Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

DIALÓGUS ERDÉLY IGAZGATÁSÁRÓL

DIALÓGUS ERDÉLY IGAZGATÁSÁRÓL

A NAGYSÁGOS BERZEVICZY MÁRTON[811] ÚRNAK, PATRÓNUSÁNAK MARCELLO SQUARCIALUPI[812]

Kinek adom ezt az ékes, új párbeszédet? Neked, nagyságos Berzeviczy, ki kiváló szellemi képességeiért már régen szereted Kovacsóczyt, akinek egyébként sem szentebb semmi az ilyen irodalmi gyönyörűségnél.

De, mondod, miért ajánlasz nekem idegen munkát? Mire én, tisztelt patrónusom, szabadon megmondom, hogy azt a párbeszédet szinte jobban ismerem, mint a szerző, olyan sok kéréssel értem el, hogy nyilvánosságra kerüljön. Mert amikor – nem tudom, milyen alkalommal – először láttam és mohón elolvastam, mind érvelésének súlya, mind latin stílusának eleganciája annyira megragadott, hogy mielőbb nyomtatásban kívántam látni. Ezt pedig nem kértem az oly szerény embertől, hanem minduntalan visszatértem rá, és minden alkalommal könyörögtem neki, hogy ne sajnálja tőlünk arany könyvecskéjét, inkább tegye lehetővé, hogy – azzal a beszéddel együtt, amelyben nagy királyunknak[813] szerencsét kíván moszkvai győzelmeihez – közöljem az új dolgok és jeles tettek iránt érdeklődő emberekkel. És nem hagytam fel ennek sürgetésével, amíg el nem értem azt, amit kértem, mégpedig azzal a kívánt záradékkal, hogy szellemének szinte felszabadított gyermekét teljesen tetszésemre bízta, ajánljam annak, akinek akarom. Fogadd tehát, nemes férfiú, tanult és bölcs barátod tudós és ékesszóló értekezését az idevágó jeles érvekről. Ebben a beszéd keresett tisztasága mellett a ragyogó példák bőségét fogod találni, ezenkívül a gondolatok és érvek élességét, tehát a tehetség és ítélőképesség különös erejét. Ezeket véleményem szerint annál többre fogod becsülni, ha megtudod, hogy igen elfoglalt, az udvar gondjaiban és bosszúságaiban teljesen elmerült ember dolgozta ki őket. De miért folytassam? Nem kétlem, hogy ez a könyv nagyon kedves lesz Neked, mind barátod, Kovacsóczy, mind Marcello neve miatt, kinek ajándékát és szolgálatát bőségesen megfizeted, ha a kegyes királytól azt könyörgöd ki számára, amit kér tőle, ami nem nehéz és Neked mindennapos, neki pedig – mint távozónak – nagyon szükséges. Isten veled.

Az erdélyi Kolozsvárt, augusztus 1-jén.

KOVACSÓCZY LEVELE GYULAYHOZ, AMIKOR KÉRÉSÉRE OLVASÁSRA ELKÜLDI A DIALÓGUST

Kovacsóczy Farkas az ő Gyulay Páljának[814] szívélyes üdvözlettel.

Elküldöm Neked Eubulusomat, akit kértél; talán derék férfiú, és érdeklődik dolgaink iránt (a jelenlegi körülményekhez képest), egyébként mindenekelőtt nyers (amilyen az udvari népség) és nem elég ékesen szóló tanácsos. De azt mondod, nem ilyen volt Nepolomiciában,[815] mért ilyen borzas, piszkos és szomorú? Alig menekült meg, és kis híján megfizetett alkalmatlan beszédességéért, annyira ellensége most a beszéd az igazságnak. És mit mennydörögtek ellene? Azt az isteni mondást, „Egy legyen úr csak” [Homérosz, Iliász, II,204]. Ez annyira bölcs, hogy senki sem tagadhatja, de ugyanannyira ostoba az, aki mintegy oroszlánbőrt ölt, amikor nem valamilyen Agamemnont,[816] hanem főnixeket (bizony, ritka madarakat) keresünk. Lásd, gyakran esünk bele a legsúlyosabb tévedésekbe, amikor a nevek és tisztségek kétértelműsége téveszt meg, amikor ugyanis inkább esztelenkedünk a tömeggel, mintsem helyesen ítélnénk a kevesekkel. De hagyjuk most a panaszokat, annál szívesebben, minthogy a zavarok lecsendesedvén, magának királyunknak és a haza biztos üdvének előjelei mellett már révbe jutunk, de úgy, hogy a futárok módján mindig készen álljunk e tisztségnek fényét másoknak átadni. Isten veled.

DIALÓGUS

Philodacus, Eubulus.

PHILODACUS. Mit jelent ez a magános séta, Eubulusom? Mi kellemeset hallasz itt? vagy min elmélkedel a magad módján? Talán meguntad a várost[817] és az embereket? Vagy, mint inkább gondolom, valamilyen új gond nyomaszt, Mely benned lakozik, s most gyötri-emészti a lelket. [Ennius, Ann. 336.]

EUBULUS. Philodacus, nem vagyok egyedül, amint mondod. Lám, minden virágzik és nevet a szántóföldön. Zöldbe az erdő most szökken; soha szebb napot ennél! [Vergilius, Ecl. 3, 57.] Itt dalolnak a madárkák, kellemes a források látványa, lágy a folyók zúgása, és bármerre fordulsz, mintegy valamilyen jelenetben, mindenki a legjobb alakjában mutatkozik.

PHILODACUS. Semmi sem kellemesebb a vidéki életnél. Mégis inkább dicsérjük ezt, mint élünk vele, ügyeink a városhoz és a házakhoz kötnek, ahol mintegy barlangba vagyunk zárva, nem is magunknak, hanem másoknak élünk.

EUBULUS. Igazad van, azért néha a komoly dolgokat könnyed és tréfás dolgokkal kell vegyíteni, lelkünket elvonni a gondoktól és valami tisztes gyönyörűséggel felüdíteni, s ez legjobban az ilyen városszéli rejtekben történhetik.

PHILODACUS. Bizony így mentegetik magukat a tudósok mind, holott soha sincsenek távolabb a pihenéstől, mint amikor úgy látszik, hogy pihennek. Ezt tanúsítja Socrates számos beszéde, mind a régiek, mind a modernek számos tanúsága. Tehát bizonyosan tudom, hogy te is valami nem mindennapi dolgot vettél eszedbe, hogy azt mások ítéletétől távol nyugodtan megfontold és magadban kifőzzed.

EUBULUS. A magad elméjéhez mérsz másokat te, aki az új dolgoknak csodálatos mestere vagy. Most is azt hiszem, valami újat hozol nekünk, és ezt irigységből a mi pihenésünknek nevezed.

PHILODACUS. Milyen kevély dolognak látszik nekem, Eubulus, hogy a gondokat megveted! De ha megvallod az igazat, nem hiszem, hogy hidegen hagy az, ami most mindenkinek fülét, érzékeit, gondolkodását betölti.

EUBULUS. Ami nem tartozik rám, arról nem tudakozódom és gondolkozom.

PHILODACUS. De hát mindnyájunknak közös a hazája.

EUBULUS. És aztán?

PHILODACUS. Mi? erre az egyre irányul mindenki szeretete.

EUBULUS. Nagyon helyes, de mit vonsz le ebből?

PHILODACUS. Belátod, hogy a haza java fontosabb és szentebb kell hogy legyen számunkra magánügyeink gondjainál?

EUBULUS. Ki vonta ezt kétségbe?

PHILODACUS. De hamar meghátrálsz és kisiklasz! Ugye, azt mondtad, hogy nem tartozik rád, amiről most mindenki beszél?

EUBULUS. Ezt mondtam, és meg is ismétlem.

PHILODACUS. Mégis ezen áll a haza üdvössége, amit – míg élsz – súlyos bűn nélkül sohasem hanyagolhatsz el.

EUBULUS. Hát ezt meg ki vette valaha is a fejébe? Miért tüzelsz annyira, és ok nélkül miért lövöd rám nyiladat?

PHILODACUS. Mert amikor mindenkinek egy a gondja, te oly nyugodtan alszol mindkét füledre, holott tanácsod és tekintélyed többre képes és többet ér másokénál.

EUBULUS. Én pedig, barátom, nem alszom mindenki számára, ha a te számodra alszom. Inkább te teszel erőszakot elmémen, amelyet semmilyen kötelék nem tarthat vissza attól, hogy szabadon kalandozzon az emberek dolgai és viszontagságai között.

PHILODACUS. Ez bizony az elme sajátsága; de az ember nem hallgatással, hanem tanáccsal és cselekedettel szolgál hazájának, mert mint tudod, a derekasság teljes dicsérete a tettet illeti.

EUBULUS. Hallottad a mondást, hogy mindennek megvan a maga ideje, amit a bölcsek helyesen neveztek minden dolog legjobb atyjának. Most nem a tálakon, nem a piacon, nem a keresztúton, nem a fejedelmek székén, hanem a szántóföldön, a réten, a kertben és a vadaskertben jár az eszem. Most, szabad időmben, ezekkel kell törődnöm, azután (ha valakinek szüksége van rám) talán azokra is fordítok majd gondot.

PHILODACUS. Ki fogja neked elhinni, Eubulus, még ha Jupiter szobrára esküszöl is, hogy most minden gondtól szabad vagy, mert azok sohasem hagynak el bennünket, mindig ott vannak mellettünk, mindenhová követnek, elménket örökösen betöltik és lekötik?

