Nyirkos Péter dr. (2005)
Melania Kiadói Kft.
A személyiségzavar mélyen gyökerező és tartósan fennálló olyan magatartási mintákat jelent, amelyek merevek és különböző életkörülmények és élethelyzetek között károsak.
A DSM–IV–ben a személyiségzavarok három fő csoportot képeznek.
Az A csoportba a paranoid, skizoid és skizotip személyiségzavarok tartoznak. Ezeket a zavarokat bizonyos furcsaság vagy különcség jellemzi.
A B csoportba az antiszociális és narcisticus személyiségzavarok tartoznak. Az ilyen zavarokban szenvedők gyakran színpadiasan viselkednek, érzelemmel telítettek és ingatagok.
A C csoporthoz tartoznak a kikerülő, a függő és a kényszeres zavarok. Az ilyen zavarokban szenvedők gyakran szoronganak és phobiások.
A zavar jellemzői a szociális felelősség semmibevevése és a közömbösség mások érzéseivel szemben.
A személy magatartása és a társadalmi normák közötti eltérés gyakran jelentős.
A magatartásra jellemző a rossz kudarctűrés, alacsony ingerlékenységi küszöb, agressivitas és impulsivitas.
A beteg belső világa érzelemmentes, és képtelen a bűnösségérzésre vagy beleérzésre, vagy éppen igen erősek az érzelmei, szorong és indulatos (emotionalisan labilis személyiségzavar).
Nem minden beteg bűnöző, és még a visszaeső bűnözők sem elégítik ki minden esetben az antiszociális személyiségzavar kritériumait.
A DSM–IV osztályozása szerint a tünetek rendszerint a 15 éves kor körül kezdődnek, gyakran a serdülés előtt.
Minél több másodlagos előnnyel jár, a helyzet annál bonyolultabb lesz.
A cumulativ előfordulási gyakoriság mintegy 3%.
45 éves életkor előtt mintegy 80%–uk kigyógyul problematikus magatartásukból.
Cél a gondok leírása egyértelmű kifejezésekkel, és gyakorlati megoldások indítványozása.
A beteg agressziója és antiszociális magatartása által előhívott saját negatív indulatátvitelt le kell győzni.
Jóllehet nincs tudományos bizonyíték bármilyen beavatkozás jó hatására, a pesszimizmust nem szabad eluralkodni engedni.
Az antiszociális betegek magatartásuk következtében gyakran tapasztalják, hogy mások elvesztik a türelmüket velük szemben és szemrehányásokat tesznek. Segítségre ezért nem számíthatunk.
Legfontosabb eszközök a nyugodt, beleérző magatartás, rugalmasság és a gyakorlati megközelítés.
A szakorvosnak tudatában kell lennie a saját ellenátvitelének. A szakmai tanácsadás módot nyújt az orvosnak, hogy megismerje ezt az érzést.
A beteg problémáját a lehető legvilágosabban kell meghatározni: mindig fel kell tenni az alábbi öt kérdést:
Mi késztette arra, hogy eljöjjön?
Miért éppen most jött?
Ön szerint mit kell tennem?
Mit gondol, mi okozza a problémáit?
Ha most nem jön el hozzám, mi történt volna?
Vajon a jelenlegi tünet ürügy-e a találkozásra, valamilyen lényegesebb dolog feltárására (azért, hogy a szükségtelen vizsgálatok elkerülhetőek legyenek)?
A somaticus betegségek kezelése, illetve kizárása csökkentheti az ingerlékenységet és az impulzivitást.
A psychiatriai zavarok előfordulási gyakorisága (mania, schizophrenia, alkoholizmus és kábítószerfogyasztás) magas az aszociális személyiségzavarban szenvedőknél. E zavarok kezelése segíthet a magatartási problémákban.
A szokványos életnehézségek, az emberi kapcsolatok problémái vagy a munkanélküliség oka lehet a hangulatváltozásoknak. Az az érzés, hogy valaki megérti őket, ezeknek a betegeknek ugyanolyan fontos, mint bárki másnak.
A problémák megosztásának lehetősége megértő (de szakmai) emberi kapcsolatban gyakran a legjobb eszköze az önpusztító impulzivitás csökkentésének, valamint annak, hogy kellő idő álljon rendelkezésre a magatartási zavar kezeléséhez.