Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

EPIBATIKON, AZAZ HAJÓRA SZÁLLÁST ÜNNEPLŐ KÖLTEMÉNY

EPIBATIKON, AZAZ HAJÓRA SZÁLLÁST ÜNNEPLŐ KÖLTEMÉNY

a híres és nagylelkű Humphrey Gilbert [903] aranysarkantyús lovag tengeri utazásáról, melyre egy új földrész gyarmatosítása céljából vállalkozott

A KÖLTŐ ELŐSZAVA UGYANAHHOZ A NAGY HÍRŰ LOVAGHOZ

Szükségesnek vélem elmondani ebben a bevezetőben, amilyen röviden csak lehetséges, hogy miért írtam ezt a költeményt, s kinyilvánítani, miért szántam rá magam ismeretlen külföldi létemre, hogy itt Angliában, ahol annyi a tudós férfiú, ebbe a munkába belefogjak. Te voltál az, legvitézebb uram, Gilbert, aki magzatom világra jöttét óhajtottad.

Török hódoltságban és barbárságban, de az örökkévaló Úristen roppant kegyelméből mégis keresztény szülőktől születvén, s egy ideig mellettük is nevelkedvén, miután nagyszerű műveltségű férfiak jóvoltából, akiknek akkortájt a két Pannonia s főleg még szabad részei bőviben voltak, tudományok közepette fölcseperedtem: útnak indultam, hogy – honi szokásaink szerint – a keresztény világ akadémiáit meglátogassam.

Vándorlásaim során csaknem három esztendőn át nemcsak a tudomány jó néhány hajlékát, hanem sok bölcsen berendezett államot, több kitűnő szervezetű egyházat is módomban volt megismerni. S utazásom úgy intéztem, hogy a különféle nemzetek szokásainak és városainak tanulmányozásán túl lehetőségem nyíljék kiváló emberek barátságába jutnom vagy legalább ismeretséget kötnöm velük.

Egyébiránt – semmiképpen sem szeretnék ezzel gyűlöletet szítani, de rosszindulat nélkül el sem hallgathatom –: egyetlen más hely, más nép, más állam sem nyerte meg úgy tetszésemet, mint a te brit honod, bármilyen vonatkozásban hányom-vetem is meg a dolgot. Hozzájárult ehhez, hogy összes polgártársaid, akikkel bármely módon találkoztam, várakozásomon túl oly nagy emberséggel fogadtak, hogy az angolok roppant barátságossága (ne tűnjék kegyeletsértésnek!) már-már kioltotta bennem a vágyakozást a két Pannonia[904] és Buda iránt, noha ott a hazám.

Mindezek miatt az okok miatt, miközben gyakorta gondoltam arra, hogy jelét adom érzéseimnek és vélekedésemnek, történt egyszer (mindenképpen szándékaim szerint), hogy – miközben London kiválóságai előtt tisztelegvén, megismerésükön fáradoztam – kitűnő és fényes tudású barátom, Richard Hakluyt[905] elvitt hozzád, tájékoztatván, hogy nagyszerű személyedben gyarmatosító hajót készülsz vezetni egy új földrészre. Mindezek során volt módom megismerni az utókor örökkévaló emlékezetére méltó lelked és testi lényed. És tökéletesen közelükbe férkőzvén oly nagy figyelemmel kezdtem tanulmányozni őket, hogy mikor valamivel később mindenfelé a te erényeidről és cselekedeteidről hallottam, úgy véltem: ez a legalkalmasabb idő köteles szándékom megvalósítására irántad és nemzeted iránt.

Ímé, a mag, melyből „epibatikon”-om kicsírázott.

A TEMZÉHEZ


     Ó, te folyó, aki oly tisztán s boldog nyugalomban
         törsz a világ más-más távoli tájaira,
     elkezdem jókor, már most, dícséreted, ámbár
         még bátortalanul zengi a kürt[906] dalomat.
5   Majd ha az útrabocsájtott Argót[907] meghozod ismét,
         ünnepi, új-ékű éneket énekelek.

