Ugrás a tartalomhoz

História 2001-056

Glatz Ferenc , Farkas Ildikó , Kristó Gyula , Farkas Ildikó , Wolfram, Herwig , Fried, Johannes , Kocsis Gabriella , Treštik, Dušan , Kocsis Gabriella , Niederhauser Emil , Kocsis Gabriella , Budak, Neven , Kocsis Gabriella , Gjuzelev, Vassil , Kocsis Gabriella , Font Márta , Kocsis Gabriella , Frank Tibor , Farkas Ildikó , Bóna István , Hovanyecz László , Szabó Károly, B. , Kertész István , Frisnyák Zsuzsa , Rackebrandt, Wolfgang , Held, Joseph , Farkas Ildikó , Glatz Ferenc

História

6. fejezet -

Adalbert és Magyarország

FRIED, Johannes

Adalbert és Magyarország

A legendák és a hagyomány szerint Szent István király Szűz Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot.

Az esztergomi katedrális díszkapuja, a Porta Speciosa feletti timpanon felirata szerint – mely 1190/96-ból származik, de visszavezet a 11. századba – az Istenanya Szent Adalbertre, az érseki dóm patrónusára és mártírjára bízta a lelki ügyek őrzését. S miért éppen Szent Adalbert lett a kiválasztott, miért az ő kultusza terjedt el Magyarországon? Alábbiakban a kérdést – eddig kevéssé figyelembe vett források, illetve az eddig ismert források újraértelmezése alapján – olyan összefüggésekben vizsgáljuk, melyek túlnyúltak a korabeli Magyarországon és Csehországon, érintették a császárt, a pápát, a szláv Piastok hatalmi igényeit és a latin kereszténység terjeszkedését.

Európa, 997

Szent Adalbert mártírhalálának (mise celebrálása közben megölték) évében, 997-ben III. Ottó német-római császár volt az akkori Európa legnagyobb ura: jogot alkotott, ítélkezett, pápává tette unokafivérét, fejedelmek vitáiban közvetített, békét hozó házasságot szentesített unokahúga, a bajor Gizella és a magyar trónörökös, István között. Ottó tervei nagyszabásúak voltak: az Európában újonnan kereszténységre térteket és megtérítendőket a római világegyházba szándékozta bevonni. Ennek egyik formája volt ezeken a területeken új királyságok létrehozása, az ottani fejedelmek királlyá koronázása. A pápaságnak az ezredfordulón nem volt beleszólási joga a királlyá koronázásba, ez világi aktus volt. A kortársak a császár engedélyével történő koronázásról és felkenésről írtak. (Csak az egyházi reform és VII. Gergely pápa idején, illetve az azután készült művek tartalmazták a pápa által küldött korona motívumát. István tehát feltehetően maga szerezte be koronáját és a többi uralkodói jelvényt.)

Európa keleti felén új keresztény birodalmak voltak kialakulóban. Prágában a Přemyslek, Gnieznóban a Piastok és Esztergomban az Árpádok uralkodtak. Mind a későbbi Lengyelország területén, mind a Dunánál akkor formálódott egy birodalom, annak megtérítése és az egyház kiépítése volt folyamatban. Prágában meglévő hagyományokra lehetett építeni, Csehországba akkor már több mint egy évszázada behatolt a kereszténység, és a regensburgi püspökségen keresztül az ország a római kereszténységhez kapcsolódott.*

A lengyel Vitéz Boleszláv (Boleslaw Chobry) birodalma – mely a pogánysággal határos legkülső határon feküdt, az akkor ismert világ határán – eközben még a pogánysággal küzdött. Magyarországhoz hol békés, hol ellenséges kapcsolatok fűzték. Vitéz Boleszláv folytatta az ország Rómához kapcsolását, s azon fáradozott, hogy birodalmát tovább terjessze kelet felé: a pogány prusszok felé és az éppen ortodoxá lett Kijev fele. Legkésőbb ezzel látókörébe került Bizánc és a Kelet világa.**

A kereszténység a magyarok körében sem jutott győzelemre még ekkor. Különböző forrásokból tudjuk azt is, hogy a magyar fejedelmek mind Rómával, mind Bizánccal kapcsolatban álltak. Érthető tehát, hogy a Nyugat izgatottan figyelt Kelet felé: mi zajlik a szlávok és a magyarok körében.

Szent Adalbert

A prágai püspök, Adalbert évekig élt Rómában bencés és baziliánus szerzetesek között; térített a magyarok, majd a pogány prusszok között. Személyében a Nyugat egész kultúráját képviselte.

