Ugrás a tartalomhoz

História 1988-06

Glatz Ferenc , Izsák Lajos , Molnár János , Gergely Jenõ , Vida István , Antall József , Göncz Árpád , Vörös Vince , Glatz Ferenc , Kajári Erzsébet , Stefány Judit , Sipos Péter , Jeszenszky Géza , Erényi Tibor , Bartha Antal , Esti Béla

História

10. fejezet -

Kérdõjelek az érdekképviseletrõl

FIGYELŐ

GLATZ Ferenc

Kérdőjelek az érdekképviseletről

1) Elfeledett kézikönyvek állítása: a közösség csak azt oszthatja szét fogyasztásra az egyesek közt, amit megtermelt. A termelési folyamat és a munkaszervezet zavartalansága, legjobb szervezettsége nemcsak a termelést irányítók érdeke, de a termelésben résztvevő minden egyedé. Az osztályharcos szervezkedések – természetesen korántsem az ókortól napjainkig, mint tankönyveink sugállják – a munkavállalók érdekeinek érvényre juttatását kívánták, akár a termelési folyamat megzavarása árán is. A 19. századi ipari tömegtermelés, a nagyipari munkásság fejleszti „tökély”-re az érdekvédelem formáit, szervezeteit. E szervezeteknek, mindenekelőtt a szakszervezeteknek, értelmét és célját munkavállalók és munkaadók (illetve a termelésből származó profit kisajátítói) folytonos alkudozása és szembenállása adta meg. Kérdés: miért nem volt képes a munkásmozgalom kidolgozni a tőke nélküli társadalmi formációra is érvényes érdekképviseleti rendszert? Vajon az elmúlt években az új érdekvédelmi formákat keresve nem ragadt-e gondolkodásunk túl erősen a 19. századi hagyományokhoz?

2) A polgári társadalomban az érdekképviseleti rendszer bonyolult, de jól működő szövevénye alakult ki. (Szakmai szövetségek, egyletek, szakszervezetek.) Eredményük: a munkavállalók jogainak (s ne feledjük: kötelezettségeiknek) pontos jogi szabályozása és őrködés e szabályozás betartása felett. Kérdés: vajon a tőke nélküli társadalomban szükséges-e, hogy az érdekvédelmi szervezetek csak a munkavállalók „jogaiért” és a munkaadó kötelezettségeinek betartásáért harcolnak.

3) A sztálini politikai rendszerbe nem illeszthetőek az alulról szerveződő kis közösségek különböző érdekeit képviselő egyletek, ,.szövetségek. Nem alakulhatott ki differenciált érdekvédelem. A rendszer egy egységesnek vélt munkavállalói érdekképviseletet ismert csak el, a 19. századi nagyüzemi munkásság hagyományaiból kinőtt intézményt, a szakszervezetet. (Ismeretes, hogy ezt is „államosította”, és még adott formális lehetőségeit sem engedte kiélni.) Amikor az elmúlt években a különböző, egymástól eltérő réteg- és csoportérdekek ismét megfogalmazódtak, természetesen beleütköztek a korábbi politikai rendszer falaiba. Kérdés: vajon ez a szembekerülés a politikai rendszerrel nem hívott-e létre tegnap, a sztálini rendszer lebontásának kezdetekor egy félreértést: az új szervezetek vezetői nem figyelnek a termelési folyamatra, általában a munkavállaló és a munkaszervezet konkrét érdekeire, hanem elsősorban általános politikai kérdésekkel foglalkoznak? A sztálini rendszer a különböző politikai pártképviseleteket elsorvasztotta; és mostani – tegnap kezdődött – bomlási időszakában még mindig szívesebben enged az érdekképviseleti színben megjelenő mozgalmaknak, mintsem a politikai többpártrendszernek. Vajon mindez nem okozza-e, hogy a pártpolitikai törekvések a szakszervezeti és szövetségi, egyleti mozgalmakba bújnak bele?

4) A szakszervezet a 19. századi ipari, elsősorban nagyüzemi munkásság – nagyapáink – teremtménye. Világtörténeti érdeme a társas élet formái között a szakmai érdekvédelem kereteinek kimunkálása. A 20. század végére azonban a modern termelési rendszerek alapjaiban változtak. Átalakulóban van a régi típusú nagyüzemi munkásság, a termelési szervezet már kinőtte a régi nagy szakmák szerinti szerveződési formákat. Kérdés: a korábbinál sokkal differenciáltabb érdekek megjelenése milyen szervezeti formákat kíván az érdekképviseletben. Szükség van-e a minden munkavállalót egyesíteni kívánó csúcsszervezetekre? Kétségtelen történelmi tapasztalat: ezek hatékonysága a polgári társadalmakban sokkal nagyobb, mint a sok kicsiny érdekképviseleté. De vajon képesek-e enélkül az elaprózott képviseletek – kormányzati szinten – eredményesen fellépni? És kérdés: ki ellen „kell a nem tőkés társadalomban fellépni? Kérdés: hogyan kerülhető el a fenyegető anarchia, amely a termelési szervezet legnagyobb veszélye? Az anarchia, amely a belülről fellazult diktatúrák szükségszerű állapota, s amelynek ellenszere csak a fegyelmezett, szervezett demokrácia lehet.

Történész szemmel egy biztosnak látszik: mindezen kérdésekkel azért kell foglalkoznunk és a történeti anyagot kérdéseinkhez mozgósítani, mert az elmúlt évtizedek politikai rendszere a mégoly életképes, vagy netán életképtelen javaslatokat sem engedte felszínre jutni. És ez már nem kérdés.