TENGERI UTAZÁS


     Mért lett hirtelen oly más, annyira kedves az égbolt?
     Mért olvadtak széjjel a kristály-légbe a felhők,
     szálltak szét a ködök, kél és fénylik ragyogóbban
     szerte a szárazföldre, szelid tengerre Napisten?[908]
5   Elnyugodott ama délről fújó szél,[909] de keletről
     jobb szél támadt,[910] s rendre kibomlott mind a vitorla,
     melyek alatt nagy Gilbert, Anglia dísze-virága,
     még alig ismert tengereken készül sosem ismert
     új földrészre hajózni. Hanem hát lenne-e módom
10   majdan a hősi dicséreteket s az utókorig élő,
       nagyszerü tetteket elzengnem, ha a kezdeteket meg
       nem mondhatnám el, noha épp ez volna alap, hogy
       összehasonlítsunk, s a jelen versengjen a múlttal?
       Örvend rajtuk Fortuna, míg ott libben a földön,
15    örvendeznek a Nereidák[911] a habok tetején, hol
       Nereus[912] isten az úr háromcsúcsú szigonyával,
       hol felszínre szökellnek a tenger mélyeiből a
       delfinek és hátuk tartják mintegy a hajóknak,
       hogy fölemelve serényen szelhessék a hab ormát.
20   S közben – szinte vihar lesz s árvíz tőle –, a bálna
       fújja a gyűlölt vásznakat imhol teljes erővel.
       Ám Aegaeon[913] a pártját fogja s ugyancsak a Neptun[914]
       falkáit meg a csúf fókákat lent a habokban
       tápláló Proteus,[915] aki egyszer a hajdani Skótföld
25   ősi erényű trónját tiszteli, majd a jövendőt
       mondja: a messzi utódoknak mit hoznak az évek.
           Hát hogy a béke vagy éppen a háboru dolgairól már
       legfőképpen jól ismert sziget az Oceánon:
       Anglia (ékessége a széles föld kerekének)
30    gazdagon immár, népességben megszaporodva
       mint nőtt túl a világon híres tettei révén?
       Óvatosan, hogy a ritka-erős hatalom le ne rogyjék
       önnön súlyától, keres új falakat, telepíti
       gyermekeit közibük, s viszi messzebb egyre uralmát.
35   Mint, amikor fészkükben lassacskán repülésre
       alkalmassá válnak a csöpp darvak, s mezeinkről
       indul a langy Nílushoz a páratlan telepes-had.
           Ujjongj, nagy lélek, csak téged vár egyedűl e
       föld, melynek soha még nem volt fejedelme idáig.
40   És a világ, mely három földrész volt eleinte,
       s azt negyedikkel megtoldotta Kolumbus, a bátor,
       téged vár, hogy még eggyel bővítsd, ötödikkel,
       s légy azon úr. Európát s Ázsia, Líbia földjét[916]
       hagyd (áldott föld ez, ha nem égeti féktelenül nap).
45   Herkules oszlopa[917] légyen most a határ ügyeikben.
       Más föld felfedezése a dolgod, ahol makedon had
       s perzsa sereg sem járt még, és Babilónia sem volt
       úr, s ahol eddig nem csapkodtak római bárdok.
       Nem zengett soha erre müezzin hangos imája,
50   s Istent és az Eget tagadó, fondor spanyolok sem
       áldoztak, jaj! embervérrel a pápa nevének.
       Sejtelmünk sincs róla, kiféle, miféle a nép ott;
       származhattunk egy törzsből, de lehetnek a faunok[918]
       sarjai is, kik ez ős-törzsből ős-földön eredtek,
55   s polgár-törvények nélkül lakják e vidéket,
       városokat s erdőket, zsíros földeket: ősi
       módi szerint élnek, mint régen Itália népe,
       s azt az időt folytatják, azt az egyszerü, szép kort,
       melyben – elűzve fiától – megtelepült Latiumban
60   égi Saturnus,[919] a vad szántókról elcsalogatta
       kedves, kis falvakba, hogy ott gondozza övéit.
       Azt mondják, hogy náluk kezdődött az aranykor,
       s boldogan éltek az emberek akkor; majd az idő át-
       száguldott az ezüstkoron, és lám, egyszeriben már
65   ott volt, ott a rideg vaskor mélyén, oda züllött;
       ámde megint készül (jósolják rendre a költők)
       visszakerülni, ahonnan jött: ama régi aranyba.
            Tévedek-é, hogy e kor beköszöntött, s visszaforogván
