Ugrás a tartalomhoz

História 2001-056

Glatz Ferenc , Farkas Ildikó , Kristó Gyula , Farkas Ildikó , Wolfram, Herwig , Fried, Johannes , Kocsis Gabriella , Treštik, Dušan , Kocsis Gabriella , Niederhauser Emil , Kocsis Gabriella , Budak, Neven , Kocsis Gabriella , Gjuzelev, Vassil , Kocsis Gabriella , Font Márta , Kocsis Gabriella , Frank Tibor , Farkas Ildikó , Bóna István , Hovanyecz László , Szabó Károly, B. , Kertész István , Frisnyák Zsuzsa , Rackebrandt, Wolfgang , Held, Joseph , Farkas Ildikó , Glatz Ferenc

História

27. fejezet -

A boncolás története

HÍREK

FARKAS Ildikó

A boncolás története

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban az orvosi célú boncolás kezdeteiről, történetéről, a hozzá kapcsolódó moralizálásról láthatunk kiállítást. De hova nyúlnak vissza az anatómia tudományának gyökerei?

Leonardo da Vinci (1452–1519), akit – ma úgy mondanánk: művészként és természettudósként is – minden érdekelt a világból, közte az emberi test is, az első – általunk ismert – boncolásokat végezte emberi holttesteken. Mindezt természetesen titokban, éjszaka, hiszen akkor az egyház szigorúan tiltotta az emberi test felboncolását. Leonardo, feljegyzései szerint, legalább ötven hullát boncolt fel, megfigyelte – és jegyzetfüzetébe le is rajzolta – a csontok, az izmok, az erek futását, működését.

Az egyház tilalma alól hamarosan felmentést kaptak a borbélyok és sebészek. Gyógyító tudásuk gyarapítása, az emberi test megismerése érdekében felboncolhatták a kivégzett bűnözők holttesteit. (Ez jelentette a halálbüntetés legsúlyosabb fokát!)

A reformáció volt az, ami végül megnyitotta az utat az anatómia tanulmányozása előtt azzal a tanítással, hogy Istent a teremtésen keresztül – azaz az emberi test megismerésén keresztül is – meg lehet ismerni és érteni.

Az anatómia először két református országban, Hollandiában és Skóciában fejlődött ki, de hamarosan megjelent Bologna és Padova régi nevezetes egyetemein is.

1543-ban adta ki Vesalius híres anatómia tankönyvét Az emberi test szerkezetéről (De Humani Corporis Fabrica), amelyet aztán több hasonló anatómiakönyv megjelenése követett szerte Európában, neves művészek illusztrálásában.

Padovában, majd Leidenben, Rotterdamban, Londonban és Európa több egyetemi városában „anatómiai színházak” jöttek létre. (Talán ennek emlékét őrzi a „műtő” angol kifejezése: „operating theatre”.) Az előadások nyilvános boncolások voltak a terem közepén lévő boncasztalon, amelyet körben padsorok vettek körül. A boncoló orvos előadását néha zene is kísérte, és mindeközben frissítőket és ételt is felszolgáltak. Igaz, mindez csak télen történhetett, de még akkor is füstölőket kellett elhelyezni a teremben a hullaszag ellensúlyozására. A 18. század folyamán azonban lassan megszűntek az „operáló színházak”, és az anatómia betagozódott a tudományok közé.

A pisai ferde torony

A világ egyik leghíresebb épülete, a pisai ferde torony több mint tíz év után ismét megnyitotta kapuit, és még ez év novemberétől a turisták megint felmehetnek akár a 8. emeletére is.

A pisai katedrális harangtornyát 1174-ben kezdték el építeni. A tervek szerint 8 emeletes, 56 méter magas fehér márvány torony lett volna, de már építése alatt déli irányba dőlt. A problémát az okozta (és okozza), hogy a torony alapzata alatti puha homokos és agyagos talaj megsüllyedt a torony súlya miatt. Ezt már a korabeliek is észrevették, és az építészek már a közel 200 évig tartó építkezés alatt megpróbálták a dőlést azzal kiegyenlíteni, hogy magát a tornyot ferdén építették, azaz a dőlés felőli oldalon rövidebb emeleteket terveztek. A többletként jelentkező falazatok azonban további dőlést eredményeztek. A munkát hosszú időre abbahagyták, de megoldást nem találtak az építmény „kiegyenesítésére”, így a torony a 14. században elkészült – ferdén. A századok folyamán a dőlés olyan mértékű lett (a torony alapzatának és tetejének középvonala 4,5 méterre volt egymástól!), hogy 1990-ben a tornyot be kellet zárni. Bármikor ledőlhetett volna.

A nevezetes torony megmentésére számos ötlet született, ezek nagy része azonban nemhogy segített volna az építményen, de még rontott is az állapotán. (Voltak különös elképzelések is: egy kínai terv például a ferde torony mellé egy másik, vele szemben dőlő torony építését javasolta, így a két építmény egymást támogatta volna.) A terveket modellek segítségével bírálták el. Végül az a változat valósult meg, amely az (általunk is bemutatott) modellen eredményesnek bizonyult.

A torony északi (tehát a nem süllyedő) oldala alatt furatokat vágtak a talajba, és ezekből kiásták a földet. A torony alól kiemelt föld mennyisége nem volt nagy (naponta néhány vödörnyi), a torony „mozgását” pedig milliméterenként ellenőrizték, így sikerült az építményt stabilizálni. A munka több mint egy évtizedig tartott, csillagászati összeget emésztett fel. A torony továbbra is ferde (alapja és teteje négy méternyire tér el egymástól), de – legalábbis egyelőre – nem dől tovább.

