Ugrás a tartalomhoz

História 1989-012

Kákosy László , Kertész István , Lõrincz Barnabás , Engel Pál , Barta Gábor , Szakály Ferenc , Péter Katalin , Zimányi Vera , Varga J. János , Poór János , Gunst Péter , Lackó Mihály , Kosáry Domokos , Szent-Iványi István , Glatz Ferenc , Gergely András , Mucsi Ferenc , Gergely Jenõ , Gadanecz Béla , Kardos József , Romsics Ignác , Vida István , Stark Tamás , Izsák Lajos , Rainer M. János , Burillák Attila , Ravasz Károly , Szentirmay László , Rátki András , Balogh Sándor , Glatz Ferenc , Redõ Ferenc , Pótó János , Dömötörfi Tibor

História

2. fejezet -

Hadvezér a törvény elõtt. Epameinóndasz

KERTÉSZ István

Hadvezér a törvény előtt

Epameinóndasz

Kr. e. 418 körül született az ókori Hellasz közepén elterülő Boiótia tartomány legnagyobb városában, Thébaiban a hadművészet egyik kiemelkedő lángelméje, Epameinóndasz. Az ő nevéhez fűződött annak a hadművészeti alapelvnek a kidolgozása, hogy egy hadsereg vezérének ütközet előtt ki kell jelölnie serege fő támadási irányát, és a kijelölt irányban erőfölényt kell létrehoznia. (Ez napjainkban is stratégiai főszabály, és alapvető feltétele annak, hogy az ellenség arcvonalán a támadó had áttörést tudjon kierőszakolni.)

A káosz kora

A rendkívüli egyéniségeket a rendkívüli korok teremtik. Epameinóndasz akkor vált államférfivá és hadvezérré, amikor a görög anyaország földjét szakadatlan háborúk sorozata marcangolta. Mert Spárta az irányítása alatt álló peloponnészoszi szövetség élén hiába győzte le Athént és annak koalícióját, a déloszi szövetséget a peloponnészoszi háborúban (Kr. e. 431–404), a győzelmet követő évtizedek sem a győztes, sem a vesztes számára nem hoztak nyugalmat. A mértéket vesztett Spárta zsarnoki uralmat valósított meg az általa leigázott városokban, még leghűségesebb szövetségeseit, köztük Korinthoszt és Thébait is súlyosan megalázta. Ezzel azután általános gyűlöletet keltett önmagával szemben.

Epameinóndasz már harmincas éveinek derekán járt, amikor Kr. e. 382-ben egy spártai sereg hitszegő módon megszállta a Spártával szövetségben álló Thébait, és a város nyakára a „baráti” nagyhatalmat teljesen kiszolgáló politikusokat ültetett. Ez az esemény alakította ki Epameinóndaszban azt az elképzelést, hogy egyszer és mindenkorra meg kell szabadulnia a lakedaimóniak – amint akkor a spártaiakat nevezték – zsarnokságától, s Boiótia városait Thébai vezetése alatt egy erős koalícióba kell tömöríteni, s az egykori ellenség, Athén, valamint az egykori barát, Spárta rovására Thébai hegemóniáját kell érvényesíteni a mai Balkánon.

Ennek az elképzelésnek a jegyében vette ki részét a Kr. e. 379. évi politikai fordulatból. Ekkor jó barátja, Pelopidasz vezetésével összeesküvők egy csoportja kéjnőknek öltözve behatolt a Spárta-barát vezetők házába, és legyilkolta őket. Ez volt a jel az általános felkelésre. Epameinóndasz az általa toborzott harcosokkal csatlakozott a bátor fiatalokhoz, és a spártai helyőrséget csakhamar kiverték a városból.

Thébai egymaga persze túlságosan gyenge lett volna ekkor még Spártával szemben, ezért átmeneti megoldásként Athénnal kötött szövetséget. Athén pedig Thébai-val vállvetve egészen Kr. e. 371-ig eredményesen szorította vissza Spárta befolyását. Ám ekkor Athén rádöbbent arra, hogy eben gubát cserélt, mert Spártát meggyengítette ugyan, de helyébe kapott egy még hatalmasabb, veszélyesebb, ráadásul közelebbi szomszédot. Thébai pedig, látva Athén habozását, döntött. Vállalja a harcot egyedül is, ha kell. Leveri Spártát és fékentartja Athént. A sikerre reális esélye volt Epameinóndasz városának, hiszen ekkorra már magáénak tudhatta a Boiótia feletti főhatalmat.

