Ugrás a tartalomhoz

História 2001-056

Glatz Ferenc , Farkas Ildikó , Kristó Gyula , Farkas Ildikó , Wolfram, Herwig , Fried, Johannes , Kocsis Gabriella , Treštik, Dušan , Kocsis Gabriella , Niederhauser Emil , Kocsis Gabriella , Budak, Neven , Kocsis Gabriella , Gjuzelev, Vassil , Kocsis Gabriella , Font Márta , Kocsis Gabriella , Frank Tibor , Farkas Ildikó , Bóna István , Hovanyecz László , Szabó Károly, B. , Kertész István , Frisnyák Zsuzsa , Rackebrandt, Wolfgang , Held, Joseph , Farkas Ildikó , Glatz Ferenc

História

18. fejezet -

Az Egyesült Államok a „nagykorúság” küszöbén

A VILÁG SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT

FRANK Tibor

Az Egyesült Államok a „nagykorúság” küszöbén

Az „amerikai évszázad” kezdete

A világ száz évvel ezelőtt – e címmel készítettünk összeállítást a História millenniumi évfolyamainak tervezésekor. Helyzetkép Európáról 1900 körül – ez volt a tematikája a 2000/9–10. számnak. 2001-ben folytatjuk a helyzetképek sorát az Európán kívüli világgal. Ez évi számainkban vesszük sorra Kína (2001/1), Japán (2001/2), India (2001/3), most Észak-Amerika, majd Dél-Amerika, Afrika, Ausztrália történelmét. A kitágult világszemléletet világra nyitott történetszemlélettel lehet megalapozni. Magunk, tanáraink, tanítványaink, olvasóink gondolkodásában.

Csodálatos esztendő volt az 1900-as Amerikában: tele születéssel, megújulással, átalakulással, változással. Az új század ritmusát a ragtimeadta, melyet Scott Joplin Maple Leaf Rag (1899), majd The Easy Winners című száma (1901) kezdett népszerűsíteni. A Broadway sikerdarabja a Madame Butterfly lett, David Belasco és John L. Long közös műve, az amerikai terjeszkedés és hódítás önkritikus bírálata, amelynek témájára Puccini kis idővel később a „Pillangókisasszonyt” komponálta (1904). Az országot New York, a várost a Broadway egyre gyorsuló üteme hajtja, ahol sorra nyílnak az új színházak, színpadukon Albert Paine, Clyde Fitch, George M. Cohan akkoriban diadalmas, mára teljesen elfeledett darabjaival.

Az ország benépesedése

A századforduló előtti utolsó évtizedben több bevándorló érkezett az országba, mint New York egész lakossága: 3,688 millió ember, ami 21%-os növekedést jelent 1890-hez, az előző népszámlálás adataihoz képest. Az Osztrák–Magyar Monarchiából az 1890-es évtizedben évi 33–77 ezer ember érkezett egészen 1899-ig, a szám éppen 1900-ban emelkedik hirtelen messze évi 100 ezer fölé, esetenként (mint pl. 1907-ben) egészen 337 ezerig. New York az ország legnagyobb városa, 3,437 millió lakossal vezet Chicago (1,699 millió) és Philadelphia (1,294 millió) előtt. Az Egyesült Államok összlakossága 76 millió lélek.

Erős a belső vándorlás is. 1890–1900 között közel 4 millióval több ember költözött a Mississippitől nyugatra, mint onnan keletre.

1900-ban az amerikaiak várható élettartama férfiak esetében 48 év, nőknél 51. Az írástudatlanság 1870-hez képest 20%-ról 10,7%-ra csökkent.

Gazdasági fellendülés

A lakosság gyarapodásával párhuzamosan rendkívüli ütemben nőtt az ipari és a mezőgazdasági termelés. Az acéltermelés 10 millió tonna, ezen belül kétszer annyi szerkezeti acélt gyártanak, mint vasúti sínt. 1870-hez képest megháromszorozódott a mezőgazdasági gépgyártás, és kilencszeresére emelkedett a műtrágyagyártás. A farmok száma, a mezőgazdaságilag művelt földterület 1870 óta megkétszereződött. Ezzel párhuzamosan erősödik a specializáció tendenciája az agráriumban: a dohány háromnegyedét a déli határállamokban, a rizs háromnegyedét Louisianaban, a földimogyoró háromnegyedét Észak-Carolinában és Virginiában, a hajdina háromnegyedét New York és Pennsylvania államban termelik. A tejnek több mint fele Illinois, Wisconsin, Iowa és New York államokból érkezik a háztartásokba. Az Egyesült Államok háromszor annyit exportál, mint a polgárháború végén, elsősorban gyapotot, húst, gabonaféléket, olajszármazékokat és gépeket. A export háromnegyede Európába irányul. Mindeközben az országban alig épült ki az elektromos vezetékek hálózata: a leghosszabb szakasz a californiai Santa Anaból Los Angelesbe vezet, s mindössze 35 mérföld hosszú.

