Ugrás a tartalomhoz

História 1985-056

Németh György , Havas László , Székely György , Györffy György , Szûcs Jenõ , Heckenast Gusztáv , Bölöny József , Hegyi Klára , Trócsányi Zsolt , Wellmann Imre , Hahner Péter , Urbán Aladár , Kosáry Domokos , Lackó Mihály , Hanák Péter , Vadász Sándor , Burucs Kornélia , Niederhauser Emil , Szabó Dániel , Mucsi Ferenc , Hajdu Tibor , Menyhárt Lajos , Pölöskei Ferenc , Nagy Zsuzsa, L. , Vörös Károly , Tilkovszky Loránt , Balogh Sándor , Pótó János , Glatz Ferenc

História

10. fejezet -

Erdélyi fejedelemválasztások

TRÓCSÁNYI Zsolt

Erdélyi fejedelemválasztások

Közhelynek számított már a 19. század második felének magyar történetírásában, hogy az erdélyi fejedelemség rendjeinek egyik alapjoga a fejedelem szabad választása (libera electio) volt. Bár a korszak történetírói tényszerűen feltárták, hogy is folytak le a fejedelemválasztások, a történeti köztudatban mégis szinte liberális jellegű választás képe alakult ki s maradt meg ezekről a nagy fontosságú politikai aktusokról. A két háború között a fejedelemválasztás szabadságáról kialakult kép – más színezettel ugyan – még határozottabbá vált. Az újabb vonást az adta, hogy a király nélküli királyságban a legitimisták és szabad királyválasztók vitáikban érvként használták az erdélyi libera electiót, a „szabad választás” mítoszát. Meggondolásokra persze az elégnél is több ok van.

A valóság: vagyoni, hatalmi súly

Hogy az elején kezdjük – János Zsigmond „választott királyságát” most figyelmen kívül hagyva, hisz erre a választásra még tulajdonképpen Erdély kialakulása előtt került sor –, már Báthory István megválasztása (1571) körül is számos olyan momentum van, amely erre int. Báthory Istvánt valóban megválasztjákde milyen körülmények közt? A dráma egyszerre több színen folyik, mint egy ügyesen megírt és rendezett modern színműben – csak ezek a színek egymás mögötthelyezkednek el. A legkülső, a rendek összessége számára látható színen ott vannak az 1571. májusi erdélyi országgyűlés viharai: a hatalmi csoportosulások zajos vitái, amelyeknek közepette csak a három Báthory: somlyói Báthory István, testvére, Kristóf és ecsedi Báthory István ülnek hideg nyugalommal, míg a kancellár be nem hozza a szultán fermánját, amelyről köztudomású, hogy somlyói Báthory István kinevezését tartalmazza. Erre a rendek szép csendesen elhagyják a termet, hogy János Zsigmond végrendeletének végrehajtói (a „testamentumos urak”) és a többi tanácsurak megbeszélése után úgy döntsenek: inkább maguk választják meg Báthory Istvánt, mintsem hogy a Porta által kinevezett személyként kelljen elfogadniuk.Másnap meg is választják. A következő színen a portai játék folyik, amelynek végeredménye a Báthory fejedelemsége melletti állásfoglalás – erről azonban érdemben ma sem tudunk semmit, s csak feltételezhető, hogy miért dönt a diván Báthory István mellett. Erre a legbelső színen látható játék ad magyarázatot: a Báthoryak Kelet-Magyarország leghatalmasabb urai, a család mindkét ágának somlyói Báthory István a legjelentősebb reprezentánsa. Az ő vagyoni és hatalmi súlya – amihez a család évszázados tekintélye is hozzájárul – szolgál alapul a Porta döntéséhez s a döntés alázatos tudomásulvételének elébe vágó libera electióhoz. A Báthoryak az átmenet zavartalanságát fegyveres úton is biztosítják: a János Zsigmond halála után sebtiben tartott 1571. áprilisi országgyűlés 1500 főnyi őrsereget rendel Tordára a volt uralkodó temetéséig, Báthory Kristófparancsnoksága alatt.

