Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

33. fejezet - FORGÁCH MIHÁLY

33. fejezet - FORGÁCH MIHÁLY

Gyimesi Forgách Mihály báró (1569–1603) a magyar késő humanista művelődés egyik legjelentősebb alakja volt. Főrangú családjából több írót is ismerünk: nagybátyja, Ferenc latin nyelvű történeti művet írt, amelyhez Mihály apja, Simon fűzött magyar nyelvű jegyzeteket, másik nagybátyja, a nagy műveltségű Imre szintén próbálkozott történetírással. Talán Bártfán és Sárospatakon tanult, majd nevelőjével, Krakkai Demeterrel és két másik nemesifjúval együtt 1586-ban a strassburgi főiskolára ment. 1587 nyarán mindannyian a wittenbergi egyetemre íratkoztak be. Négyük, valamint az erdélyi losonci Bánffy Ferenc és nevelője, Baranyai Decsi János ott-tartózkodása idején élte virágkorát az itteni magyar diákok társasága, a coetus. Ismerte és kedvvel hallgatta Giordano Brunót, aki ekkor a reformáció szülővárosában tartott magántanárként előadásokat. 1589 elején nevelőjével együtt hazatért, de már a következő esztendő júliusában Padovában voltak, s ellátogattak Rómába és Nápolyba is. 1592 tavaszán végleg hazautazott, s itthon megbecsült tagja lett az újsztoikus filozófia talaján álló humanista köröknek, amelyeket „Pallas magyar ivadékai”, a művelt kortársak alkottak. 1600-ban megnősült, három év múlva, 1603 tavaszán azonban fiatalon meghalt. A jezsuiták azt állították, hogy a halálos ágyán áttért a katolikus hitre, erre azonban semmilyen bizonyíték nincs.

Már Strassburgban kapcsolatba lépett az európai humanista társadalom színe-javával. 1588-ban Wittenbergből levéllel szólította meg a korszak tudósainak elismert vezető egyéniségét, a németalföldi Justus Lipsiust, s a magyarok közül ő az egyetlen, akinek a címzett válaszolt is. Alkalmi latin verseket is írt, s nevezetes két Wittenbergben kiadott beszéde: A peregrinációról (1587) és A nagylelkűségről (1589). Leveleinek stílusa messze kiemelkedik a magyar átlagból, közülük több kiadatlan, illetve nincs modern kiadása.

Források: Forgách Mihály és Justus Lipsius levélváltása, Budapest, 1970, 6–9 („Studium”).

MICHAEL FORGACH IUSTO LIPSIO

Justo Lipsio S. D.

Nullus mihi aditus ad te, Lipsi clarissime virorum, nisi per te, qui praeceptum illud aetati meae dedisti: Nusquam meliore damno frontem poni, quam in appellatione et accessu magnorum virorum, quo in numero nostri seculi vel summus es, si non potius unus. Hunc mihi adytus ille velut locus, in quem te recondidisti, praecludit et intercludit. Illa, si non interpellatio potius est appellanda, patere, obsecro, me uti, ad expromendum saltem tacitum illum amoris et admirationis tui sensum, qui penitus animo meo inhaesit, statim ubi primum felicissimi genij et ingenij tui faetus non ad aures tantum meos sed ad manus pervenerunt. Quos quoties lego toties exclamare cogor: O felices, quibus gemmulam illam, quae terram Batavorum illustrat, adire licet, audire, et e sacro illo pectore hianti ore haurire abditae doctrinae fontes! De quo enim potius tuum hoc usurpem quam de te? Ita in summa voluptate quam ex aureis tuis libris percipio sinceram illam et germanam, hoc tamen adficior dolore, quod usurpare istis oculis non possum, quem auribus tantum et lingua. Nec hoc tamen in parva felicitatis meae parte pono, quod claritatis tuae radij per orbem terrarum diffusi me quoque percusserunt: sed si etiam hanc sitientis amicitiam tuam animi, hiantem cupiditatem, suavis aura benivolentiae tuae per litteras adflaverit, tum denique me in coelis esse putabo: Neque frustrabor voto, si novi humanitatis verae genium, qui spirat in tuis scriptis. Hoc itaque unum mea hac scriptione (quae quanto ab amore profecta sit, hinc colliges, quod nulla me vel tui subtilissimi iudicij vel infantiae meae cogitatio ab ea deterrere potuit), quaeritur, ut noscas esse etiam in gente nostra Martis potius quam Palladis studiosa, qui te colant admirenter, suspiciant, inter quos vel praecipue me; eiusque notitiae, indices voluntatis tuae litteras, edas; quibus conceptus igniculus desiderii tui aliquo saltem modo leniatur, amoris autem velut sacer et perennis foveatur. Quod si consecutus fuero tum denique rogabo te et obtestabor ne tantam rationem invidorum malevolorumque habeas, ut ob eos politissimis operibus tuis quae adfecta indicas, meliora ingenia fraudes; cum praesertim non sit eius animi, qui omnia humana infra se ponit, levi invidiae pulvere excitato ab incepto dimoveri. Nec tamen desunt, quod scis, qui pileati sequantur candidae Famae tuae currum; et memini quod alicubi scripsisti de vulgo, quem morus, inquis, sim, si morer. Sed quid ego nunc ago? quod tum demum me acturum professus sum, cum petitas et expetitas litteras tuas accepero, quarum iam ante gustum praecipio, ut vere percipiam, ita sis salvus, ut efjicias. Vale, clarissime virorum, meque ama, qui te aeternum. Witebergae, quo, (ante biennium ex patria profectus) post expletum Argentinae annum, studiorum causa veni; brevi, Deo volente, Italiam etiam aditurus, ubi etiam antea frater meus quadrennium fere, Romae degens sed catholicus indigne factus, [lapszélen: iam in Ungaria Episcopus] vixit, ego autem saluberrima tua praecepta tenebo. XVIII Cal: Decemb: Anno MDLXXXVIII aetatis meae XIX.

Tui studiosissimus

Michael Forgacz Liber Baro de Gimes, Ungarus,

filius Simonis Forgacz etc. supremi in Ungaria

praesidiorum praefecti

Caesareaeque Majestatis Consiliarij