A lakosság növekedésének üteme, az ország „betelepülése” forradalmasítja a közlekedést. 1900-ban összesen 8 ezer személyautót tartanak nyilván az országban, és 150 ezer mérföld autózásra is alkalmas burkolatú kocsiút van. A legtöbb amerikai ugyan még sokáig lovon, öszvéren vagy kerékpáron utazik, s az autót luxuscikknek, az „ördög szekerének” tartja, ám Detroitban elindítják a tömeges autógyártást – 1900-ban 400 kocsi készül el, a következő évben 1600, a harmadikban már négyezer. Ami a vasutakat illeti, a polgárháború óta eltelt három és fél évtizedben 37 ezer mérföldről 193 ezerre emelkedett a sínpárok hossza, és három és félszer annyi árut szállítanak vonattal. A Wright-testvérek, Orville és Wilbur, az észak-carolinai Kitty Hawkban először 1900-ban szállnak a magasba immár oldal irányban is jól kontrollálható repülőgépükkel. New Yorkban 1900-ban kezdik építeni a földalattit.

Impérium

A belpolitikában az Egyesült Államok az elnökválasztás mámorában él. A republikánusok újra McKinley elnököt jelölik, és alelnöknek Theodore Rooseveltet. A párt síkraszáll a Panama-csatorna megépítéséért és az aranyalap mellett. McKinley, akárcsak az előző kampányban, el sem hagyja otthonát, miközben Roosevelt 21 ezer mérföldet utazik és 700 beszédet mond, sokszor az általa vezetett lovas önkéntesek híressé vált Rough Rider kalapjában. A demokraták William Jennings Bryant és Adlai E. Stevensont jelölik, az ő programjuk az ezüstalapú pénz fenntartása és az antiimperializmus. A kongresszus 1900. március 14-én az ezüstbázisú dollár helyett az aranyalap törvényt szavazza meg, ezzel a hosszú távú gazdasági biztonság alapjait igyekezve megteremteni.

A külpolitikában nagyhatalmi státuszának felépítésén dolgozik az ország. McKinley elnök, lényegében saját pozíciójának megerősítése érdekében háborút indít Spanyolország ellen, rövid és szükségtelen háborút, amely az amerikai impérium megalapozásához vezet (1898). A spanyol–amerikai háború nyomán az Egyesült Államok annektálja a Fülöp-szigeteket és Hawaiit (1898–99), és ellenőrzése alá vonja Kubát és Puerto Ricot. Több kisebb, stratégiai szempontból fontos csendes-óceáni sziget is ekkoriban kerül az amerikai hatalmi övezetbe, legkorábban a Midway szigetek (1867), majd Guam (1898), a Wake-sziget (1899) és Németországgal megosztva Samoa (1899). A Fülöp-szigetek megszerzésével az USA gyarmati hatalommá válik.

Hay külügyminiszter Kínával szemben meghirdeti és a nagyhatalmakkal is elfogadtatja a „nyitott kapu” elvét, amely lényegében a kínai kereskedelem jogait volt hivatva biztosítani.* 1900. március 20-án John Hay amerikai külügyminiszter bejelenti, hogy Németország, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Japán elfogadta az amerikai alapelvet. Válaszul júniusban megkezdődik Pekingben a boxerlázadás, megtámadják a külföldi követségeket, idegenből érkezett misszionáriusokat ölnek meg, és ezerszámra gyilkolják a kínai keresztényeket. Megölik Németország kínai követét is. Augusztusban nemzetközi katonai erők az Egyesült Államok részvételével bevonulnak Pekingbe, mentik a misszionáriusokat és szétverik a boxer erők maradványait.

„Progresszivizmus”

A korszak uralkodó amerikai eszméje a progresszivizmus. Ez a laza ideológia különféle reformáramlatok gyűjtőmedencéje volt, amelyben megfért egymással a sokféle új társadalomtudomány, a filozófia, a pszichológia, a pedagógia, az irodalom, az újságírás sok új ideája és ideálja. A századvégen a változás utáni vágy erős hullámverése érződött a politikai és a társadalmi életben a helyi önkormányzatok szintjétől az állami igazgatáson át egészen a szövetségi kormányzatig. A progresszivista áramlatok jobbító, moralizáló, optimista filozófiák voltak, nem forradalmiak vagy radikálisan populisták. A progresszívek féltették a gazdaság, a vállalkozás szabadságát a Morganok, Rockefellerek és Carnegiek egyeduralmától, és hevesen támadták a nagy monopóliumokat.

