Ugrás a tartalomhoz

História 1988-06

Glatz Ferenc , Izsák Lajos , Molnár János , Gergely Jenõ , Vida István , Antall József , Göncz Árpád , Vörös Vince , Glatz Ferenc , Kajári Erzsébet , Stefány Judit , Sipos Péter , Jeszenszky Géza , Erényi Tibor , Bartha Antal , Esti Béla

História

8. fejezet -

Bibó István kibontakozási tervezete. 1956. november 6.

VIDA István

Bibó István kibontakozási tervezete

1956. november 6.

Ismeretes, hogy Bibó Istvánnak az 1956. októberi eseményekben nem volt jelentős szerepe. Október 31-ig nem állt összeköttetésben egyetlen szerveződő demokratikus politikai csoportosulással sem. Aznap délelőtt részt vett a Nemzeti Parasztpárt újjáalakítását célzó előkészítő megbeszélésen, de délután a hivatalos alakuló ülésen egy szerencsétlen véletlen folytán nem tudott megjelenni. November 1-jén ment be először az NPP Dorottya utcai székházába; itt értesült arról, hogy Németh László javaslatára a párt a Petőfi Párt nevet vette fel, amit nem tartott szerencsésnek. A Petőfi Párt vezetőségének előterjesztésére november 2-án kinevezték a második Nagy Imre-kormány államminiszterévé. November 4-én Majlát Jolánnak, Erdei Ferenc feleségének hívására, a kisgazdapárti Tildy Zoltán államminiszter által küldött kocsin érkezett a Parlament épületébe. Délelőtt részt vett volna az új kormány első összejövetelén, ami – az ismert okok miatt – elmaradt. A kormány munkájába ilyenformán nem kapcsolódhatott be; Nagy Imrével és minisztertársaival – Tildy Zoltánt, B. Szabó Istvánt és Rónai Sándort kivéve – nem találkozott. Napokig azt hitte, hogy Nagy Imre és hívei a szovjet követségre távoztak.1

Bibó István november 6-ig maradt a szovjet csapatok által elfoglalt Parlamentben. Itt kezdett hozzá, miközben szobája előtt őrség állt, az alábbi kompromisszumos Tervezet kidolgozásához, amelyet aztán hazatérte után, lakásán tisztázott le és véglegesített, meghagyván az eredeti, 6-i dátumot. A dokumentumot az angol, az amerikai, a francia és az indiai követhez, valamint az ENSZ-hez címzett levél formájában a francia kultúrattasén keresztül eljuttatta a francia, illetve az angol és valószínűleg az indiai követségre.2 A Tervezet eleddig is ismert volt, az elmúlt évtizedekben azonban szélesebb nyilvánosság előtt nem jelent meg.3

A kibontakozási koncepció értékeléséhez mindenekelőtt figyelembe kell venni egy alapvető külpolitikai tényt, amiről Bibó István nem tudhatott. 1956. október 29-én délután Moszkvában, a török követség fogadásán Charles Bohlen amerikai követ átadta Hruscsovnak Dulles külügyminiszter üzenetét, amelynek lényege az volt, hogy az Egyesült Államok nem tekinti Magyarországot és Lengyelországot potenciális katonai szövetségesének. Ez diplomáciai nyelven azt jelentette, hogy ha a Szovjetunió katonailag fellép ezen országokban, az amerikai haderő nem avatkozik be. Az üzenet Eisenhower jóváhagyásával küldetett el; az amerikai elnök félt attól, hogy a magyarországi, illetve a lengyelországi események az USA beavatkozása esetén egy harmadik világháborúhoz vezethetnek.4 Az amerikai kormányzat ugyanakkor arról is tudott, hogy Anglia, Franciaország és Izrael meg fogja támadni Egyiptomot, ami október 29-én be is következett. A szuezi válság rendezése az Egyesült Államok érdekei szempontjából fontosabb volt, mint a kelet-európai események, s ezért is tett engedményt. Ez azonban nem jelentette azt, hogy propagandisztikus célból nem igyekezett kihasználni a Szovjetunió ellen a vörös hadsereg bevetését a fegyveres csoportok leverésére Magyarországon. A bibói politikai elképzeléseknek nemcsak az Egyesült Államok magatartása, de Kínának s Lengyelország kivételével a környező szocialista országoknak az ellenforradalmi fegyveres felkelést elítélő álláspontja miatt sem volt realitása. Mai szemmel világos, hogy Bibó egyfajta „demokratikus szocializmus” platformján képzelte el a kibontakozást, amely a gazdasági-politikai struktúrában sokat megőrzött volna a felszabadulás utáni évek koalíciós berendezkedéséből, de amelyben a kommunista párt kikerült volna a hatalomból vagy csak annak kis részét tarthatta volna meg. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a szovjet csapatok kivonására, a Nagy Imre-kormány visszahelyezésére, a többpártrendszer helyreállítására, új választások kiírására s alkotmányozó nemzetgyűlés összehívására az adott kül- és belpolitikai helyzetben nem kerülhetett sor. Meglepő, hogy Bibó mennyire nem számolt a fegyveres csoportok létével, s azzal, hogy mi történjék velük az általa elképzelt helyzetben. Végezetül még annyit: igaz, hogy a nyolctagú Kádár-kormány külső támogatással jutott hatalomra, de később törvényes megerősítést nyert. A Magyar Közlöny 1956. november 12-i száma közölte az Elnöki Tanács határozatát a Nagy Imre vezette kabinet felmentéséről és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány kinevezéséről. (Érdekes viszont, hogy a hivatalos lapban az Elnöki Tanács határozatának dátuma nincs megadva.)