       földünk, újra aranykort élnek máris a népek?
70   Tévedek, úgy van, hogyha a sok-sok baj-nyomorított
       várost nézem, az országnyúzó zsarnokokat, s ha
       azt, hogy a kontyos hordák véres háboruikkal
       mint hajtják rabigába nagy Ázsia, Líbia földjét,
       s már Európa vidékein is hódolnak e barbár
75   úrnak: a dákok[920] például vagy épp a görög nép[921]
       és Makedónia[922] s mind, kik a Hebrus tájain élnek.[923]
       És a magyar nép[924] is, mely szűk földjét, kicsi táját
       őrzi, s a hajdan időkben nem győzték soha még le,
       ám most folyton veszt, – meg a régi nemzet, az illír.[925]
80   Lám Ausonia papjai[926] vég nélkül hadakoznak
       minden felsőbbség ellen; harc, emberölés a
       szármátok szándéka, a hispánok meg a gallok[927]
       szent vértől lesznek pirosak, gyilkolva megújra.
       Mindez aligha bizonyság arra, hogy itt az aranykor,
85   inkább a vaskorra utalnak, sőt ha szabad még
       lejjebb szállnom: a formálhatlan kőkor ez itten.
           Ám ha terád pillantok, brit nemzet s gyönyörű föld,
       akkor meg, vég nélkül sorjázván a bizonyság,
       úgy tűnik: hozzád ismét eljött az aranykor.
90   Az, hogy a legfőbb Istent, mint rég, tisztelik itt, hogy
       mind az egész fertőzetlen lelkű fiatalság
       égi parancsot tölt – hát ez nyilván, hogy aranykor.
       Az, hogy az Isten előtt oly kedves hölgy[928] ül a trónon,
       mint Astraea,[929] midőn még nem szállt vissza az égbe,
95   s földi királynő volt – hát ez nyilván, hogy aranykor.
       Az, hogy a drága szabadság nem kedvel falövezte
       városokat, s nem szülvén zsarnokot, él nyugalomban
       országtok – hát ez szintén nyilván, hogy aranykor.
       Az, hogy más népek jogait nem sértitek, és hogy a fegyvert
100   (rozsdás, mert használatlan) szomszéd-ijegetni
         hordjátok, nem egyébért – ez nyilván, hogy aranykor.
         Az, hogy a kardok, tőrök, dárdák és hogy a kopják
         rendre kapákká váltak, a harcon-nőtt fiatalság
         béke, barátság híve ma már – nyilván, hogy aranykor.
105       Végül, hogyha arany s más érc dícsérete együtt
         történhet, s békében szólni szabad katonákról:
         mennyi vitéz daliát adtok, s érc-keblü leventét!
         Sok-sok ezer főúr bizonyítja, ezernyi vezér is,
         köztük Gilbertünk[930] jó híre a legragyogóbb, ezt
110   tűrik a Múzsák is, Pallas meg kedves örömmel
         hallja e jó hírt. Támogatását s értük a harcot
         bámulták a belga barátok, s bár a spanyol, mely
         jogtipró – jogvédő háboruit veszi észre,[931]
         s harcias Írföld retteg[932] a hódolt tájakon álló,
115   győztes hadseregétől. Róla beszélnek a rongált
         tornyú, ostromlott várak, mind róla beszélnek
         a meghódolt városok összezuzott falaikkal
         és a folyók, meg az elfoglalt kikötők, meg a vérrel
         foltos, vízbe merült ellenséges hadibárkák,
120   ott, hol a kelta vidéket végigszelve a Szajna[933]
         habját és a nevét végképp elveszteni készül.
         Vagy ha egyéb sem volna: az is mily sok, hogy a népnek
         békéjéért és a javáért oly nagyokat tett:
         vállalt vészt, bajt rengeteget, tenger riadalmát.
125   S az, hogy most elhagyja kicsiny gyerekét, el a szentelt
         házasság édességét, kedves feleségét,[934]
         aki előszámlálja törékeny ujjain a víz
         számos borzalmát, fölidézi családja, az Aucher
         nemzet még néhány tagját: apját s a fivérét,
130   kik hősként harcoltak a jó hírért s a hazáért,
         s hogy beszorultak volt a calais-i falakba,[935] kapukba,
         életük adták inkább, semhogy elmenekülve
         csúful túléljék a britek megszégyenülését.