EUBULUS. Látom, hogy versenyre hívsz engem, és az orvosoknak az örökös szenvedésről szóló régi véleményét viszed át a lélekre. Ez azonban, minthogy az isteni szellőből van kiszakítva, semmiképpen sincs alávetve ekkora, főbenjáró bajoknak. Mint tudod, a gondokat a gondoskodásról nevezik; mihelyt azt teljesítetted, rögtön megszabadulsz minden gondtól és bosszúságtól.

PHILODACUS. Nem akarok most veled versenyre kelni. Csak azt kérdezem, hogyan tudtad olyan gyorsan kivetni lelkedből ezt a mi közös gondunkat?

EUBULUS. Nem értem, mit akarsz; magyarázd meg.

PHILODACUS. Megteszem, ha ma az egész napot nekem adod, és minden csomót kibogozol, amit neked előadok.

EUBULUS. Davus vagyok, nem Oidipusz;[818] más jóst ajánlok, vagy keress magadnak jövendőmondót.

PHILODACUS. De semmilyen jóslat nem bizonyosabb az eszes és hű ember tanácsánál, amilyen a tied, mint sokszor tapasztaltam. Azért azt kívánom, hogy ma tárd elém véleményedet és felfogásodat.

EUBULUS. Te lásd, hogy kitől kérsz tanácsot, hiszen tudod, milyen szerény a tehetségem.

PHILODACUS. Látod, milyen kort értünk meg, nem lehet ennél szomorúbb, ennél nyomorultabb.

EUBULUS. Miért?

PHILODACUS. Mert elvesztettük fejedelmünket.[819]

EUBULUS. És Herkulesre![820] a legderekabb férfiút, aki szerette hazáját.

PHILODACUS. Nem gondolod hát, hogy nyomorult az állapotunk, mert ilyen nagy jót vesztettünk el?

EUBULUS. Bizony azt mondanám, ha előbb halt volna meg, mint hogy utódot hagyott volna nekünk, mégpedig olyat, aki mintha az ő élő képmása volna.

PHILODACUS. Amit mondasz, valamennyire enyhíti, de nem szünteti meg vágyakozásunkat utána, mert a fiú kora[821] még nem érett az uralkodásra, mi pedig egy napig sem lehetünk meg kormányzó nélkül.

EUBULUS. S az sem lenne megfelelő, ha mintegy egy kormányosa vesztett hajóban, ily nagy gondok és ügyek hullámain könnyelműen hányódnánk.

PHILODACUS. Tehát ki ül most a kormányhoz? ki irányítja tanáccsal és tekintéllyel a fejedelem gyermekkorát és az állam ingadozó állapotát?

EUBULUS. Hogy ki? Nem látod a tanácsot,[822] melynek hite szent, tekintélye és bölcsessége egyedülálló?

PHILODACUS. Látom, de attól félek, hogy Karia[823] sorsára jutunk, amelyet a sok vezér vitt romlásba.

EUBULUS. Sohasem, mert e sok ember között egyetértés és összhangra törekvés van, azaz ők nem vetekednek véleményeikben, nem forognak körben, nem csűrnek-csavarnak, hanem elméjük és véleményük csodálatos egybehangzása folytán mind szavuk, mind akaratuk a közjóra irányul, s így mindnyájuk véleménye illő és tisztességes végre jut.

PHILODACUS. Úgy látszik, az areiopagoszt vagy az ephorokat[824] írod le nekem. De azok szerény lakomái az erény számos példáját nyújtották. A mi tanácsunk azonban alig hasonlít a tanácshoz. Helyesen mondották, hogy más időkhöz más erkölcsök illenek.[825]

EUBULUS. Hát akkor te hogyan ítélsz? az állam kormányzásának milyen alakját tartod a korhoz inkább illőnek?

PHILODACUS. Semmilyen újat, csak azt, amelyet mind a legbölcsebb emberek ítélete, mind annyi század gyakorlata fogadott el és helyeselt.

EUBULUS. Melyik hát az? mert ha lenne rá idő, könnyen bebizonyíthatnám, hogy tévedsz, mert ebben a dologban majdnem annyiféle a doktorok véleménye, ahányan vannak.

PHILODACUS. Csodálkozom, hogy ez jut az eszedbe, amikor jól tudod, hogy a Homérosz után következő majd minden nagynevű bölcs az egyes ember uralmát részesítette előnyben a sokak hatalmával és kormányzásával szemben.

EUBULUS. Ha sokra becsültem is mindig az ókor ítéletét és a doktorok egybehangzó véleményét, eddig egyetlen mester szavára sem esküdtem. Különösen ennek a kérdésnek az eldöntésében mindig kétségeim voltak, mert különösen erős érvekkel, a bölcsek ítéletével és nagy embereknek az egész történelemből vett példájával küzdhetek ellened. De mi lesz azután? Ám legyen a te kormányzási módod jobb, mint mondod, vagyis az, amit megszoktunk, s amelyre a természet ereje is hajt bennünket, ugye látod, hogy messze eltérsz a tárgytól? Nem királyt vagy fejedelmet kívánunk, mert az van nekünk Isten kegyelméből, ha ifjú is, hanem egy olyan férfit, akit a költő ír le,


Ám meglátván egy igaz és jeles érdemü férfit,
mind mérsékli magát, s figyelő füllel körülállják,
az pedig oltja hevük, szivüket szelidíti szavával.
                                                [Vergilius, Aeneis I,151–153.]
                                                

Ennek a jeles és kiváló férfiúnak, akit a mi államunk kormányára keresünk, különösen két javasolt tisztsége lesz, az egyik a fejedelem fiának nevelése és oktatása, a másik az egész tartomány kormányzása. Minthogy ez nemcsak nyelvükben, hanem szokásaikban is különböző fajta emberekből tevődik össze, minthogy Amurát[826] török császárnak adófizetője, minthogy legfőbb patrónusának a lengyel királyt[827] ismeri el, minthogy annyiféle, nemcsak nyelvében, hanem szokásaiban és vallásában eltérő szomszéd veszi körül, ahány határa van, innen magyarok, onnan törökök, innen valachok, onnan rutének,[828] végül minthogy békeidőben is örökös perekben és viszályokban leli örömét, melyekben még nincsen döntés, a nyugalomban mindig háborúra gondol, lázadásokat szít, s azokra gyakran maga ad alkalmat; összevéve, minthogy valamilyen régi és veleszületett hibájából elhamarkodottan ragad fegyvert és teszi le azt, ügyelni kell, hogy erre a mi leendő kormányzónkra ne rakjunk véleményem szerint az Etnánál nehezebb terhet. Ezt azért mondtam, hogy tudd, miről van szó, és hogy tovább ne lovagoljunk az elveken és a szavakon.

PHILODACUS. Úgy látom, szavaink különböznek, nem véleményünk. Könnyen összeegyeztethetjük beszédünket, hiszen a fejedelem és a kormányzó között nem nagy a különbség.

EUBULUS. Tehát valami különbséget elismersz. Könnyen megtudjuk, hogy ez mennyi, ha összevetjük a fejedelmet a kormányzóval.

PHILODACUS. Tehát próbáljuk meg.

EUBULUS. A fejedelem a maga jogán mindenkinek atyja a szeretet tekintetében, mindenkinek ura a tiszteletre és szolgálatra nézve; a fejedelem a maga dolgait végzi és intézi, és a saját törvényeinek engedelmeskedik, amelyeknek ő az értelmezője. Mert minden a fejedelem sajátja, úgy, hogy az egész tartomány üdvét és hasznát, akárcsak viszont veszedelmét és kárát sohasem lehet tőle elszakítani és elválasztani. Végül a fejedelem hatalma örökös, és csak életével együtt válik meg tőle. A kormányzónak azonban az a dolga, hogy ne a saját ügyét, hanem másét gondozza; fejedelmének, akinek hatóságában jár el, személyét és méltóságát tekintse; ne a maga hasznát, hanem uráét és a polgárok közhasznát keresse, vesse alá magát a hazai törvényeknek, ne bízza el magát, tartsa meg a hűséget, tekintse az országot a más birtokának, ne a sajátjának. Úgy, hogy amikor az ügy, az idő és a fejedelem kora megkívánja, rögtön tegye le tisztségét, hogy a tartományt épen, jó állapotban adhassa át a fejedelemnek.

PHILODACUS. Értem, hogy hová vezetsz. De oda, azt hiszem, sohasem fogsz eljutni, hogy a kormányzónak e megbecsülése közel kerüljön a fejedelem méltóságához, és hogy neki a legfőbb, a fejedelemhez méltó erényekkel kell rendelkeznie.

EUBULUS. Ezt mindenki tudja. Kitűnően mondja a költő:


De a játszó gyermek mondja: király léssz,
Csak helyesen cselekedj.
                                              [Horatius, Sat. I,1,59–60.]
                                              

Én pedig a te kormányzódtól az erénynek még nagyobb fényét kívánom meg, mint magától a fejedelemtől. Mert semmit sem tartok súlyosabbnak vagy nehezebbnek, mint azt, hogy a fejedelem nevelését úgy fejezze be, hogy mindenki felmentse tisztéből, vagy úgy igazgassa az országot, hogy ne vonja magára az infámia és a gyalázat bélyegét, se az életveszélyt.

PHILODACUS. Sok mindent óhajtunk, amit nem tudunk elérni. Tudod, hogy a legjobb íjász nem az, aki mindig talál, hanem aki legközelebb irányoz a célra. Az a tökéletesség, amit kívánsz, nem juthat egy embernek. Mi, akárcsak az ismert többi ember, semmilyen emberi vonást nem tartunk idegennek. Forduljunk tehát ahhoz az emberi társasághoz, amelyben élünk, és nézzük meg, találunk-e benne valakit, akire ezt a tisztséget bizton ráruházhatjuk. Azokat az eszméidet pedig, mint az elme hiú álmait, teljesen űzzük el magunktól.