Jegyzetek

I. Lásd: Huszár Tibor: Bibó István – a gondolkodó, a politikus. In: Bibó István: Válogatott tanulmányok. III. köt. Gondolat, Bp. 1986. 464–470., valamint Szilágyi Sándor: Bibó István 1956-ban. In: Szilágyi Sándor: A szellemi ellenállás jelképe. (Bibó-tanulmányok.) ABC Független Kiadó, Bp. 1985. 33-40.

2. David Irving: Uprising! One Nations’s Nightmare: Hungary 1956. Hodder and Stoughton, London, 1981. 519–520.

3. A nyugati diplomatákhoz intézett levél és benne a tervezet eredeti fogalmazványa megtalálható: MTA Kézirattár, Ms 5110/182. Ezúton is köszönetet mondok ifj. Bibó Istvánnak, aki lehetővé tette számomra, hogy ezen iratot megnézhessem.

4. Charles E. Bohlen: Witness to History 1929–1969. Weidenfeld and Nicolson, London, 1973. 413.

DOKUMENTUM

Tervezet a magyar kérdés kompromisszumos megoldására

Magyarország második szovjet megszállása súlyos és előidézőinek szinte megoldhatatlan helyzetet teremtett. Elemei a következők:

1. A szovjet csapatok azzal az indoklással szállták meg Magyarországot, hogy a rendet akarják helyreállítani. Valójában az ország elhatározott ellenállási szándéka és a forradalom által teremtett harci kedv folytán az a helyzet, hogy mindaddig, amíg a szovjet csapatok az országban tartózkodnak, az ország konszolidálása egyszerűen lehetetlen: a legkülönbözőbb pontokon, minden szervezés nélkül heteken, sőt hónapokon át újra és újra fellángolhat a harc mindaddig, amíg itt vannak a szovjet csapatok.

2. A szovjet megszállás által hivatalba léptetett kormány azt hangoztatja, hogy a rend helyreállítása után megállapodik a szovjet csapatok kivonására nézve; valójában az ország lakosságának politikai erejét ismerve bizonyosra vehetjük, hogy amint a szovjet csapatok kihúzzák a lábukat az országból, ez a kormány összeomlik, s vele omlik annak szovjetbarát külpolitikai orientációja és a szocialista vívmányok fenntartásának általa próbált módja. Ez a kormány tehát kénytelen a végtelenségig meghosszabbítani a szovjet csapatok jelenlétét, ami viszont a rend helyreállítását lehetetlenné teszi.

3. Annak feltételei tehát, hogy a szovjet csapatok a szovjet céloknak eddig megkísérelt módon való elérése után kivonuljanak, teljességgel nincsenek, nem is lehetnek meg, ezzel szemben a nemzetközi helyzet a szovjet csapatok kivonulását a legparancsolóbban sürgeti.

4. A szocializmusnak egypártrendszer útján való fenntartása Magyarországon lehetetlenné vált, mert a szovjet csapatok behívása az első esetben az MDP, a második állítólagos behívása pedig a Szocialista Munkáspárt és az esetleg rájuk támaszkodó kormányok tekintélyét megsemmisítette. Komoly és tekintélyes többpártrendszer nélkül tehát Magyarországot kormányozni nem lehet, annál is inkább, mert az egyetlen kommunista, akinek a magyar nép előtt tekintélye megmaradt, Nagy Imre szintén a többpártrendszer mellett foglalt állást.