Zsarnokság a demokrácia jegyében

Thébai Boiótia túlnyomó része feletti hegemóniájának a Kr. e. 375-ben újjáalakított boiótai szövetség adta meg a politikai keretét. A Kr. e. 5. században már létezett ez a később kényszerűen felbomlott egyesülés. Akkor Boiótiát 11 egységre osztották, és minden egység egy-egy fővezérrel, úgynevezett boiótarkhosszal képviseltette magát a kormányzati szerepkört ellátó fővezéri kollégiumban. Thébai, a legnagyobb város eredetileg két egységnek számított, majd megszerezte az ez idő tájt Athén pártján álló Plataiai politikai jogait is. Ennek következtében Thébai négy boiótarkhoszt küldhetett a kormányzatba. Mivel a Spárta és Thébai között kirobbant ellenségeskedések után Plataiai spártai csapatokat engedett falai közé, az újjáalakuló városszövetségben Thébai ismét négy fővezért választhatott. Csakhogy Boiótia városai közül Theszpiai és Orkhomenosz követte Plataiai példáját, így az új föderáció az egykori 11 helyett mindössze 7 boiótarkhoszt nevezett ki évente. Ez persze még nyomasztóbbá tette Thébai befolyását, hiszen most már a vezetők több mint fele e város érdekeit képviselte. A boiótarkhoszok kollégiuma tett javaslatot a legfontosabb ügyekben, és a szövetségi gyűlés, amelynek a föderáció mind egyik közösségének valamennyi polgára tagja lehetett, rendszerint támogatta az elé terjesztett indítványokat. A bizalomért cserébe a fővezérek hivatali évük letelte után beszámoltak tevékenységükről, s ilyenkor felelősségre is lehetett vonni őket. Azt is igen szigorúan vették‚ hogy az egyes körzetek által delegált boiótarkhoszok hivatali idejük végeztével azonnal letegyék tisztüket. Aki e szabály ellen vétett, még halállal is lakolhatott. Így kívánták megakadályozni azt, hogy bárki jogtalan hatalomra tegyen szert. Azt azonban nem tiltották, hogy a körzetek ugyanazokat a személyeket jelöljék a fővezéri posztra akár több éven át.

A szövetség alkotmánya látszatra demokratikus volt, mivel a döntés jogát a népgyűlés kezébe tette, és szigorúan szabályozta a fővezéri kollégium működési rendjét. Valójában viszont a döntési szférát Thébai sajátította ki, mivel a boiótarkhoszok között az ő képviselői voltak többségben, és mert akut politikai helyzetben mód sem volt a szövetségi gyűlés összehívására. Gyakorlatilag tehát, noha demokratikus köntösben, Thébai hatalma érvényesült, Boiótia felett. E hatalom egyik létrehozója és egyben megszemélyesítője volt Epameinóndasz, aki előbb Thébai felszabadításában, majd a boiótiai szövetség újjászervezésében, végül pedig több ízben is megválasztott boiótarkhoszként a spártai hatalom leverésében vállalt oroszlánrészt. Tetteire Kr. e. 371-ben tette fel a koronát, amikor hadművészeti újítását a gyakorlatban kivitelezve, a boiótiai Leuktránál tönkreverte az addig legyőzhetetlennek hitt spártai hadat.

A jótett elnyeri méltó büntetését?

A Spárta elleni döntő támadásra a boiótiai koalíció seregét arra az évre választott boiótarkhosz társaival együtt Epameinóndasz vezette. Kr. e. 370-ben bevonultak a Peloponnészoszra, és egymás után elfoglalva a lakóniai síkságot védelmező erődítményeket, csakhamar Spárta kapujában álltak. Ám ekkor lejárt a fővezérek hivatali ideje. Néhányan, a törvényhez ragaszkodva, hazamentek volna, mások – elsősorban Epameinóndasz – amellett kardoskodtak, hogy a haza érdeke előbbre való, mint az írott betű. Végül Epameinóndasz álláspontja érvényesült, a fővezérek tovább maradtak hivatalukban, meg is ostromolták Spártát, és bár elfoglalniuk nem sikerült, elszakították tőle Messzénia tartományt. Mivel a termékeny Messzénia volt mindig is Spárta éléskamrája, ez a fejlemény örökre véget vetett a lakedaimóni állam hatalmi pozíciójának.