EUBULUS. Mindenben engedek neked, csak haladj tovább.

PHILODACUS. Már mondtam, hogy egy embernek juttatom azt az uralmat, aki nem annyira nemzetsége alapján, hanem saját derekassága és érdemei révén törekszik a dicsőségre.

EUBULUS. Szép beszéd, mondd el a többit is.

PHILODACUS. Dehogy! a disznó tanítja Minervát![829] már mindent tudsz.

EUBULUS. Bizonyosan nem. Hogyan foghat át mindent tudományom, ha még magamat sem ismerem teljesen? De képzeld el rólam, hogy ezt mind tudom, aztán mi lesz? Vajon nyers vélekedésed anyagából arra fogsz felszólítani, hogy valamilyen Deucalion mintájára kormányzót teremtsek?[830] Ha van valakid, aki méltó erre a méltóságra, jól van, győztél; ha nem, változtasd meg véleményedet.

PHILODACUS. Nem látod, hogy mennyi nagy reményű és várakozással teljes ember van közöttünk?

EUBULUS. Látom, de nem tartom bölcs dolognak reménységet pénzen venni.

PHILODACUS. Könnyű jó természetű embereket a csúcsra felvinni. Mindnyájan művelődéssel és neveléssel leszünk jobbak.

EUBULUS. Tehát először parancsoljon, azután tanulja meg a parancsolás törvényeit, mint egy sípos, aki nem ismeri a hangokat és a sípot.

PHILODACUS. De a szükség törvényt bont.

EUBULUS. Ami szükséges, nem mindig használ is. Nem nélkülözhetjük a kormányzót; legyen ez igaz, amint mondod. De látni kell, hogy milyen kormányzót, hogy ne bízzuk farkasra a bárányt.

PHILODACUS. Csodálkozom, hogy annyira irtózol ettől a véleménytől, mikor látod, hogy mi olyan kormányzót kívánunk, ki nem gyűlöli az embereket, nem utasítja el a jó tanácsot, nem vezetik érzelmek, szemérem és tisztesség a mércéi cselekedeteinek. S ez mit fog tenni, Eubulus? Derék és eszes férfiakat vesz maga mellé, s az ő tanácsuktól és előírásuktól egy jottányira sem fog eltérni. Így hivatala méltóságát a legnagyobb dicséretre méltóan fogja megvédeni. És kinek lehet olyan gyors és éles elméje s akkora buzgósága, hogy valamilyen köztisztség elvállalása után meg ne erősítené magát hű emberek segítségével, meg ne tárgyalná velük minden dolgát? Ha ugyan nem gondolod, hogy valaha a Scipiók[831] vagy a nagy Pompeius[832] (Róma alapítása után könnyen mindenki között a legelsők), akik ifjan jutottak uralomra, nem ezzel a módszerrel viselték el a legfőbb méltóság terhét. Hacsak nem gondolod, hogy a mi Mátyásunk,[833] akit tetteinek sokaságára és nagyságára nézve senki sem múlt felül, s aki maga is még ifjúkorában kezdte a kormány gyeplőjét kezelni, nem ugyanezen az úton szerezte meg nevének oly nagy dicsőségét. Mert mindezeknek és más nagy uralkodóknak, akik valaha voltak, minden munkájukban, tettükben és tanácsukban számos társuk és segítőjük volt. Mi pedig attól félünk, hogy a mi kormányzónk, akit jó természetűnek és nemes, dicsőségre született lelkűnek óhajtunk, akit az emberek közönséges társaságából keresünk ki, nem – mint valamilyen Timont[834] – házának műhelyéből, vagy mint vad és nem szelidített állatot, barlangból hívunk elő, csak a saját szokásait fogja követni, és másokat elutasítva csak a maga feje után fog menni, amint Juvenalis énekli: Rendelem, így akarom, s a parancsom máris elég ok. [Juvenalis, 6,223.] Az istenek tartsák tőlünk távol az ilyen bajt, ezt a kegyetlen szörnyeteget. De mi tárgyaljuk a dolgot jó előjelekkel; úgy gondolkozzunk honfitársainkról, hogy nem lesznek őseiktől elfajzottak.

EUBULUS. Nagyon jól boldogulnánk az emberekkel, ha a helyesen kigondolt dolgoknak mindig méltó eredményük volna. De inkább az ellenkező történik; ritkán felel meg ugyanis az eredmény a jó elképzeléseknek, tehát ez csak feltett szándék marad. Könnyebben óhajthatunk, mint remélhetünk olyan kormányzót államunknak, amilyet egyébként élénk színekkel és nagyon jól leírtál. De mit mondjak azokról a nagy emberekről, akiket nekünk idézel? Mint imperátorok, hadseregek élén állottak, s eleinte, míg azok győztesek voltak és a hadakozásban való jártasságukkal könnyen megverték az ellenséget, győzelemmel és diadallal tértek haza, de nem a kormányzás valamilyen sajátos módszerével legyőzött tartományokon vagy országokon uralkodtak. Ezt könnyen belátjuk, meggondolván, hogy fegyvereiket letévén, a magánéletben nem voltak ugyanolyan kiemelkedők, sőt a polgári viszályokban kisebb polgároktól, mint a Petiliusoktól, a Catóktól[835] és hasonlóktól súlyos vereséget szenvedtek. Mi pedig olyan kormányzót keresünk, kinek mindkettőben egyforma a tudása és tekintélye, aki megtanult hadat viselni, de a béke mesterségeiben is annyira kiemelkedik, hogy ezeknek az erényeknek a dicsőségében senki meg nem előzheti. Bár a mi korunk nagyon távol áll a régi időktől, amelyekben amazok a nagyok ékeskedtek. A többi szempontok harcban állnak egymással; hogy a többi körülmények egyenlőek legyenek, amazoknak nem voltak (ami a dolog sarkpontja) gyermekkorban lévő fejedelmeik, akiket az uralom reményében minden tisztes és királyi tudományban kellett felnevelniük. Azt pedig – úgy hiszem – eléggé megérted (ha emlékszel arra a különbségre, amit a király és a kormányzó között tettem), hogy mit felelhetek Mátyás királyról. Nem menekülhetsz tehát, mint látod, véleményed gyönge támaszaihoz. Állíts elénk egy kormányzót, aki tekintéllyel támogathatja a fejedelem zsenge korát és az országot, hogy az ő példájára helyesen rendezhessük a magunk és az ország dolgait.

PHILODACUS. Nem tudom, miért nem fogadod el azt az analógiát, mely a király és a kormányzó között fönnáll, minthogy mindkettő az országlást érinti.

EUBULUS. Mert látom a nyilvánvaló különbséget, s egyébként is szívesen kerülök minden aggályt.

PHILODACUS. Mint látom, a kákán is csomót keresel.

EUBULUS. Nem vagyok olyan ostoba, hogy azt tegyem, inkább te homályosítod el a fényt kitérőkkel. Azt kívánom hát, nevezz meg nekem valakit, aki gondot visel egy fejedelem árvájára s egyúttal a tartomány kormányzására, s ezt a tisztségét mindvégig a legnagyobb hűséggel, ügyességgel, ártatlansággal és dicsérettel látja el. Nem találod, hogy ez méltányos kívánság? Nem szfinxet vagy kimérát vagy valamilyen képzeletbeli szörnyet kívánok tőled.

PHILODACUS. Tehát, ha tudok, szót fogadok neked. Hogy mikor jelent meg és került használatba először a kormányzói tisztség, az nagyon homályos, hiszen minden régiségnek az ismerete csonka és bizonytalan. De hihető, hogy ez volt a kormányzás legrégibb módja, amelyet leginkább használtak rögtön az emberek keletkezése után. Mivel ugyanis a fejedelmek nem ritkán előbb haltak meg, mielőtt fiaik tisztségüket betölthették volna, szükségessé vált, hogy mind ezek, mind területük más hatalmában legyenek addig, amíg a megfelelő kort elérve az uralom részesei nem lehetnek. Ezt a dolgot olyan nyilvánvalónak tartom, hogy nem is szorul tanúkra. Ha mégis példákat kívánsz, fordulj a történelemhez, s ott keresd e tény megerősítését.

EUBULUS. Sőt azt látom, hogy a történelem néma, ami a te példádat illeti, és nem is ok nélkül; mert a kiváló történetírók semmi feljegyzésre méltót nem találtak.

PHILODACUS. Tehát azt is tagadod, hogy Chiron[836] és Phoenix[837] minden kifogáson felül állottak ebben a nemben?

EUBULUS. Legkevésbé sem, Philodacus, mert tudom, mennyivel tartozunk az ókornak. De nem csupán egy fejedelem nevelőjét keresem, amilyen Phoenix volt, hanem országának kormányzóját is, ha – mint látod – mindig összekapcsolom a két tisztséget.

PHILODACUS. Alexander nevelését is Leonidas irányította.[838]

EUBULUS. És Lysimachus is, de csak Phoenix módján.[839]

PHILODACUS. Talán ugyanezt mondod a kiváló acháj vezérnek, Philopaemennek[840] nevelőjéről és vendégéről, Cassanderről?[841]

EUBULUS. Így mondja a történelem.

PHILODACUS. Hova teszed akkor Pothinust, aki a gyermek Ptolemaeus uralma alatt Egyiptomban a főhatalmat gyakorolta?[842]

EUBULUS. Ha ezt a példát hozod fel, akarva-akaratlanul elismered, hogy semmi sem lehet gyöngébb vagy károsabb egy ember ilyen abszolút uralmánál, amint azt e gazdag ország bukása éppen eléggé bebizonyította.