             Hogyha ezek kis dolgok, s gyöngék, hogy bizonyítsák:
135   országtokban aranykori nemzetség lakik ismét,
         mért nem támadhatna nem ismert földeken ez föl?
         Jósolok (adjon az Ég igazat!): jön még oly idő, hogy
         kormányzása alatt városba tömörlik a nép, mint
         rég, amikor nevet adtak az új kőépületeknek:
140   Thébának maga Amphión, Trójának Apolló.[936]
         Aztán, hogy megnő a kicsiny város, neki törvényt
         is hoz majd, s mindig gonddal megtartja a törvényt.
         Ezzel a polgárok – nem tudván, hogy mi az álság –
         megszokják az erényt, hogy az adja boldogulásuk,
145   nem hagyják, hogy testük – a romlott élet, a romlott
         szellem rabja – pazarlás, kéj mocskába merüljön,
         s nem lesz céljuk a pénz, a haszon, nem gyötri a rangkór,
         lesve az alja-tömeg hullámzó vélekedését.
         Áldozatul nem esik a tehetség és a szabadság
150   a hatalomnak. Nem ví harcot a semmire képes
         nincstelen a gazdaggal – hisz polgár, ha szegény is:
         boldog a megjáró joggal mindenki fölöttébb.
         Földanya akkor alig-munkától sokszorozódva
         adja a termést, nem véníti a gond meg az ifjút,
155   nem rövidíti kiméletlen robot a nyugodalmat,
         nem próbál az erényből hasznot senki se húzni.
             Ó, ha szerencsés lennék, s szállhatnék a hajóra
         én is,[937] hogyha veled hagyhatnám el (ne legyen bűn!)
         én is e földet, s juthatnék el a múzsai tájra,[938]
160   s volna lehetségem rá majd elmondani egy új
         nemzet megszületését, hadd tudják az utódok!
         Ó, de a sors meggátolt, nem zenghet ki a kürtöm
         híres tetteket, el kell mennem, bár nem akarva
         vissza az Ister[939] balsorsába, csak ebbe, csak ebbe.
165   Ám lesz költő más, aki majd elmondja, milyen nép
         él ott, és hogy a természet – számunkra nem ismert –
         mit terem ott, lesz költő, míg csak a Helikonról
         áttelepült múzsáknak szent hajlékot ad Oxford.[940]
             Míg most szólok, a pázsit zöldjén vígan övedzik
170   fürtjeiket laurussal a nimfák, majd kivirágzott
         friss olajággal a távoli tengereket bebolyongják,
         s Erzsébet hírét, a királynőét dalolásszák.
         Ő meg tornyából a jeges Temzére lepillant,[941]
         s már-már látja az ősi folyó hátán kifeszített
175   hószín vásznakkal Gilbertet, amint nekiindul.
         Mondják: így valahogy nézhette Pallas Athéné
         Pelios ormáról a Phasis habjain ingó
         hős Jasont,[942] nem tudva, milyen szél kell a hajósnak.
         Légy kegyes, istennő, ints, könnyűded suhanással
180   vidd a vitorlákat, ha csak ők méltók, hogy a földön
         széthordják, s ily jó jelben, te királyi hatalmad.
             Mert egyedül te szerencséltetted népeid áldott
         békével, méghozzá úgy, hogy uralmad alatt már
         nőni tudott birodalmad: s nincs is más, aki együtt
185   úgy hordozná szűz Dianát meg a Grácia-bájt is;
         és (ha igaz hírekkel szolgál hajdani múltunk),
         úgy hallottuk: a régi világban ilyesmi anyáktól
         lettek a félisten-hősök. Például eféle
         szülte a nagy Hektort s aki nála nagyobb: nagy Achillest.
190   És ha valóban mód van rá: fortély vagy erőszak
         nélkül a régi anyák neve mellé tenni tiédet,
         a te nemednél többek a tetteid: így az atyákkal
         szintén versenghetsz, már mintegy isteni rangban.
             Én mondom, hogy a szép formájú testben a virtus
195   még tündöklőbb,[943] mint – noha többérő az aranynál –
         mégis aranytartóba szokás foglalni a gyöngyöt.
         Én mondom: szeretettel, ijesztéssel egyedül te
         hatsz más országlókra, s adódjék bármi kisiklás,
         biztonsággal vészeled át, csöndes nyugalommal;