A herculaneumi könyvtár

Kr. u. 79-ben a Vezúv kitörése két pompás ókori várost pusztított el: Pompeit és Herculaneumot (képünkön), ez utóbbit 15 méteres vastag tufaréteggel borítva, ami megóvta a várost a kifosztástól, és megőrizte az épületeket és berendezéseiket is. Már a 18. században egy városszéli villában ókori görög kéziratokból álló könyvtárat találtak. A könyvtár közel 1500 papirusztekercse, elszenesedve és megrongálódva ugyan, de megőrződött majdnem kétezer évig. Igaz, eddig olvashatatlanok voltak, de a legújabb technológia segítségével (a NASA által kifejlesztett multispektrumos leképezés módszerével) a szabad szemmel láthatatlan képeket is láthatóvá lehet tenni. A tekercsekről digitális felvételeket készítenek, így a kutatók hamarosan olvashatják többek között Gadarai Philodémosz (Kr. e. 110–30) munkáit, akinek kritikái között található Arisztotelész Poétikájának egyetlen megmaradt tárgyalása is.

Kalóznők: hősnők vagy rablógyilkosok?

A18. század Angliájában nagy feltűnést keltett két asszony, akik kalózként híresültek el.

Az 1720-as években a Karib-tengeren folyt a kalózkodás nagy része. Kegyetlen, nehéz matrózmunka, véres harcok és durva tivornyák között élték életüket a társadalomból kivetett férfiak, akik közé nő nemigen léphetett. Hogy került hát ide és miként maradt meg itt két angol nő, Mary Read és Anne Bonny?

Mindketten 1700 körül születhettek, Read Angliában, Bonny Írországban. Mindkettejüket fiúként nevelték fel, egyiküket egy örökség kedvéért, másikukat törvénytelen származása miatt. Így lett Mary Read – fiúként – hajósinas egy a Nyugat-Indiákra tartó hajón, amit ott elrabolt az akkori hírhedt kalózvezér, Calico Jack. A kalózhajón ott volt Anne Bonny, Calico Jack szeretője, és a két nő innentől kezdve elválaszthatatlan lett. Férfi módra öltözködtek, harcoltak, kegyetlenségben és harcosságban gyakran túltéve a kalózokon. 1720-ban végül a jamaikai hatóságok elfogták a kalózhajót, a kalózokat pedig kivégezték. A két nő csak azért menekült meg az akasztástól, mert mindkettőjükről kiderült, hogy várandósak, és a törvény szerint nem lehetett kivégezni őket. További sorsuk eltérően alakult: Mary Read börtönben végezte életét, Anne Bonny azonban, miután apja kiváltotta a börtönből, tisztes öregkort ért meg és megbecsült idős hölgyként halt meg. (Történetüket David Cordingley: Heroines and Harlots c. könyvében lehet olvasni.)

Fogoly-adatbázis

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattára 2001 júniusában az interneten tette közzé a második világháborúban és az azt követő években szovjet fogságban elhunyt magyar hadifoglyok listáját. A legtöbb magyar nem a fronton, hanem a hadifogoly- és munkatáborokban vesztette életét. A történészek szerint több mint 700 ezer magyar járta meg az orosz táborok poklát, és mintegy 300 ezerre tehető azok száma, akik a Szovjetunió területén eltűntek vagy meghaltak. Az adatok évtizedekig nem voltak hozzáférhetők. Oroszország hivatalosan 1992-ben adta át az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalnak az irattárakból előkerült fogolylistákat, melyeket a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárában kezdtek el feldolgozni a múlt év folyamán, dr. Bús János igazgató vezetésével.

Az Oroszországból származó listák 58 781 magyar elhunyt nevét és a halál körülményeire vonatkozó adatot tartalmaznak, cirill betűkkel, fonetikusan leírt formában. Korszerű informatikai módszerekkel sikerült az orosz listát és a magyar honvédség korabeli, 630 897 sorból álló nyilvántartását összevetni, és így 26 517 olyan nevet találtak, amelyek azonosíthatóak voltak. Az interneten közzétett lista ezt a névsort tartalmazza, az azonosított hadifogoly nyugvóhelyével és a halál időpontjával, de megtalálható itt a magyar nyilvántartással nem azonosított, csak az orosz listákon szereplő további több mint 30 ezer magyar áldozat neve is. (A keresőprogrammal vezetéknév, keresztnév vagy születési évszám alapján találhatunk meg személyeket.)

A megküldött oroszországi lista csak töredékét tartalmazta a szovjet táborok magyar foglyainak. Stark Tamás történész moszkvai levéltári kutatásai szerint a szovjet táborokban 541 530 magyar foglyot tartottak nyilván, de mivel a szovjetek csak a gyűjtő- és átmenőtáborokat, valamint a hosszú kiszállítást túlélő foglyokat vették nyilvántartásba, a magyar foglyok 700 ezer körülire becsült száma valósnak látszik. Az elhurcoltak egy másik része civil volt. A hozzátartozók által 1945–1947 között a magyar Külügyminisztérium hadifogoly osztályára küldött kérelmek, illetve a települések által készített nyilvántartások alapján Domokos József ny. alezredes 94 788 civil elhurcoltat írt össze. Ezen kívül számolnunk kell még a Kárpátaljáról 1944 novemberében a „kollektív felelősség” alapján elhurcolt mintegy 25 ezer, valamint a háború alatt ugyancsak Magyarországhoz tartozó dél-szlovákiai területsávból elvitt mintegy 10 ezer magyarral is. Az elhurcolt népi németek száma 35 ezerre tehető. Az áldozatok azonosításához további orosz listák kellenének, hogy a múlt feltárása és a halottakról való megemlékezés folytatódhasson.