PHILODACUS. De azt fogjuk találni, hogy más országokban az ellenkezője történt. És hogy ne menjek messzire, vegyünk erről két hazai példát, ha úgy tetszik. Két kiváló és mindenféle erényben az ókori hősökkel egyenlő férfit említek neked, Hunyadi Jánost[843] és Szilágyi Mihályt,[844] valaha országunk kormányzóit.

EUBULUS. Ó, jó istenek, mennyire kiemelkedő férfiak hazaszeretetben és érdemekben!

PHILODACUS. Amíg ők kormányoztak, mi hiányzott Magyarországnak? A gazdagság? az erő? a név és a dicsőség fénye? a javak bősége és a boldogság? Míg ők éltek, ügyeinknek ez volt állandó jellemzője. Ők különös szeretettel és hűséggel vették körül királyaikat, s a köz üdvéért életük veszélyeztetésével is gyakran küzdöttek a legádázabb ellenségekkel.

EUBULUS. Isteni a Corvinok neve, méltó utódai ők a római fajnak![845]

PHILODACUS. Ugye megkaptad, amit kerestél? Íme, a hűségnek, bátorságnak, nagylelkűségnek, tisztességnek különleges példái!

EUBULUS. Régen vártam, hogy e legerősebb vitézeket hozod fel. De ha tudom, még ma leterítelek saját nyilaiddal.

PHILODACUS. Hadd lássuk.

EUBULUS. Bizonyos, hogy a hatás az októl függ. Ha jók az elvek, ki kételkedik a sikerben? Ha dicséretes az ország kormányzása egy ember kezében, azt a kimenetel mutatja a legjobban. Hunyadi János, a bátor és győzhetetlen hadvezér, sok éven át országunk élén állott; huszonkétszer ütközött meg a törökkel; Albánia ostromzárát a maga erejéből oldotta fel; nevezetes tetteket hajtott végre; megvédte az országot a barbároktól, épen és teljesen adta át királyának. Felülmúlhatók-e ezek az érdemek? S egy ilyen kiváló alapból, mintegy Amalthea bőségszarujából,[846] a jó és üdvös dolgok bősége áradt ránk. És vajon milyen javak háramlottak ezeknek a tetteknek a szerzőjére, ó, Philodacus? Vannak ugyanis emberek, akiknek természete éppen úgy kívánja mások, mint a maguk javát, s ennek kovácsai, művesei. De talán azt mondod, eléggé meghálálták neki, amit tett, amikor hőstetteit az előkelők nevezetes gyűlésében magasztalták, és az uralom örökös megújításával helyeselték. Ehhez bőséges jutalom járult, a besztercei grófság adománya,[847] a királytól kapott kiemelkedő és nagyszerű tisztségekkel. Ez eddig rendben van, és helyesen cselekedtek. De akarod-e, hogy ezen az emberen igazoljam Aristoteles véleményének helyességét, miszerint a hamis jót a kezdet, az igazi rosszat az idő múlása bizonyítja? Mert az a jó természete, hogy ha igazi és nem színlelt, az igazság hamis látszatával bevont, sohasem veszti erejét és méltóságát. Hasonló az aranyhoz, amelyet nem fog a rozsda, vagy a Naphoz, amelynek ragyogásához, fényéhez semmit sem lehet hozzáadni. Vajon miért tisztelte meg a király Hunyadit, miért volt hozzá annyira jóságos? azért-e, hogy épségben éljen, és boldogan uralkodjék? egyáltalán nem. Inkább azért, hogy a tisztségek üres címeitől és a kegyesség hamis látszatától elkápráztatva azontúl ne óvja életét és jólétét, hanem hogyha a király esztelenségében bűnbe rohan, készen nyújtsa nyakát gyilkosainak. Ó, utálatos őrültség! Hunyadinak, az üdv szerzőjének, akit az őt ezerszer körülvevő ellenséges hadoszlopok, a háború és a fegyver ereje nem tudott elpusztítani, a vesztére törni! Tekintsd át egész életét, amelyet a kormányzói méltóságban töltött el. Semmit sem látsz gyakrabban, mint ádáz irigységet, mely mindenkit uszított, keserű gyűlölséget, sokak hamis vádaskodását, cselszövényét, összeesküvését, mindenféle gonosz bűn tüzét. S ezek a bajok nemcsak őt kísérték temetéséig és hamvaiig, hanem fiait is mintegy örökös jogon sújtották, addig, míg egyikük gyalázatos halált szenvedett, a másik börtönbe került,[848] és minden derék ember lelkét gyász töltötte el az atya isteni érdemei miatt. Ez a nagy férfiak jutalma, ezek az annyira kívánt kormányzóság gyümölcsei. De talán Szilágyi sorsa más volt? Ki kételkedik nagybátyja hűségében és állhatatosságában, akinek jólétét, életét, méltóságát köszönheti, akit minden ügye gondviselőjévé tett? Ki ne tekintené azt a férfit, nem mondom: atyjának, hanem isteni szellemének? És mi történt? Milyen tisztségekhez, milyen jutalomhoz jutott? milyen örök időkre szóló példát mutatott a király nagybátyjával szemben, aki megszabadította, s akinek méltóságát köszönhette? Szeretném, ha az a király, akinek nem volt párja Magyarországon, ne szennyezte volna be magát a hálátlanság ilyen nagy bűnével. De nem csodálkozhatunk, ha a nagy férfiak tévedései nem csekélyek, hiszen ők is emberek. Ámbár, hogy a királyt felmentsem ettől a hibától, arra a véleményre kell jutnom, hogy Szilágyit vagy a szerencse mostohasága – mely az emberi élet viszontagságában gyönyörködik –, vagy a kormányzókra mindig leselkedő balsors vetette erre a nyomorúságra és szorultságra. Bármelyik legyen is az oka, a derék férfiú számos bűntől körülfogva elbukott, elfogták és bebörtönözték, végül szakácsa jóvoltából menekült meg. Íme, ezt tanulhatod pompás példáidból, milyen gyűlöletes és végzetes a kormányzóság kimenetele, és hogy mennyire kell kerülnöd a hamis javakat, amelyek a valóságban rosszak.

PHILODACUS. Nem tudok veled még teljesen egyetérteni. A nemes lelket ugyanis a veszedelmek nem rettentik el a kötelességtől, és ha kell, megveti a halált is. Mert a javak, amelyeket a nagy férfiak hoznak hazájuknak, fontosabbak számukra saját jólétüknél és életüknél is, amit az előbbi példák napnál világosabban mutatnak.

EUBULUS. Senki sem gondolkozik másként a közigazgatásban működő ember kötelességéről, mint te mondod. De most mást vizsgálunk itt, mégpedig azokat a következményeket, Philodacusom, amelyek ennek a nehéz tisztségnek az ellátását kísérik, s amelyeket igen gyakran végzeteseknek és gyászosaknak találunk.

PHILODACUS. Elkoptatott közmondás az, hogy a derekasságot kíséri az irigység.

EUBULUS. Tehát a bölcs ember kerüli ezt a dögvészt, mert Aki saját ügyében nem bölcs, bölcsnek nem nevezhető. [Ennius, Scaen. 273.] Ha ugyanis a derekasságot úgy követi a tisztesség, mint az árnyék a testet, mi szörnyűbb, mint a nagy emberek keresztjét és kivégzését látni? Ezért joggal mondjuk a költővel:


                Vagy üres fecsegés csak a virtus,
vagy joggal követel koszorút és díjat a bátor.
                           [Horatius, Epist. I,17,41–42.]
                           
        

PHILODACUS. Az egyik vagy a másik példából nem szabad mindjárt örökös törvényt levonni. Távol legyen, hogy azokat, akik annyi jót okoznak az embereknek, a megszolgált jutalom és tisztesség helyett mindenféle méltatlanság után végül is halálbüntetés sújtsa. Hogy ez ne legyen így, ezt megkönnyítik a kezdettől fogva jól és tisztán nevelt fejedelemnek békés és szelíd erkölcsei és a minden tisztes mesterségben kiválóan művelt természete.

EUBULUS. De az ifjú hajlik a bűnbe, akár a viasz, írja a költő. [Horatius, Epist. II,3,163.] Mihelyt ledobják a tanítók igáját, melynél súlyosabb nincs számukra, kezdenek a hízelgőkre hallgatni, akik (ez az ilyen fenevadak szörnyűsége) más-más arcot öltetnek fel velük, megrontják és az élet minden díszéből nyomorultul kifosztják őket. Így történik meg, hogy a derék embereket tüstént kirekesztik, s a züllötteket felveszik a fejedelem udvari emberei közé, ők azután berepülik az egész udvart, szétosztják a hivatalokat és tisztségeket, a vámokat elsikkasztják, mint a hárpiák,[849] mindent elfogyasztanak és beszennyeznek, a derék és hasznos polgárokat ádázul gyűlölik, támadják, tisztségeiktől megfosztják őket, elnyomják, méltatlansággal és gyalázattal sújtják, és ha képesek, életüket is elveszik. Ezek tűnnek gyakran szemünkbe, s ezért lesz a kormányzásnak állapota – melyről beszélünk – olyan gyanús és gyűlöletes.

PHILODACUS. De nem szeretném, hogy azok a kiváló férfiak, akik a közügynek annyi hasznot hajtanak, hasonlókká váljanak a viperákhoz.[850]

EUBULUS. Hogyan?

