Ugrás a tartalomhoz

História 2001-08

Glatz Ferenc , Puskás Ildikó , Kocsis Gabriella , Puskás Ildikó , Kertész István , Puskás Ildikó , Farkas Ildikó , Rostoványi Zsolt , Farkas Ildikó , Balogh András , Surányi Róbert , Bíró Zoltán, Sz. , Borhi László , Farkas Ildikó , Csaplár Krisztián , Jelen János

História

14. fejezet -

Pestis volt-e a Fekete Halál

HÍREK

FARKAS Ildikó

Augustus-templom Gorsiumban

Gorsium Alsó-Pannónia császár- és vallási kultuszának központja volt, mintegy százötven-kétszáz hektárnyi területen terült el. A 44 éve folyó régészeti kutatások során mindössze hat százalékát sikerült feltárni.

Gorsium szent kerülete – ahol a főtemplom és a fórum is állt – a légi felvételek szerint kilenc hektárnyi területet foglalt el. Eddig mintegy harmadát bontották ki, a teljes feltárás több évi munkát vesz még igénybe.

Az idei gorsiumi feltárás során a provincia egyik legfontosabb épületének maradványait hozták a felszínre. A 40 m hosszú és 14 m széles templom az eddigi ismeretek szerint a legnagyobb volt a római kori Pannóniában. A kisebb magaslaton álló épülethez oszlopokkal szegélyezett lépcsősor vezetett fel, előtte pedig a 90 m hosszú és 45 m széles tér, a fórum húzódott. A templom maradványait már kibontották, a fórum feltárásával jövőre szeretnének végezni a régészek.

A főtemplomnak kivételezett helyzete volt a római birodalomban. Ezt az igazolja, hogy amikor a templom a 2. században zajló markomann háborúk során súlyos sérüléseket szenvedett, Septimius Severus császár saját költségén újíttatta fel, s 202-ben pompás ceremónia keretében ő maga avatta is fel.

Az épület 260-ban egy szarmata támadás során pusztult el.

Régészeti hamisítás – Sinicsi Fudzsimura és a japán őstörténet

Ajapán őstörténeti kutatások vezető régészeként számon tartott professzort „Isten kezének” nevezték, mert „csalhatatlan ösztönnel” a legmegfelelőbb helyeken kezdte kutatni a japán őstörténet nyomait. Nevéhez fűződnek a legjelentősebb felfedezések: a legkorábbi ősemberleletek a Japán-szigeteken (a Csicsibu-ember, melyet a Pekingi emberrel azonos korúnak datáltak), a legősibb emberi település maradványai (melyeket korábbinak véltek az addig legősibbnek tartott franciaországi kunyhómaradványoknál), a világon a legrégibb, ember készítette szerszámok. Mindezen bizonyítékok azt mutatták, hogy az egész világon a Japán-szigetek területe az egyik legősibb színhelye az emberré válás folyamatának. 2000 novemberében azonban rajtakapták a professzort, amint az egyik ásatáson saját kezűleg elásott egy (gyűjteményéből származó) őskori leletet, hogy aztán majd diadalmasan „felfedezhesse”. Fudzsimura akkor bocsánatot kért „eltévelyedéséért”, de csak kórházi betegágyán, 2001 októberében vallotta be, hogy több mint 20 ásatási helyszínt manipulált ilyen módon. Bejelentése óriási vihart kavart Japánban, és nem kevesebbet jelent, minthogy a japán őstörténet bizonyítékait újra meg kell vizsgálni, és ha szükséges, az egész őstörténetről alkotott felfogást újra kell alkotni.

