Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

HALOTTI BESZÉD BALSARÁTI VITUS JÁNOS ÉLETÉRŐL ÉS HALÁLÁRÓL

HALOTTI BESZÉD BALSARÁTI VITUS JÁNOS ÉLETÉRŐL ÉS HALÁLÁRÓL

(Részlet)

Halotti beszéd a hírneves Balsaráti Vitus Jánosnak, a tapasztalt és jó hírű orvosdoktornak, a sárospataki egyház tudós és hűséges pásztorának életéről és haláláról, amelyet megírt Szikszai Fabricius Balázs sárospataki iskolamester, és amelyet elmondott 1575. április 9-én az ünnepélyes gyászszertartáson a főurak, nemesek, egyházi férfiak és közemberek népes gyülekezetében.

[…] Amint elérte huszonkettedik életévét, és már a filozófiai stúdiumok alapjaiban meg a latin és görög nyelvben való jártasságával könnyűszerrel megelőzte társait, Wittenbergbe küldték, mert úgy tűnt, hogy a külországi egyetemek tudós professzorai és magiszterei között kora meg érett ítélete miatt, dicséretesen és hasznosan fog majd forgolódni, Jaksith Anna látta el a peregrinációhoz bőségesen elég, igen szép összeggel, a már elhunyt idősebb Jaksith úrnő leánya, aki mint örökös úgy gondolta, hogy jámbor kötelessége a gondját fölvállalni, megajándékozni és minden módon segíteni azt, akit anyja fiaként szeretett, és akit ha elhagyna, abból híres famíliájára gyalázat és szégyen háramolnék. Itt, Wittenbergben mihelyt a széptudományokban és a nyelvek ismeretében teljes és alapos tudásra tett szert, és érettebb kora miatt a magasabb tudományokban is biztosabb ítéletet tett a magáévá, ekkor már huszonötödik évében volt, Melanchthon Fülöp javaslatára, aki nagyon kedvelte és szerette, elnyerte a magiszteri címet. Ettől kezdve ugyanannak a Fülöpnek tanácsára és tekintélyére hallgatva, akinek a nagyasszony levélbelileg kiváltképpen ajánlotta, és aki tanulmányaiban is leginkább vezette és irányította, az orvostudomány elméletére és gyakorlatára adta magát, mivel úgy gondolták, hogy termete valamelyest alacsony lévén, nem tudja majd a szószékről tanító egyházi személynek járó méltóságot és tiszteletet biztosítani.[671] De nem hanyagolta el a fiatalon kezdett teológiai stúdiumokat se, mert mindennap biztosított egy kevés időt és alkalmat a szent dolgokon való elmélkedésre és az égi tudomány tanulmányozására. Megértette ugyanis, hogy egyedül ebben a tudományban mutatkozik meg az üdvösség elnyerésének kész útja és csalhatatlan módja. Vezetője volt akkor, dicséretesen és eredményesen, azon iskolai gyakorlatok irányításának és értékelésének, amelyek egykor honfitársaink körében Wittenbergben dicséretes módon szokásban voltak. A keresztyén vallás főbb fejezeteiből fölváltva bizonyos tételeket rendszeresen vitára tűztek ki, a vélemények és érvek nyugodt és tudós összevetésével vizsgálva és vitatva azokat. Ezt több éven át a kiváló Melanchthon Fülöp tekintélye alatt és helyeslésével szokta volt gyakorolni, és gyakorolja mind a mai napig a magyar coetus. Az érvek megcáfolásában olyan találékonynak, késznek, ügyesnek és elmésnek tartották Vitus Jánost, hogy sokan, akik ott tanulótársai voltak, még ma is hirdetik éleselméjűségét, gyors észjárását és csodálatos ilyen irányú képességét. A füvek és fák tanulmányozásával és az egyszerű gyógyszerek általános ismeretével úgy jeleskedett, hogy alig volt párja, talán ha egy-két társa múlta fölül akkor a wittenbergi egyetemen. Németországban is és Magyarországon is sokakat vitt szerencsésen előbbre ebben az ismeretben, úgyhogy közülünk is többen, amit kaptak, egyedül neki köszönik, ha valamire jutottak ennek a tudománynak elméletében és gyakorlatában, nevemet ezek közé sorolni én se szégyenlem. A magiszteri fokozat elnyerése után két évet töltött Wittenbergben úgy, hogy a szent tudományok az orvosi mellett haladtak, bár elsődlegesnek tartotta a természettudományos hivatást és gyakorlatot. Akkor Melanchthon Fülöp, a szellemi képességek igaz megbecsülője és az irodalmi műveltség tudós értékelője, írt a nagyságos Perényi Gábor úrnak,[672] és Vitus János képességeit, tudását, erkölcseit, műveltségét buzgón dicsérve, kezdeményezője volt annak, hogy orvosi tanulmányainak abszolválására Itáliába küldetett. Itt ugyanis a boncolások gyakori megtekintése meg a régi könyvek, Hippokratész, Galénosz és Avicenna bőségesebb magyarázatai, de meg a leghíresebb orvosoknak a gyógyításban