Ugrás a tartalomhoz

História 2001-056

Glatz Ferenc , Farkas Ildikó , Kristó Gyula , Farkas Ildikó , Wolfram, Herwig , Fried, Johannes , Kocsis Gabriella , Treštik, Dušan , Kocsis Gabriella , Niederhauser Emil , Kocsis Gabriella , Budak, Neven , Kocsis Gabriella , Gjuzelev, Vassil , Kocsis Gabriella , Font Márta , Kocsis Gabriella , Frank Tibor , Farkas Ildikó , Bóna István , Hovanyecz László , Szabó Károly, B. , Kertész István , Frisnyák Zsuzsa , Rackebrandt, Wolfgang , Held, Joseph , Farkas Ildikó , Glatz Ferenc

História

16. fejezet -

Magyarország és a Kijevi Rusz

FONT Márta

Magyarország és a Kijevi Rusz

A keleti szlávok törzsei letelepedett földművelő népességet alkottak, egyes csoportjaik gyakran estek áldozatul a szomszédos nomádoknak: elhurcolták, rabszolgaként alkalmazták vagy eladták őket. Az állam létrejöttéhez a földművelő társadalomból hiányzott az a „töltés”, amely a társadalom differenciálódását meggyorsítja, a vagyoni különbségeket megnöveli és ezáltal a nemzetségi-törzsi keretek intézményesülését elősegíti. A 9–10. századi, még differenciálatlan, keleti szláv népesség számára a társadalom mobilizálásához szükséges impulzusokat a steppe nomádjai és az északon megjelenő normann-varégok biztosították.

Varég-normann hatás

A normannok szerepe azért lehetett fontosabb, mint a steppe nomádjaié, mivel nemcsak adóztatták a szláv törzseket, mintegy kívülről rájuk telepedve, hanem településeik a szlávoké közé ékelődvén, befolyásuk a szláv törzsi-nemzetségi rétegre közvetlenül hatott. A fejedelmi kíséretek varég és szláv elemeket egyaránt befogadtak, így a kíséretek az asszimilálódás színterévé váltak. A varég-normann és a szláv vezető réteg számára közös érdekeltséget teremtett a kazárellenesség: a szlávok az adófizetés, a varég-normannok kereskedelemi érdekeik miatt fordultak a kazárok ellen. (A vízi utak feletti ellenőrzés a varég kereskedelem számára létkérdés volt.)

Oleg hódításai

Az állam létrejöttét megelőző időszakban a keleti szláv–varég törzsszövetség meglehetősen nagy katonai aktivitást mutatott: Bizánc és a kazárok, illetve a fekete-tengeri steppét uraló besenyők voltak fő ellenfeleik. Északkeleti irányban terjeszkedve az ott élő finnugor népcsoportok nem tanúsítottak különösebb ellenállást a varég–rusz adóztatással szemben.

A varég–rusz törzsszövetség etnikailag vegyes összetételű volt. A 9–10. században túlsúlyban lehetett közöttük a varég elem, amint erről a személynevek tanúskodnak. Bizánc elleni hadjárataikra a Dnyeperen és a Fekete-tenger part menti vizein hajózva érkeztek. Ezért nevezi őket Pritsak a „tenger nomádjainak”. A Fekete-tenger mentén élő besenyőkkel és kazárokkal is felvették a harcot, nem is sikertelenül.

Az orosz történetírás egyik ága a Kijevi Rusz államiságát korábbról eredezteti, Oleg fejedelem nevéhez köti, aki 882-ben Novgorodból a Dnyeperen lehajózva meghódította Kijevet, és a déli részeken is megvetette a lábát. Mások szerint Oleg fejedelem nem tett mást, mint ellenőrzése alá vonta a dnyeperi vízi utat – amely az őskrónika szerint „a varégoktól a görögökig” vezetett –, és adóztatott, amit a steppei nomádok is tettek e régió déli sávjában. Az Oleget követő fejedelmek tevékenysége is az adófizetők számának gyarapításából állt; azaz a térségben a kazároknak adózó keleti szláv törzseket a maga oldalára állította, ezzel uralmi szférájának határait tágította ki.

Az államszervezés irányába mutató jelenségek csak Vlagyimir fejedelem idején figyelhetők meg; azaz ugyanúgy a kereszténység felvételéhez köthető, mint a magyaroknál.

