Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)
Balassi Kiadó
Itt nyugszom, kit a barbár kard küldött le a sírba,
Zrínyi, vitézségem s fegyverem adta hirem.
Míg éltem, dühödött törökök hadait kaszaboltam,
bátran rémítvén rettenetes seregük.
5 Ellenség sok hullt le a Tartarus-éjbe[885] kezemtől,
majd ők vették el váramat, életemet.
Elválasztották fejemet, látjátok, a törzstől,
annyiszor én győztem, s végre legyűrt a török.
Így rendelte a sors, mert forgandó a szerencse,
10 és nem szüntelenül szórja reánk kegyeit.
Mert a halál szivesen forgatja a harci szerencsét,
s gyakran dönti le ő sírba a győzteseket.
Így hát végy okulást példámból, büszke nemesség,
hogy sosem állandó, biztos az emberi sors.
15 Mily viruló volt, lám, létem kezdetben, a hírem,
mit jobbom szerzett, folttalanul ragyogott.
Védvén drága hazám, kardom lecsapott a törökre,
és a királyoknak hű kegye támogatott.
Buzgó lélekkel műveltem a hadtudományt is,
20 bősz geta[886] ellen míg vívtam a harcaimat.
Váram a természet meg a fortély tette erőssé,
s véltük: mely falait megvegye, nincsen erő.
Míg hadam ép, ide húzódtam be királyi parancsra,
majd, amidőn kell, itt védeni nemzetemet.
25 Bár a halántékom deresült itt-ott, tanusítva,
hogy pihenésre jogom lenne a harcok után,
tettem mégis, amit rendeltek, a nékem ajánlott
tisztet vállalván; Isten akarta eként.
Megjön közben a hír, hogy a vad zsarnok közelít már
30 thrák[887] földről, hogy ránk csapva kiirtsa hadunk.
Bár lett volna reá módom megfutni a vésztől,
nem tettem, féltvén omladozó honomat.
S tiltakozott a nemes szív és a vitézi önérzet,
hogy csúffá tegyem itt eddigi hősi hirünk.
35 S döntök: mit csak a sors ránk mér, vagy tán maga Isten,
hős szívvel viselem, meg sosem adva magam.
[…]
[1570 körül]
(Muraközy Gyula fordítása)