Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

NICASIUS ELLEBODIUS GIANVINCENZO PINELLINEK

NICASIUS ELLEBODIUS GIANVINCENZO PINELLINEK

1572. május 8.

Tisztelt Nagyméltóságú Uram!

Két levelére válaszolok Uraságodnak, melyeket nagy örömmel vettem. Mostantól nem lesz szükségünk sem Blotióra,[735] sem másra. Uraságod címezze a leveleit Baldisar de Norimbergóhoz Velencébe, aki a császári követ úr házában lakik, az ő unokaöccse. Ez minden héten ír Georg Purkircher[736] doktornak, és a levelek sosem vesznek el. Úgyhogy Uraságod írja rá, hogy Purkirchernek, s még ha egy jókora csomag lenne is, biztosan megkapom.

Megkaptam Mercuriale,[737] Manuele[738] és Domenico[739] levelét. A De amititia [740] két helyére vonatkozóan továbbra is megmaradnak a kételyeim, talán a tompa agyam az oka, mert ami az elsőt illeti, furcsának tartom, hogy animo véleményt jelenthet latin nyelven, aztán meg, amikor azt mondja: „absolutamente animo ut spe maiora”, azt hiszem, inkább annak a lelkét és reményét kell érteni, aki suscipit, mintsem másokét. Máskülönben azt mondta volna, hogy hominum, vagy valami hasonlót, és nem absolutamente animo aut spe. A második helyre vonatkozóan Uraságod ezeket a szavakat írja válaszában: Lelio vágya az élő Scipióra vonatkozott, és emlékezete Scipio tetteire, melyeket Lelio társaságában cselekedett. Na most, arra, hogy meg volt fosztva Scipio jelenlététől, ezen Scipio tetteinek az emléke nyújtott vigaszt, mely tettek, ha nem maradtak volna élőek Lelio eszében, nem tudta volna elszenvedni a fent említett gyötrelmet Scipio miatt. Először is nem látom be, hogyan lehet vágyni valaki után cselekedeteinek az emléke nélkül. Mert a cselekedetekre való emlékezés az oka a másik jelenléte utáni vágynak, s nem másért vágyunk a jelenléte után, hanem a törekvései és a tettei miatt. Most én Uraságod után nem a szubsztanciája vagy testisége miatt vágyakozom, hanem a tettei miatt, melyekre emlékezem. Ha nem emlékezném Uraságod tetteire és törekvéseire, nemhogy nem tudnék szenvedni az Uraságod utáni vágytól, de egyáltalán nem is vágynék Uraságod után. Így ha Lelio eszéből kitörölték volna Scipio tetteinek emlékét, azzal együtt eltörölték volna a Scipio utáni vágyat is, mert ahogy a tettek emléke fenntartja az ember vágyát, és vigaszt nyújt rá, úgy a tettek feledése nemhogy megvonná a vigaszt, hanem teljesen eltörli a vágyat. Gondolja meg azután Uraságod, hogy Cicero nemcsak azt mondja, hogy quarum rerum recordatio et memoria occidisset, hanem még azt is odateszi, hogy una cum illo. Ha tehát furcsa dolog, hogy lehessen valaki után vágyni, kitörölvén a tetteit az emlékezetből, mennyivel furcsább lehet valaki után hasonlóképp vágyakozni, akinek nemcsak a tettei merültek feledésbe, hanem ő maga is. Nem tudom, Uraságod érti-e, amit mondok. Attól tartok, hogy az itteni levegő még jobban eltompította az agyamat, mint ahogy korábban volt. Kérem, bocsássa meg, hogy ilyen bolondul írok.

Valamelyik nap az esztergomi érsek úrral beszélvén a Moesia[741] bizonyos dolgairól, azt mondja nekem, hogy a Ciabrus folyó, mely kettéosztja a két Moesiát, nem a Morava, ahogy én gondolom, hanem a ma Iszkernek mondott folyó, amely lejjebb van, mint a Morava.[742] És Szkopje szerinte Macedóniában van, nem Moesiában. De nekem úgy rémlik, hogy Ptolemaiosz Scupit Moesiába teszi. […]

Válaszoltam az első levélre. Most a másodikra fogok válaszolni, amelyet egy magyar diák hozott. Várom az ítéleteket a Poétikáról,[743] különösen Uraságodét. A többit az első adandó alkalommal fogom elküldeni, azzal a könyvvel együtt. Ami a levelezést illeti, próbáljuk ki a Norimberg-féle utat, ami, azt hiszem, jó lesz, s ha nem, hát aszerint fogok tenni, ahogy Uraságod írja, de azzal a feltétellel, hogy ne fizesse ki Bécsig. Mert én már egyezséget kötöttem a postával, s már kapott is tőlem egy piasztert. De lássuk most ezt a másik utat, amit én biztosnak tartok. A költséggel nem törődöm, sőt úgy gondolom, csak nyerek azzal, ha Uraságod egy leveléért fizetek, s mindennap szeretnék ilyen nyereséget. […]

Mori per sapientiam Pliniusnál, azt hiszem, hogy mori phrenetide, mert prenes, mint tudjuk, nemcsak diaframmát jelent, hanem tudást is. A többi helyen még gondolkodni fogok, bár hiába.