Kelet-Magyarország leghatalmasabb birtokos ura tehát a Portán megszerzi magának a fejedelmi trónt, közben fegyveres erővel is biztosítja magának a főhatalmat, s a rendek jónak is látják megválasztani. Ettől fogva – bizonyos zavaroktól eltekintve – jó fél évszázadon át a Báthory-dinasztia uralkodik Erdélyben. Mikor Báthory Istvánt lengyel királlyá választják (1575. december) mintegy helyetteseként hagyja ott Erdély uralkodójául testvérét, Kristófot. Istvánnak nem lévén gyermekei, halála után Kristóf fiát, Zsigmondot választják meg utódul (1588. december). Zsigmond szeszélyes lemondásai (1594. július; 1597. december; 1599. március) közt is két Báthory – Boldizsár és András – gyakorolja a főhatalmat, ill. Zsigmond felesége a melléje rendelt császári biztosokkal. A dinasztia Erdély feletti uralma csak a tizenöt éves háború (1591–1606) közepe táján rendül meg pár évre. Ezekben az esetekben sincs azonban szó „választásról”: Vitéz Mihály havasalföldi fejedelem fegyverrel űzi el trónjáról Báthory Andrást (1599), és szerzi meg az Erdély feletti uralmat (1599. november). Őt a sértett erdélyi rendek és a katonáskodó szabad elemek hozzájuk húzó része (Basta segítségével) ismét csak fegyverrel távolítja el, hogy a felkelés vezetője, Csáky István rövid főkapitánysága (1600. szeptember) után ismét Báthory Zsigmondot hozzák vissza – kétszer is: 1601. április, 1601. október –, hogy majd Basta tábornok kezébe kerüljön a hatalom (1602), s ezt megint csak hónapokra szakítsa meg a török csapatokkal – amelyekhez erdélyi hadak is csatlakoznak – Erdélybe törő Székely Mózes fejedelemsége (1603). 1604-ben némileg újra a dinasztikus elv áll vissza: Bocskai István, mint ismeretes, Báthory Kristóf sógora.

A hatalom tényleges birtokosai

Az egyetlen kivétel ebben a sorban Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelemsége (1607–1608). De az sem teljesen. Rákóczi Zsigmondot az erdélyi rendek fejedelemválasztó joguk demonstrálására választják meg fejedelemmé Bocskai halála után. Bocskai ti. végrendeletében kijelöliutódját, az északkelet-magyarországi nagyúr, Homonnai Bálint személyében. Homonnai Bocskai elit hadával, több ezres sereggel el is indul. Erdélybe azon a címen, hogy Bocskai koporsóját kíséri a fejedelmi temetkezőhelyre. Az erdélyi rendek viszont nem fogadják el ezt a kinevezést, s még mielőtt a különös „temetési menet” Gyulafehérvárra érkeznék, megválasztják fejedelemnek a hatalom tényleges birtokosát, Rákóczi Zsigmondot, akit éppen Bocskai állított gubernátorként Erdély élére, s akit Bocskai halála után előbb ők maguk is megválasztottak gubernátornak. A felszínen tehát a libera electio, valójában az adott hatalmi viszonyok érvényesültek: Rákóczi Zsigmond – amíg mód volt rá – lavíroz a Porta és a Habsburgok között, s egyben 1607 elején ő Kelet-Magyarország egyik leggazdagabb nagyura.

Mindenesetre ez a kivétel sem tart sokáig. A Báthory-dinasztia még egyszer visszaszerzi a trónt – nem éppen „szabad választás” útján. Báthory Gábor előbb megrendíti Rákóczi Zsigmond pozícióját, aztán megalkuszik vele a fejedelemség átadásában, majd – az 1607. évi ún. „második hajdúfelkelés” után – követelései nagyobb nyomatékául egyszerűen megvásárolja a hajdúkat. Rákóczi politikai képességeit mutatja, hogy a veszett fejsze nyelét is jó pénzen adja el: óriási anyagi rekompenzációt kap Báthory Gábortól a már elveszett fejedelemség átadásáért. A dinasztikus elv uralma 1608 tavaszán ismét helyreáll – a hajdúk élén Erdélybe érkező Báthory Gábort a rendek megválasztják Erdély fejedelmének.

