Dr. Csemez Attila
Mezőgazda Kiadó
A tájrendezés tudományként az empirikus diszciplínákhoz tartozik. A tájrendezés pártos, sajátos szemléletet tükröző tevékenységek láncolata; a „táji” oldalról értelmezi, fejleszti környezetünknek ökológiai, műszaki és vizuális adottságait.
A négy fejezet megírásával célom a tájrendezésben rejlő széleskörű lehetőségek feltárása volt. Extrém esetekkel – a néhány négyzetméternyi felületet igénybe vevő gáztartályok tájba illesztésétől a 12 ezer km2-nyi Duna–Tisza köze vízpótlásának környezeti hatásvizsgálatáig – érzékeltettem, hogy a lépték lehet eltérő, de a megközelítési mód, a feldolgozás hasonló.
Többször hangsúlyoztam, hogy bármilyen „sillabusz kitöltéses eljárás” a tájrendezés mechanikussá tételét, a lényeg, az egyedi táji adottságokhoz alkalmazkodás elvesztését jelentené. Veszélyes lenne a tájrendezést, a tájtervezést valamely szűk szakterületi feladat megoldására redukálni. Ellenkezőleg, minden esetben a komplex sajátosságok kifejezésre juttatására kell törekedni.
A tájrendezési szemléletmódhoz elvek, sőt általánosítható elvek tartoznak. Az elvek a tájökológiai, a tájhasználati, a tájképi, a műszaki, a gazdaságossági szempontok szintézisét jelentik. Az általános megfogalmazást konkrét, részterületekre vonatkoztatott példákkal értelmezve
rézsűk lelaposítását,
erózió megkötését,
térrendszerek kialakítását,
nedves élőhelyek rehabilitálását stb. jelenti.
A negyedik fejezetben – a könyv terjedelmének több mint a felében – megoldott tájrendezési terveket, tanulmányokat ismertettem. Az 50–100, illetve több száz oldal terjedelmű anyagok néhány oldalra tömörítésével csak utalni tudtam a tájrendezésben rejlő lehetőségekre. Tudom, hogy az 5–10 évvel ezelőtti állapothoz képest változás történt. Az aktualizálásra nem kerülhetett sor, de lényegesebbnek tartom az eredeti tartalmi felépítés, a megoldás bemutatását – többek között – a „rendszerváltozással” bekövetkezett eltérések ismertetésénél.
A könyv szerkezeti felépítésénél a hazai gyakorlatra fektettem a hangsúlyt. A külföldi példák száma ezért kevés.
A tájrendezési, a tájtervezési feladatok megoldásakor gondolni kell a táji „axiómákra”. A tájban sajátos tendenciák érvényesülnek, a tájnak karaktere van. A táj a dinamizmus kifejezője:
A táj állandóan alakul, változik.
A tájkép, a tájszerkezet konzerválása fejlődésellenes.
A tájban a társadalmi-gazdasági folyamatok tükröződnek.
A „racionális” tájhasználat az ökológiai alázatot többnyire nélkülözi.
Az ember pillanatnyi érdekeinek megfelelően hasznosítja környezetét.
A tájszerkezet befolyásolásának mértéke a technikai lehetőségektől függ.
Az „olcsó” tájhasználat előbb-utóbb konfliktusok forrásává válik.
A többcélú és egyidejű tájhasználat érdekellentétes.
A táji adottságok jellegük miatt eleve sokfélék és változatosak.
Bármilyen fejlesztés a megvalósítást követően táji adottsággá válik.
A tájban minden mindennel öszszefügg és a hatásmechanizmusok bonyolultak.
A technokrata területfejlesztésben a tájvédelmi szempontok ritkán érvényesülnek.
A prioritások megállapítása során a táj „érdeke”, védelme gyakran nem érvényesül.
A tárgyak, a jelenségek összehasonlítása ösztönös emberi tevékenység.
A dinamikusan fejlődő tájat „statikus” tervekkel nem lehet fejleszteni.
A vizuális-esztétikai hatások, értékek közvetlenül nem mérhetők.
Valamennyi területi beruházás módosítja, változtatja a tájképet.
Az időtényező minden értékelési eljárásnál meghatározó.
Az ember tájformáló tevékenysége látható.
A látvány köztulajdon!