PHILODACUS. Hogy azok a férfiak ne életük veszedelmével teremtsék meg a mi jólétünket, amint a viperák megdöglenek, amikor világra hozzák magzatukat.

EUBULUS. Majdnem úgy áll a dolog. Bár minden egyes ember természete szerint más és más a kormányzás módja. Ha jó az állam őre és igazgatója, azaz ha tisztes és jó erkölcsű, sohasem hagyja el tisztét, sohasem hagyja el hűségét, még ha halál jár is érte. Viszont aki rossz erkölcsű, duzzad az ambíciótól, heves és hirtelen természetű, annak semmi sem szent; csak betölthesse vágyait, és bármilyen úton-módon utat találjon a főhatalomhoz. Amiből következik, hogy amaz másoknak hasznára, magának kárára van, emez pedig a maga hasznát a másokénak elébe helyezi. Amiből láthatod, hogy sem annak a kormányzata nem biztos a leselkedő veszedelmek miatt, sem ez nem használ a közügynek, mert könnyen elbukik.

PHILODACUS. Tehát sehol sem biztos a hűség, tehát mindenütt a vad Erinnys uralkodik?

EUBULUS. Bár ez a méreg sohase fertőzte volna meg az emberek elméjét! De hányan éneklik Eteocles e bűnös dalát:


Jogot ha kell tiporni, hát tiporj jogot
a trónért, ámde minden másban tiszta légy.
                                            [Cicero, Carm. frg. 36.]
                                            

Ezzel szemben hányan mondják el Enniusszal: Ó szent adott szó, szárnyaló, és Jupiter szent esküje. [Ennius, Scaen. 403.] Amikor ezen gyakran gondolkozom, mintegy válaszúton vagyok, és eltöprengek azon, ki választott jobban, az-e, aki a földi királyi méltóságot kívánta meg, mert az istenek hatalmához hasonló, vagy az, aki elvetve ezt az uralomvágyat vagy Damocles nyergét,[851] amelyet mindennapos aggodalmak, éjszakai félelmek, ármányok és veszedelmek vesznek körül, megmarad a magánéletben és a kellemes lelki nyugalomban. De térjünk a tárgyra. Kétségtelen, hogy emberemlékezet óta sokan voltak, akik az uralomvágytól mintegy megvadulva minden gaztettre ablakot nyitottak, és nem kevesen méltó módon bűnhődtek könnyelműségükért és esztelenségükért. Ha ilyen dolgokkal telve vannak is a régieknek nemcsak színdarabjai, hanem történetei is, elhagyva az idegen fejedelmek végzetes törekvéseit, melyekből – mint a lernai tóból[852] – rettenetes bajok származtak, vizsgáljuk meg a magunk kormányzását e részben is néhány felvetett példa alapján.

PHILODACUS. Hallgatom, hogy mit hozol fel, bár – tudom – maguk a példák is gyakran sántítanak.

EUBULUS. Talán más tárgyakban, de itt nagyon is helyénvalók, és még Achilles érveinél[853] is erősebbek.

PHILODACUS. Tapasztaljuk hát, és lássuk ezeket az erősségeidet.

EUBULUS. Közismert Pothinus eunuch[854] példája, aki bűnös szándékaival és a kormányzásban való járatlanságával Egyiptom nemes országát a Ptolemaeusok nevével együtt elpusztította.

PHILODACUS. Mit csodálkozunk? Hiszen amikor az emberi dolgokban reményünk ellenére történik valami, azonnal az emberéletre vonatkoztatjuk, mintha ezen kívül semmi más nem tenne erőszakot a halandók dolgain.

EUBULUS. Ne keressünk (mondja) menedéket az esküszegésnek, ne fedjük be az emberek gonosztetteit a szükség hiú mentségével.

PHILODACUS. Elbocsátalak, hogy lássam, hová jutsz.

EUBULUS. A szirakuzai Hierót[855] a hír jó és mérsékelt fejedelemnek tartja; az ő idejében senki sem tartott ki tovább és hívebben a rómaiak barátsága mellett. Amikor megöregedett, és közeledni érezte halálát, unokájának, Hieronymusnak tizenöt gyámot rendelt. Közülük Andronodorus a fiút hízelgésével magához édesgetve odáig vitte a dolgot, hogy amikor már mindenben ő döntött, és az esztelen ifjú mindent az ő kívánsága szerint csinált, nemcsak azokat távolította el mindenféle mesterkedéssel, akik a szennyes és zsarnoki uralomtól megundorodva veszélyt jelentettek a zsarnokra, hanem azokat is, akik életére törtek; végül is a zsarnok halála után a haragos polgárok őt is megölték egész nemzetségével együtt.[856]

PHILODACUS. Tehát Andronodorus okozta az ifjú vesztét?

EUBULUS. Nagyon is. Aki ugyanis más erkölcseit megrontja, természetét eltorzítja, szelídből embertelenné, könnyedből nehézkessé, kegyetlenné, szenvedélyessé teszi, az kétségtelenül minden vad ellenségnél károsabb pusztulást hoz rá.

PHILODACUS. Mi az a rossz, ami arra hajtja az embereket, hogy ekkora bűnt terveljenek ki?

EUBULUS. Az, ami ezt a szicíliait: az önszeretet és a heves uralomvágy. Hiszen a szerencsétlen ifjú megölése után ez a gazember, látva a számára nyílt alkalmat, azonnal más tulajdona után nyúlt. S amikor az árulással és bűnnel szerzett uralmat fegyveres erővel próbálta megtartani, ő maga is nemsokára elvesztette életét. Megérdemelten, mert – mint Hesiodus írja – kárt okoz magának, aki másnak kárt készít elő.

PHILODACUS. Amint látom, sikamlós dolog a kormányzás. De talán csak azok követik el a gonosztetteket, amelyeket említesz, akik szolgarendűek, vagy akik semmilyen vérségi kapcsolatban nem állnak a gyámgyermekekkel, akiket gondoznak.

EUBULUS. Semmiképpen sem, mert alacsony származású emberek és nemtelenek nem jutnak hozzá e tisztségekhez, s ezért semmit sem tesznek, ami akár jutalmat, akár börtönt érdemel. De semmi sem lehet károsabb, mint ha egy valamivel magasabb rendűnek az erkölcsei romlottak. Mert ők azok, akik felborítják az államot, viszálykodást szítanak, hadat viselnek, és más kárából húznak hasznot, amikor – mint mondják – a saját marhájuktól hárítják el a bajt. Egyébként (ami még nagyobb bűn) a vérségi vagy más közeli viszonynak a tisztelete, a jámborság sem tartja vissza őket az ilyen rettenetes bűntől. Hiszen az előbb említett ember Hiero veje volt, s a többiek, akiket ezután említek, majdnem mind a fejedelmek rokonai vagy bizalmasai.

PHILODACUS. Hogyan viseli el a Föld az ilyen Atreusokat?[857]

EUBULUS. És hogyan Phalarist?[858] hogyan Nérót és másokat?

PHILODACUS. Nyilván valamilyen haszonért, mint gondolom, mert bizonyos, hogy Isten hasznát veszi a zsarnokoknak és hóhéroknak a gonoszok megbüntetésénél.

EUBULUS. De ezek a kegyetlen zsarnokok több ártatlant öltek meg, mint bűnöst, több ismerőst, mint ismeretlent, barátaikat, híveiket, még legjobb szüleiket is. De erről beszéljünk többet másutt. Most nézzünk mást, amiből könnyen megérted, hogy Richard nem más okból, mint uralomvágyból vérengzett fivére gyermekei között. IV. Edward angol király,[859] mikor élete végét érezte közeledni, négy gyermekét, két zsenge fiát és két leányát testvérére, Richard gloucesteri hercegre[860] bízta, kérve őt, hogy vállalja nevelésük gondját. De neki, akit már előbb tüzelt az uralomvágy, nem volt más kívánsága, mint hogy testvére ágát elmetszve, az üres trónra lépjen; s így megölve a fiúkat, törvényteleneknek mondva a leányokat, kolostorba zárta őket, és királlyá tette magát. Ám Richmond grófja[861] hamarosan megfosztotta trónjától és életétől, s így nyilvánvaló bizonyítékát adta annak, hogy az istenek jogosan méltatlankodnak a bűnök miatt.

PHILODACUS. Sötét bűn! Így hát a keresztényekre is átragadt ez a járvány?

EUBULUS. Nem tudom, említsem-e neked Jugurtha numidiai király[862] átkozott dühöngését, amely közismert.

PHILODACUS. Azt hiszem, az nem egyezhetik meg szándékoddal.

EUBULUS. Hogyhogy nem? Nem tudod, hogy ő is hasonló módon, gaztett útján megölve Adherbalt és Hiempsalt, akiket Micipsa társuralkodóivá tett,[863] a rómaiak tiltakozása nélkül, sőt támogatásával vette magára annak az országnak egész terhét?

PHILODACUS. Igaz, de Jugurtha nem a védelem ürügyén, hanem az uralom megszerzésének vak szenvedélyétől hajtva (mely az aljas embereket gyakran mozgatja), haragtól és gyűlölettől ösztönözve csellel fogatta el és buktatta meg azokat a kiskirályokat.

EUBULUS. Hiszen ugyanazt tette, minthogy idősebb volt a többinél, és a haldokló Micipsa ékes szavakkal ajánlotta neki gyermekeinek jólétét.

PHILODACUS. Nemrég hallottam, hogy hasonló dolog történt Afrikában, de más kimenetellel.

EUBULUS. Nem csoda, hiszen Afrikában mindig van valami újság. És mi az?

