FRISNYÁK Zsuzsa

Még a troli is 70-es …

A felszabadulás utáni első trolibuszvonalat 1949. december 21-én adták át a forgalomnak, az Erzsébet királyné útja (ma Gorkij fasor) és a Kossuth tér közötti szakaszon.

Az új vonal felavatását Sztálin születésnapjára időzítették. A járat, Tifflinger Emma trolibuszvezető javaslatára, a 70 éves Sztálin iránti tisztelet jeléül, a 70-es számot kapta.

A főváros 26 darab új, szovjet trolit szerzett be. Az MTB-82 típusú trolibuszt, amit 1946-ban fejlesztettek ki a Szovjetunióban, eredetileg „átmeneti” típusnak szánták egy ezután tervezendő egységes; végleges típus számára való tapasztalatgyűjtés érdekében”. A troli 65 utas szállítására volt alkalmas (40 ülőhellyel). Maximális sebessége teljes terhelésnél 45 km/h volt. Az új járművet a Világosság című napilap munkatársa így mutatta be a nagyközönségnek: „A legmodernebb járművek egyike a szovjet trolibusz. Nagy előnye, hogy nem zavarja majd a rádióvételt azokban a házakban, melyek előtt elsuhan…”

Svájci rendszer

A felsővezeték-hálózat kiválasztásakor nem a szovjet, hanem a világhírű svájci Kumler–Matter cég mellett döntöttek. Az ő rendszerüknek számos előnye volt, pl. a keresztezések és szerelvények könnyen oldható kötéssel voltak felfüggesztve a vezetékre; a hálózatot nem kellett a hőmérsékletváltozások függvényében utánfeszíteni stb.

A felsővezeték építéséhez a Kumler–Matter cég egy svájci mérnököt és egy szerelőt küldött Magyarországra. A mérnök a felfüggesztéseket jelölte ki, a szerelő pedig a magyar szerelőket tanította be. A felsővezeték-hálózat építését éjjel-nappal folyamatosan végezték a szerelők. A munkát nemcsak a rossz időjárás nehezítette, hanem az is, hogy csak 2 darab tornyos kocsi állt rendelkezésre. Ezek folyamatos ingajáratban közlekedtek az egyes munkahelyek között.

A közönség és a szakemberek az MTB-82 típusú trolibuszt először a BNV őszi vásárán tekinthették meg. Egy személyes visszaemlékezés alapján tudjuk, hogy a szakemberek ekkor látták meg, hogy az áramszedő profilja más, mint a munkavezeték profilja. Azaz a szovjet áramszedő nem illeszkedik a svájci felsővezeték-rendszerhez. Ezért az áramszedőket az utolsó pillanatban ki kellett cserélni egy másikra, melyet szintén a Kumler–Matter szállított le.

A felsővezeték-építők 11 nappal a határidő előtt elkészültek a munkával. Ekkor megindultak a próbajáratok, 2 darab régi, még a háború előtti időkből származó trolibusszal. A 70-es troli megindulását nagy várakozás előzte meg. Már a próbajárás ideje alatt a Nők Lapja verset közölt az eseményről.

A trolibuszvezetők kiképzése 1949 októberében indult meg. A kiválasztott autóbusz-vezetők mellett, a női egyenjogúság jegyében nőket is beiskoláztak a trolibuszvezetői tanfolyamra. A nők számára a tanulás ideje nem volt zavartalan, ugyanis novemberben olyan hírek terjedtek el, hogy a nők gyakorlás közben összetörték a trolibuszt, felszaladtak a járdára, illetve megbuktak a vizsgán. Ezeket a rémhíreket Csepreghi Katalin trolibuszvezető cáfolta meg a Közlekedés című lapban.

A szovjet nép ajándéka

Ilyen előzmények után gördültek ki a Damjanich utcai kocsiszínből az újrafényezett, bordó trolibuszok. Valamennyi kocsi az átadási ünnepség helyszínén, a Dózsa György út és a Vilma királynő utca sarkán sorakozott fel. A járművek elejét Sztálin arcképe díszítette, tetejükön lobogók lengtek. A délben kezdődött ünnepségen Bebrits Lajos közlekedési és postaügyi miniszter arról beszélt, hogy a trolibusz is bizonyítja a Szovjetunió közvetlen baráti segítségét, „…de nemcsak trolibuszokat, hanem műszaki segítséget, szakembereket is kaptunk, és ezzel megjavítjuk a főváros avult közlekedését.” A szovjet kormány ajándékát Pongrácz Kálmán, Budapest polgármestere is megköszönte, s a főváros lakossága nevében átvette az új közlekedési eszközt.

A trolibuszvezetők táviratban kérték meg Rákosi Mátyást, hogy tolmácsolja jókívánságaikat Sztálinnak: „Hálásan köszönjük azt a baráti támogatást, melyet az élenjáró szovjet ipar által termelt trolleybuszokkal nyújtott fővárosunk közlekedésének. Fogadjuk, hogy a termelés, az elméleti továbbképzés és az éberség frontján való százszázalékos helytállásunkkal erősítjük népköztársaságunkat s ezzel a béketábor töretlen arcvonalát.”

A trolibuszvezetők még a megnyitás előtt versenyre hívták ki az autóbusz-vezetőket, mert szerették volna bebizonyítani, hogy a trolibusz a főváros legkorszerűbb és legbiztonságosabb közlekedési eszköze. Ez a verseny már kikerült a sajtó érdeklődéséből.

A belügyminisztérium viszont élénken foglalkozott az első időkben felmerült üzemzavarokkal. A vélelmezett szabotázsokról azonban gyorsan kiderült, hogy egyszerű gödrök csupán.

ÖRVÖS LAJOS:

A TROLLEYBUSZ ÚTJA

Az első próbautakat

teszi. A mi utcánkból látni:

halkan, citromsárgán gurul

mintha csak az áram dudolna

lemezein s fölötte lomha

gesztenyefák ága kinyul…

Most minden ember azt lesi

Hogyan kanyarog, hogyan fékez?

A környékünkön úgy megszokták,

mintha mindig mienk lett volna

itt, ahol tölcsért vájt a bomba

napról napra szebb lesz az ország.

Mi jól emlékezünk pedig,

Nemrég itt a Lövölde-téren

vagy harminc halottat kiástak,

(ahol most a trolleybusz fordul)

megálltunk és a bódékon túl

elindultunk csendben a fáknak.

Ott feküdt szürkén, rongyosan

Petákné is, a viceasszony,

fia kiment a térre éjjel,

ahonnét elvitték az anyját,

az ő ruháját nem a hangyák,

a Horthy-rendszer tépte széjjel.

Itt suhan percenként a szép

trolleybusz és micsoda gazság,

hogy a pompás átadáson

Petákné, több ház mosónője,

nem süppedhet bőrfotöjbe,

hogy kint egy új világot lásson.

Váltana ő is egy szakaszt

s a fasorban, hol bárók éltek,

meredten hegyezné fülét

a kollegisták énekére

s vörös kezét húzná szemére,

mert látja: föltámadt a nép.

Ezt látjuk környékbeliek,

mi is, majd ott a bőrülésről,

mikor halkan, egy gombnyomásra

elsuhanunk az iskola, könyvtár

mellett, mely mind új képet ölt már

s tavaszt hoz őszi utazásba.