Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

PANNONIA ROMLÁSA

PANNONIA ROMLÁSA

(Részlet)

HATODIK KÖNYV

KENDI ANNÁNAK, a nagyságos Török János feleségének HISTÓRIÁJA, akit halálra ítéltek házasságtörés miatt, amelyet ifjabb Szalánczi Jánossal, az Erdélyben fekvő Hunyadvár udvarbírájával követett el az Úr 1557. esztendejében


      Régi pogány korból sok példa tanítja s a Szent könyv,
          hogy aki bűnt követ el, meglakol érte nagyon.
      Bálvány-tisztelet és sok bűn meg a rút lator élet
          nemzetet és várost szörnyű veszélybe sodor.
 5   Ősi világba’ Venusz legelébb hoza vészt eme földre,
          bűnbe Gomorrha esett s kénkövü lángba veszett,[775]
      Trójának s Priamosnak eképp hoza végveszedelmet
          szép Páris és Helena bűnbe’ fogant heve is.[776]
      Régi időkbe’ se kell példákért messze kutatnom,
10       a mi korunk maga is intve csak arra tanít,
      hogy mi veszélyes két szerető szív kósza szerelme,
          akiket a törvény nem zaboláz, sem az ész.
      Érdekes új esetet hadd zengjek el énekes ajkkal,
          mely mifelénk történt, a mi korunkba’ minap.
15   És mivel ily bűnt két nemes ágnak sarja merészelt,
          fényes példa leszen messze jövőre is az.
      Nem vonz őrjöngő szeretőknek vad dühe, vétke,
          s bűnhődésük sem nyújt nekem enyhületet;
      sőt fájó szívvel siratom gyász sorsukat inkább,
20       hogy ily büszke család sarja bukott el eképp.
      Egy csak a célom, a gondom is egy: rajzolni, a Sátán
          lángot szítva miként csábit a bűnre vakon,
      mert kit a kéj űz, kerget, eszét elveszti azonnal,
          bűnbe rohan, nem fél; bár fenyegesse veszély.
25   Hunyad vára vagyon Hátszegnek bérces ölében,[777]
          Hunyadi nagy neve is ettül a vártul eredt.
      Ezt a természet meg az emberi kéz oly erőssé
          tették, hogy helyt áll bármilyen ostromon is.
      Hunyadi bírta elébb, majd Mátyás, az, ki király lett,
30       s Pannoniára örök fényt hoza büszke neve.
      Majd mi korunkba’ Török János[778]lesz itt, ki parancsol,
          ő, ki tanácsban bölcs, és csatasorba’ vitéz,
      ő, ki megűzte gyakorta a bősz törököt kelevézzel,
          s ellene vérében mosta gyakorta kezét.
35   És amidőn már pelyhesedett az álla, fölébred
          férfiszivében a vágy és a sovár szerelem…
      Szerte körülnéz, szép hajadont keresett ki magának,
          ki hozzá méltó hitvese lenne neki.
      Nem vala egy hajadon sem alakra, se’ nemre kiválóbb,
40       mint aminő a nemes Kendi leánya vala.[779]
      Nem ragyogóbb fen az égnek ezer szép csillaga közt a
          Cynthia[780] fénye, midőn szép tele arca mosolyg;
      mert valahányszor szentegyházba ha ment, s vele mentek
          társai, szűz lányok, köztük elöl mene ő.
45   És színházba’[781] ki látta a nézők nagy tömegében,
          hitte, hogy istennő szállt le Olymprul alá.
      Hajh, de mit ér a szépség, ha hiányzik a szende szemérem,
          kit nem fékez erény, bajba sodorja a báj.
      Anna előbb, amidőn egyesült férjével, urával,[782]
50       ennek igaz lángján lángra gyuladt maga is.
      Asszonyi csábja urára kiáradt bűvös erővel,
          lágy ölelésre ha csak volt helye és ideje,      
      úgyhogy férfiruhát szeretett voln’ ölteni, csak hogy
          hadba kisérje el őt, s ott neki társa legyen.
55   Ámde alig futa meg Phoebus pár évet az égen,[783]
          a szerető hitves lángja hamar lelohadt.