A győztesen visszatérő boitótarkhoszokra azonban dicséret helyett bűnvádi eljárás várt. Az Epameinóndasz ellenfelei, köztük nyilván legnagyobb politikai ellenlábasa Menekleidasz által feltüzelt szövetségi gyűlés törvényszék elé idéztette a „fegyelmezetlen”, hivatali idejüket önkényesen meghosszabbító fővezéreket. E törvényszék tagjait sorshúzással választották a polgárok közül, és mint szövetségi szervnek, az alkotmány tiszteletben tartásán kellett őrködnie. Ha elítéli Epameinóndaszt és vezértársait, akkor érvényt szerez ugyan a törvényeknek, de figyelmen kívül hagyja azt a körülményt, hogy a törvény alkalmazása bizonyos esetekben ellentmondhat annak az érdeknek, amelyért valamikor megalkották. Ráadásul rátermett politikusok egész sorának az élete forgott kockán.

A tömeg lélegzetét visszafojtva figyelte a tárgyalást, ahol a tisztségükből már letett fővezérek sorra bűnösnek vallották magukat. Bűnösnek mondta magát Epameinóndasz is, csak azt kérte, hogy a következő ítéletet hozzák majd nyilvánosságra: „A thébaiak halállal büntették Epameinóndaszt, mert arra kényszerítette őket, hogy Leuktránál legyőzzék a lakedaimóniakat, akikkel az ő fővezérsége előtt egyetlen boiótiai sem mert farkas szemet nézni a csatában. Az is bűne volt, hogy egyetlen ütközettel nemcsak Thébait mentette meg a pusztulástól, hanem egész Görögországnak is visszaadta szabadságát, s a két szemben álló felet abba a katonai helyzetbe juttatta, hogy a thébaiak már Spártát ostromolták, a lakedaimóniak pedig beérték annyival, hogy menthetik az irhájukat. Nem is szüntette be addig a harcot Epameinóndasz, amíg újból szabaddá nem tette Messzéniát, a lakedaimóniak városát [Spártát] pedig ostromgyűrűbe nem fogta.”

Az öntudatos és szellemes, ugyanakkor mély igazságot tartalmazó szavak megtették hatásukat. Mindenki belátta, hogy ennyi, a népnek tett szolgálat bőségesen ellensúlyoz egy olyan törvénysértést, amely úgyszintén a közösség érdekében történt. Sőt, a halálos vádindítvány és Epameinóndasz jogosan felsorolt érdemei között oly kiáltó volt az ellentét, és maga a vezér is ezt az ellentétet játszotta ki ütőkártyájául, hogy Epameinóndasz beszédét általános derültség, majd felmentő ítélet követte, és azok váltak nevetségessé, akik ezt a kiváló embert és társait bevádolták.

*

Epameinóndasz tehát fegyveres ellenségein kívül a bürokrácia, a látszattörvényesség bástyái mögé húzódó politikai ellenfeleit is legyőzte. És győzött még több ízben ezután, mígnem utolsó nyertes ütközetében, a Spártát végképp lesújtó Kr.e. 362. évi mantineiai csatában életét veszítette. A véres sebekkel halálba hanyatló Epameinóndasz utolsó pillanatában jogosan mondhatta: „Eleget éltem, mert úgy halok meg, hogy senki sem győzött le.” Ezt a kortárs vagy a későbbi korokban élő hadvezérek zöme kevés joggal állíthatta magáról. Amennyire dús dicsőséget akartak, a földi dolgokban való szegénységét annyira nem vették példa gyanánt. Miután gyászoló honfitársai felnyitották Epameinóndasz házát, abban mindössze egyetlen gyékényt és egy nyársat találtak.