Ennek az igyekezetnek a jellegzetes terméke volt a Sherman-féle trösztellenes törvény 1890-ben, amely a potenciális monopolistákat komoly, bár általában hatástalan büntetésekkel fenyegette meg. Theodore Roosevelt kormányzata (1901– 09) 44 trösztellenes beavatkozást kezdeményezett, William H. Tafté (1909–13) 90-et, Woodrow Wilsoné (1913–21) pedig 80-at.

A progresszivista ideológia fontos része volt a természeti értékek védelme, a környezet megóvása is. Theodore Roosevelt elnök maga járt élen e tekintetben, amikor nemzeti keresztes hadjáratot indított a talaj, a növényzet, az állatvilág, az erdők, a parkok, a víz és az ásványi kincsek védelmében. Az amerikai természeti kincsek 300 év óta tartó, gátlástalan kizsákmányolásával szemben Theodore Roosevelt új alternatívákat mutatott fel. A természetvédelmi intézkedések – az igen erős támadások ellenére – hamarosan eredményeket értek el: az F. G. Newland nevadai demokrata szenátor által kezdeményezett törvény lehetővé tette a szövetségi földek eladásából származó bevételek befektetését az öntözőrendszer kifejlesztésébe és a tájrekonstrukcióba, s e célokra az amerikai állam mintegy 80 millió dollárt fektetett be. 1911-ben Arizonában megnyílt az első szövetségi duzzasztómű, a Roosevelt-gát.

Jellegzetes progresszivista tevékenységi terület volt az embertelen városi viszonyok enyhítése, a jótékonyság, a büntetőjogi reformok sürgetése, a küzdelem az alkoholizmus és a szegénység ellen, az elérhető szálláshelyek létesítése a tömegnyomortól különösen sújtott térségekben. Ezen a téren kiemelkedő példát nyújtott az élete végén Nobel-békedíjjal jutalmazott Jane Addams (1860–1935), aki – elsősorban Chicagóban – nagyszabású reformküzdelmet folytatott. 1889-ben, Ellen Gates Starr-ral együtt ő kezdeményezte a főként új bevándorlók számára szociális központként tervezett Hull House építését, de emellett megszámlálhatatlan ügyben küzdött meg a hatóságokkal, fellépve a gyermekmunka ellen, a tisztességes átmeneti szállások létesítése végett, nem kímélve roppant energiáit az egészségvédelem, a feminizmus, az internacionalizmus és a béke érdekében.

A progresszív irányzatok jelentőségét a mai amerikai történetírás Franklin D. Roosevelt elnök New Deal korszakához (1933–41), vagy Lyndon B. Johnson elnök Great Society(Nagy Társadalom) programjához méri, de közben kimutatják, hogy a századforduló amerikai kisebbségei alig profitáltak a liberális reformokból. A rasszizmus inkább nőtt, és az etnikai konfliktusok szaporodtak a reformok esztendeiben.

1900 sokféle értelemben a megnyomorított asszonyok éve is. Amerika még javában férfiuralom alatt él, de egyre több szó esik a női sorsról. New York-ban (férfiak vezetésével) megalakul a nőiruha-munkások nemzetközi szakszervezete, küzdelmet indít a 70 órás (!) munkahétért s az otthoni varrás bevezetéséért, amellyel a nők napi 30 centet kereshetnének. Ugyanebben az évben Carry Nation, egy alkoholista felesége, megindítja küzdelmét a kocsmák ellen és sorra töri össze a bárok berendezését Kansasban, San Franciscóban és a keleti parton. Az amerikai szüfrazsettek a nők munkakörülményeinek javításáért harcolnak, mint Charlotte Perkins Gilman Women and Economics (A nők és a gazdaság) c. könyvével (1898).

Hódítanak a „tízcentes” (dime) regények, egy sor kitűnő író „Nick Carter” csoportos álnév alatt ontja az Angliában népszerű „penny rémirodalom” minden értelemben olcsó utánzatait.