      Nem tudom, őrjöngés vagy az ördög rút csele, csábja
          ejté meg, de megint új tüz emészti szivét.
      Vonzza egy ifjú, érte hevül már, hajtja a lelkét
60       egy vágy, egy gondolat: bírni ohajtja csak őt.
      A Török-udvarban kedveltek egy ifju leventét.[784]
          Rája a ház gondját bízza a háznak ura.
      Ámde azonban a tegzes Amor nyila érte az ifjút,
          s szép úrnője iránt titkon epedve hevül,
65   térdre borulva előtte, imádva kiséri a léptét,
          hű csatlósa gyanánt, ellesi ajkin a szót.
      Végre sovár vágytól lángolva legyőzve megejti,[785]
          és ki urasszonya volt, rabja gyanánt lesz övé.
      Nem fedi sűrü homály se szerelmük’, látja a napfény,
70       mit titkon gondolt, azt el is éri a vágy.
      Hősöket is, kiket annyi veszély nem bírt leigázni,
          könnyeden győzi le és ejti meg asszonyi csáb.
      Mostan azonban az úr elküldi paranccsal az ifjút
          egy szomszéd faluba, hol neki birtoka volt.
75   Künn a tanyán a buzát, gabonát béhordta a nép már,
          cséplés-szórásra hogy neki gondja legyen.
      Égeti hő vágy, lángzo szivét hajh! hűtnie kellett,
          tűrni türelmetlen, hajtja mohó szerelem.
      Néha izen neki, hogy táplálja csalóka reménység,
80       visszamehetne, ha tán ráveszi erre urát.
      Majd meg igy ír: „Szerelemnek a láza halálra emészt már,
          ha hamar nem látlak: én a halottja leszek.”
      Egyszer egy ily levelet szerkeszt, melyet egy buta szolga
          útján küldött el, és a levélben ez állt:
85   „Anna, ha élsz, örülök, drágább, mint életem, élted,
          nélküled énnekem itt semmi se nyújt örömöt.
      Bárhova mék, te kisérsz, lelkemben a képed örökké,
          testbe’ ha nem lehetek, lelkem az ott vagyon, ott.
      Hejh! hányszor sóhajt tefeléd, óhajtoz a lelkem,
90       hogy tőled sorsom messzire elszakitott.
      Mert tőled távol hosszabb csakis egy nap egy évnél,
          míg közeledben a perc, ó, mi hamar tovatűn!
      Kérlek az égre, szerelmünk szent emlékire kérlek,
          s ha szerelemnél is volna nagyobb valami,
95   tedd, hogy hozzád visszajöhessek, véled is éljek,
          nem táplálva hamar sorvad el a szerelem.
      Az csak a vágyam, a drága reményem, o, lelkem, oh üdvöm,
          hogy’ gondod legyek én, minden időbe’ csak én.”
      És e szavakkal adá levelét egy bamba parasztnak:
100       „Add ezt úrnőmnek, senki se lássa meg azt.
        És te ne szólj, ne felelj, ha akárki kérdene téged.
             Légy hű, légy ovatos, és a parancsra ügyelj!”
        És a paraszt e paranccsal azonnal elindul a várba,
             majd hogy az úrnőnek adja csak át levelét.
105   Íme azonba’ Török vendégeinek csapatával
             vígan szembejön épp játszi tivornya után.
         Meglátják a parasztot, amint bukdácsol a tarlón,
             majd meg egy elrejtett híd fele tart szaporán.
         Megrezzenti szegényt a leventék fegyvere, fénye,
110       félve, osonva keres félreeső fedelet.
         Ám megkérdi az úr: hova tart, és hogy mi az újság,
             hogy mibe jár, mit akar, hogy mi a dolga e helyt.
         És a paraszt föltárja azonnal a titkot e szókkal:
             „Úrnőmnek hozom, ím, csak neki e levelet.”
115   És föltépi az úr tüstént a levél boritékát,
             s átolvassa mohón, hogy a levélbe’ mi van.
         Nagy csoda, hogy keserű könny nem csordult ki szeméből,
             s hogy keze sem reszket, és ki se hull a levél.