A következő fejedelemválasztás ismét „rendhagyó”. Bethlen Gábor még sógorsággal sem kapcsolódik a Báthory-dinasztiához, nem tartozik Kelet-Magyarország nagyurai közé sem, bár nem is „középnemes”. Több tízezer holdas arisztokrata, az erdélyi arisztokrácia „második vonalából”. Rendkívüli tehetsége képesíti arra, hogy trónra kerüljön s a magyar történelem egyik legnagyobb uralkodója legyen, és az, hogy az ismert helyzetben – Báthory Gábor uralmának kül- és belpolitikai megingása – török katonai és politikai segítséggel ragadja meg az erdélyi főhatalmat. Rendhagyó eset – de nem annyiban, hogy itt a libera electióról lenne szó. A rendek, az Erdélybe nyomult török seregek nyomása alatt, „féltökben libere eligálták” fejedelemmé.

Ismeretes, hogy Bethlen is dinasztiát alapítana. Mivel saját gyermekei kiskorukban elhalnak, második feleségét, Brandenburgi Katalint választatja meg még életében fejedelemmé, melléje öccsét, Bethlen Istvánt állítva gubernátornak. Az eredmény tudott: halála után (1629) a hajó rövidesen kormányozhatatlanná válik, a rendek nagy előretörése nehézzé teszi Brandenburgi Katalin pozícióját. Bethlen István ebben a bizonytalan helyzetben óhatatlanul megerősödik a fejedelemasszony rovására, ő váltja fel a trónon – egy hónapra.. Addigra Rákóczi György – Rákóczi Zsigmond fia, Kelet-Magyarország immár vitathatatlanul leghatalmasabb ura – felkészül a hatalom fegyverrel való meghódítására, vele szemben az ifjabb Bethlen István (a fejedelmi trón várományosa, Várad főkapitánya) áll, akit Zólyomi Dávid támogat. Újra fejedelmet kell tehát „választani”. Rákóczi tartózkodó okossággal Váradon várja meg az országgyűlés döntését, de olyan pozícióban, hogy ez a döntés nem lehet vitás. A kelet-magyarországi túlsúly elve s a dinasztikus elv együtt érvényesül I. Rákóczi György megválasztásában – onnan kezdve pedig három évtizedig a Rákóczi-dinasztia uralkodik Erdélyben. I. Rákóczi György (1630–1648) kisebb-nagyobb nehézségekkel leszorítja a porondról irónkövetelő ellenfeleit, bonyodalmak nélkül utódjává választatja fiát, az is a magáét, I. Rákóczi Ferencet, kinek anyja ismét a Báthory-dinasztia tagja: Zsófia.

Újra a török tesz fejedelmet

Az 1650-es évek vége felé aztán ott az újabb uralmi válság: II. Rákóczi György (1648–1660) beavatkozik az ún. északkeleti háborúba. Lengyelországba vonul hadaival, de elveszti a hadjáratot, egész seregét – és trónját is. A török új fejedelem választását követeli. Ígykerül, választással, Erdély fejedelmi székébe Bethlen István veje, Rhédei Ferenc (1657–1658), hogy a dinasztikus elv azért valamelyest érvényesüljön. Ezzel kezdődik a több éves zűrzavar: II. Rákóczi György pár hónap múlva fegyverrel veszi vissza trónját, 1658 nyarán azonban az Erdélybe nyomuló török–tatár hadak elől vissza kell húzódnia. A Porta ekkor a rangban Kemény János, a tatár rabságban lévő főgenerális után következő erdélyi főtisztségviselőt, Barcsai Ákost, az országgyűlés és a fejedelmi tábla elnökét teszi meg – akarata ellenére – fejedelemmé (1658–1660), még a látszatra se nagyon ügyelve. Barcsai pedig minden erejével igyekszik hű maradni Rákóczihoz, aki azonban képtelen megérteni, hogy újabb visszatérésének nincsenek meg a feltételei. 1659 őszén újra fegyveresen tér vissza fejedelemségébe, Szebenbe szorítja Barcsait a mellette lévő erdélyi urakkal és török segélyhadával együtt, de a szászfenesi csatatéren végleg elveszti a játszmát. Erdélynek marad a török kegyéből lett fejedelme, akit aztán a tatár rabságból visszatért s 1660-ban Magyarországra visszahúzódó Kemény János (1661–1662) fegyverrel dönt meg. Barcsai formailag önként mond le trónjáról – az országban azonban ekkor már Kemény János serege az úr. Amaz néhány hónap múlva még le is mészároltatja elődjét. Ez sem segít rajta. I. Lipót nem tudja kellőleg támogatni, 1661 őszén pedig a török újra maga tesz fejedelmet – ismét csak az országgyűlés „utólagos hozzájárulásával” –, I. Apafi Mihályt (1661–1690).