200   közben a többi király, mint börtön rabja, halállal
         űl egy asztalnál, s őrzött pihenése riasztó
         szörnyekkel zsúfolt álmok közt múlik el egyre.
         Én mondom: néked kívánja a nép egyedül, hogy
         meg sose halj; mert nem kínzásokkal, se halállal,
205   nem félemlítéssel erősíted meg a trónod.
         Méltóságod sok-sok erénynek lett szüleménye,
         tárt ajtódat a jóság őrzi, de fegyvere nincsen:
         úgy, hogy csaknem ahány vádlottnak járt ki itélet,
         annyi beszélhet hálaadó szóval kegyelemről.
210   Más egyebet nem tűrsz el, mint a jogos meg a jámbor
         dolgokat, és akinek mindenhez volna hatalmad:
         csak törvények rendje szerint használod erőid.         
         Nem rettegsz a bajos dolgoktól, szinte kötésként
         fogja a megfontoltság sorsod. Senki se retteg
215   táboraidban a szörny Bellonától,[944] s maga Mars is
         készséggel hallgatja a hívásod, s megy utánad,
         arra, amerre a hála kisér győztes seregeddel.
         S míg más trónt, más életet, ajtót fegyveres őrség
         őriz kint – küszöbödnél polgárok gyülekeznek.
220       S míg a többi király nemigen hederít a tudásra,
         addig a nimfai forrásból[945] te olyan sokat ittál,
         hogy – mint gazdag aranyfolyamot – költőien ontod
         a sokféle tudást. Nem termett nyelv a korunkban,
         nem szült hajdanidő, és nem használt a keresztény
225   kor se olyant, amelyikre, kegyelmes hölgy, a tiédnél
         joggal büszkébbek bírnának lenni a múzsák.
         Tudják jól mindenfele ezt, és égnek a vágytól,
         hogy tealád tartozzanak; és amelyik nem akarná,
         ámul erődön az is. Csak ezért hódol meg az oszmán
230   kormánypálcádnak, csak ezért hajlik meg előtted;
         és csak ezért keresik a szövetséged a hadakvó
         gallok, s féltve magát jön csendben Ibéria (sokszor
         megverted) s Germánia (nem bírt Róma se véle)
         kéri barátságod; s küld csókot messzi olasz föld
235   fenséges lábodra, s akar társulni a távol
         pannon nép, hogy biztossá váljék a határa.
             Hőslelkű ifjak, s ti, akik Gilbert lobogóját
         kísérvén készek vagytok vele halni vagy élni,
         majd ha szavunk meghallja, ha rábólint a királynő:
240   rajta! ne késsetek! és amilyen gyors lesz a fuvallat,
         használjátok jól ki a szélröptette vitorlát!
         Nem látjátok-e, hogy leemelve minap diadémját,
         hűségét s erejét fölajánlá a diadalmas
         brit népnek, s hogy szétbomlott fürtökkel, ijesztőn
245   nyújtja hatalmas jobbját bús Amerika is már?
             És így szól: „Jó Anglia, nővérem, te vajon nem
         szánod-e könnyeimet, s nem jajgatsz sorsomon? És tán
         képes vagy nem tudni, milyen roppant bajok értek
         annyi időn át, mert az ibérek végtelen éhe
250   (nem más virtus), végtelen éhe aranyra (aligha
         hithűségük) nagy csapatokban hozta el őket
         földrészemre? Ezért hát én, ki előbb a halottak
         szellemeit tiszteltem tévelygőn, s aki jobbat
         vártam tőled: az istenedet – most embereket kell
255   oltárokra emeljek, tuskót, szobrot imádjak,
         s nem tudom, ostoba én: melyikük mely római isten.
         Mért ragadok le a sárba? Ha tiszta az elme, miért nem
         fordul az Égbe, hogy ott közvetlen lelje meg Istent?
         És, aki így tesz, s megtér híven a mennyei Úrhoz,
260   mért pusztítja el őt mégis tűz, vas, fene éhség,
         bármi kicsit kicsinyíti, keresztezi Róma hatalmát?
         Én úgy vélem: a vallás, sőt Isten sem örül, hogy
         országát így védik meg: hiszen ő, aki legjobb;
         minden erő legfőbb ura is, nem kell neki fegyver.
265   Nem hányom föl az öldökléseket és a hadaktól