         Még örömöt színlel, fájdalmát rejti szivében.
120       Bosszura gondol már, alkalom erre ha nyíl’.
         Cselre tanít be titokba’ legott egy vén, öreg asszonyt,
             hogy mit az ifju kiván, ízenetet vigyen ez.
         S fölszerel egy kocsit is, rá tétet szép piros ernyőt,
             s annak elébe hamar négy paripát befogat.
125   És levelet szerkeszt, a szerelmes ifjuhoz írja,
             hogy bízzék jobban abban, amit megizent.
         „Meg sem mondhatom én, leveled mily drága, mily édes
             volt, amelyet küldtél s mely a kezembe jutott.
         Rája ha néztem, sűrü sohaj szállt föl kebelemből,
130       sűrü köny áztatta végig a szót, a betűt.
         S hogy pótolja ez árva levél gyönyörét szerelemnek,
             csókot adék neki is, hajh, a te csókod adám.
         Nélküled őrültként oh de hányszor! szerte bolyongtam,
             nem leltem nyugtot, nem örömöt se sehol.
135   Hogyha a nap fölkelt ágyamból már kora reggel,
             hogyha meg este fogad engem unott nyoszolyám:
         Csak téged várlak, csak utánad vágyik a keblem;
             mert egyedül te vagy az élvezetem, gyönyöröm,
         jöjj el, o, kedves, jöjj el, oh, édes, jöjj, de ne késsél,
140       hív a hű szerelem, árt csak a késedelem.
         Amit e röpke levélbe’ megírni nem vala módom,
             szól arról ez öreg asszony, e régi hivünk.
         Boldogan élj, de valóba’ te boldog is úgy leszel akkor,
             hogyha tiéd lehetek, hogyha ölelsz te megint.”
145   Nyugtalanul forgatta szivében a drága parancsot
             az ifjú s kész volt jönni sietve legott.
         És az anyó szaporázva a szót unszolta csak egyre:
             jöjjön csak mielébb, percre se’ késve, haza.
         Otthon biztonságba’ lehet, mert távol az úr most.
150       Szentül állítja, rá meg is esküszik ő.
         És hisz az ifju, akit szerelemnek a mámora bódít,
             bármi lehetlent is elhisz a vak szerelem.
         Nyomba’ felül, robog is hamar a kocsi, mintha repülne,
             hejh! de mi lomha a test, lelke elébb vala ott.
155   Ámde mihelyt hazaér a szerelmes ifju a várba,
             látja, hogy ott minden ellene fordula már.
         Megdermed, haja szála föláll, elnémul az ajka,
             fél, remeg, oly súllyal nyomja a bűn tudata.
         Elfogatá is a vár ura őt, és láncra verette,
160       míg szörnyű büninek szörnyü jutalma leend.
         Anna, mi történt, még nem is érti, de őt is azonnal
             bűnváddal sújtják, társa gyanánt viszik el.
         Ő, kit elébb lányok koszorúja övezte, ahol járt,
             most a sötét börtön mélyiben egymaga ül.
165   Ő, ki nyakán ragyogó gyöngysort hordoz vala ékül,
             szégyenszemre kemény láncra veretve ma rab.
         Ő, ki izes falatot s falernumit[786] élveze eddig,
             most tengődve csakis közkenyeren s vizen él.
         Hejh, a szerencse milyen forgandó, fölvisz, aládob,
170       koldus lesz hamar az, dús aki volt az imént.
         Éppen azért a csalóka szerencse kegyébe’ ne bízzál,
             tőrbe, veszélybe sodor játszi kedélye hamar.
         Eljött végre a nap – kikerülni lehetlen a sorsot –
             a fiatal párnak vesznie, halnia kell.
175   Már a vidékről egybehivák a birákat azonban
             el-megitélni a bűnt, sújtni a vétkeseket.
         Börtönből a biráknak elébe idézik az Annát.
             Hitvese volt maga, ki ellene vádat emel:
