Ugrás a tartalomhoz

História 1989-012

Kákosy László , Kertész István , Lõrincz Barnabás , Engel Pál , Barta Gábor , Szakály Ferenc , Péter Katalin , Zimányi Vera , Varga J. János , Poór János , Gunst Péter , Lackó Mihály , Kosáry Domokos , Szent-Iványi István , Glatz Ferenc , Gergely András , Mucsi Ferenc , Gergely Jenõ , Gadanecz Béla , Kardos József , Romsics Ignác , Vida István , Stark Tamás , Izsák Lajos , Rainer M. János , Burillák Attila , Ravasz Károly , Szentirmay László , Rátki András , Balogh Sándor , Glatz Ferenc , Redõ Ferenc , Pótó János , Dömötörfi Tibor

História

3. fejezet -

A római “átalakítás” atyja. Vespasianus

LŐRINCZ Barnabás

A római „átalakítás” atyja

Vespasianus

Amikor 67 nyarán, 42 napos kemény ostrom után a rómaiak bevették Jotapata városát, Vespasianus T. Flavius Vespasianus Kr. u. 9. november 17-én egy szabin város, Reate melletti faluban született. 35 óta a senatori rend tagja. 51-ben consul. A 60-as évek elején Africa, majd 66–69 között Judaea helytartója. 69–79 között császár, a Flavius-dinasztia megalapítója., Judaea tartomány helytartója kiadta a parancsot, hogy katonái kerítsék kézre Josephust, a város védőinek vezérét (később ő írta meg a zsidó nép és a háború történetét). Három nap múlva sikerült felfedezni Josephus búvóhelyét, és őt a római főparancsnok elé vezették. Vespasianus terve az volt, hogy a zsidó vezetőt haladéktalanul Neróhoz küldi. Amikor Josephus értesült erről, kérte, hogy négyszemközt beszélhessen Vespasianusszal. A római teljesítette legyőzött ellenfele kérését, csak az idősebbik fia, Titus és két barátja maradt mellette. Ekkor Josephus azt jósolta neki, hogy belőle és fiaiból császárok lesznek. Vespasianus eleinte hitetlenkedve fogadta Josephus szavait. Ő császár lenne? Az eddigi élete során több császárt szolgált és kiszolgált, és már 58 éves...

A túlélés művészete

Már pályafutásának kezdete is rossz időszakra esett, Tiberius uralkodásának végére. Az agg császár, aki családjának jó részét elpusztította és sok senatort kivégeztetett, hallgatásra késztette az ellenzéket. Mindenesetre a fiatal Vespasianus már ekkor megtanulhatta, hogy a zsarnokoknak vagy hízelegni kell, vagy vissza kell vonulni. E módszerek közül az elsőt választotta Caligula uralkodása idején. „Praetor korában, hogy a senatusra dühöngő Caius [azaz Caligula] előtt mindenáron érdemeket szerezzen, a senatus ülésén azt követelte, hogy a császár germaniai győzelme emlékére rendezzenek soron kívüli játékokat, és javasolta, hogy súlyosbítsák az összeesküvők büntetését még azzal is, hogy el se temetik őket. Köszönetet mondott továbbá a császárnak ugyancsak e nagytekintélyű rend előtt, hogy őt egy vacsorameghívás tisztességére méltatta” – írja róla Suetonius. Az utóbbin részt venni pedig nem volt veszélytelen a senatorok számára, hiszen velük szemben a császár durva tréfákra ragadtatta magát, mint pl. velük szolgáltatta fel az ételt, ami különben a rabszolgák feladata lett volna.