         szétrombolt falakat, még azt sem, hány szabad ember
         lett szolgává, s kapta nyakába Busíris[946] igáját.
             Téged csak jósorsod biztasson, csak erényed:
         lévén városaid már úgy tele épületekkel,
270   hogy – hacsak égig nem fogják magasítani tornyos
         házakkal – bármily nagy a földed, mégse elég a
         népnek, s lám a folyóidon is nyüzsgőn feketéllnek
         vár-formákat idéző mindenféle naszádok,
         s lassan sűrűbben lepik el, mint, mondjuk, a hattyúk:
275   s lám ezidáig is immár két égtáj fele törtél,
         s mindkét égtájon bebolyongtál jókora földet.
             Nem ment ok nélkül Willoughby[947] észak-irányban,
         arra a nap fél évig sem nyugszik le egészen,
         s míg napi útját járja, egész kört ír le az árnyék.
280   Nem volt ok nélkül, hogy a bátor Borroughs fivérek[948]
         szüntelen északi széllel végigszántva a Szittya-
         tengert,[949] új föld tágívű partjára akadtak.
         Ám, hogy odébb, azokon túl mily nép lakja a földet
         (nem számítva, amit némely mese mond), ez idáig
285   eltitkolta világunk más részétöl az Isten.
         Jenkinson[950] se hiába hatolt a Kimmerios-nép[951]
         tájain át s a riphaeusi rengetegek[952] közelében
         hömpölygő folyamon Kelet ős bástyái alá, majd
         Perzsia, Baktra után a határos India mellé.[953]
290   Nem keresett ok nélkül utat Frobisher[954] se a szörnyű
         tengeren át, kétélű bárddal visszafelé is
         ösvényt nyitva, ahol borzalmas mindig a víz, és
         rettenetes hidegek hegyeket formálnak a jégből.
         Nem volt ok nélkül, hogy amit sok századon át nem
295   bírt ember, nemrég a te Drake-ed[955] arra kerülte
         földünk meg, hisz tűrte a természet, hogy a tenger
         körbe kerítse a zárt földrészeket, és a középre
         gyűlve rekessze el egymástól két parttal is őket.
             Hogyha a képességedhez méltó feladat kell:
300   íme, akadnak még jócskán oly monstrumaim,[956] hogy
         nyilván Herkules is rangosnak véli megölni,
         s nem veti meg rém-fajzatukat Bacchus se bizonnyal.
         Ám, ha ezek méltatlan dolgok – véled –, igen, mert
         boldog békében szégyen, hogy vérrel igyekszel
305   elfoglalni határaimat: hozzánk közelebb is
         van föld, egyetlen földnyelv[957] választ csak el attól.
         Brit tengerjárók hírt adtak róla neked már,
         rég, amikor hős lelkü Cabot[958] járt arra, követve
         néhány év múltán a kolumbusi hősi hajókat.
310   Ezt a vidéket nem dermeszti a sarki közelség,
         holt sivataggá sem süti mérték nélküli napfény,
         megfelelő az arány a hideg közt és a meleg közt,
         könnyű szellők szállnak (lengeteg égi fuvalmak),
         telve az isteni föld kinccsel, gazdag hozadékkal.
315       Tedd hát félre a kormánypálcát, s add kegyelemmel
         üdvös jobbod a partom védelmére: reméljek
         némi nyugalmat jóvoltodból, s azt, hogy a kedves
         szomszéd tájáról szeliden süt rám a nap eztán.
         Lám, hisz az Ég sem tűri, a Sors sem hagyja, hogy itt lent
320   túl hosszú ideig tartson némely nyomorúság;
         s lám, hisz igazságos letaszítani azt az urat, ki
         kormányozni tudatlan, rossz fejedelme a népnek.
         Lám, soha egyetlen hatalom se maradt meg a földön,
         csak, ha türelmes jámborsággal tette a dolgát.
325   Az például, amit szerzett volt Cyrus, a békés,
         durva utódjánál elpusztult. A makedon még
         kímélettel hódított meg olyannyi királyt, de
         később, mert eldurvult, lassan sorra leváltak.
         És ama nagy birodalmat, mely a Romulusokkal
330   nőtt úgy meg, szétzüllesztették végül a Nérók.”
         1582
(Csorba Győző fordítása)