Államrendszer, kereszténység, magyarok

A szervezett keresztény hittérítés nem előzmények nélkül történt egyik oldalon sem. A magyarok közt a bizánci hittérítésnek a 10. század közepétől vannak nyomai. 953-ban Bizáncban egy Hierotheosz nevű szerzetest Turkia püspökévé szenteltek. Hierotheosz működési területe Erdélyben volt, a Gyulák törzse szállásterületén. Hierotheosz felszentelését megelőzte a Gyula megkeresztelkedése Bizáncban. Hierotheosz megjelenésének politikai következményét ismerjük: a Gyula nem vezetett zsákmányszerző hadat a Bizánci Birodalom ellen. Tevékenységének egyházi vonatkozásairól csak közvetett adat szól, pl. az erdélyi püspökség védőszentje Szent Mihály lett. A bizánci térítés a Kárpát-medence nyugati felében már a magyarok idejövetele előtt is jelen volt a morva misszió révén. Géza fejedelem 973-ban Quedlinburgba küldött követei és a nyomukban érkező hittérítők a korábbi bizánci misszió térvesztésével jártak. A nyugati misszió Sankt Gallenból indult ki Brúnó vezetésével, aki Gézát és családját is megkeresztelte. Géza nagyfejedelem a pogány kultuszokkal nem tudott – és lehet, nem is akart – maradéktalanul leszámolni.

A vallási szinkretizmus ebben az időben a többi frissen keresztény hitre tért területen is megtalálható.*

A kijevi keresztény hagyományokhoz kötődik az a híradás, amely Olga fejedelemasszony kereszteléséről szól. Olga járt Bizáncban (946 vagy 957), amiről Bíborbanszületett Konstantin a De ceremoniis c. munkájában megemlékezik. Olga esetleg már keresztényként érkezhetett Konstantinápolyba, mivel személyét különleges figyelem övezte. A császár és Olga között azonban valami konfliktus keletkezhetett. Olga Kijevbe visszatérte után követeket küldött I. Ottó császárhoz. Ennek nyomán 959-ben a hamburgi érsek kinevezte Libutiust, a mainzi Szent Albán-kolostor szerzetesét, Rusz püspökének. Libutius még útnak indulása előtt meghalt. Helyére egy Adalbert nevű szerzetes került, aki el is jutott Kijevbe, de rövid tartózkodás után visszatért. Nem ismert, hogy útjának bárminő eredménye lett volna. Csakúgy, mint a Ruszban az Olga által kezdeményezett bizánci missziónak sem volt folytatása. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy Kijev is beletartozott a nyugati egyház érdeklődési körébe.

Hittérítés állami eszközökkel

Vlagyimir fejedelem idején (980–1015) lényegében ismét a kezdő lépéseket kellett megtenni a hittérítés terén. Vlagyimir elődeinél határozottabb intézkedéseket tett: tömeges keresztelések a nagyobb településeken, az ún. tized templom felépítése és számára fejedelmi bevételei tizedének átengedése stb. Vlagyimir volt az első, aki templomot építtetett és anyagi eszközöket is a térítés szolgálatába állított. Valószínű, hogy Vlagyimir kíséretének java részével együtt „látszatkeresztény” vagy félig pogány maradt. Pogány szokásait és több feleségét továbbra is megtartotta. A kereszténységben felvett Vaszilij nevet sem kizárólagosan használta. Ugyancsak teret engedett az ezredfordulót követő években Querfurti Brúnó működésének, azaz nem zárkózott el a nyugati hittérítők elől sem. Végeredményben Vlagyimir keresztény egyházszervezése fő vonásaiban a magyar Géza fejedelem egyházszervezésének felel meg. Vlagyimir éppúgy az „átmenet embere” a pogányság és a kereszténység határán, mint Géza.

A keresztény hittérítés és az egyházszervezet kiépülése a világi hatalmi központokkal párhuzamosan történt. Lényeges különbség, hogy Magyarországon a felkent és megkoronázott uralkodó rex et sacerdos lett egyszemélyben. Tehát jogosulttá vált önállóan dönteni újabb egyházmegyék létrehozásáról, ehhez a pápától csak megerősítésre, illetve jóváhagyásra volt szüksége. A koronázás emellett az uralkodó világi hatalomgyakorlásához is egyházi megerősítést adott; kiemelte a korábbi pogány törzsfői-nagyfejedelmi megkötöttségeiből és Dei gratia (Isten kegyelméből) szentesítette ténykedését.

A Kijevi Ruszban a bizánci gyakorlat átvételével azt várnánk, hogy a nagyfejedelem egyházi és világi ügyekben egyaránt illetékes módon intézkedhessen. Ez részben azért nem következett be, mivel a Rusz egyháza nem lett autokefál, azaz önálló egyházalapító jogú állam, hanem a konstantinápolyi pátriárkának volt alárendelve. Az ő hatáskörébe tartozott a püspökök kijelölése is, akiknek zöme a tatárjárás előtti időszakban görög származású. A püspökségek létesítéséről viszont semmi információnk nincs, rendszerint csak az állapítható meg, hogy egyik vagy másik püspökség egy adott időpontban már létezik.