Claudius uralkodása idején (41–54) a császár nagyhatalmú felszabadított rabszolgájának és magántitkárának (mai szóhasználattal: miniszterének), Narcissusnak a köréhez tartozott. Narcissus ajánlására lett az Argentorate-ben (Strasbourg) állomásozó legio II. Augusta parancsnoka 42-ben. Légiójával együtt részt vett a 43-ban kezdődött britanniai hadjáratban, és több évi katonai szolgálat után tért vissza Rómába. Ezt követően a városban olyan események történtek, amelyek hatással voltak a senator további pálya futására is. 48-ban Claudius kivégeztette hírhedt feleségét, Messalinát, mert az egy senatorral házasságot kötött és vele a trónra tört. Ezután a császár elvette unokahúgát, Agrippinát, aki gyűlölte Narcissust és természetesen annak barátait is. Amikor a császárné megmérgeztette a férjét, miután biztosította az utódlást saját fia, Nero javára, Vespasianusnak választani kellett: vagy a császári udvarban marad, és állandó életveszélynek teszi ki magát, vagy félreáll. Ő az utóbbit választotta, így 59-ig, amikor Nero legyilkoltatta anyját, Agrippinát, visszavonult. A dolog pikantériája az, hogy még csak ezután kezdődött Nero rémuralma. 66-ban a császár Achaiaba (Görögország) utazott, és ott fellépett különféle játékokon. A kíséretéhez tartozott Vespasianus is, aki azonban annyira nem volt lelkes közönség, hogy ha Nero énekelt, ő vagy kiment, vagy elaludt. Ezért a császár megharagudott rá, kitiltotta házából és fogadásairól.

Vespasianus szerencséjére ekkor jutott el a hír Neróhoz, hogy a zsidók fellázadtak és vereséget mértek a rómaiakra. A császár úgy döntött, hogy Vespasianust nevezi ki Judaea helytartójává és így a zsidók ellen harcoló hadsereg főparancsnokává. A senator haladéktalanul Judaeába utazott, és gondos előkészítés után elkezdte az ellenállás felszámolását. Több várost elfoglalt, majd Jeruzsálem ostromát akarta megkezdeni, amikor eljutott hozzá a hír, hogy Nero öngyilkos lett, és a hispaniai hadsereg Galbát kiáltotta ki császárnak.

A császárgyilkosságok

A 68. év Nero számára rosszul kezdődött. Először egy felkelés tört ki ellene Galliában, amelynek vezére Iulius Vindex, gall származású senator volt, de ezt a császárhoz hű germaniai csapatok még leverték. Nyár elején azonban Sulpicius Galba, Hispania helytartója is megtagadta a hűségesküt, ami annál inkább baj volt, mert ő – Vindexszel ellentétben – hadsereggel is rendelkezett. A katonák kikiáltották császárnak, és csapataival Rómába vonult. Ekkor a senatus fellázadt Nero ellen, majd a császári testőrgárda is cserbenhagyta. A császár menekülésre fogta a dolgot, azonban üldözőbe vették. Június 9-én a kilátástalan helyzetben öngyilkosságot követett el. Galbát a hadsereg és a senatus elismerte ugyan, de nem sikerült uralmát megszilárdítania. A sikertelenség oka az volt, hogy Salvius Otho, Nero egykori bizalmasa és cimborája fellázította Galba ellen a császári testőrgárda katonáit, akik elégedetlenek voltak, mert nem kapták meg az új császár trónra lépésekor szokásos hűségjutalmat. Galba ezt a tettét a kincstár üres állapotával indokolta, azonban a katonákat csak a pénz érdekelte, a magyarázat nem. 69 januárjában kijelölt utódjával együtt legyilkolták, és Othót ültették a trónra. Ekkor azonban meg mozdultak Germania legiói. Az 1. században katonai szempontból ez volt a legfontosabb terület a Római Birodalomban, és a 8 legio (mintegy 48 000 fő) úgy gondolta, hogy nekik több joguk van császárt kikiáltani, mint a 10 000 fős testőrgárdának. Az elhatározást tett követte, így lett Vitellius, a rajnai seregek főparancsnoka császár. Otho természetesen nem törődött bele a helyzetbe, azonban Észak-Itáliában a döntő csatát elvesztette, amely után 69 áprilisában öngyilkos lett. Vitellius előtt szabad volt az út, bevonult Rómába.

De mit tett közben Vespasianus? Amikor 68 nyarán értesült arról, hogy Galba lett a császár, leállította a Jeruzsálem elleni hadműveleteket és elküldte fiát, Titust az új császárhoz, hogy megkapja tőle a felhatalmazást a háború folytatására. Titus azonban a görög partoknál megtudta, hogy Galbát meggyilkolták, ezért visszafordult. Megtárgyalta apjával a helyzetet, és a kivárás taktikáját választották. Ezután híre jött Vitellius trónra lépésének, és ekkor a keleti legiók a tapasztalt hadvezért, Vespasianust kiáltották ki császárnak. A pártjára álltak Moesia és Pannonia legiói is. Ez utóbbiak Antonius Primus vezetésével 69 októberében Cremonánál legyőzték Vitellius csapatait. Ezután a Vespasianus-párt hadserege bevonult Rómába, és december 25-én meggyilkolták Vitelliust. Ezzel a „négy császár éve” harcai befejeződtek. Vespasianus közben Egyiptomba vonult, amely a gabonaellátás szempontjából nagyon fontos terület, és Augustus óta a mindenkori császár magánbirtoka volt. Amikor meghozták neki a hírt, hogy ellenfelét legyőzték, átadta Titusnak a zsidó háború folytatását, és ő Rómába hajózott. Előtte gondja volt rá, hogy Josephus – aki két évvel korábban megjósolta a hatalomra jutását – kiszabaduljon a fogságból, és ettől kezdve a baráti köréhez tartozott.

