Ugrás a tartalomhoz

História 1989-012

Kákosy László , Kertész István , Lõrincz Barnabás , Engel Pál , Barta Gábor , Szakály Ferenc , Péter Katalin , Zimányi Vera , Varga J. János , Poór János , Gunst Péter , Lackó Mihály , Kosáry Domokos , Szent-Iványi István , Glatz Ferenc , Gergely András , Mucsi Ferenc , Gergely Jenõ , Gadanecz Béla , Kardos József , Romsics Ignác , Vida István , Stark Tamás , Izsák Lajos , Rainer M. János , Burillák Attila , Ravasz Károly , Szentirmay László , Rátki András , Balogh Sándor , Glatz Ferenc , Redõ Ferenc , Pótó János , Dömötörfi Tibor

História

16. fejezet -

Egy polgár a századfordulón. Éhen Gyula

GERGELY András

Egy polgár a századfordulón

Éhen Gyula

A múlt század magyar kisvárosának kispolgársága nem tudott vonzó, modern városi életformát teremteni. Kicsinyes, bezárkózó és az újításoktól idegenkedő közeg volt az övék. „Apáink idejében sem volt... [s ide bármit tehetünk a villamostól az angol WC-ig], mi is megleszünk hát nélküle” – hangzott a szentencia. Nem csoda, hogy aki csak tehette, menekült a polgárok világából. Herczeg Ferenc találó kifejezésével a polgár otthagyta a zászlót, „hadiszökevény” lett – átment a dzsentri táborába, ahol fényesebb, vigasságosabb volt az élet. De akadtak néhányan, akik megpróbálták megteremteni a modern magyar polgári világot. Közéjük tartozott Éhen Gyula.

Aktív, öntevékeny irányító

Dunántúli kisnemesi családból született 1853-ban, apja nagybirtokosok gazdatisztje volt. A gyermek Pápán diákoskodott. Tanulmányi eredményeivel nem nagyon büszkélkedhetett – hatvanöt diák közül a negyvenötödik helyre rangsorolták –‚ inkább verselési hajlamával és diákcsínyek szerzőjeként vált híressé. Ezt folytatta jogi tanulmányainak színhelyén, Pozsonyban is. Mégsem lett belőle bálrendező-párbajozgató svihák. Ügyvédi irodát nyitott Szombathelyen, bekapcsolódott a város közéletébe, verseket, színműveket, politikai röpiratokat adott ki. 1887-ben nagy sikerű ipari kiállítást rendezett. Egyletek munkájában vett részt, aktív tagja lett a városi közgyűlésnek. Jómódú földbirtokos lányát vette feleségül, s így nem kényszerült arra, hogy kicsinyes anyagi érdekek lekötelezettje legyen.

1895-ben megürült a polgármesteri szék, s Éhen Gyulát a korban szokatlan módon, egyhangúlag választották polgármesterré. Lendületes, koncepciózus vezetőre volt szükség, hiszen a város lakossága a kiegyezéskori hétezerről a századfordulóra huszonötezerre nőt. Elmúlt az az idő, amikor még a nagyobb szabad királyi városok vezetésétől is csak azt várta a lakosság, hogy az államhatalom előtt mindenkor meghajolva, villámhárítóként mentsék városukat a fentről rájuk zúduló csapásoktól. Aktív, öntevékeny irányítóra lett szükség, s ilyenként ismerték a fiatal ügyvédet.

Éhen Gyula elképzeléseit A modern város című könyvében hirdette meg. „Hazánk jövendő felvirágzásának legfőbb alapja a városok életerős fejlődésében keresendő. S ha ez így van, akkor ütött az akcióba lépés órája. Elérkezett a legfőbb ideje annak, hogy minden város iparkodjék a modern igényeknek megfelelve oly módon berendezkedni, hogy a lakosság ne csak mindennapi kenyerét, hanem egyúttal kényelmét és az életnek legdrágább kincsét; a közegészség’ s közbiztonságnak jogos követelményeit is föltalálja önalkotta intézményeiben.” Konkrétan e művében a csatornázást és a vízvezeték-építést sorolta fel „a modern város kellékei közül” a legelsőkként, azután foglalkozott a lakáskérdéssel, az utcaburkolással és a közlekedéssel, a világítással, a parkokkal, a szemétkihordással, a szegényüggyel és így tovább. A nagy szabású városfejlesztő terveket a lakosság nagyobb anyagi megterhelése nélkül, kölcsönök felvételével, a városi jövedelmek emelésével, valamint az italmérés és más haszonvételek „házi” (bérbeadás helyett városi) kezelésével kívánta megvalósítani.

