Ugrás a tartalomhoz

História 1979-04

Kertész István , Sarlós Béla , Vörös Antal , Kende János , Pintér István , Szokolay Katalin , Komjáthy Miklós , Rozsnyói Ágnes , Sipos Péter , Rázsó Gyula , Vörös Vince , Rényi Zsuzsa , Molnár György , Szász Zoltán , Györffy György , Ritoók Zsigmond , Zombori István

História

2. fejezet -

Olajfestmény Ferenc József dolgozószobájában

SARLÓS Béla

Olajfestmény Ferenc József dolgozószobájában

A bécsi Burgban, Ferenc József egyik dolgozószobájának falán sárgásbarna tónusú kép függ (Fritz l’Allemand osztrák festő műve), melyen a háttérben dunántúli dombvidékhez hasonló tájon az előtérben álló négytagú kivégzőoszlop puskáinak füstjében hátratántorodó, a föld felé hanyatló, polgári ruhás férfit láthatunk. A kivégzett arcát eltakarja a lőporfüst, sem a festmény címe (Magyar forradalmárok császári kormánybiztost végeznek ki 1849-ben), sem magyarázó felirat nem ismerteti, hogy magyar vagy osztrák származású volt-e a kivégzett, azt sem, hogy miért kellett meghalnia, hoztak-e ítéletet ellene, vagy minden bírói eljárás nélkül, önkényesen végezték ki. A festmény csak egyet árul el: Ferenc József sohasem felejtette el, és gyűlölte a magyar forradalmat, s hogy véletlenül se felejtse el, megörökíttette 1848–49 egyetlen kivégzett császári kormánybiztosának halálát. Ferenc József hosszú uralkodása alatt minden kihallgatáson jelentkező magyar vezető politikusnak észre kellett vennie ezt a képet, annak jelét, hogy a császár nem felejt, s jaj annak, aki 1849 megismétlésével próbálkoznék.

Egy nemes úr császári szolgálatba lép

Ki volt hát az a császári kormány biztos, akinek halálát Ferenc József szükségesnek találta megörökíteni? Magyar ember, nemes, táblabíró, 1848-at megelőzően szolgabíró és földbirtokos volt. Miskey Imrének hívták, 1849. május 4-én a tábori vésztörvényszék előtt ítélete alapján Nagykovácsiban, Buda közelében végezték ki „por és golyó által”, ahogy akkor a puskával való kivégzést nevezték.

De mi volt Miskey bűne, ami őt végül is a kivégzőosztag fegyverei elé állíttatta? A választ az ítélkező tábori vésztörvényszék előtt lefolytatott per fennmaradt jegyzőkönyve adja meg, tartalmazza a vádiratot, a vádlott és a tanúk vallomását, és végül az ítéletet. Megtudjuk belőle, hogy Babarczy Antal, akit az 1848 végére már az egész Dunántúlt és a Duna–Tisza-köz, egy részét is megszálló Windischgrätz herceg, mint a császár helyett Pest megye teljhatalmú biztosává nevezett ki. 1849 márciusának végen felkérte Miskeyt, hogy vállalja el az osztrák hadsereg újoncozási kormánybiztosságát. Miskey Imre el is vállalta a kormánybiztosságot, holott már nem volt aktív szolgabíró, évek óta visszavonult a tisztségétől. Vagyis Babarczynak semmi hivatalos lehetősége nem volt arra, hogy kényszerítse őt e tisztség elvállalására. Miskey azonban korábban is konzervatív beállítottságú nemes volt, s felfogásában nyilván megerősítette a függetlenségi nyilatkozat híre is. A teljhatalmú újoncozási kormánybiztosi tisztség vállalásával mindenesetre bizonyságot tett Ferenc József iránti lojalitásáról. Számított-e arra, hogy császárhűsége jutalmául később magasabb tisztségbe kerül? – nem lehet biztosan tudni, de írásbeli intézkedéseinek erélyes hangja ezt a lehetőséget sem zárja ki. A császári fegyverek fölényében annyira bízott, hogy a tavaszi hadjárat sikerei ellenére sem gondolt a menekülésre, hanem a Pest megyei Tinnye községben maradt. Így, mikor a Tisza vonalától meginduló magyar hadsereg váratlanul áttört a Dunántúlra, Babarczy Antal már nem is értesíthette Miskeyt az elfogatás fenyegető veszélyéről, hiszen annak is örülnie kellett, hogy ő maga elmenekülhetett. Így történhetett, hogy néhány nappal a honvédsereg komáromi dunai átkelése után a megyei csendbiztos Miskeyt Tinnyén elfogta, és az esztergomi kormánybiztoshoz szállította, az pedig átadta a foglyot a tábori vésztörvényszéknek.

