem szívelte, ezért Ferdinánd királyhoz pártolt. A legpazarabb egyházi karriert mondhatta magáénak: pécsi, majd egri püspök, Oláh Miklós utódjaként esztergomi érsek és bíboros lett. Egy ideig rokonszenvvel figyelte a reformációt, később határozottan fellépett a protestánsok ellen. 1573-ban halt meg Eperjesen.

Széles látókörű, képzett humanista volt, tipikus polihisztor. Szinte minden érdekelte, de legnagyobb szenvedélye a történelem volt. Bonfini munkáját kívánta folytatni, terve azonban nem vált valóra. Ő informálta Paolo Giovio olasz történetírót a magyar ügyekről. Páratlan gazdagságú történelmi anyaggyűjtése, levelezése, útinaplói fennmaradtak. Különösen értékesek törökországi úti beszámolói. Második portai követjárása során társaival ő fedezte fel Augustus császár híres végrendeletét Ankarában. A történetírás elméleti kérdései mellett a gazdaság, a néprajz, a képzőművészet, a tánc és az irodalom problémái is foglalkoztatták. Gyűjtötte a római föliratokat is.

Jól verselt latinul és olaszul, egy ideig a Szapolyai-család udvari poétája volt. Ügyesen kezelte a madrigál- és a szonettformát, egyik versét mind olasz, mind latin változatban elkészítette.

Források: VERANCSICS Antal Összes munkái, kiad. SZALAY László és WENZEL Gusztáv, XII, Budapest, 1875, 13–20 és Janus Pannonius – Magyarországi humanisták, 337–342.

MADREGALE


Si tolta e la speranza,
      Et si in me cresce ogn’ hor il gran disio,
      Che mai pace non trovo al vivo mio.
          O crudel vita, o dispietata morte !
 5   L’ una m’ adduce in sin al ultima hora,
      L’ altra non vuoe ch’ io mora.
      Cosi la vita e ria
      Cosi la morte e pia.
      Ma la sua gran pietade
10   E istessa crudeltade,
      Che mi tien vivo a si maluaggia sorte.
      Tal che potria ben dire,
      Chi scorge il mio martyre,
      Che maggior male se trova del morire.