         cserbehagyá férjét, eldobta a férje szerelmét,
180       más férfit szeretett, hűtelen, esküszegő;
         és széttépve a női szemérem szent kötelékit,
             hitvesi hűségen ejt csunya foltot eképp.
         Van tanu rá, van irás is, amely bizonyítja a vétkét,
             köztudomásra jutott, nincs, ki tagadja tovább.
185   Nosza a bűnöst hadd sujtolja jutalma bünének,
             mit rá új törvény mér meg az ősi szokás…
         hallva a törvény vasszigorát megdöbbene Anna,
             tudva, hogy ellene hány vétkez a föld kerekén.
         Megkísérti elébb tagadással mosni le vétkét,
190       h’jába, miként a nap, oly tiszta, világos e bűn.
         Végre kegyelmet kér a bünös nő, esdve eképpen,
             sír, zokog és vezekel szörnyü birája előtt:
         „Bár ne születtem volna sosem eme földi világra,
             haltam volna anyám méhiben én meg elébb.
195   Vagy mikor a dajkám legelőször fürdete langyos
             vízbe, miért is nem törte ki gyönge nyakam?
         Jaj, hogy az ősi család fényére veték csunya szennyet,
             én magam, ím’, a világ csúfja, szemétje[787] levék!
         Íme, utódja magam leszek én az achiv Helenának,
200       aki miatt egykor porba omolt Ilion.
         Rólam fog majd szólni az ének, zengni a költő,
             és rólam dudoráz egykor a szánto-vető.
         És a fonó lány dalt rólam zeng éjnek a csöndjén,
             fönnmarad, élni fog így dalban örökre nevem.
205   Ámde mivel sorsom’ nem enyhiti semmi panaszszó,
             térdre borulva eléd, ím, könyörögni fogok:
         Édes uram, könyörülj meg rajtam, szánj te meg engem,
             halld meg, o, halld nyomorult nődnek esengö szavát!
         Sújt az igazság kardja reám, o, te fogd föl, o, fogd föl!
210       Oh te, én éltem ura, énnekem életet adj!
         Vak hév bűnbe sodort nem is egyszer, kéjnek a csábja
             elragadott, az erény nem zabolázta szivem.
         Ki ne hibáznék? Nincsen oly ember senki a földön,
             s mindenben boldog senki, de senki se volt.
215   Hogyha egy arkangyal lebukott az aetheri fényből,
             ment a bukástól a mennybeli lakba’ se volt.
         Vestává[788] ki tehet, ki vagyok csak gyönge egy asszony.
             Kéjt, örömöt kínál ifju, virágzo korom.
         Engem atyám házába’ gyönyörre, örömre neveltek,
220       tőrt a Satán is azért vet vala lábam elé,
         lásd, hisz az égi parancs is tégedet arra tanít csak,
             szívből a vétkesnek hogy te bocsánatot adj.
         Hány évet tölténk el együtt egyetértve mi ketten!
             Hogy botlottam, azért bűnbe nem estem el én.
225   Három szép sarjadra[789] tekints, eme drága családra,
             háromszor lett már hitvesed édesanya.
         Gondold meg, hogy ezekre fog egykoron esni a szégyen,
             ők szenvednek majd az anya vétke miatt.
         A nagy egekre könyörgve esengek, halld meg e kérést:
230       Oh te, én éltem ura, énnekem életet adj!”
         Így hangzék el a nő panaszos szava, végzi beszédét,
             férje-urától most várja epedve a szót.
         Nem rendül meg ez, ott áll, büszkén, arccal az égnek,
             zordonan ily választ ád neki jéghidegen:
235   „H’jába okoltad drága szülőid, mondva, a szennyért,
             mely a nevedre tapad, őket is érheti vád.
         Hogyha terólad az utca beszél, ha gyalázza az élted’
             és hírhedt neved él és soha el nem enyész,
         engemet az nem bánt, gondom sincs énnekem arra,
