Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

29. fejezet - BUDAI (BUDEIUS) PARMENIUS ISTVÁN

29. fejezet - BUDAI (BUDEIUS) PARMENIUS ISTVÁN

Valószínűleg 1555-ben született a török uralom alatti Budán. Több évig peregrinált, s ezalatt sok országot bejárt. 1579-ben Wittenbergben tanult, 1581-ben Oxfordban telepedett le. Bejutott az angol szellemi élet legmagasabb köreibe. Ott vette fel humanista nevét, a mindmáig megfejtetlen jelentésű Parmeniust. 1582-ben Londonban megjelent a Henry Untonnak ajánlott, Paean (paian ’kultikus kardal, diadalének’) című, mitológiai elemekkel vegyülő parafrázisa a 104. zsoltárból. 1582-ben, ugyancsak Londonban jelentette meg epibatikonját (epibatikon), azaz az Észak-Amerikába tartó angol expedíció hajóra szállását megéneklő, De navigatione […] Humfredi Gilberti című, gazdag humanista eszköztárt felvonultató, epillion jellegű költeményét. Az Újvilág iránti érdeklődése odáig fokozódott, hogy 1583-ban csatlakozzék Sir Humphrey Gilbert második új-fundlandi expedíciójához. Az első magyarként eljutott Amerika partjaira, s onnan rövid prózai beszámolót küldött Angliába. Még ugyanabban az évben azonban hajótörést szenvedett, s a tengerbe veszett.

Források: The New Found Land of Stephen Parmenius. The life and writing of a Hungarian poet, drowned on a voyage from Newfoundland, 1583, edited and translated with commentaries by David B. QUINN et Neil M. CHESHIRE, University of Toronto Press, 1972, 140–154, 74–104, illetve Janus Pannonius – Magyarországi humanisták, 477–493.

PAEAN

Ad psalmum Davidis CIV conformatus et, gratiarum loco, post prosperam ex suis Pannoniis in Angliam peregrinationem, Deo optimo et ter maximo servatori consecratus

AD ILLUSTREM ET NOBILISSIMUM GENERE, VIRTUTE AC DOCTRINA HENRICUM UNTONUM PROSPONESIS


      Victor ab adverso quondam qui Marte redibat,
          Aut de navifragae vortice sospes aquae,
      Vel spolia in templis vel vestimenta locabat,
          Tutius hoc starent quod monimenta loco.
 5   Tale aliquid quisquam nostrum paeana vocarit:
          Illo iam positum munus ab usque die
      Cum sumus emensi quicquid terraeque marisque
          Inter Pannonios Albionasque iacet.
      Excipe, magnanimis Britonum sate patribus heros,
10       Subque tuo poni nomine posse sine.
      Si tanto pendere tholo mea dona licebit,
          A sera metuent posteritate nihil.