Japánban különleges helyet foglal el a régészet a tudományágak között: a közvélemény élénk érdeklődéssel figyeli a régészeti kutatások eredményeit, a jelentősebb felfedezések – és a hozzájuk kapcsolt feltételezések – gyakran a napilapok címlapján jelennek meg, és szinte azonnal bekerülnek az iskolai tananyagba. Mindez persze nagy nyomást jelent a régészek számára: újabb és újabb felfedezéseket, lehetőleg szenzációsakat, vár a nagyközönség. Erre a nyomásra hivatkozott Fudzsimura is beismerésében: túl nagy volt a kísértés, mondta a drámai sajtótájékoztatón, a szégyen japán kifejezéseként végig mélyen meghajolva (l. képünket), s ő annyira meg akart felelni a – lehetőleg minél koraibb – japán őstörténet feltárása feladatának.

Fudzsimura hírnevét 1981-es nagy jelentőségű felfedezésének köszönhette, amikor mintegy 40 ezer évesre datált kőeszközöket talált, amelyek a Japánban valaha is előkerült legősibb kőeszközök voltak. A professzor karrierje felívelt, az elkövetkező években több mint 150 régészeti kutatásban vett részt, és egyre régebbi leletekre bukkant, amelyekkel Japán prehistorikus múltját mind korábbi időkre lehetett helyezni. 2000 októberében olyan leleteket „talált”, amelyeket kunyhók vagy sátorszerű építmények maradványaiként azonosított. Korukat 600 ezer (!) évesre becsülte, azt állítván, hogy világviszonylatban is a legősibb emberi település nyomait fedezte fel. Ezzel bizonyította, hogy a Japán-szigetek területén minden addigi elképzelésnél korábban jelent meg az ember.

Ezen az ásatáson készült róla az az ominózus fénykép, amint leleteket ás el (és nem ki). A kép megjelent az egyik legnagyobb példányszámú japán napilap vasárnapi kiadásában. Az ezt követő vallomásában Fudzsimura beismerte, hogy az ásatáson talált 65 tárgyból 61-et, egy másik lelőhelyen 31 leletből 27-et, egy harmadik helyszínen az ott feltárt 29 tárgy mindegyikét ő helyezte el. (Hogyan tudta Fudzsimura így megtéveszteni a világot? A kőeszközök korának megállapítása rendkívül nehéz, elsősorban az azt körülvevő földréteg vizsgálatával határozható meg. Egy odahelyezett kődarabról nehéz megállapítani, hogy eredetileg nem ott volt, ahol találták.)

Fudzsimura összesen több mint 180 ásatáson vett részt, ezek eredményei most mind megkérdőjelezhetőkké váltak.

Dzsingisz kán sírja

Régészek úgy vélik, megtalálták Dzsingisz kán, a nagy mongol hódító sírját. Dzsingisz kán (1155/1162–1227) a történelem egyik leghíresebb területhódítója volt. Egységes Mongóliában tömörítette a nomád törzseket, aztán kiterjesztette birodalmát, s egy ideig a Kínától az Adriai-tengerig terjedő földek ura volt. (Egyik unokája, Batu kán vezetésével érkeztek a tatárnak nevezett seregek 1241–42-ben Magyarország földjére is, amit ugyanúgy kiraboltak és feldúltak, mint az útjukba eső többi területet.)

Egy amerikai–mongol régészcsoport 2000 nyara óta kutatja a nagy hódító nyomait Mongóliában. Úgy vélik, most megtalálták Dzsingisz kán sírját, közel a kán feltételezett születési helyéhez, és ahhoz a helyhez, ahol őt 20 ezer ember kiáltotta ki a „kánok kánjává”. Amikor a nagy kán meghalt, sírjának helyét titokban tartották. A temetésen részt vett kétezer ember mindegyikét legyilkolta egy 800 fős katonai csapat, akiket szintén megöltek, hogy a Nagy Kán sírjának helye örökre titok maradjon. (Gondoljunk csak Gárdonyi: A láthatatlan ember című regényében! Attila hun vezér temetésének és sírjának leírására! ) Az amerikai csoport Khentii tartományban, Batshireetben kutatta a Dzsingisz kánhoz kapcsolódó események nyomait. Mongol földrajztudósok hívták fel figyelmüket a tartomány területén egy dombra, ahonnan egy fallal körülvett temetkezési hely nyomai láthatók. Ettől a helytől 31 mérföldnyire pedig egy eddig feltáratlan sírban mintegy száz harcos holtteste található – a kutatók szerint azoké a katonáké, akiket a temetés után öltek meg.