240       elnyeri ki-ki a bért, mint vete, úgy aratand.
         Mondod, tévedtél, s tévedni emberi végzet,
             ember nap nap után téved a föld kerekén.
         Ámde a bűnösnek gonoszok példája se mentség,
             szentebb a törvény, és szava is sulyosabb.
245   Bárha virágzál s ifju örömre való vala bájad,
             hogy tuda ily bűnös lángra hevülni szived?
         Boldogan élhettél hű, jó urad oldala mellett,
             mondsza csak, esküszegőn mért keresél te Parist?
         Én követem csak az isteni törvény égi parancsát,
250       mely aki szörnyűt vét, sújtja kegyetlenül azt.
         És ha elém te a múlt boldogságát fölidézed,
             rólad még sulyosabb lesz az itéletem így.
         Ritkán tér jobb útra, ki egyszer is esküszegő volt.
             Aki galád vala már, mindig is az marad az.
255   És ne te ints, hogy én gondoljak gyermekeimmel,
             gyámjuk is én leszek, és atyjuk is én maradok.
         Az fáj legjobban, s gyülöletre is éppen az indít,
             hogy te silányabbnak dobtad oda szivedet.
         Tudja, ki ismer, hírli, bevallja a csacska beszéd is,
260       hogy bizony énhozzám senki se’ mérheti őt.
         Szebb vagyok én, és szemrevalóbb, ha tekinted alakját,
             ifju korát ha veszed, nem vagyok én korosabb,
         rangra, vagyonra különb nem volt soha nálam ez ifjú,
             őseim’ s kincseimet hogyha te mérlegeled.
265   Ő a homályban nőtt fel, akit te elém helyezél most,
             senki a környékben még nem is ismeri őt.
         Jól tudod azt, én hány törököt vágtam le vitézül,
             küzdve honért hányszor áza a vértül e kéz.
         Hát Paris? Aljas kéjre vadászott, csábita asszonyt,
270       és orozva lesett más nyoszolyája után.
         Fenve a pallos, menj te alá most, főd leguruljon,
             irgalmazzon az ég, mentse meg üdvöd’ az Úr!”[790]
         Vesztőhelyre viszik, ráadják mátkaruháját,
             mit völegénye adott drága kelengye gyanánt.
275   Akkor adá, amidőn övezé még szűzi szemérem,
             és a menyasszonyi báj bűve körülragyogá.
         Anna az asszonyi néphez amíg szól még bucsuzóra,
             minden tagja remeg, s arcin a könnye pereg:
         „Most hogy az élet drága javát végképp hagyom itten,
280       s rútul a vesztőhelyen oltja ki éltem’ a bárd,
         tőletek azt izenem férjemnek, légy tanum, Isten,
             légy tanu, Krisztusom is, szent igaz ez a beszéd:
         gyermeket én csak tőle szülék és senki se mástól,
             s mindhárom gyermek őneki sarja csupán.
285   Ő csak az atyjuk, mint atya hát szeresse is őket,[791]
             csontjuk a csontja bizony, húsuk, a vérük övé.
         És ti meg, asszonyok és ti leányok is, intsen a példám:
             bírja csak egy szivetek’, bírja csak egy kezetek’.
         Az, mi velem történt, holnap tán titeket érhet,
290       sors zsákmánya vagyunk; játszik a sors mivelünk.”
         Most a pribék jött, szörnyü török, zord homloka képe,
             arcán vad harag ül, és szeme tűzkö, forog.
         Ott a kezében fenve a pallos, kész a csapásra,
             kész elmetszeni már a puha, drága nyakat.
295   Anna mikor meglátja, remegve, halott halovány lett,
             fölzokog, és arcán könnypatak omlik alá.
         „Hogyha megérdemlém a halált, mert szörnyü a vétkem,
             s méltán bűnhődöm, ezt is elismerem én;
         ámde ha férjem jobb keze sújtna le, volna dicsőség,