[903] Sir Humphrey Gilbert (1539 k.–1583) Írországban, Franciaországban és Németalföldön katonáskodott. 1582-ben és 1583-ban expedíciót vezetett Új-Fundlanra.

[904] Alsó- és Felső-Pannonia, vagyis Magyarország.

[905] Richard Hakluyt (1552 k.–1616) angol földrajztudós, az oxfordi Christ Church kollégiumának tanára. A fölfedezések történetének megírásán és a dokumentumok kiadásán munkálkodott. Budai Parmeniust 1581 végén vagy 1582 elején mutathatta be Gilbertnek.

[906] A szerző nem lantot, hanem kürtöt (tuba) használ műve kíséretére. A költemény 163. sorában is ezt a hangszert említi.

[907] Iaszón az Argo nevű hajóval utazott Kolkhiszba az aranygyapjúért. Erről kapta nevét az argonauták története.

[908] Titán, Saturnus testvére.

[909] A délről fujó, esőt hozó szél a Notus.

[910] A délkeleti szél az Eurus.

[911] Néreiszek, lásd az 892. jegyzetet.

[912] Néreusz tengeristen.

[913] Aegaeon (Aigaión) százkezű óriásisten, Neptunus fia.

[914] Neptunus, római tengeristen, a görög Posszeidon megfelelője.

[915] Neptunus fia, maga is tengeristen. Gyakorta tengeri és szárazföldi állatok alakját öltötte magára.

[916] Líbia az afrikai kontinenst jelöli a felsorolásban.

[917] Gibraltár.

[918] Bak alakú erdei démonok.

[919] A földművelés ősi római istene. Miután fia, Jupiter letaszította az égből, Saturnus Latiumban, azaz Itália közepén telepedett le, s ott akkor beköszöntött az aranykor.

[920] Dacisque: az erdélyiek.

[921] Pelasgisque.

[922] Aemathia = Emathia.

[923] A Hebrus tájain, azaz a mai Marica folyó mentén a bolgárok éltek török uralom alatt.

[924] A latinban a 79. sorban: Pannoniae.

[925] Liburnis.

[926] Patribus Ausoniis. A latin eredetiben betűcsere történhetett, hiszen a partibus Ausoniis, azaz Ausonia részei értelmezhető lenne az olasz államok egymás közti viszályaira. Ausonia Itália régi neve.

[927] A szármátok (Sarmaticas gentes), azaz a lengyelek és litvánok ekkor Báthori István vezetésével az oroszokkal hadakoznak, a hispánok meg a gallok pedig a protestánsok ellen folytatnak szent harcot.

[928] Chara […] Amazon: I. Erzsébet angol királynő.

