Nyirkos Péter dr. (2005)
Melania Kiadói Kft.
A selectiv mutismus a kóros magatartás egyik formája, amelyben a gyermek egy bizonyos, vagy több társas helyzetben nem hajlandó beszélnijóllehet megtanult helyesen beszélni.
Alkati tényezők és szorongásos összetevők lényeges szerepet játszanak a selectiv mutismus kialakulásában.
A selectiven néma gyermekek rokonai gyakrabban szenvednek szorongásos zavarokban, mint az átlagnépesség egyedei.
A selectivmutismuselőfordulási gyakoriságát0.2–0.8%–ra becsülik;a zavar leggyakoribb az 5–7 éves életkor között, amikor napközibe vagy iskolába kerülnek a gyermekek.
A selectiv mutismust úgy tekintik, mint ami ellenáll a változásnak, különösen a hosszan tartó esetekben, ezért a korai beavatkozás fontos.
Érzelmi tényezőkfontosak a kóreredet szempontjából.
A gyermek bizonyos társas helyzetekben nem hajlandó beszélni (olyan helyzetekben, amelyekben az egyéntől elvárható, hogy beszéljen, például az iskolában), jóllehet egyéb helyzetekben a gyermek képes a beszédre, vagyis nem áll fenn szervi eredetű képtelenség a nyelv megértésére, illetve a beszélt nyelv tudásának a hiánya. A zavar többnyire fokozatosan alakul ki.
A gyermek esetleg beszél otthon, de máshol nem hajlandó. A fordított helyzet ritka.
A néma gyermekek mintegy 70%–ának egyéb psychologiai problémái is vannak, példáulszorongás beszékelés, bevizelés, hyperactivitás vagy tic-elés.
A selectiv mutismusban szenvedő gyermekek psychiatriai vizsgálatra szorulnak.
A kezelés átfogó értékelésen alapszik, ami mind az elsődleges, mind a társbetegségekre vonatkozó problémákat felöleli.
A selectiv mutismus kezelésében különböző megközelítéseket fogadtak el, ilyenek például a családterápia, játékterápia, viselkedésterápia, beszédterápia és csoportterápia.
Jelenleg a magatartás megváltoztatása és más cognitiv módszer ajánlott a családdal együttműködve, illetve a napközis vagy iskolai személyzet közreműködésével.
Selectiv serotonin újrafelvétel-gátlók különösen a fluoxetin jótékony hatását közölték a selectiven néma gyermekek kezelésében. Jelenleg a pharmacotherapiát nem első választásként ajánlják a therapiában, de ha egyéb kezelési módszerek nem hatnak, a gyógyszerelés bevehető a kezelési rendszerbe.
A gyermek feltehetően továbbra is tartózkodó marad, és bizonyos helyzetekben továbbra is hajlamos szorongásos panaszai miatt szenvedni, még a sikeres kezelés után is.