Köszönöm Uraságodnak Guilandinónk Papyróját.[744] Láttam azokat a helyeket, melyeket Uraságod mond, s ugyanolyan embernek találom most is, mint korábban. Mercuriale felül kell hogy múlja szerénységgel és óvatossággal, úgy, ahogy tudással és ítélőképességgel felülmúlja. Nem tudom még a különbséget köztük, mert nincs időm elolvasni, mivel reggel indul a posta, de akárhogy legyen is, semmit nem válaszolnék, ha Mercuriale helyében volnék, mert kevés becsületet fog nyerni azzal, ha egy ilyen ember ellen ír. […]

Igaz, hogy orvosoltam ezen a diétán, s körülbelül 100 tallért kerestem. De mikor véget ér, mikor nincs diéta, alig egy mocenicót lehet egy hónapban megkeresni. Viszont legalább a magam dolgaival fogok törődni. Kétségeim vannak Latino úr[745] Plinius-javításait illetően, mert semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy három spárgát egy nummus sestertiusért árultak, hiszen most még drágább. És láttam olyan szöveget, amelyik ternist mond, nem ternost, mert a terni osztó számnév, valószínűleg azt jelenti, hogy minden egyes spárgát három asséért lehetett venni, vagy három sestertiusért. […]

Voltunk hódra vadászni, de nem fogtunk semmit. Ha sikerül valamit fogni, nem felejtkezem el Ferrantéról.[746]

Germánia gabonáiról azt az információt kaptam, hogy van neki annyi, amennyi elegendő számára. Szilézia gabonát szállít Poroszországba az Odera folyón, és éhínség idején Ausztriába és Morvaországba. És a köznép rozst eszik, a nemesek búzát. Morvaországnak, Ausztriának és Bajorországnak van, amennyi magának elegendő. Sőt Bajorország ellátja az Alpeseket. A Württembergi Hercegségnek van elegendő, és Szászországnak meg főleg Thüringiának is, mely az összes szász provinciák közt a legtermékenyebb, s mint Meissen, sűrűn lakott. Hessen Thüringiából látja el magát, mert Hessen nagyon erdős. A Brandenburgi Őrgrófság sokfelé köves és kevéssé termékeny. Csehországnak van gabonája és bora, amennyi elegendő. A búzát Németföldön magtárakba teszik, s a szárával és a kalásszal együtt tárolják. S a magtár közepén van egy térség, ahol ostorokkal cséplik a gabonát, főleg télen, mert akkor a parasztoknak több a ráérő idejük. És tudom, hogy Flandriában ugyanígy csinálják. A Frankföldnek 500 vagy még több lépés hosszú gabonatárolói vannak, […] négy- vagy ötszintesek. Alul van a tüzérség és a fegyverek. Fölül a szintek tele vannak búzával, s minden szinten a búza másfél öl magasságig áll. Mindegyiknek a hosszanti végén van két nagy ablak, vagyis minden oldalon egy, rézdrótból csinálva, s egy másik ablaktábla fából, hogy egészen be lehessen zárni, ha nagy szél van, ami esőt vagy port ver be. A másik két oldalon sok ilyen ablak van, mint ez a kettő, de kisebbek. Minden évben meg kell mozgatni és szellőztetni a búzát, máskülönben elférgesedne, s ha aztán a férgek szárnyra kapnak, szárnya kél az egész búzának. Ugyanez történik, ha idő előtt vágják le a búzát. A búza, ha így tárolják, 120 évig is eláll, s még tovább. Beszéltem egy emberrel, aki 120 éves búzából készült kenyeret evett, és nagyon jó volt. Ezeket a gabonatárolókat a házaktól messze építik, s nem lakik bennük más, csak aki a muníciót gondozza.

A Polübiosz-helyeket nagyon szívesen meg fogom nézni, ha másért nem, hát legalább, hogy tanuljak Uraságodtól. Ami Uraságod barátjának, [?] nemesúrnak a kérdéseit illeti, egyelőre nem tudok mást mondani, mint hogy Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Ráma, Szerbia, Galícia titulusai a császárhoz nem úgy tartoznak mint császári titulusok, hanem mint Magyarország királyának a titulusai, mert Magyarország királya használta ezeket a titulusokat. Ennek az okait aztán Magyarország krónikáiban lehet látni. És valóban Magyarország királya uralta mindezeket a helyeket, s birodalma az Adriai-tengertől a Fekete-tengerig terjedt. Hogy miért hívják Oroszországot Sandomiriának, nem tudom. Bonfinit[747] vagy hasonló szerzőket kell megnézni. Galícia a neve szerint nem fekszik nagyon távol Oláhországtól, de ez után is kutatni kell, ugyanúgy, mint ezeknek a népeknek a határai után. A Római császár Őrgrófsága Anasum fölött nem más, mint Felső-Ausztria, mert az Anaso[748] folyó, mely a Dunába ömlik, elválasztja Felső-Ausztriát Alsó-Ausztriától, s azt a részt, mely az Inn folyó felé esik, vagy Bajorországot nevezik Felső-Ausztriának, s azt a részt, amely Magyarország felé van, Alsó-Ausztriának. A Szlavóniai Őrgrófság az, amit németül Windisch Marcknak hívnak, s Uraságod Magyarország térképén a Szávához közel fogja megtalálni. Portus Naonis Friulban van, s Pordenonnak hívják. Az osztrák uralkodóházhoz tartozott, miként majdnem az egész Friul. Hogy Salinae mi lehet, egyelőre nem tudom. Valószínűleg Friulban vagy Velence határában lévő hely.