300       hunnoknál ez volt ősi jog, ősi szokás.
         Vagy ha rokon vér lenne, ki engem vinne bitóra,
             éles pallossal oltsa ki éltemet ő.
         Oh, mi gyalázat! férj, se’ rokon nem vállal el engem,
             mintha volnék egy senki, mihaszna bitang.
305   Ily rútul nem esett el még nő, még a pogány sem,
             nem hoza ily szégyent még soha semmi halál!
         Itt e pribék hazatér majd, s otthon a vad törököknek
             bűnöm- s vesztemről még regeszóba’ mesél.
         Így száll majd az egész földön nevem ajkrul ajakra,
310       bűnt hirdetve, amely jobb, ha titokba’ marad.
         Hogyha atyám tudná, megváltna arannyal, ezüsttel,
             nem kímélve vagyont – van neki garmadaszám.[792]
         S föl a királynak elébe sietve panasszal[793] azonnal,
             kérve királyi kegyét: mentse meg életemet.”
315   Így szólt, és fátylát levevén, azt messze dobá el,
             s fürtjeit is szépen elsimitá a fején.
         Térdre borul le a földre, lehajtja nyakát, de elébb még
             kebléből feltör, fölzokog ez a fohász:
         „Meghalok immár, néked ajánlom, a lelkem’, o, Krisztus;
320       most hozzád szólok: légy te az út, te a rév.
         Szent véreddel mosd le a vétkemet, és könyörülj meg,
             adj nyugodalmat te, trónod elé te bocsáss!”
         Elhala ajkin a szó, de a hóhér bárdja lesújtott.
             Átmetszé a nyakát, szép feje porba lehull.[794]
325   Rögtön el is temeték, az egész nép részt veszen abban,
             sírja felett kő áll, rajta fölírva vagyon:
         „Itten nyugszik e helyben egy ősi családnak a sarja,
             aki tilos szerelem áldozatául esett.
         Messzi jövendőnek lesz az ő példája tanulság,
330       hogy a tilos szerelem mérge halál oka lesz.”
         Volt ám gondja a hű szolgák éber seregének,
             hogy ne mehessen el ép bőrrel a durva pribék,
         őneki kelle megásni szegény Annának a sírját,
             hol a halott nyugtot végre örökre talál.
335   Szorgosan ás, nem tudja, magának ássa a sírját,
             önvesztére siet a botor esztelenül.
         Hirtelen ott a nyakát átvágják, és feje gördül,
             sírba el őt temetik, ott fedik el tetemét.
         Másnak vermet eként ás, és maga hull a verembe,
340       mint mese szól, a rigó jár vala éppen eképp.[795]
         Zengjem-e el röviden, mint halt meg a bűnbe’ ki társ volt?
             Őt is elítélték: halnia kell iszonyún.
         Őt a pribék egy ló farkára kötötte keményen,
             s árkon, bokron is át hajtja a tűz-paripát.
345   És amidőn szörnyethala, végre kiadva a lelkét,
             éles kardjával vágta le ifju fejét.
         És négy részre, darabra metélték nyomban a testét.[796]
             Így temeték és így zenge felőle a nép:
         „Itt fölakasztva e fán függ egy gonosz és lator ifjú,
350       aki kakukk[797] módon másnak a fészkire járt.
         Mint mikor élt még, szerte csaponga a lelke, a vágya,
             most a halál testét szétdarabolta aképp.
         Hogyha elég nem volt soha éltiben őneki egy nő,
             méltó, hogy ne legyen egy a halála neki.
355   Rajta okulj, légy mindig okos szerelemben, oh ifjú,
             bűnhődés a latort biztosan éri utól.
         Látás, kézszoritás, csevegés, csók, édes enyelgés,
             társi Venusznak ezek: tőlük, o, fuss, s menekülsz.”
         1555–1571 között
(Hegedűs István fordítása)