Persze Apafi sem valami szegény kisnemes – ebesfalvi komposszesszor, ahogy Jókai oktatta róla egy ország közvéleményét –; családja az egész fejedelmi korszakban sorozatosan visel – a magyarországi zászlósurak rangjának megfelelő – fejedelmi tanácsúri tisztséget. Ő maga művelt, nyugat-európai egyetemeket járt, tekintélyben kiemelkedő erdélyi arisztokrata – Küküllő vidéki szőlőbirtokai szántóban százezer holdnál is többet értek, s emellett egyéb birtokai is voltak –, de nem volt Báthory István vagy Rákóczi György-vagyonú oligarcha. Török kreatúra. Ő az, aki már nem meri nem elvállalnia fejedelemséget, miután mások üggyel-bajjal kibújtak a teher vállalása alól. Ő is dinasztiát alapítana. Mire azonban meghal, Erdélyt gyakorlatilag már integrálták a Habsburg birodalomba, az ország császári katonai megszállás alatt áll.

Mindig a dinasztikus elv

Az utójáték: Thököly és II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemsége. Thökölyé (1690) evidensen „fegyver alatt” születik, és Habsburg fegyverek szüntetik meg néhány hét leforgása alatt. II. Rákóczi Ferenc fejedelemsége (1704–1711) is a kuruc katonai sikerek nyomán jön létre; ténylegesencsak akkor regnál Erdélyben, amikor éppen hadai kezén van az ország. (Megjegyzendő: még az ő esetükben is szerepet játszik a dinasztikus elv. Thököly az 1680-as évek elején hivatkozik rá, hogy ő Bethlen Gábor unokája – valójában nem az ő leszármazottja, hanem Bethlen Istváné –, Rákóczi apja pedig még választott fejedelem volt.)

Libera electio, szabad fejedelemválasztás tehát valójában nincs Erdélyben. Amikor többé-kevésbé rendezett körülmények közt történik uralkodóváltozás, akkor vagy Kelet-Magyarország leghatalmasabb ura ül be a fejedelmi székbe(előzőleg fegyveres nyomással biztosítva ennek feltételeit), vagy trónöröklés történik. A kivételes eset Rákóczi Zsigmond fejedelemmé választása, a rendek fejedelemválasztó joga demonstrálására – de a választás itt is Kelet-Magyarország egyik leghatalmasabb főurára, s egyben a hatalom tényleges birtokosára esik.

Aközt, hogy ki miképpen jut trónjára, s milyen uralkodónak bizonyul, nincs egyértelmű összefüggés. Báthory Istvánból, aki portai ügyeskedéssel és fegyveres túlsúlya biztosításával szerzi meg a fejedelemséget – nagy uralkodó lesz. Utódait „törvényesen” választották, de Báthory Kristóf közepes képességű, Zsigmond, Boldizsár és András pedig az uralkodásra így vagy úgy, de alkalmatlan. Báthory Gábor ismét fegyverrel (és pénzzel) szerzi meg trónját – de valójában nem lesz alkalmas annak viselésére, jóllehet nem tehetségtelen politikus. Bethlen Gábor, akit a török emel trónra – a legnagyobbak egyike lesz. A töröktől beültetett Barcsai Ákos kitűnő képességű államférfi – de éppen túlzott törvénytisztelete akadályozza meg abban, hogy a kritikus években igazi uralkodó lehessen. A másik török kreatúra, Apafi, kisebb képességű nála, bár uralkodói adottságai nem rosszabbak a közepesnél. Mégis – jó érzékkel összefog” különböző politikai csoportosulásokkal – majd három évtizedig tudja magát tartani trónján, közben elérve Erdély jelentős gazdasági-külpolitikai konszolidációját. Nem rajta múlik, hogy ez az 1680-as évek közepéről fokozatosan a semmibe tűnik.

Libera electio – vagy a tényleges hatalmi viszonyok érvényesülése? Áttekintésünk az utóbbi létét igazolja. A 16–17. században, különösen egy kelet-közép-európai kis államban, aligha várhattunk mást.