PAEAN


     Nunc age, pars nostri melior, seu spiritus auram
     Seu mihi mens alacres vitam diffundis in artus,
     Dicamus bona verba: age grata voce loquamur
     Res gestas et facta Dei pulcherrima nostri.
5       Quandoquidem valde egregio dudum ille paratu
     Inclitus evasit: sic illum gloria circum
     Induit, et multo maiestas ambit honore.
     Aut quid nobilius, quid magnificentius, illo
     Aurea purpureo quem lux illustrat amictu,
10   Quem radiis subtile iubar, cui regia coelum
       Pendula convexo tanquam cortina cubili?
       Quae, quanquam igne rubet iugi flammisque coruscat,
       In gyrum lustratur aquis, et massa resultans
       Sideribus liquido pellucida diffluit amni.
15   Idque opus est, pater alme, tuum: tu in nubibus altis,
       Et mediis in fulminibus multoque tonitru,
       Ignipedes moderaris equos, totoque profectus
       Aethere praepetibus volucer spaciaris in auris.
       Ergo et quae peragit tua regia iussa iuventus,
20   Sunt immortales genii, sunt labe carentes,
       Sunt animi volucres: illi, tua quando voluntas,
       In rapidos abeunt flammis crepitantibus ignes.
           Atque etiam magnae huic terrae, cum mobilis olim
       Stare loco nondum sciret, tua summa potestas
25   Fundamenta dedit solidoque coercuit orbe.
       Illud erat tempus quando circumfluus humor
       Abdiderat montes, medioque in viscere clausam
       Undique tellurem vasta impediebat abysso.
       Tu simul ac subito signum terrore dedisti,
30   Iussaque fulmineum crepuerunt nubila murmur:
       Dividuum fugit pelagus, terraque relicta
       Aethera Nereides formidavere tonantem.
       Tunc etiam apparere solum, caeloque minari
       Aerii montes, gelidae subsidere valles
35   Imperio cepere tuo, subitoque resultu
       Arida de liquido caput extulit aequore tellus
       Quae ne vaesanis iterum madefiat ab undis,
       Terminus est undis: est quo Neptunus in alveo
       Littora fluctisono nequicquam exerceat aestu.
40       Iamque quod e parvis ingentia flumina tophis,
       Quod tumidi veniant mediis de montibus amnes
       Et medii lateant tumidis sub montibus amnes,
       Hoc opus omne tuum est. Bibit hinc de caede cruenta
       Bestia, veloces illic implentur onagri:
45   Inde pecus levat omne sitim, levat ales et altis
       Frondibus assuetae volucres, circumque supraque
       Flumina suavisono mulcent modulamine coelum.
       Idque opus omne tuum est: et iam fortasse per agros
       Tota Ceres primis praeceps moreretur in herbis,
50   Ni bene maturos resolutis nubibus imbres
       Montes et bibuli caperent tua munera campi.
       Ergo quod aetherii satur est aspergine roris
       Magna parens tellus: quod praebet terga colono,
       Pabula iumentis, epulas mortalibus, herbas
55   Afflictae vel ferro hominum vel peste saluti,
       Hoc opus omne tuum est. Abs te proficiscitur uno
       Quod securum animi parvo de stipite nectar
       Luxuriant vites, et vitibus arbor amica
       Exhilaraturum frontem desudat olivum;
60   Quod toties saturi ambrosia et Cerealibus offis
       Pascimur, et vitam seros agitamus in annos:
       Quod de nubigenis, quos tu pluis, imbribus arbor
       Ebria deposito toties flaccore virescit.
       Hinc Libano sua forma, suus decor annuus, et quam
65   Tu sator ingenti posuisti in vertice sylvam,
       Crescit odorato speciosa cacumine cedrus.
       Sunt illic quae vere novo, sub frondibus altis,
       Aedificent volucres genitiva cubilia nidos.
       Illic procera sublimis in abiete sedem
70   Collocat oblongo promissa Ciconia rostro.
       Nec desit vastis suus incola montibus: illic
       Aut pavidi latitant lepores, aut aspera tergo
       Spicula laesuros histrix iaculatur in hostes.
           Parva loquor: iuvat e terris succedere coelo.
75   Huc ubi mirando vaga sidera vortice torques;
       Huc ubi fraterna Diana redintegra luce
       Mensibus ingentem brevibus discriminat annum;
       Huc ubi deprimitur certoque revertitur ortu
       Sol, oculus mundi, – sol, qui simulatque iugales
80   Merserit Oceano lucemque negaverit orbi,
       Iam subit obscurae tempestas horrida noctis.
           Caedica iam suasu vaesani bellua ventris
       In pecudes caeca grassatur nocte minores:
       Iam magnum auditur Massyla per avia murmur,
85   Magnanimum quando soboles excita leonum
       Rugit et immeritum sitit iracunda cruorem.
       Verum idem roseos iterum simulatque iugales
       Reddit ab Oceano lucemque recolligit orbi,
       In sua Marmarici redeunt spelaea leones:
90   Securusque animi iam rusticus arma vicissim
       Tollit, et hinc rastros hinc iugera grata fatigat,
       Donec equos undis Titan mersurus in iisdem
       Dimidium claudat tenebroso vespere mundum.
           Terrarum nitidique sator pulcherrime coeli,
95   Totque bonorum aeterne parens! Quis enim illa videndo,
       Quis, pater, attonitus non te admiretur et alto
       Pectore tot meritis merito stupefactus adoret?
       Si, quocunque adverto oculos, occurris ubique
       Formosus, dives, sapiens, longaevus, honorum
100   Plenus et in vita solus felice beatus.
         Nam quantae hic telluris opes: quae copia rerum?
         Quanta soli semper post parvam foenera sortem?
         Quanto illic longum spacio quam margine latum
         Porrigitur pelagus? Non illi animantia desunt
105   Maxima cum minimis: illi monstrisque ferisque
         Terribiles habitantur aquae, magnoque recessu
         Innumeris semper populosum est foetibus aequor.
         Velivolis spumat summum mare puppibus: imo
         Deformes ponunt immania corpora ceti.
110       Omnia te passim venerantur, ut omnia passim
         Opportuna tuo capiant alimonia iussu.
         Nam quoties animis iam deficientibus aurem
         Advertis, bene habent: quoties effundis, abundant
         Deliciae et pleno ditissima copia cornu.
115   Idem difficili quoties tua munera vultu
         Avertis, macilenta fame et moerore fatiscunt
         Omnia, et informis rerum natura laborat.
         Quod si animam et diae tollis spiracula mentis,
         Protinus imbuitur cognato pulvere corpus:
120   Quod si animam et diae reddis spiracula mentis
         Protinus emergit redivivo e pulvere corpus,
         Effoetusque novis iuvenescit honoribus orbis.
         Nunc ergo, aeterni pulcherrima gloria patris,
         Aeternum celebranda mane! Laetatur et ille
125   Dum meminit quod fecit opus: dum respicit alto
         Aut formidantes terras, aut verbere magno
         Emissura leves tangit fastigia fumos.
         Illi ego, dum vivos inter pars ulla manebo,
         Assiduum paeana canam, studioque perenni
130   Immortale pio fundam de pectore carmen.
         Iucundum carmen quod, cum bonus audiat ille,
         Audiat ille lubens: sed et ipse, quod audiat ille,
         Plena voluptatis capiam solacia vivae.
         At vos, o homines turba execranda prophani,
135   Ilicet e vivis steriles vanescite in umbras.
         Sed mihi mortales qui spiritus incolit artus,
         Factorem memorato suum mecumque vocato, –
         „Salve summe Deum, salve immortalis, aveque
         Coelicolum pater; et, nostrum dignatus honorem,
140   Tantum te dignas mitissimus aspice laudes.”