[775] Gomora, lakosainak bűnei miatt, Sodomával együtt kénköves és tűzes esőben pusztult el (Ter 19,24).

[776] Parisz az istennők szépségversenyén Venusnak ítélte az aranyalmát, mert az a világ legszebb asszonyát ígérte neki. Venus csak azt nem mondta meg, hogy a világ szépe már más felesége. Trójának és Priamosznak azért kellett vesznie, mert Parisz elragadta Menelaosztól Helenét.

[777] Vajdahunyad vára Hunyad vármegye Hátszeg nevű részén fekszik.

[778] Enyingi Török János (1529–1562) Hunyad vármegye főispánja, Török Bálint egyik fia. Török elleni vitézségéről 1553-ban Tinódi Sebestyén históriát írt. Hunyad várát és Debrecent 1536-ban Török Bálint kapta zálogba János királytól.

[779] Kendi Anna annak a Kendi Ferencnek a lánya volt, akit testvérével, Antallal és Bebek Ferenccel együtt Izabella királyné öletett meg 1558-ban Gyulafehérvárott.

[780] A holdistennő, Diana mellékneve.

[781] A latinban olvasható spatiosa theatra nem színházat, hanem tágas piacteret jelent.

[782] Kendi Annát 1550 júniusában vette feleségül Török János.

[783] Hét év telt el a házasságkötés óta. Phoebus a napisten, azaz Apollón neve.

[784] Ifjabb Szalánczi János ismert erdélyi nemesi családból származott. (A másik, az idősb Szalánczi János ekkoriban tanácsos volt a fejedelmi udvarban.)

[785] Az úgynevezett Székely krónika ezt írja: „Szalárdi Miklós(!) elhálá Török Jánosnét Hunyadon, melyből sok rút dolog következék.”

[786] A Campaniában készített falernumi a leghíresebb ókori színbor volt.

[787] A ’szemét’ jelentésű görög szó a latin szövegben görög betűkkel van írva.

[788] A római Vesta-szüzeknek önmegtartóztató életet kellett élniük, miként később az apácáknak.

[789] A három gyermek közül kettőnek, Jánosnak és Bálintnak a nevét ismerjük.

[790] Török János a feleségének nem kegyelmezett meg, jóllehet egy évvel korábban, 1556. május 30-án, mint Debrecen mezőváros palosjoggal bíró földesura, kegyelmet adott a házasságtörésért halálra ítélt Balogh Györgyné Macsi Margitnak.

[791] A ’szülői szeretet’ jelentésű görög szó a latin szövegben görög betűkkel van írva.

[792] Kendi Ferenc, aki 1553-tól Dobó Istvánnal együtt erélyi vajda is volt, jelentős vagyonra tett szert. 1555-ben Marosvécs várát reneszánsz stílusúra alakíttatta.

[793] I. Ferdinánd királyhoz kívánt volna folyamodni kegyelemért.

[794] A kivégzésről Bornemisza Péter is megemlékezik 1578-ban, az Ördögi kísértetekben: „Török János feleségének fejét véteté, hogy szolgájával kapta.” Az úgynevezett Székely krónika pedig az 1577-es évnél írja: „Török János ez esztendőben ölé meg feleségit.”

[795] A rigó (turdus) meséje nincs meg Phaidrosznál.

[796] A házasságtörésen ért férfi szokásos büntetése volt ez. Bornemisza Péter 1578-ban írja az Ördögi kísértetekben: „Tibai Gergely Ung vármegyébe lófarkon hordoztatta és néggyé vágatta udvarbíráját, hogy feleségével két esztendeig lakott.” A Székely krónika pedig az 1587-es évnél említi, hogy „Bánfi Farkas fejit véteté feleségének és egy inasának Boncidán, Horváth Miklóst néggyé vágatá”.

[797] A latinban nem kakkuktojásról van szó, hiszen a cuculus nemcsak kakukkot, hanem szoknyavadászt is jelent.