Gratulálok Paolo Aicardo úrnak[749] a szép levélért, amelyet Mercuriale könyvébe írt.[750] Pukkadjon csak meg Riccobono.[751] Nem tudom, Uraságod megkapta-e legutóbbi levelemet, amelyben írok néhány nagyon furcsa füvész nevet, amelyeket a testvérem küldött nekem.[752]

Szeretném tudni, hogy Guilandino megbeszélte-e a könyvét[753] valakivel, mielőtt kinyomtatta volna. Láttam a szerzők listáját, akiket idéz. El voltam képedve. Nagyot vét Mercurialéval szemben, ha ezt a dolgot a tudta nélkül nyomtatta ki. Csodálom, ha még tart az a szerelem, amely az én időmben volt közöttük. Mercuriale kedvessége miatt remélem, hogy a dolgok jobban fognak alakulni, mint ahogy az a szarmata megérdemelné. Domenico úrnak[754] majd akkor válaszolok, ha már megválaszolta az én kérdéseimet. Ezzel ajánlom magamat Uraságodnak, és a háziakat mind üdvözlöm.

Pozsonyból, 1572. május 8-án.

Uraságod szolgája

Nicasio Ellebodio Casletano

(Kovács Zsuzsa fordítása)



[735] Hugo Blotius (1534–1608) holland humanista, 1570-től Schwendi Lázár és Liszti János fiainak preceptoraként többször járt Itáliában, Padovában is. 1575-től császári könyvtáros Bécsben. Korábban Ellebodius és Pinelli az ő közvetítésével váltott néhány levelet.

[736] Lásd a 732. jegyzetet.

[737] Lásd a 733. jegyzetet.

[738] Lásd a 734. jegyzetet.

[739] Lásd a 729. jegyzetet.

[740] Cicero, Laelius sive De amititia.

[741] Moesia al-dunai római provincia.

[742] Valójában az Iszkerhez közeli Cibrica folyó.

[743] Vö. az előző levéllel.

[744] Melchiore Guilandino (Wieland) (1520–1589) botanikus, 1567-től a padovai egyetem tanára, az ottani botanikus kert őre. Szóban forgó műve: Papyrus, hoc est commentarius in tria C. Plinii majoris de papyro capita. Accessit H. Mercurialis repugnantia, qua pro Galeno strenue pugnatur. Item M. Guilantini Assertio […] sententiae in Galenam a se pronunciatae, Venetiis 1572.

[745] Latino Latini (1513–1593) filológus, Rómában több kardinális titkára.

[746] Ferrante(?) padovai patikus. A hódvadászat gyakran visszatérő téma Ellebodius leveleiben: padovai orvosbarátai ugyanis több ízben kérték, hogy küldjön castoreumot (a hím hód nemi szerve mellett található mirigy tartalma), melyet por vagy oldat formájában görcsoldó hatása miatt használtak, sőt használnak mind a mai napig.

[747] Antonio Bonfini Rerum Ungaricarum decades. [A magyar történelem tizedei] című művét Zsámboky János 1568-ban jelentette meg először nyomtatásban.

[748] Enns.

[749] Paolo Aicardo (?–1597) 1571-től Pinelli titkára, humanista, több orvosi tárgyú könyv kiadásában közreműködött.

[750] Girolamo Mercuriale, De morbis cutaneis […] Tractatus opera Pauli Aicardii, Venetiae 1572.

[751] Lásd a 726. jegyzetet.

[752] Április 16-i levelében így kommentálta testvére kérését: „Uram, nem tudom, hogy a testvérem varázsló vagy boszorkány vagy alkimista vagy mind egyszerre. Kér tőlem 4 vagy 5 zöld gyíkfarkat. Nem tudom, Padovában van-e ilyen. Ha fellelhető, tudom, hogy Uraságod megtesz mindent, hogy az a bolond ki legyen elégítve, úgy, mint az etitekkel is. Aztán ír nekem egy csomó zavaros nevet, amit apokrif könyvekben olvasott, s amelyekről Guilandinótól szeretne felvilágosítást kapni, akit hírből nagyon jól ismer.”

[753] Lásd a 744. jegyzetet.

[754] Lásd a 729. jegyzetet.