5. A Szovjetunió és az általa hivatalba léptetett kormány attól fél, és joggal, hogy a szovjet csapatok kivonása s az általános választások olyan helyzetet teremtenek, mely végsőleg országos ortodox kapitalista restaurációhoz, a volt kommunistáknak az összes állami hivatalokból és felelős állásokból való elkergetéséhez, ókonzervatív politikai körök komoly, esetleg döntő érvényesüléséhez vezet, és Magyarországot a kelet-európai szocialista országok testébe ékelődött nyugati ékké teszi. Az az állítás, hogy Nagy Imre kormánya idején így lett volna, nem igaz. Mindezek a tényezők jelentkeztek ugyan, de az éppen megalakult kormánynak lett volna elég tekintélye és ereje ahhoz, hogy ezen néhány napon belül segítsen. Komolytalan és cinikus tehát az az állítás, hogy e jelenségekre a válasz a szovjet megszállás, mely nyilván sokkal inkább a nemzetközi helyzet vélt változásában gyökerezett. Az azonban valószínű, hogy az említett belpolitikai jelenségektől megrémített kommunisták lelkiállapota biztatást és bátorítást jelentett a Szovjetunió elhatározásához. Egy megváltozott külpolitikai helyzetben viszont, amelyben minden szempont a szovjet csapatok minél gyorsabb kivonását követeli, elképzelhető, hogy a kapitalista, antikommunista és ókonzervatív restauráció veszélyének egy jól formulázott és nemzetközileg garantált kiegyezés keretében való elhárítása bíztatóan hatna a szovjet elhatározásokra.

6. Meg kell gondolni, hogy az ortodox kapitalista, antikommunista és ókonzervatív restauráció elhárítása nemcsak a Szovjetunió és a kommunisták gondja, hanem a magyar forradalmat végrehajtó és vérével győzelemre vivő, többségében nem kommunista, de túlnyomó többségében magát szocialistának valló ifjúságé, munkásságé és katonaságé is; erkölcsileg is megengedhetetlen, de a szabad magyar belpolitikai fejlődés számára is veszedelmes, ha a forradalmárok vérével megszerzett szabadságnak az idősebb korosztályok szavazatai révén restaurációs erők lennének a haszonélvezői.

7. Meg kell gondolni azt is, hogy egy ilyen restaurációs fordulat, mely Magyarországot nyugati ékké tenné csupa kommunista országok között, egyrészt állandó táplálója lenne újabb agressziós terveknek, másrészt elriasztó lenne a többi népi demokráciák szabadságszerető kommunistái számára, ha saját rezsimjük liberalizálásáról lesz szó. Ezzel szemben egy olyan megoldás, amely a szocialista vívmányokat a szabadságintézmények garanciáival kapcsolja össze, követésre bíztató példát jelentene.

Mindezekre tekintettel van az alábbi kibontakozási tervezet, mely minden elvi engedmény nélkül tartalmaz méltányos kiegyezés formájában megjelenő megoldást.

1. Kormányzati kiindulópont a november 3-án megalakult utolsó törvényes magyar kormány, Nagy Imre elnöklete alatt. A kormány törvényességét az 1956. október 23-i magyar forradalomból vezeti le, nem pedig az 1949-es Rákosi-féle alkotmányból.

2. (A. alternatíva.) Külpolitikai megoldás az, hogy Magyarország kilép a varsói szerződés katonai kapcsolatából és benne marad, mint az európai béke és biztonság kérdéseivel foglalkozó konzultatív egyezményben, feltéve, hogy ugyanilyen feltételek, Jugoszlávia is belép.

2., (B. alternatíva.) Külpolitikai megoldás az, hogy Magyarország kilép a varsói szerződésből és a Szovjetunióval kétoldali megállapodást köt.

3. A kommunisták helyzetére vonatkozó biztosítékok:

a) Amnesztia minden néven nevezendő politikai bűncselekményre, valamint minden cselekményre, melyről megállapítható, hogy becsületes politikai meggyőződésből származik; a halálbüntetés eltörlése.

b) Az állami és üzemi apparátus reorganizálása minőségi kiválasztás alapján történik, intézményes garanciákkal arra, hogy ez a reorganizáció nem fog sem a kommunisták, sem általában diplomanélküli vagy gyors diplomások ellen irányulni. (1. 5.e. pont.)

4. A katonai kiürítés a politikai konszolidálódással párhuzamosan 7–10 napos szakaszokban, összesen 1–1, 1-2 hónap alatt történik. Pl. a következőképpen:

a) Az első szakaszban kiürítik a szovjet csapatok Budapestet és 5-6 déli megyét, egyidejűleg a szabad magyar kormány hivatalba lép, a forradalmi bizottságok és munkástanácsok helyzetét szabályozza, a közigazgatás reorganizációját megkezdi.

b) A második szakaszban a szovjet csapatok kiürítenek 5-6 nyugati megyét és Pest megyét; egyidejűleg a magyar csapatok a nyugati határt ideiglenesen lezárják és az emigránsok belépését egyelőre nem engedik meg; a kiürítés e szakaszának megtörténtével vagy esetleg az első szakaszban a 5. pont szerinti forradalmi alkotmányozó gyűlés Budapesten összeül.

c) A harmadik szakaszban a szovjet csapatok kiürítik a hátralévő keleti megyéket, Borsod és Szabolcs megyék kivételével; egyidejűleg Budapesten az 5. pont szerinti forradalmi alkotmányozó gyűlés a szükséges törvénycikkeket megalkotja.

d) Az utolsó szakaszban a szovjet csapatok a hátralévő két megyét is kiürítik; ezzel egyidejűleg a második pont szerinti külpolitikai megállapodások létrejönnek.