A konzervatív reformer: Theodore Roosevelt

A korszak üstököse Theodore Roosevelt. A széles arcú, zömök, bikaszerű férfi a régi, gyarmati Amerika patríciusainak leszármazottja volt, a Harvardon tanult, sokat utazott, falta és írta a könyveket, szerette a művészetet és, mindenekfelett, a természetet. Megvetette az újgazdagokat és az újgazdag megnyilvánulásokat. Gyermekkorában betegeskedett, ezért nagy önfegyelemmel rászorította magát az atlétikus életformára, lovagolt és vadászott. Idealizálta a háborút, a harcot. Többkötetes műve, a Winning of the West (A Nyugat elnyerése; 1889–96) egy nemzedék képzeletét gyújtotta fel az akkoriban még részben ismeretlen, benépesítetlen nyugati és középnyugati vidékek romantikája, férfias kihívása iránt.

„TR” (Theodore Rooseveltet a rövidítéskedvelő amerikaiak így nevezték s nevezik) szüntelenül kereste a hatalmat és a hivatali pozíciót. Pályája kezdetén New York állam közigazgatásában dolgozott, később McKinley elnök tengerészeti miniszterhelyettessé emelte (1897–98). A spanyol–amerikai háború szinte katapultálta a nagypolitikába. 1899–1900-ban ő lesz New York állam kormányzója, majd – miközben nyilvánosan bírálja McKinleyt – elfogadja az elnök felkérését: legyen az Egyesült Államok alelnöke. McKinleyt 1900-ban újraválasztják, de alig egy évvel később, 1901. szeptember 6-án anarchista merénylet áldozata lesz.

McKinley halála Theodore Rooseveltet az Egyesült Államok elnökévé tette. Hitt benne, hogy Amerika valóban olvasztótégelye lehet a modern világ népeinek, ahol a sokféle népcsoportból és vallásfelekezetből érkező milliónyi bevándorló lelkes amerikai patriótává alakulhat. Roosevelt 1908-ban személyesen megjelent Israel Zangwill brit-zsidó drámaíró The Melting Pot (Az olvasztótégely) c. darabjának washingtoni bemutatóján, a szerző felesége mellett foglalt helyet és a legmelegebben gratulált a műhöz. A fekete lakosságot is igyekezett fokozatosan integrálni: a korszak legismertebb feketebőrű vezetőjét, Booker T. Washingtont – sokak megdöbbenésére – vacsorán látta vendégül a Fehér Házban.

Bátor kezdeti lépéseit sok bírálat és később elbizonytalanodás követte. Amikor 1906-ban egy feketebőrű katonákból álló csapat állítólag lövöldözést kezdett a texasi Brownsville-ben, TR hozzájárult az egész csapat megalázó lefokozásához. (Az ítéletet csak 1972-ben vizsgálták felül, amikor igazságot szolgáltattak a katonáknak.) Ugyanilyen óvatos volt a trösztökkel szemben: egyetértett bírálóikkal, a radikális Louis D. Brandeisszel, a szocialista Upton Sinclairrel, a nagy biztosítási csalásokat leleplező Charles Evans Hughes ügyvéddel, de vigyázott arra is, hogy ne veszítse el a nagytőke politikai támogatását.

A következő elnökválasztáskor ez az óvatos, konzervatív reformer biztosan nyerte el a szavazatok jókora többségét, immár a saját jogán. Folytatta trösztellenes reformjait, természetvédő politikáját, a külügyekben pedig a nevezetes „Szólj halkan, és vigyél magaddal egy nagy botot” elvét hangoztatta. Sietett elismerni a columbiai szeparatista mozgalom által sebtiben kikiáltott Panamai Köztársaságot, amelynek sokáig amerikai kontroll alatt tartott területén hamarosan megépült és 1914-ben meg is nyílt a két óceánt összekötő Panama-csatorna.

Theodore Roosevelt vezető szerepet játszott az orosz–japán háborút lezáró béketárgyalásokon, amelyeket a New Hampshire állambeli Portsmouthban tartottak. Itt vállalt az Egyesült Államok először nagyszabású feladatot a nemzetközi politika irányításában. Roosevelt elismerése a Nobel-békedíj lett, melyet 1906-ban ítéltek meg az USA 26. elnökének.

*

Theodore Roosevelt elnökségével az Egyesült Államok nagykorú lett. Hihetetlenül gyorsan szaporodó népessége, dinamikusan növekvő gazdasági ereje, társadalmának és gondolkodásának modern vonásai, a feudális választóvonalak hiánya jó alapot kínáltak egy világhatalom kialakulásához. A századforduló megelőlegezte és megalapozta az „amerikai” évszázad diadalait.

*Vö. Jordán Gyula: Kína a századfordulón. História, 2001/1. szám! (A szerk.)