Feltételezik, hogy a domb Dzsingisz kán sírját rejtheti, ezért kérvényezték a mongol hatóságoktól az ásatások megkezdését, ami leghamarabb 2002 áprilisában valósulhatna meg.

Mi volt a Fekete Halál?

Aliverpooli egyetem két járványkutató professzora, Chrisropher Duncan és Susan Scott 2001 júliusában kiadott könyvében (Biology of Plagues) vitatja, hogy a 14. században Európában végigsöprő „Fekete Halál” – mely 300 év alatt 25 millió ember pusztulásával járt – valóban pestis lett volna. Eddigi ismereteink szerint a betegséget a bubópestis baktériuma okozta, melyet a patkányokon élősködő bolhák terjesztettek. A kutatók szerint azonban az akkori járvány jobban hasonlít az ebolavírus okozta vérzéses láz modern megjelenéséhez, mint a bubópestiséhez. A vírus emberről emberre terjedt. Ezt támasztja alá az is, hogy a járvány során kiderült: a betegség megállításának egyetlen módszere a karantén volt, azaz a személyes érintkezések megakadályozása. A Fekete Halál-leírásokban szereplő tünetei – hirtelen fellépő magas láz, a belső szervek fájdalma és vérzése, a bőr alatti vérzésre utaló foltok a test felületén – klasszikus szimptómái az ebolaszerű betegségeknek.

Tudtak-e a nyugati hatalmak a holokausztról?

Az USA washingtoni nemzeti archívumának a titkos náci dokumentumok feltárásával foglalkozó munkacsoportja (IGW: Interagency Working Group) 2001 júliusában olyan dokumentumokat tárt a nyilvánosság elé, amelyek egyértelműen arra utalnak: az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormánya már 1942 elejétől tudott Hitler tervéről az európai zsidóság megsemmisítésére.

1942. március 20-án az angol titkosszolgálaton keresztül a CIA és az OSS, az amerikai hírszerző szolgálatok elődszervezete (COI: Coordinator of Information) birtokába került egy Prágában szolgálatot teljesítő chilei diplomata, Gonzalo Montt Rivas konzul hazájába küldött jelentése. Montt 1941. november 24-i (!) levelében leírta, hogy mit tesznek a németek a megszállt területeken a zsidókkal, és hogy mik a terveik velük kapcsolatban. „A német győzelem megszabadítja majd Európát a zsidóktól. Azokat a zsidókat, akik ezt a tisztogatást túlélik, Szibériába deportálják majd, ahol nem lesz sok lehetőségük pénzügyi képességeik kibontakoztatására.”

A most közzétett dokumentum súlyos kérdéseket vet fel. Miért nem tett semmit sem az USA, sem Nagy-Britannia kormánya, hogy megakadályozza a holokausztot, amelyről több forrásból is értesülhetett, legkorábban éppen ebből a jelentésből. „Sohasem érkezett figyelmeztetés az európai zsidósághoz a nyugati hatalmaktól. A náci gyilkosságok éppen a titkon és a kibúvókon alapultak. A figyelmeztetés nem állította volna meg a holokausztot, de életeket menthetett volna meg” – nyilatkozta az IWG egyik munkatársa, Thomas Baer. Elizabeth Holtzman (szintén az IWG munkatársa) hozzátette: „A nyilvánosságra hozott dokumentumból kiderül, kormányunk vezetői mikor miről szereztek tudomást. A kérdés az, vajon miért nem tettek semmit sem ők, sem a britek? Elviselhetetlen az a gondolat, hogy a zsidók kiirtásának a tervét ilyen közömbösen fogadták volna.”