Adalbert 983-ban vett át egy püspökséget, melynek túlontúl hatalmas egyházmegyéje meghaladta egyetlen püspök erejét. (A prágai egyházmegye Adalbertre visszavezethető határleírása: északon Sziléziáig, Oberlausitzig és a Bobera és az Odera közötti területig, a lengyel Piastok uralmi területéhez közel nyúlt el, keleten pedig Krakkón túl a Bug és a Styr felső folyásáig, délen Csehországig és a magyar határvidékekig, nyugaton a bajor és a cseh erdőkig.) Ez az óriási, nem teljes egészében keresztény terület Adalbert prágai püspökségének idején – a déli részektől eltekintve – megfelelt a cseh Přemyslek uralkodási területének. Adalbert még a 976-ig önállóan kezelt morva püspökséget is integrálta.

A helyzet azonban megváltozott, miután a Piastok, I. Mieszko és fia, Vitéz Boleszláv 989-ben meghódították Sziléziát és Krakkót, ezzel birodalmuk határait az Odera forrásáig tolták ki. A Piastok és a Přemyslek között Sziléziáért dúló harcban Adalbert kompromisszumot kötött a lengyel Piastokkal: feltehető, hogy a Piastok éppen Adalbert segítségével kapták meg az érsekség alapításának engedélyét Gnieznóra és a csehektől elhódított területekre, azokra a területekre, amelyekre I. Boleszláv cseh fejedelem hiába kérte ugyanezt. Így a cseh II. Boleszláv herceg Adalbert ellen fordult, 995-ben megtámadta szülőhelyét, Libicét és Adalbert egész családját megölette, de a püspök még időben Rómába menekült. Adalbertet két év múlva érte utol az erőszakos halál, melynek hírét a lengyel uralkodó vitette meg a német Ottó császárnak.

Adalbert kultusza

A császár már 997-ben apátságot alapított Szent Adalbert tiszteletére Aachenben, de birodalma egész területén terjesztette az Adalbert-kultuszt, relikviákat osztogatva. A birodalom határain túli területeket, amennyiben még nem lettek a hitnek megnyerve és nélkülözték a iura sacrorumit, az egyházi rendet, a császár szerint fel kellett ajánlani Adalbertnek mártírhaláláért.

Egyházat alapítani a frissen megkeresztelkedettek között – ez volt Adalbert célja, és nevében, mártírhalálát felhasználva, éppen ezt tette III. Ottó császár, érsekséget alapítva Esztergomban és Gnieznóban, véglegesen a latin kereszténység körébe vonva ezen új európai birodalmakat. A tárgyalások, egyeztetések menetét illetően bizonyos források arra utalnak, hogy a német-római császár mind István magyar, mind Vitéz Boleszláv lengyel fejedelemmel 997 és 1001 között egyeztette terveit. István esetében megfelelő szerződési alapot találunk: barátságot, egy császári hercegnőt a fejedelem feleségeként, királlyá koronázást és együttműködést az egyházalapítás során. Vitéz Boleszláv népe és országa ekkor kapta a Polen (Lengyelország) elnevezést. Itt is, ott is új keresztény birodalom jött létre, az európai népcsalád kiemelkedő tagjaként.

A későbbi híradások legendaszerűen kiszínezték a nagy változásokat, a magyarországi beavatkozást egyenesen Szent Adalbertnek tulajdonították. Adalbert már korán (Géza fejedelem már 972/973-ban megnyitotta országát a keresztény hit követei előtt) Magyarországon tevékenykedett, térített, templomokat szentelt, keresztelt. Hívei később is barátságos fogadtatásra leltek István udvarában.

A lengyel és a magyar fejedelmet is királlyá kellett koronázni. Magyarországon először a koronázás zajlott le a felkenéssel, majd – ahogy azt az egyházjog megkívánta, pápai engedéllyel – ez után az érsekség megalapítása (1001-ben). (Lengyelországban ez fordítva történt, ezért hiúsult meg a koronázás.) A császár az érsekség megalapításához Adalbert-relikviákat küldött – erre utal az esztergomi székesegyház patrocíniuma. Ezek a tettek azonban nem alapozták meg a császári uralmat az új királyság felett. A relikviaadományozás szimbolikája mást fejezett ki: bekapcsolódást a latin kereszténységbe, a római világba. Szent Adalbert glóriájának fényében zajlott le az ezredfordulón Európa újjáalakítása.

* Vö. D. Trestik cikkével e számunk 18–19. oldalain!** Vö. Niederhauser Emil cikkével e számunk 19–21. oldalain!