A trónon

Az új császárt a senatus sietett elismerni. Vespasianus az elismerést egy törvénnyel szentesíttette, amely felruházta mindazokkal a jogokkal, amelyek a Iulius–Claudius–dinasztia uralkodóit is megillették. A császár elsőrendű feladatának tartotta, hogy a senatust megerősítse és a tekintélyét helyreállítsa. Az előző császárok alatt alaposan megfogyatkozott a senatorok száma, ősi családok haltak ki. Éppen ezért a lovagrend arra érdemes tagjaiból kiegészítette a senatust és az elszegényedett senatorokat anyagilag támogatta. Elődei politikájából tanulva, az ellenzéknek nagyobb mozgási lehetőséget adott, csak a legszélsőségesebb képviselői ellen lépett fel. Egy olyan korban, amikor a császárok senatorok egész sorát száműzték vagy végezték ki vélt vagy valós ellenzéki magatartásuk miatt, Vespasianus elnéző eljárása (mindössze egy senatort, Helvidius Priscust végeztette ki, aki úgy szólván rendreutasította a császárt és sohasem adta meg a neki kijáró tiszteletet) teljesen kirí.

Változatlan egyéniség

Büszke volt egyszerű származására. Mint ilyenkor szokásos, hatalomra jutása után igyekeztek minél előkelőbb ősöket keresni neki, de ezeket a törekvéseket kinevette. Szerette és eltűrte a tréfát, annak durvább formáit is. Hálás volt azoknak, akik hatalomra segítették, pl. Licinius Mucianus – aki keleten elsőként állt melléje – szemtelenkedéseit elnéző mosollyal hallgatta, és csak annyit fűzött az egészhez, hogy „én legalább férfi vagyok”.

Támogatta a tehetséges embereket és a művészeket. Nagy középítkezéseket végeztetett Rómában. A kortársak és az utókor szemében feltűnést keltett azonban szigorú adópolitikája. Erre az állampénztár szűkös állapota és a kincstár szegénysége miatt volt szükség. „Nem elég, hogy a Galba idejében megszüntetett adónemeket ismét bevezette. Sőt új, még súlyosabb adókat honosított meg, felemelte a tartományok illetékeit, egyesekét akár a kétszeresére is” – írja erről Suetonius. Találékonyságára jellemző, hogy még a vizelés megadóztatását is kieszelte. Amikor fia, Titus ezt a szemére vetette, a császár azt válaszolta, hogy „a pénznek nincs szaga”. Régi zsugorisága rossz hírét nem tudta feledtetni. „Temetésén Favor, a mimus-színész alakította Vespasianust, és a szokásnak megfelelően életéből ismert szavait és tetteit utánozva azt kérdezte a rendezőtől, mibe kerülhet ez a temetés meg a felvonulás; a válasz ez volt: »Tízmillió sestertiusba.« Ekkor az egész nép füle hallatára azt kiáltotta: »adjanak neki százezer sestertiust, és felőle akár nyomban be is dobhatják a Tiberisbe«” – írja a temetéséről Suetonius.

Tíz évi uralkodás után, 79. június 13-án hunyt el. Még halála előtt is tréfálkozott: „Ó jaj, azt hiszem, isten lesz belőlem”, amivel közeli halálára utalt. Uralkodása alatt teljesen megszilárdult a principatus rendszere, kemény pénzpolitikájával megerősítette az állam gazdasági erejét. Hasonló kormányzati stílusú utóda, Traianus alatt érte el a Római Birodalom legnagyobb kiterjedését, aki a senatustól az Optimus princeps (legjobb császár) címet is kiérdemelte már életében, Dacia (a mai Erdély) meghódítása után.