Honárulók és kollaboránsok ellen

Miféle bíróság volt ez a tábori vésztörvényszék, melynek bírái elé Miskeyt már április 30-án Komáromban előállították? Létezéséről a vádlott nem is tudhatott, hiszen azt alig három hónappal azelőtt a Debrecenbe menekült forradalmi országgyűlés 1849. február 13-i törvénye hozta létre. A bíróságnak az elnök mellett két katonai és két civil tagja is volt, hogy a bíróság bármilyen állású vádlott felett is azonnal ítélkezhessen. A törvény, többek között, az 5. §-ában kimondotta, hogy a bíróság által halállal büntetendő: „Ki az ellenséggel cimborál, annak szabad akaratból, tettleges kényszerítés nélkül bármi szolgálatot tesz, kémül szolgál, eleséget, fegyvert, pénzt visz, zsoldosokat szerez. Ki ellenállhatatlan kényszerítés közbejötte nélkül az ellenségtől hivatalt, vagy bárminemű megbízatást elfogad s annak érdekében működik”.

A törvény azonban ilyen kemény megfogalmazása ellenére is igen körültekintően intézkedett, sok megértéssel a megszállt területek lakosainak, kivált hivatalnokainak problémái iránt. Az országgyűlés figyelembe vette, hogy 1849 februárjában az ország nagy része ellenséges megszállás alatt állott, és éppen ezért könnyen előállhat olyan kényszerhelyzet, amelyben valaki jobb szándéka ellenére kénytelen az ellenségnek szolgálatot tenni. Az ilyen magatartás nem büntethető. A hivatalvállalásnál már szigorúbb volt az országgyűlés. Itt már nem akármilyen kényszer mentesít a halálbüntetés alól, hanem csupán az ellenállhatatlan kényszer. Hisz az ellenség nem akárkit kér fel hivatalvállalásra, hanem elsősorban a nemeseket, akiknek komoly közigazgatási gyakorlatuk volt, akik az ellenség érdekében elvállalt hivatalt gyakorolni is tudták, s akiknek magatartását korábban is követte az egyszerű nép többsége.

Az első ilyen, valóban forradalmi bíróságok felállítására azonban csak 1849 áprilisában került sor. Vukovics Sebő, akkor a főhadsereg kormánybiztosa, majd májustól a függetlenné vált Magyarország első igazságügy-minisztere ekkorra szervezte meg a Görgey vezérlete alatt álló fősereggel együtt mozgó úgynevezett tábori vészbíróságot. Ezek után már nem volt szükséges, hogy a katonaság által elfogott hazaárulókat Szegedre vagy Nagyváradra kísérjék. Ügyüket most már elfogatásuk után valóban azonnal tárgyalni lehetett.

Ez elé a győzelmesen előrenyomuló fősereggel együtt haladó különleges törvényszék elé került már az elfogatása utáni harmadik napon Miskey Imre.

A tárgyalás

A vésztörvényszék fenyegető neve ellenére a legszigorúbban jogszerű formák között működött, és így kezdte meg a tárgyalást Miskey esetében is. Mindenekelőtt felszólították a vádlottat: nevezze meg védőjét. Miskey azonban nem kívánt ügyvédet, hiszen maga is jogász volt, és mint volt szolgabíró, maga is több bűnügy tárgyalásán vett részt bíróként és nyomozásokat is vezetett. Majd a közvádló azt is meg kérdezte, hogy kíván-e tanúkat bejelenteni a védelmére. Miskey három tanút jelentett be annak igazolására, hogy csupán Babarczy kényszerítésére vállalta el a császári kormánybiztosi hivatalt.

A főhadiszállás május 3-ra Bajna községbe vonult át, oda mentek a bírák, a közvádló, s oda kísérték Miskeyt is. S megérkeztek pontosan a megidézett tanúk is.