PHILODACUS. Tudom, hogy értesültél Sebestyén portugál király[864] nyomorult végéről, aki néhány éve Portugália nemességének virágjával Afrikában a móroktól vereséget szenvedett és meghalt, annyira, hogy hírmondó is alig maradt egy ekkora vereségről.

EUBULUS. Emlékszem rá, de arra nem eléggé, mi volt a hadviselés oka.

PHILODACUS. Elmondom. Abimelek és Seriphius összevesztek Marokkó (amint most mondják) és Fessa tartományokon. Ez, minthogy gyöngébbnek érezte magát, a portugál király segítségét kérte, s a hadakozásban járatlan ifjút hatalmas zsákmány reményével könnyen rávette, hogy ne késsen Afrikába átkelni hajóhadával és a hadjáratra mindenünnen csapatostul sereglő válogatott vitézekkel. Itt Abimelek afrikai hadicselekben és helyismeretében bízva, nagyszámú lovassággal és hatalmas tömegű tevével szállt szembe vele. Így a szerencsétlen király a szörnyetegek ilyen sokaságától és a lovasok viharától elárasztva olyan vereséget szenvedett, hogy majdnem serege is elpusztult.

EUBULUS. És Seriphius elmenekült-e a véres és rettenetes vereségből?

PHILODACUS. Nem; ugyanabban a küzdelemben vitézül harcolva elesett.

EUBULUS. Nem is lett volna méltányos, hogy ez a gonosz ember, aki a másét kívánta, s azt a gyászos háborút felszította, sokáig életben maradjon. Most már magad is látod, mi indította Seriphiust, hogy unokaöccsének életére törjön; csak az uralomvágy és az a rossz szellem, amely azt sugallja az embernek, hogy tegyen meg valamit, ha lehet, jogosan, ha nem lehet, másképp.

PHILODACUS. De milyen szomorú vége lett mindenkinek!

EUBULUS. Mert a Végzet,[865] akiről bölcsen szóltak a régi költők, nem engedi, hogy az ilyen bűnök elkövetői sokáig büntetlenül éljenek.

PHILODACUS. Látom, hogy azoknak számos példáját hordtad össze, akik a kormányzás tisztségében hivataluk, a hűség, tisztesség és derekasság határait átlépték, s az utókor megszólta és gyalázta őket. Mégsem gondolom, hogy érveidből általános szabályt lehet szerkeszteni, mert vannak, akik véleményed ellenkezőjét védik ugyancsak erős érvekkel. Sőt, ha szabad, ugyanazt lehet neked felelni, amit egykor Diagoras[866] mondott barátjának, aki a festett táblákat hozta fel érvül amellett, hogy milyen sokan menekültek meg a viharból fogadalom révén. Ámde – mondta ő – sohasem festik le azokat, akik a tengerbe vesztek.

EUBULUS. Ahol a tények tanúskodnak, nincsen szükség szavakra. Tehát Diagoras mit sem használ neked. Mert ugyan mi győzte le? maga az igazság, mely nincs annyira a mélybe süllyesztve, hogy fénye teljesen elhagyna bennünket, vagy az istenek szellemének tulajdonítod, hogy a gonosz emberek, még ha övék is a legfőbb hatalom, és egyébként minden erőszaktól biztosaknak látszanak, különféle balesetek révén, mintegy villámcsapásra (csodálatos dolog) elpusztulnak?

PHILODACUS. Mégis mindnyájunkat a természet vezet, amelyet bizonyosan az isteni szellem irányít, amellett a tisztesség és a dicséret vágya. Honnan származik tehát a nagy és hirtelen bukás?

EUBULUS. Honnan? hogy a jogtalan és gonosz kormányzást, a jónak látszatától megcsalva, valamilyen dicsőség vetésének hisszük. S így a természet egészséges útjáról letérve, hanyatt-homlok zuhanunk a bajok vak, rejtett örvényébe. Amit más múltbeli tények bizonyságaival is bizonyíthatunk neked (ha ugyan nem riad vissza lelked tőlük, és a hosszú beszéd nem untat).

PHILODACUS. A tudni érdemes dolgok és a szellemes beszédek olyanok, mint a csemege, ezért sohasem elég őket hallani, és sohasem keltenek unalmat. Tehát azt szeretném, ha folytatnád; mert amikor csak akarod, figyelmes, sőt mohó hallgatóra lelsz bennem.

EUBULUS. Még csak két férfit említek neked, kiknek egyike a mi gyermekkorunkban, másika kevéssel nagyapáink előtt, mintegy a beteg kornak szülötte, az emberek fáklyája és dögvésze volt. De szóljunk először a régebbiről. Lodovico Sforza, Galeazzo[867] fivére, amikor fivére megölése után – aki a milánói területen főhatalmat gyakorolt – annak fia, a törvényes örökös gondozását és a főhatalmat átvette, úgy viselte ezt a tisztséget, hogy túlzott nagyravágyás miatt bűnbe esve, unokaöccsétől minden méltóságot megtagadott, és minden főhatalmat – az imperium nevét is – magához ragadott, és sokáig ilyen gonoszul uralkodott. Mit meg nem tett, hogy ezt minden isteni és emberi jog ellenére megtarthassa? hány ártatlan embert fosztott meg életétől és vagyonától? hány fejedelmet, királyt, köztársaságot sodort viszályba? mennyi bajt és csapást hozott nemcsak Insubriára,[868] hanem egész Itáliára? Ismertebb annál, semhogy bővebben beszéljünk róla. Végül mégis mire jutott? Istentől és az emberektől elhagyatva, minden reményét elvesztve, még a börtön súlyát sem kerülte el. Miután rabsága ötödik évében mint utolsó rabszolgától nyomorúsága betetőzéséül még az írás és kommentálás lehetőségét is elvették tőle, a szerencse játékszereként nyomorultul pusztult el. Nagyon hasonló ehhez minálunk Fráter Györgynek,[869] egy kárhozott és Magyarország romlására született embernek az élete. Ez szerény állású szülőktől született, és mint szerzetes hamarosan bekerült az udvarba. Itt, miután nem derekasságával és műveltségével, amely teljesen csekély volt, hanem titkos szolgálataival beférkőzött János király bizalmába, hamarosan nagy becsbe került. Először a kincstartóságot kapta meg, azután a király halála után, a haza árvaságában és az előkelők viszályai miatt a királyi gyermek gondozását és gyámságát. Így rövidesen nagy gazdagságra és hatalomra tett szert. Ebben az állapotban nem tudott sokáig mértéket tartani, mert nem rendelkezett igazi tehetséggel. A királynéval,[870] aki nehezen tűrte parancsolgatását, állandóan civakodott. Mind származása alacsonyságával, mind természete komorságával és szigorúságával magára vonta az ország előkelőinek gyűlöletét és ellenséges érzését. Végül odáig jutott, hogy hitéről és tisztségéről megfeledkezve, hatóságával visszaélve arra törekedett, hogy a királynét fiával együtt kiűzze és az országot felforgassa. Ebben először szerencséje volt, mert mindent, amit gonosz elmével megtervezett, gonosz tetteivel végre is hajtotta. A királynét csecsemő fiával[871] együtt kiűzte az országból, a törökkel való szövetséget felbontotta, átállt Ferdinándhoz,[872] az országot nagy háború veszélyeibe sodorta, és csapásokat hozott rá. Egyébként hogyan végezte ő maga is életét? azon a módon, ami a haza legrútabb apagyilkosainak jár. Itt látod véleményemet, mire törekszik az ember elvetemült, hatalommal rendelkező lelke, a hiú dicsőségvágy, a tisztesség túlzott hajhászása, a féktelen bírvágy, hogyan rendeli alá minden ösztönét ezeknek, milyen kegyetlenül tombol az emberek élete ellen. Amiből könnyen levonhatod a következtetést, milyen igaz a mondás, hogy az élt jól, aki jól rejtőzködött, és hogy ki-ki elégedjen meg szerencséjével.[873]

PHILODACUS. Csodálatos dolgokat mondasz el; aki ugyanis az üdvös korlátozásoktól és kölcsönös jótettektől fosztja meg az embereket, elveszi a Napot a világtól. Hogyan látja el ugyanis egy csecsemő vagy kisgyermek fejedelem, aki kiterjedt országon uralkodik, akár magán-, akár közkötelességét, ha nem segítik hű és főleg szerető emberek? Már kezdetben összeomlik, és semmivé válik. Ha pedig így történik, rögtön feloldódik és semmivé lesz az emberi társadalom minden összhangja, az élet minden ékessége, minden jog és törvény, amely a rendet és az emberséget összetartja. Még az üdvösség sem menthet meg bennünket emberi segítség nélkül.

EUBULUS. Helyes szavak, mert nemcsak egy mód van annak elvégzésére, amit mondasz. Nem tett minket a természet oly szegényekké, hogy a bajok egész serege ellen csak egy eszközzel harcoljunk, vagy hogy állapotunkat csak egyetlen orvossággal védjük meg. Eleget mondtam immár annak bizonyítására, hogy az állam más nevében való kormányzásának tisztét vagy derék és nyugodt polgárokra bízzák, vagy gonoszok és lázadók kezébe kerül, s akkor sok nehézséggel és súlyos veszélyekkel jár.

PHILODACUS. Hova menjünk hát, milyen jóshelytől, melyik istentől kérjünk tanácsot, hogy életünk ezen nélkülözhetetlen védelmezőjének kiválasztásában verembe ne essünk?