való jeles jártassága miatt igen virágzónak tartják az orvostudományt. Átment ide Balsaráti Vitus János az Úr 1556. évében, miután előbb megtekintette és bejárta Németország és Svájc néhány legnemesebb városát, barátságot kötve itt-ott az egyetemeken tudós férfiakkal csakúgy, mint teológusokkal és orvosokkal. Ezeknek peregrinus honfitársaink iránti különös emberségéről, kedvességéről, a vendégszeretetre való hajlandóságukról gyakorta megemlékezett. Különösen megemlegette a svájci lelkészek közül a zürichi egyház csodálatos jólelkűségét és a vendégekkel való törődését. Itt barátságba került nemcsak a legkiválóbb teológusokkal, Henrik Bullingerrel,[673] Petrus Martyrral[674] és az iskola más híres tanáraival, de Konrad Gesnerrel[675] is, aki hírneves volt sokféle tudománya és irodalmi munkássága miatt is. Ez a vízben élő állatokról írt hatalmas kötetében néhány helyen baráti és megtisztelő módon meg is említi őt. Négy teljes évig maradt részint Bolognában, részint meg Padovában a nagyságos Perényi Gábor úr költségén. Hallgatta a legtapasztaltabb és leghíresebb orvosokat, boncolási gyakorlatokat sűrűn és szorgalmasan látogatott, de maga is tartott ilyet baráti körben, hogy a mesterséget és saját jártasságát kitapasztalja. De meg a gyógyítás gyakorlatát is, amelyet azokon az egyetemeken a tapasztalt orvosok nagy tudása és hosszú gyakorlata alapján alkalmaztak, pontosan megjegyezte. A híres orvosok ítéletét és véleményét a legsúlyosabb betegségek okainak, külső jegyeinek és tüneteinek vizsgálatában pontosan megfigyelve, összevetette és mérlegelte egyúttal több ugyanazon betegséget gyógyító orvos sokszor eltérő véleményét, amely dolog a legnagyobb figyelmet és különleges értelmi képességet kíván. Annyira jutott ebben a tudományban, amelyre természettől való élénk hajlama ragadta, és amelyben fáradhatatlan munkával és tanulással jutott előre, hogy neve azon vidék híres orvosai között csakhamar ismert lett, és nem sokkal azután a bolognai egyetem tekintélyes ítélete és az orvosok nyilvános szavazata alapján elnyerte a doktori címet és ünnepélyes jelvényeket. Innen Rómába is elutazott, hogy ott is hallgassa a híres orvosokat, s gyógyítási elméletüket és gyakorlatukat megismerje, és hogy egyúttal bemutassa az orvostudományban való jártasságát a földkerekség leglátogatottabb színpadán. Itt magának a pápának[676] udvarában gyakorolta fél éven át tisztes díjazás ellenében orvosi mesterségét, nevének ezzel nem kis dicsőséget és hírnevet szerezve. De tisztább hitvallása miatt, amelyet minthogy már megismert és a római egyház annyi istentelen és szörnyűséges visszaélése között megtagadni egyáltalán nem tudott, várható volt, hogy nagy veszélybe kerül, ezért nem maradhatott ott tovább. Hát ismét visszatért Bolognába és ott vezetője lett annak a kollégiumi közösségnek, amelyet a magyarok már korábban alapítványból bírtak, egy gazdag zágrábi kanonok jóvoltából, aki, mint mondják, a magyar származású nélkülöző tanulók használatára rendelt egy házat biztos jövedelemmel. Innen a szomszédos Illyricumba is elhívta a zágrábi püspök és a környék több nemese, akiket veszedelmes betegségektől szabadított meg csodálatos eredménnyel és gyógyító tudományának egyedüli dicsőségére. Megjárva végül Itália legnevezetesebb városait, és azon vidékek legnevesebb orvosaival baráti kapcsolatba lépve, bízott abban, hogy hosszú peregrinációjának a haza már várt gyümölcsét veheti, de egyébként is, mivel a nagyságos Perényi Gábor úr rendeletére hazahívatott, az Úr 1560. évében hazatért, és urának magánorvosa lett, egyszersmind udvari emberei és tanácsosai közé is bekerült. […]

1575

(Ritoókné Szalay Ágnes fordítása)



[671] Melanchthon kedvenc tanítványainak életrajzában ismétlődő motívum, hogy a mester lebeszélte őket a lelkészi pályáról, Szikszai Fabriciusnál például valamilyen beszédhiba(!) volt az ürügy.

[672] Perényi Gábor (1532–1567) nagybirtokos, Sárospatak várának ura.

[673] Heinrich Bullinger (1504–1575) zürichi reformátor, Ulrich Zwingli utódja.

[674] Petrus Martyr (Pietro Vermigli) (1500–1562), Itáliából menekült protestáns teológus.

[675] Konrad Gesner (1516–1565) zürichi természettudós, a leíró állattan egyik megalapozója.

[676] IV. Pál pápa (1555–1559).