Laza területi szervezet

A világi uralom megszervezése a Kárpát-medencében több ütemben történt: a 10. század közepén, mint erre Bíborbanszületett Konstantin utal, a magyar törzsszövetség a felbomlás állapotában volt. A törzsek önállóan „kalandoztak”, szervezték zsákmányszerző hadjárataikat, és „nem engedelmeskedtek” a törzsszövetségi elöljáróknak. Az Árpádok nagyfejedelmi pozíciói visszaszorultak, és csak a nyugat-magyarországi törzsek Lech-mezei veresége (933) teremtette meg az első lehetőséget az egykori pozíciók visszaszerzésére. 970 tájára juthattak a Kárpát-medence nyugati felének birtokába, de immár nem mint vezető törzs, hanem úgy, hogy a megyer törzs népessége lassan elfoglalta az elnéptelenedett területeket. Géza nagyfejedelem erősítette az Árpádok befolyását a Kárpát-medence keleti felében is: az erdélyi Gyulákkal házassági kapcsolatokon keresztül lépett szövetségre. A hegemónia megszerzése azonban csak Istvánnak sikerült. A koronázás után, katonai erővel terjesztette ki királysága határait az egykori törzsi szállásterületek egészére. (Ezeket a háborúkat államszervező harcoknak nevezi a magyar história.) Az államszervező harcok befejeztével a magyar törzsszövetség egykori törzsi-nemzetségi összetartó ereje jelentősen meggyengült. A világi igazgatás egysége a királyi vármegye (comitatus) lett. A királyi vármegyék élén az ispán, a király által kinevezett tisztségviselő állt.

A Kijevi Ruszban a világi uralom területi egységeinek kialakításánál lényeges eltéréseket tapasztalunk. A kijevi nagyfejedelmek a Rusz egyes részeit az adózás szempontjából külön kezelték. „Adózási egységeknek” az egyes törzsi területeket tekintették. A szláv polján törzs és a varég kíséret fegyveres hatalmára támaszkodó kijevi nagyfejedelmek a keleti szláv törzsek feletti uralmukat az adózáson keresztül gyakorolták. Olegtől kezdve az adófizető törzsek számának gyarapítása volt a cél. Olegtől Vlagyimirig az adók behajtásán és az egyes törzsek katonai erejének összefogásán túl más egységesítő törekvéssel nem találkozunk. Az uralomnak ez a módja nem volt szilárd, az alkalmanként összeverbuvált harcosok számára a fizetség a zsákmány volt. A hadjáratok során szerzett zsákmány és az elhurcolt vagy eladott szolgák esete arról tanúskodik, hogy a Rusz fejedelmei ugyanúgy jártak el, mint a steppe népei, és ugyanolyan típusú jövedelmekre tettek szert, mint a kazárok és a besenyők. Ezt tapasztalva az arra járó kereskedők joggal nevezték az uralkodót kagánnak.

Vlagyimir, a birodalomszervező

Az államszervezés csírái Vlagyimir fejedelemségének kezdeti szakaszában jelentkeztek. Szinte mindegyik uralma alatt álló törzsből hozott feleséget magának. A pogány kultuszok „összegyúrásával” is próbálkozott: a kijevi hegyen felállíttatta a többféle hagyományt mutató istenfigurákat, de áttörést nem tudott elérni. A birodalom méretű Rusz irányítása nem volt egyszerű. A fejedelmi kísérettel körbejárva adóztatni és egyidejűleg valamelyik határszélen hadakozni nem volt megoldható feladat. A kíséret tagjai helyett célszerűnek látszott fiait megbízni a helytartó-adóztató feladattal. A Kijev–Novgorod útvonalat fontossága miatt sokáig személyes irányítása alatt tartotta. Vlagyimir fiainak tevékenységéről keveset tudunk, annyi biztos, hogy csak helytartó szerepük volt, apjuk minden indok nélkül elmozdíthatta őket. Az is nyilvánvaló továbbá, hogy a helyi törzsi-nemzetségi előkelők befolyása és hatalma nagyobb lehetett, mint a Kijevből odaküldött fejedelemé, aki csak a kíséretére támaszkodhatott. Nem lehet meglepő, hogy a Kijevből kiküldött fejedelem előbb-utóbb a helyi arisztokrácia befolyása alá került, és tagadta meg az adófizetést.

A trón öröklése

Vlagyimir esetében nem tudunk arról, hogy a trónöröklést illetően bármiféle elképzelése lett volna. A nemzetségi alapon működő társadalmakban az uralkodó dinasztiára is érvényes a senioratus rendje: az elhunyt nagyfejedelem helyébe legidősebb fia lép. A rendszer nyilván bonyolultabban működött, hiszen amíg többnejűség létezett, a feleségek sem voltak azonos rangúak, így a tőlük született fiak sem. Az „elvi” sorrend mindig a valós (katonai) erőviszonyok alapján módosult. A kusza helyzetet volt hivatott szabályozni egy-egy ún. „végrendelet” (pl. Bölcs Jaroszláv [1019–1054] fiai közül csak háromnak juttatta a terület és a jövedelmek zömét, egyfajta hatalmi egyensúlyt akarva teremteni), később hasonló szerepet töltöttek be a fejedelmi gyűlések (szjezd), ahol megkíséreltek kompromisszumokat kötni.