EUBULUS. Semmilyen szellem nem hiányzik, ha az okosság megvan. És talán már eléggé érted, hová törekszünk, hiszen ha az ellentétek egyikét lerontjuk, a másikat szükségképpen meg kell erősíteni. De hogy hosszú beszédemmel ne váljak unalmassá, most befejezem.

PHILODACUS. Most teljesen kétségben hagysz, ha teljesen meg nem oldod ezt a csomót.

EUBULUS. Megteszem máskor, amikor akarod. Most azonban már sokat beszélgettünk, és haza kell térnünk, mert alkonyodik.

PHILODACUS. Igazad van. Íme, a pásztorok, akiket látsz, lassú léptekkel terelik vissza az aklokba a tejjel teli juhokat, és mindenfelől fáradtan mennek hazafelé a földművesek. Ma mindketten bőven meg vagyunk elégedve: én a kérdezésben, te a válaszolásban mindketten elfáradtunk. Isten veled hát, Eubulusom, és készülj fel, hogy elvégezd még azt a cselekményt, ami hátra van, ha neked megfelel. Hozd a lovam, szolga!

EUBULUS. Ha én ma rendelkezésedre állottam, Philodacus, te is tedd meg a kedvemért, amit kérek tőled.

PHILODACUS. Mit tagadhatnék meg ilyen kedves barátomtól, Eubulus?

EUBULUS. Hallod-e, fiú, menj előre, és jelezd a háziasszonynak, hogy jövünk hozzá vacsorára.

PHILODACUS. Herkulesre! nem gondoltam, hogy ez a szándékod, különben nem egyeztem volna bele olyan könnyen. De most már nem fordulhatok vissza.

EUBULUS. Hallod-e, te gazfickó, a készülődés apollói legyen.

PHILODACUS. Mit hallok? Honnan van neked lucullusi lakomád?[874]

EUBULUS. Nem tudod-e, hogy római szellemek kóborolnak itt, mintegy honi istenek? Ahol azok a romok feküsznek (most nézz arra) Fehérvárig,[875] s innen a Marosig, ahol a falábakon álló híd van, valaha egy nagy város volt és a rómaiak nevezetes települése.

PHILODACUS. Hogy hívták?[876]

EUBULUS. Ezt még nem tudom biztosan, bár sokat kutattam.

PHILODACUS. Miért nem fordulsz a kövekhez?

EUBULUS. Mert homályosak, mint Pythia jóslatai.[877]

PHILODACUS. Kétségtelen, hogy valaha rómaiak laktak a környéken. Hát a mi valachjaink, akik még most is általában rómaiaknak adják ki magukat, nem az ő maradékaik?

EUBULUS. Ezt nem állíthatom.

PHILODACUS. Miért? nem elég bizonyíték számodra az ő köznyelvük, amelyben majdnem több a római elem és a latinság, mint a mai olasz nyelvben?

EUBULUS. De életük és szokásaik ellene mondanak, hiszen ezeknél semmi sem lehet alacsonyabb rendű. Bizony, ha most valaki a régi rómaiak, e helyek lakói közül visszatérne az alvilágból, joggal mondhatná ezekről a tücskökről:[878]


Fajtánkhoz nincs semmi közük, mind bamba barommá
fajzottak, lelkük s vele testük a sírba okádják.

PHILODACUS. Ennek az átalakulásnak az okát meg kell keresni.

EUBULUS. Nekem nincs megfejtésem.

PHILODACUS. Én pedig az orvosok egyik mondását ajánlom neked.

EUBULUS. Lássuk, hogy alkalmazhatod-e a valachokra.

PHILODACUS. Azt mondják az orvosok, hogy minden romlás rossz, de a kenyéré a legrosszabb.

EUBULUS. Különösen azé, amellyel ők táplálkoznak.

PHILODACUS. Hallgasd meg, mit javaslok. A kenyér a legegészségesebb valami; ha tehát megromlik, a legrosszabb lesz, és az emberi természetre a legkárosabb.

EUBULUS. Ez nem áll távol az igazságtól.

PHILODACUS. Tehát arra következtetek, hogy a legkitűnőbb római nép (mert vannak a népeknek is hibáik) annyi század során ilyen bolondokká és hitványakká aljasodott le.

EUBULUS. Vigyázz, hogy ezt ne mondd szemükbe, mert tudod, milyen bosszúállóak.

PHILODACUS. Tudom, és azt is megértem, hogy a sors viszontagságai folytán rengeteg a hibájuk.

EUBULUS. Számos más és ennél igazabb nyomot[879] is hagytak a rómaiak ezen a vidéken.

PHILODACUS. Bizonnyal, mindenekelőtt az épületekben, ahol a római betűkkel és nevekkel ékes köveken kívül csodálatos szilárdságú és formájú téglákat lehet látni, amelyeket emberi lábnyomokkal és légiószámokkal jelöltek meg. S vajon nem látni-e mindennap a városok romjaiból előkerülő arany-, ezüst- és rézpénzeket? Nem is beszélek az oszlopokról, szobrokról, gyakran a rejtett kincsekről és a hasonló dolgokról, amelyeket maga a föld vet föl, mint jóságos és bőkezű anyánk, míg mi alszunk. Ebből mire következtetsz?

EUBULUS. Arra, amit mondtam, hogy éltek rómaiak ezen a vidéken. Hiszen a betűk, feliratok, jelek, műemlékek, nevek és a többi, amit látunk, mintegy az ő élő szellemeik.[880]

PHILODACUS. Igaz, hogy bennük van a szellem, annyira, hogy azokat a tárgyakat az őket átható hatalmas isteni szellem őrizte meg mind a mai napig. De hogy jön ide Apollo?

EUBULUS. Hogy megértsed, nem annyira újak nálunk a római szavak, hogy ne lenne szabad – legalábbis névben – Apollót ábrázolni. Ámbár ha azt mondják, hogy az istenek és istennők valaha inkább látogatták a ligeteket, berkeket, dombokat, hegyeket, folyókat, forrásokat, a távoli és eldugott helyeket, mint a városokat, királyi udvarokat, palotákat, miért tartanánk távol Apollót a mi házunktól, ahol a forrás ragyogóbb a tükörnél, a folyó hangosan beszél, és a kellemes erdőcske éppen annak az istennek van szentelve?

PHILODACUS. A thesszaliai Tempét[881] írod le; milyen isten adta neked ezt a pihenőhelyet?

EUBULUS. Isten, aki adományait úgy osztja, ahogy akarja, most hozzám, máskor máshoz jóságos.

PHILODACUS. Már régen vágyom szomjamat oltani forrásodnál, amelyet annyira dicsértél.

EUBULUS. Méltó virágokra és énekekre, és akár Blandusia,[882] akár Arquatum forrásával[883] hasonlítod össze: Petrarcánk dala kelt, égi dal: innen ivott.

PHILODACUS. De milyen soká kalandozol? siessünk.

EUBULUS. Legyen, menjünk, de előbb mossuk meg szájunkat és kezünket. Elég lesz azután is leülni a vacsorához, és újborral oltani szomjunkat.

PHILODACUS. Inkább lássam járatlannak, mint engedetlennek; íme, a tiéd vagyok.

EUBULUS. Arra is idejében akarlak figyelmeztetni, hogy nem lesz részünk szicíliai lakomában,[884] csak olyanban, amilyet ez a kis birtok szolgáltat, egyszerű és falusi ételekben. Hogy ebben a szerény vacsorában, kárpitok és bársony nélkül, szorgalmat tanúsítsunk.

PHILODACUS. Hogy így legyen, megígérem, hogy szorgalmas leszek a vacsorában.

1584

(Bónis György fordítása)



[811] Berzeviczy Márton (1538 k.–1596) 1559-től Wittenbergben, majd 1568-tól Padovában tanult. 1564-ben európai körutazást tett. Előbb a magyar királyi kancellária tisztségviselője, majd Báthori István diplomatája, akinek lengyel királlyá választását is ő készítette elő. Humanista szónoklatokat írt, többek közt gyászbeszédet I. Ferdinánd temetésére. Sok nyelvet tudott, s neves személyiségekkel állt kapcsolatban.

[812] Marcello Squarcialupi 1580–1585 közt Báthori Kristófnak és fiának, Zsigmondnak orvosa, illetve tanítója. Piombói származású olasz volt, rokonszenvezett az erdélyi vallási radikalizmussal.

[813] Báthori István lengyel királynak (1576–1586).

[814] Abafáji Gyulai Pál (1550 k.–1592) humanista író. 1568-tól Padovában tanult. Bekes Gáspár, majd Báthori István szolgálatába állt, az utóbbitól 1583-ban nemességet is nyert. Az erdélyi kancellária titkára, később tanácsúr. Báthori István orosz hadjáratáról írt kommentárját 1581-ben, Tanácsi tükör című munkáját pedig 1583-ban, nyomtatásban is kiadta. Báthori Boldizsár 1592-ben megölette. 1847-ben Kemény Zsigmond regényt írt róla.

[815] A lengyelországi Niepolomnicében, 1583 márciusában olvashatta Gyulai Pál Kovacsóczy Dialógusának első változatát, amikor átvette Báthori utasítását az erdélyi hármas tanács kinevezéséről.

[816] Visszautalás az előbbi Iliász-idézetre, amely szerint Agamemnónt választották a görög sereg fővezérévé.

[817] Gyulafehérvárt.

[818] Azaz: rejtvényt nem tudok fejteni. Terentius komédiájában, az Androsi lányban (I,2,194) Davus, az agyafúrt rabszolga mondja e szavakat urának, Simónak. Ő csak a zavaros ügyek kibogozására képes, Oidipusz viszont még a szfinx rejtvényét is meg tudta fejteni.