[929] Astraea Jupiter leánya, az igazság istennője, aki a saturnusi aranykor elmúltával az égbe került mint a Szűz (Virgo) csillagkép. (Vö. Ovidius, Metamorphoses, I,149–150 és Vergilius, IV. ecloga, 6.)

[930] Sir Humphrey Gilbert, a mű címzettje.

[931] Gilbert az 1570-es években Németalföldön (Belgae) harcolt a spanyolok (Iberus) ellen.

[932] Gilbert 1566 és 1570 közt Írországban (Hibernia) ezredesként szolgált.

[933] A Szajna (Sequana) és a kelta vidék (Celtas) említése arra utal, hogy Gilbert 1562-től 1563-ig Le Havre-ban volt az angol sereg kapitánya.

[934] Humphrey Gilbert felesége Anna Aucher. Az asszony apja az a Sir Anthony Aucher volt, aki 1558-ban, Calais védelmében hősi halált halt.

[935] A La Manche francia oldalán álló Calais falait az angoloktól 1558-ban hódították vissza Guise Ferenc seregei.

[936] Thébai falai Amphión, Trójáéi pedig Apollón (Phoebus) lantjának szavára önmaguktól épültek fel.

[937] Óhaja egy évvel később teljesült, hiszen Sir Gilbert magával vitte második új-fundlandi expedíciójára.

[938] A kilenc múzsa Aoniában (sorores […] Aonias), azaz Boiothiában, a Helikón hegyén szívesen tartózkodott.

[939] A szerző, amikor a Dunát (Ister) említi, vonakodva ugyan, de arra készül, hogy hazatérve saját hazája sorsát énekelje meg.

[940] Az oxfordi egyetemről van szó.

[941] Erzsébet királynő (Elisa) a greenwichi kastély ablakából tekint ki, hogy inthessen a Temzén indulni készülő hajósnak.

[942] A Peliosz hegység Thesszalia partjainál magaslik az égig. A Phaszisz folyó a Fekete-tengerbe ömlik. Ennek torkolatában horgonyzott az Argo nevű hajó, amellyel Iaszón, az argonauták vezére, Médeia segítségével Kolkhiszból elhozta az aranygyapjút.

[943] Vergilius-allúzió (Aeneis, V,344: Gratior et pulchro veniens in corpore virtus. Vonzóbb a szép testben megjelenő erény.).

[944] A római hadistennő.

[945] A nimfai forrás a Pegaszosz paripa patájától fakadt Hippokréné.

[946] Egyiptomi király, Neptunus fia. Egy jóslatot követve, hogy országa elkerülje az ínséget, minden évben feláldoztatott egy idegent. Herkules is sorra került volna, de ő kiszabadítva magát, megölte Busirist.

[947] Sir Hugh Willoughby és Chancellor 1553-ban északkeleti irányban, Murmanszk tájékán vezetett expedíciót.

[948] Stephen és William Borough az északkeleti átjárót kutatta 1556–1557 közt.

[949] A Szittya-tengert Scythia északi részére képzelték. Szintén az északkeleti átjáró keresése miatt került szóba.

[950] Anthony Jenkinson szárazföldi utakat tett az orosz térségeken 1557–1572 közt.

[951] Az Azovi-tenger környékén éltek az ókorban.

[952] A legendás Riphaeus hegység (és nem erdők) Scythia északi részén a magyar eredetmondában is szerepel (vö. Anonymus).

[953] Jenkinson Perzsiában, Baktriában és India felé Bukharában járt.

[954] Martyne Forbisher 1576–1578 közt többször is utazott a Meta Incognitának nevezett helyekre.

[955] Sir Francis Drake, aki Magellán után másodszor kerülte meg a Földet 1579–1580-ban.

[956] Képzelt tengeri szörnyek. Lásd még a 901. jegyzetet.

[957] Az Atlanti- és a Csendes-óceánt elválasztó földnyelvet Virginia területére képzelték.

[958] John Cabot 1496-ban hajózott Észak-Amerikába. Fia, Sebastan Cabot az északnyugati átjáró keresése közben fedezte fel Új-Fundlandot 1498-ban.