Hankovics György elnök 1849. május 3-án délelőtt megnyitotta a tárgyalást. A vádlott félelmet nem mutatott: nemesúr, táblabíró, földbirtokos nem reszkethet bírái előtt. Az egy hetes fogság nem viselte meg. Az elnök kérdésére is nyugodtan válaszolt: nincs kifogása a bíróság tagjai ellen. Ezután a közvadló, Molnár Károly felolvasta a vádiratot, amely szerint a vádlott, aki az ellenségtől hivatalt fogadott el, s a hazának polgárait hazájuk ellen harcolni parancsolta, ezáltal az ellenségnek a leghasznosabb szolgálatot tenni iparkodott. A közállomány nevében indítványozta tehát, hogy a bíróság a vádlottat a vésztörvényszék 5. §-a értelmében ítélje halálra. A bíróság elnökének rendeletére a jegyzőkönyvvezető Remellay Gusztáv (a márciusi ifjak körébe tartozó radikális újságíró, 30 éves) felolvasta Miskey valóban fenyegető hangú rendeletét a főszolgabírákhoz: „Végre minden tisztviselő úrnak, kik leveleikben ezen katonaszállítást eszközlésbe veendik, annak azonnali elkezdését, rendes eszközlését, úgy az itt rendölteknek pontos teljesítését felelet terhe alatt vállalom.”

A vádlott a bíróság elnökének felszólítására hosszú védekezést terjesztett elő. Igaz, hogy elvállalta a kormánybiztosi hivatalt, igaz, hogy kiadta a felolvasott körrendeletet, de azt kényszerből tette. Babarczy Antal, mint volt szolgabírót megfenyegette, ő így is csak harmadszori felhívásra engedett a fenyegetésnek. Igaz, hogy közvetlen életveszélyt e fenyegetés nem tartalmazott, de Miskey tudta, hogy Windischgrätz statáriális úton kivégezteti, ha nem engedelmeskedik.

– Tud-e egyetlen példát is felhozni arra, hogy Windischgrätz a nyugdíjas tisztviselők közül bárkit kivégeztetett a császári szolgálat megtagadása miatt? – kérdezte ekkor az elnök. Miskey azonban egyetlen példát sem tudott felhozni.

A tanúk

A vádlott által bejelentett 3 mentőtanú, Hegedűs Antal tinnyei szolgabíró, Vásárhelyi Sámuel ugyanoda való közbirtokos és Sánta István, a Pest megyei törvényszék tagja nem sokat tudott Miskey javára mondani. Az újoncozási rendeletet valamennyien elszomorodva fogadták, meg is mondták ezt a vádlottnak, aki közölte velük, hogy háromszori parancsra vállalta csak el a kormánybiztosi tisztet. De az ügyész kérdésére: jelen voltak-e, amikor Babarczy rákényszerítette Miskeyre az újoncozási hivatalt, a tanúk egybehangzóan vallották: nem voltak jelen, egyedül a vádlott mondotta ezt nekik. Ezután a vád tanúinak kihallgatására került sor. Közülük a vádlott egy rokona, Miskey Rudolf, tinnyei közbirtokos szerint a vádlott márciusban közölte vele, hogy attól tart: fellázad a nép az osztrák sereg ellen, ha a magyar honvédség továbbra is előrenyomul. Ezt pedig ő megakadályozza, a bűnösöket megbünteti. Elbizakodottság tarthatja csak győzelemnek a honvédek előrenyomulását, hiszen a császár ellen nem győzhetnek. Ezért vállalta el az újoncozási kormánybiztosságot. Fekete Mihály, tinnyei bakter csak annyit tudott, hogy őt magához hívatta a vádlott, s mint kormánybiztos kötelezte, hogy azonnal jelentse neki, ha a nép lázongani találna az újoncozás, vagy bármilyen más parancs ellen. Ő majd sürgősen intézkedik, s a bűnösöket megbünteti. Az utolsó tanú Bodis Ferenc csendbiztos volt, aki a vádlottat elfogta. Elmondta, hogy amikor Miskey császári biztos lett, két ízben is küldött érte, de ő csak másodszori hívására ment el hozzá Tinnye községbe. Akkor Miskey megparancsolta, hogy az összes pandúrokat Tinnyére rendelje, hogy minden elégedetlenség elfojtására karhatalom álljon rendelkezésére, s levelei szétküldésében akadály ne keletkezzék.