[819] Somlyai Báthori Kristóf vajda 1581. május 27-én halt meg.

[820] Római bizonykodás, magyarul: ’istenuccse’ vagy ’istenemre mondom’!

[821] Báthori Zsigmondot (1572–1613) még apja, Kristóf életében, 1581. május 5-én utódjává választotta az erdélyi országgyűlés.

[822] A gyermek Báthori Zsigmond mellé Báthori István lengyel király 1583 tavaszán három tanácsost rendelt: Zsombory Lászlót, Kendi Sándort és Kovacsóczy Farkast. Helyükre, 1585–1588 közt, mint kormányzó, Ghiczy János lépett.

[823] Karia tengerparti tartomány Kis-Ázsiában, Lüdia mellett.

[824] Ephoroszok: spártai főtisztviselők.

[825] Terentius Androsi lány című komédiájában (I,2,189) Simo mond hasonlót: „aliam vitam ei adfert, alios mores postulat.”

[826] III. Murád török szultán (1574–1595).

[827] Báthori Istvánt.

[828] Azaz: innen a királyi Magyarország, onnan a török hódoltság, innen a két román (vlach) vajdaság (Havaselve és Moldva), onnan a ruszinok (ruténok) lakta lengyel terület.

[829] A latin közmondás értelme: ’Az ostoba oktatja ki a bölcset.’ Baranyai Decsi János Adagiájában: Sus Minervam = Vak szömösnek ád világot.

[830] A mitológiabeli özönvíz túlélői, Deukalión és Pürrha a hátuk mögé köveket hajítottak, amelyekből új férfiak és nők teremtek.

[831] A római Cornelius családból való Scipiók több nemzedéken át részt vettek a hatalomban.

[832] Gneus Pompeius Magnus triumvir.

[833] I. Mátyás magyar király (1458–1490).

[834] Az athéni Timón, a hírhedt embergyűlölő (misantropus) gazdagságát hátrahagyva egy barlangba költözött. Szókratész és Alkibiadész kortársa volt. (Vö. Shakespeare róla írt tragédiájával.)

[835] A Petiliusoknak nevezték azt a két néptribunust, akik erőszakossággal vádolták Scipio Africanust. A két nevezetes Cato: az idősb Porcius Cato Censorius és az ifjabb Marcus Cato Uticensis.

[836] Kheirón, a nagy műveltségű kentaur sokakat tanított tudományra és művészetre, ő oktatta a hős Akhilleuszt is.

[837] Homérosz szerint a bölcs öreg Phoinix nevelte Akhilleuszt.

[838] A szigorú erkölcsű Leónidasz rokoni kapcsolata révén lett Nagy Sándor (Alexander) első számú tanítómestere.

[839] Az akarnabéli Lüszimakhosz, bár nem volt különösebben művelt, Nagy Sándor a második számú tanítója lett. Nagyon kedvelték, mert saját magát Phoinixnek nevezte, Alexandroszt Akhilleusznak, Philipposzt pedig Péleusznak szólította.

[840] A megalopoliszi Philopoimén akháj vezér életéről Plutarkhosz írt a Párhuzamos életrajzokban.

[841] A Mantineiából száműzött előkelő Kleandrosz (Kovacsóczynál Cassander, helyesen Cleander) Megalopoliszban telepedett le. Vendéglátójának, Kraugisznak árván maradt fiát, Philoimént, a barátságért cserében, Phoinix módján nemes erkölcsökre nevelte.

[842] Photinosz eunuch kormányozta Egyiptomot Kleopátra bátyja, a gyermek XII. Ptolemaiosz helyett.

[843] Hunyadi János (Ioannes Corvinus) 1446–1453 közt kormányzó. Kovacsóczy Bonfini magyar történeti művéből meríti a honi példákat.

[844] Mátyás király nagybátyja, 1458-1459 közt kormányzó.

[845] A Hunyadi-család római eredeztetését Bonfini találta ki. Erről értekező De Corvinianae domus origine libellus című, Corvin Jánosnak ajánlott írása ugyan elveszett, de az eredetmítoszt magyar történetébe is beledolgozta.

[846] Amaltheia nimfa (vagy isteni kecske) ételt-italt adó kifogyhatatlan bőségszarujából táplálta az újszülött Zeuszt.

[847] V. László király 1453. január 30-án, az erdélyi Beszterce örökös grófi címét és javadalmait adományozta Hunyadi Jánsonak.

[848] Hunyadi Lászlót 1457-ben, Budán V. László király lefejeztette. Hunyadi Mátyást Prágában tartották fogságban királlyá választásáig.

[849] Félig nő, félig madár alakú, bűzt árasztó szörnyek. Phineuszt, valamint Aeneast és társait azzal büntették, hogy felfalták eledelüket, a maradékot pedig összerondították.

[850] Idősb Plinius meséje szerint a születő kis viperák szétrágják anyjuk belsőségeit.

[851] Damoclis illius sella, helyesen: ’Damocles széke’. Damoklésznek, a Gesta Romanorum 163. fejezete szerint, olyan székben kellett ülnie, amely ingatagon állt egy parázzsal teli gödör felett. A klasszikus változat csak a Damoklész feje felett lószőrön függő éles kardot említi.

[852] A Lerné város melletti tóban élt a kígyótestű, kilencfejű sárkánynő, a Hüdra. A környéket pusztító szörnyet Héraklész ölte meg.

[853] Akhilleusz legerősebb érve a Trója elleni harc megtagadása volt.

[854] Lásd a 842. jegyzetet.

[855] II. Hierón szirakuzai uralkodót.

[856] Hieronümoszról, a tizenöt évesen hatalomra került szirakuzai zsarnokról és legfőbb gyámjáról Adranodoroszról Livius írt (XXIV,4–5, 22–24).

[857] Atreusz mükénéi király kegyetlen tettei miatt Mükéné várában három nemzedéken át iszonyatos dolgok történtek, melyek számos tragédiszerzőknek szolgáltattak témát.

[858] Phalarisz akragaszi (agrigentumi) türannosz, életnagyságú rézbikát készíttetett, hogy abban süttesse meg ellenségeit.

[859] IV. Edward angol király (1461–1483), az első York-házból való uralkodó, aki legyőzte a Lancastereket a rózsák háborújában.

[860] Richard gloucesteri herceg lett később a véres kezű III. Richárd angol király (1483–1485), az utolsó York-házból való uralkodó (vö. Shakespeare drámájával).

[861] A későbbi VII. Henrik angol király (1485–1509), az első Tudor-házbeli uralkodó.

[862] Sallustius, Jugurtha háborúja.

[863] Micipsa Numidia királya, Masinissa fia. Adherbal és Hiempsal Micipsa fiai, akiket Jugurtha megöletett.

[864] Sebestyén portugál király (1557–1578) a mórok elleni hadjárat során az Alcácer Quibir-i ütközetben maga is elesett. Holta után mint „messiást” (sebastianismo) várták vissza.

[865] Rhamnusia. A végzet istennőjének, Nemeszisznek a szobra a Rhamnuszia nevű attikai városban, Amphiaraosz templomában állt, ezért lett mellékneve Rhamnuszia.

[866] Diagorasz athéni ateista filozófus volt az i. e. V. században.

[867] Lodovico il Moro (1542–1508), Gian Galeazzo testvére, Milánó uralkodója, akit XII. Lajos francia király 1500-ban elűzetett.

[868] Milánó és Pavia környéke a Pó folyó mentén.

[869] Az 1551-ben Castaldo által meggyilkoltatott György barát.

[870] Izabella királynéval.

[871] Szapolyai János király fiával, János Zsigmonddal (1540–1571).

[872] I. Ferdinánd magyar királyhoz (1526–1564).

[873] A szentencia kissé szabad átvétel Ovidiustól: „Crede mihi, bene qui latuit, bene vixit, et intra Fortunam debet quisque manere suam.” (Tristia, III,4,25.)

[874] L. Licinius Lucullus római hadvezér fényűző lakomái fogalommá váltak.

[875] Gyulafehérvár, az erdélyi fejedelem székvárosa.

[876] Apulum.

[877] A Püthia a kérdezőknek többnyire kétértelmű jóslatokat mondó, mindenkori papnő neve volt Apollón Delphoiban lévő templomában.

[878] Valójában torzképekről beszél a szerző, nem tücskökről. Maga a gryllus szó nemcsak tücsköt, hanem disznót is jelent. Itt használt többes számú alakja pedig festészeti műszó, amely állati idomokból összerakott torzképet vagy karikatúrát jelent (Plinius Maior 35,114). Az idézett hexameter-sorok szerzőjét nem sikerült megtalálni.

[879] Ebben az időben a humanista tudósok Erdélyben is gyűjtötték a római feliratokat, amelyekből sokat könyvben is kiadott Szamosközi István Padovában, 1593-ban.

[880] Numina. A numen az isteni erőt jelenti.

[881] A Péneiosz folyó völgye Thesszaliában, az Olümposz hegy lábánál. Kellemes, árnyas helynek tartották.

[882] Bandusia Horatius sabinumi otthonának egyik forrása volt, amelyről a római költő verset is írt (Od. III,13).

[883] Arquatum Padova melletti falu. Temetőjében állott Petrarca márvány síremléke. Ugyanott egy forráskút is volt, amelyre kétsoros epigrammát írtak. Az idézetből hiányzó első sor: Fonti nomen inest, hospes venerare liquorem, …, azaz Vándor, e kútfőn áll eme név, tiszteld a vizét, itt

[884] A szicíliaiak nagyon kedvelték a fényűzést, így közmondásossá vált a szicíliai asztalok (Siculae mensae) bősége.