Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

KÁLMÁNCSEHI MÁRTONNAK, AZ ORESTES-FORDÍTÁS AJÁNLÁSAKÉNT

KÁLMÁNCSEHI MÁRTONNAK, AZ ORESTES-FORDÍTÁS AJÁNLÁSAKÉNT

Gyalui Zsigmond a nagy hírű és nagy tudományú férfiúnak, Kálmáncsehi Mártonnak,[633] a pannóniaiak Kárpátoknál lévő újhelyi[634] egyháza lelkipásztorának üdvözletét küldi.

„A szépséggel nem lehet eltelni” – ahogy Plato mondja. Minél tovább foglalkozom Euripidesszel, olvasása naponta annál több örömet okoz nekem. Úgy vélem, nincsen még egy emberi írásmű, amely ennél jobb, az erkölcsök formálására alkalmasabb volna. Ezért magyaráztam[635] hallgatóimnak ezekben az években néhány darabját, és tanítás közben ébredt fel bennem a csodálkozás afelett, hogy még nem akadt senki, aki ezt a szerzőt latinra fordította volna, és sajnálom azokat, akik a görög nyelvben való járatlanságuk miatt ekkora értéktől fosztatnak meg. Ugyanis egyesek szóról szóra való fordítása, azonkívül, hogy igen sok helyen eltorzítja és nyomorúságosan tönkreteszi az író mondanivalóját, még ízléstelen és túlságosan gyerekes is. Nem kell persze az ilyet sem elvetni az ifjúkori tanulmányok elején, ha értelmesen alkalmazzák és szorgalmasan dolgozzák ki. Ilyesmit várunk is most Philippus Melanchthontól,[636] és hamarosan talán meg is jelenik. Erasmus lefordította a Hecubát és az Iphigenia Aulisbant,[637] és buzgólkodása a tudósok nagy helyeslésével találkozott. Bárcsak hasonló buzgalommal hajlandó lett volna a többi tragédiát is lefordítani! Tette nagy hasznára lett volna a görög nyelvet tanuló ifjúságnak. Én legjobb és legtudósabb tanárom, Philippus Melanchthon buzdításától ösztönözve az Oltalomkeresők című tragédiát meg a Heraclidákat fordítottam le, de ezeket mint idétleneket én magam megvetéssel félredobtam. Azután, részint az író iránt való szeretettől ösztönözve, részint, hogy akik nem jutottak a görög nyelv biztos ismeretére, azoknak Euripides megértéséhez valamiféle segítséget nyújtsak, elhatároztam, hogy néhány darabját versben fordítom latin nyelvre. Lefordítottam pedig az Orestest, mert tárgya miatt is meg sok kitűnő részlete miatt is nekem ez a tragédia különösen tetszik. Hogy mennyi munkát és fáradságot vettem ezzel magamra, a hozzáértők könnyen megítélik. Ugyanis, hogy más nehézséget ne említsek, vannak a görögben bizonyos kifejezések, amelyeket ha az ember nem megfelelően fordított le, akkor a művet a legszebb díszítményeitől és a fő ékességétől fosztotta meg. Ilyen, hogy példával bizonyítsam, az, amit mi úgy fordítottunk: „scilicet Helene est vetus” („persze Helené a régi”), az a görögök számára közmondásszerű, meg a „pro uno mihi hoc unum dare” („az egyért ezt az egyet adni énnekem”) és hasonlóak, amikben nem annyira az eredményt, mint inkább az igyekezetet és a gondot emlegethetem. Már azt, hogy „Hastaque posita caedere hostias” („a lándzsát letéve levágni a szent áldozatot”) és hasonlókat, melyek csak a régi szertartások, szokások és törvények ismeretében érthetők, úgy fordítottuk, ahogy éppen tudtuk. Némely esetben a magyarázót követtük, más esetben az Aldus-féle kiadást,[638] mint például: krata teis eiso peplon szavakat a nővérre vonatkoztatták, hogy teisa legyen a magánhangzó kivetésével, és így az lehetne: eltakarod, nővérem, fejedet – emellett szól az, ami utána következik –, én azonban úgy gondoltam, helyesebb, ha úgy fordítom, ahogy a kiadásban áll. Ezeket az alakzatokat pedig, amelyeket említettem, nem könnyű úgy visszaadni, hogy megmaradjon ugyanaz a kellem és báj, mert más illik a görög és más a rómaiak nyelvében. Igyekeztem a legtöbb helyen verset verssel fordítani, de ehhez nem ragaszkodtam makacsul.

Ezen munkámat, mivel mindkét nyelvben igen jártas vagy és más tudományokkal is jeleskedel, jóságos és nagy tudományú férfiú, Neked ajánlom, hogy irántad való hálámnak valamelyes jelét adjam, amely ha nincs is arányban a Te igen nagy érdemeiddel, bízom benne, hogy Neked mégis nagyon kedves lesz. Neked, aki a tiszteletadást nem az ajándék nagyságából, hanem a baráti szándék és igyekezet alapján ítéled meg és Theocritusszal vallod azt, hogy:


                                               Nagy szeretet jele
minden pöttöm ajándék; a barát érti csupán becsét.[639]

1551

(Ritoókné Szalay Ágnes fordítása)



[633] Orestes-fordítását és annak ajánlását Gyalui átnézésre és a kinyomtatás érdekében, egy 1547. április 15-én, Padovában kelt levél kíséretében elküldte Joachim Camerariusnak Lipcsébe. A levélben megírta, hogy az ajánlás azért szól Kálmáncsehi Mártonnak, mert az ifjúkorában tanítómestere volt: „Ascribitur opus Martino Calmanczehi, quo olim adolescens praeceptore usus sum, formulam epistolae dedicatoriae tibi misi, in qua tu, quae videbuntur, mutabis.” (BAUCH Gusztáv, Adalékok a reformatio történetéhez, Történelmi Tár, 1885, 528–529.) Kálmáncsehi Sánta Márton (1500?–1557) 1523-tól a krakkói egyetem diákja volt, ott szerzett magisteri címet. 1530 körül Gyulafehérvárott tanított, ahol 1538-ban már kanonok és iskolaigazgató. Az 1540-es évektől a helvét irányú reformáció terjesztője lett.

[634] Kálmáncsehi 1550-ben Sátoraljaújhelyen volt prédikátor.

[635] Torda Zsigmond a padovai egyetem hallgatóinak magyarázta Euripidész tragédiáit erkölcsfilozófiai előadásai keretében.

[636] Melanchthon a wittenbergi egyetemen előadás-sorozatot tartott Euripidész drámáiról, majd, latinra fordítva, a teljes Euripidészt kiadatta Bázelben, 1558-ban.

[637] Erasmus két fordítása, a Hekabé (Hecuba) és az Iphigeneia Auliszban, először 1507-ben Velencében, majd 1511-ben Bécsben látott napvilágot.

[638] Az Aldus Manutius-féle görög nyelvű Euripidész-összkiadás 1504-ben jelent meg Velencében.

[639] Kerényi Grácia fordítása.