A bizonyítás ezzel véget ért. Késő délután lett. Hankovics elnök nem akarta aznap tovább folytatni a tárgyalást, s már értesült arról, hogy a főhadiszállás másnap reggel már Kovácsi községben lesz. S mivel a bíróságnak együtt kellett haladnia a főhadiszállással, ezért a tárgyalást másnap reggel 8 órára Kovácsiba tűzte ki.

„Íme mire volt képes engemet rávenni a német”

S másnap reggel már csupán a vád- és védőbeszéd volt hátra.

Molnár Károly azt emelte ki, hogy a vádlott körrendelete és Babarczy rendelete a napnál világosabban beszél. Jogilag teljesen közömbös, hogy a vádlott csak hosszas rábeszélésre vállalta el a kormánybiztosi tisztséget, mert ez nagyon távol áll az ellenállhatatlan kényszertől. A fenyegetést pedig senki nem bizonyította, minden tanú csak a vádlottól hallotta. Egyébként a fenyegetés nem azonos a kényszerrel A vádlott védekezése tehát nem érdemel figyelmet. A vádiratot fenntartotta.

Miskey Imre sem beszélt sokat. Az utolsó három tanú kihallgatása után már érezte, hogy sorsa megpecsételődött. De nemes ember, táblabíró, szolgabíró nem alázkodik senki előtt. Egyedül köztisztviselői múltjára, szándékának tisztaságára hivatkozott, ő csak az urakat akarta védeni a lázongó pórnép ellen. Felmentését kérte.

A tárgyalás ezzel véget ért. Hankovics elvezettette a vádlottat, eltávozott a közvádló is, mert Kovácsi kisközség volt, nem volt hová visszavonulnia a bíróságnak. Alacsony téglapadlós kis teremben tárgyalt. A tanácskozás rövid volt. Hogy a bíróság tagjai mit tárgyaltak egymás közt, azt soha megtudni nem lehet. A döntés azonban egyhangú volt.

Délelőtt 10 órakor Miskey ismét ott állott a bíróság előtt, ott volt a közvádló is. S Hankovics György barna honvédtiszti egyenruhában felállva olvasta az ítéletet. Állott a vádlott, állott a közvadló, s álltak a bíróság tagjai is.

„Ezen újoncozási rendelete vádlottnak a legnagyobb bűn, mit Istennek földjén, ember elkövethet, fegyveres szolgálatra kényszeríteni a magyar polgárt saját hazája, függetlensége és szabadsága ellen, oly vétek, amiért megkegyelmezni csak Istennek, de nem az elárult nemzetnek áll hatalmában. Ennélfogva vádlott Miskey Imre, mint honáruló a vésztörvény 5. és 8. §-ai értelmében a bíróság egyhangú szavazatával puskapor és golyó általi kivégzésre ítéltetik, és ennek végrehajtására Kőrösi Sándor és Kollár Lajos vészbírák jelenlétük elvárása mellett kiküldetnek.

Az elítélt vagyonának a nemzet részére lezárolása végett Pest megyei kormánybiztos, Batta Sámuel kerestetik meg.

Miskey nem roppant össze, meg sem rendült az ítélet hallatára. Csak egy mondatot mondott:

– Íme, mire volt képes engemet rávenni a német! (A kivégzésről a vésztörvényszék által nyomtatásban is közzétett hirdetmény e szavakat némileg átpolitizálva úgy közli, hogy „az elítélt utolsó kérelme az lévén, hogy ítélete tétessen közhírré, hogy lássa a nemzet, mire viszi a császár a magyart”.)

A vésztörvényszék három órát engedélyezett az elítéltnek a halálra való felkészülésre. Miskey meggyónt, magához vette az Úr testét és felvette a halotti kenetet is. S aztán három óra múlva eldördült a kivégzőosztag fegyvere. Az elítélt arcát bizonyára eltakarta a lőpor füstje, s valószínűleg úgy is omlott az elárult haza földjére, ahogy azt a Ferenc József utasítására készített festmény a Burg falán ábrázolja.