5. Alkotmányjogi megoldás. Az általános választások megtörténte előtt a forradalmi bizottságokból és tanácsokból forradalmi alkotmányozó gyűlés ül össze, mely az új magyar demokrácia alkotmányjogi és társadalmi alapelveit alkotmánytörvény hatályával megszabja, majd esetleg államfőt választ és választójogi törvényt alkot. Az alkotmánytörvény a következő pontokat tartalmazná:

a) Magyarország államformája az 1946:I. tc. szerinti köztársaság.

b) Magyarország kormányformája az 1848: III. tc. szerinti független felelős kormányon, népképviseleten és a szabadságjogok teljességén alapuló parlamentáris demokrácia.

c) Magyarország társadalmi formája a kizsákmányolás tilalmán alapuló társadalmi rend (szocializmus), ami közelebbről jelenti:

aa) az 1945-ös földreform fenntartását 20–40 holdas maximummal;

bb) a bányák, bankok és nehézipar államosításának fenntartását;

cc) a meglévő gyáraknak munkásigazgatáson, munkásrészvényeken vagy nyereségrészesedésen alapuló közösségi tulajdonát;

dd) az egyéni és szövetkezeti szabad vállalkozás teljes lehetőségét, a kizsákmányolás tilalma által megszabott biztosítékokkal;

ee) a magántulajdon szabadságát a kizsákmányolás tilalma által megszabott korlátok között;

ff) teljesen kiépített munkásvédelmet és a munkásszervezkedési szabadság teljességét;

gg) általános társadalombiztosítást.

d) A történt gazdasági és erkölcsi igazságtalanságok, jogfosztások és tulajdonelkobzások jóvátétele semmilyen vonatkozásban sem történik az azelőtti helyzet (status quo) visszaállítása alapján; minden jóvátétel a kizsákmányolt helyzetek tilalma elvének szem előtt tartásával, nem az elvett tulajdoni vagy gazdasági hatalmi helyzet mértékéig, hanem csupán a feldúlt otthon, megsemmisített egzisztencia, személyes munka elvett eredménye mértékéig történik.

e) A magyar közigazgatás újjászervezése kisszámú minőségi kiválasztáson alapuló szakigazgatáson és választott laikus vezetők vagy bizottságok által vezetett önkormányzaton alapszik, mely utóbbiak funkcióit a végleges szervek megválasztásáig forradalmi szervek végzik: a közigazgatásba, főleg az általános igazgatásba, hadseregbe és rendőrségbe bekerült diplomanélküliek vagy gyorsított kiképzéssel kiképzettek helyzetét intézményesen – ugyancsak minőségi kiválasztás alapján, de szükséghez képest kötelező százalék megállapításával – biztosítani kell.

f) A szabadságjogok között különösen nyomatékkal nyer biztosítékot a teljes vallásszabadság; az állam az egyházak életébe semmi vonatkozásban bele nem avatkozik; az egyházak helyzetét az egyház és az állam elválasztásának elve alapján kell szabályozni; az állam és az egyház közérdekű tevékenységét, beleértve az iskoláztatási tevékenységet is, tiszteletben tartja és megállapodás szerint segélyezi.

g) A fenti szabályok alkotmánytörvény hatályával bírnak, ami azt jelenti, hogy ezeket az országgyűlés csak kétharmad vagy háromnegyed többséggel változtathatja meg, és alkotmánybíróság őrködik azon, hogy ne működhessék párt, mely ezeket el nem ismeri.

6. ENSZ-csapatokra vagy rendőrségre csak abban az esetben van szükség, ha a szovjet csapatok kivonulása nem történik megállapodásszerűen, vagy valahol súlyosabb incidensek történnek; semmi ilyen szükség nem áll fenn a szovjet kivonulása után néhány havi megnyugvási idő leteltével megtartandó választásokkal kapcsolatban. Magyarország e pillanatban a forradalom után az erkölcsi fegyelemnek és közéleti emelkedettségnek olyan állapotában van, amilyenben ezer éve nem volt, s a szovjet csapatok kivonulásának megtörténte és egy politikai s erkölcsi tekintéllyel bíró kormány intézkedései a közrend fenntartására teljességgel elegendők.

1956. november 6.

BIBÓ ISTVÁN államminiszter