Polgármester – városi társadalom

De elsőként meg kellett nyernie a városi társadalom támogatását. A szombathelyi közvéleményt az „őspolgárok” befolyásolták, akik szakmák, illetve vagyonosság alapján elkülönülve különböző vendégfogadók törzsasztalai mellett formálgatták a közhangulatot. Itt, a megyeszékhelyen létezett már egy megyei kaszinó, amelynek földbirtokosokból és megyei tisztviselőkből álló tagsága élesen elkülönült a városi társadalomtól, s működése a közélet szervezése helyett inkább csak a reprezentációra korlátozódott.

Éhen Gyula most a kereskedő polgárságra és az értelmiségre támaszkodva városi kaszinót alapított, hogy a városvezetésnél szélesebb bázisra támaszkodva folytathassa városfejlesztő tevékenységét. Az alapítás lényegében a régi típusú, inkább konzervatív kispolgári rétegek és a vármegyei dzsentri között jelölt új utat az újonnan felemelkedőknek: a liberális polgárság önszerveződési kísérlete ez. „Magyarország középtársadalmának a tudás és a munka kultuszában tömörülnie kell... a társadalomnak minden intelligens tagja olvadjon össze a »magyar polgár« fogalmában, és tevékenyen vegyen részt hazafias önzetlenséggel mindazon nagy célok megvalósításában, melyek hazánkat a szellemi és anyagi felvirágzás jól megérdemelt céljához vezérlik” – írta polgár című művében. Éhen Gyula számos, a kultúra, a tudomány, az ipar iránt érdeklődő embert tömörítő társulatban vállalt vezető szerepet. (Szombathelyen a századfordulón negyvenhét egyesület működött!)

Maguk a nagyszabású városfejlesztő tervek sorra megvalósultak. Először az utcahálózatot rendezték; utcákat nyitottak, köztereket jelöltek ki, szintfelmérést végeztek. 1898-ban megkezdték, egy év múlva már be is fejezték (a budapesti Hitelbank kölcsönének igénybevételével) a vízvezeték és a csatornázás kiépítését. A logikusan következő lépés az utcakövezés volt, itt azonban már ellenzéke támadt a polgármesternek. Amíg Éhen kövezetvám szedésével (adózással) kívánta a fedezetet előteremteni, az iparosok a drágaság veszélyére hivatkozva inkább középkori módon, a város határán kívántak vámsorompót felállítani, hogy a piacozóktól, s ne a város lakóitól jussanak jövedelemhez. A városvezetésen belüli vitában Éhen győzött, s noha ellenfelei feljelentették a belügyminisztériumnál, a kormány neki adott igazat.

Újabb bankhitel igénybevételével kaszárnya épült, amelyet a katonaság vett bérbe, s ebből törlesztették azután a kölcsönt. A nyugalmát féltő polgárság ezzel sem értett egyet, félt a katonák kihágásaitól. A helyi sajtó győzte meg a lakosságot arról, hogy a katonák (s a katonatisztek) egyúttal a város számára nem elhanyagolható fogyasztóréteget is alkotnak, s a laktanya a beszállásolásoktól is mentesíti őket.

A századfordulón Szombathelyen igen nagy összeget, több mint négymillió koronát költöttek a felvett kölcsönökből városfejlesztésre. Saját erőből oldották meg, szegényház és szegénykonyha felállításával, hogy a városban megszűnt a koldulás.

Várospolitika – képviselőség

A város tűzoltósága a század végén néhány fecskendő mellett bóbiskoló önkéntesből állott, a rendőrség pedig a régi operettekből ismerős testületet alkotott, vagyis a pandúr együtt iddogált az orgazdával, borravaló ellenében kiengedték a rabokat a fogdából és így tovább. A polgármester hivatásos tűzoltótestületet hozott létre, átszervezte a város rendelkezése alá tartozó rendőrséget. Figyelme kiterjedt az új sportok meghonosítására is. Éhen Gyula rendezte meg Szombathelyen az első labdarúgó mérkőzést, amelyről lelkes tudósításban számolt be a helyi sajtó: „a nézőt a küzdő csoportok hullámzó viaskodása annyira magával ragadja, hogy az ember nehezen állja meg, hogy a játékosok közé ne ugorjék és a dulakodásban részt ne vegyen.”

Az erőskezű, a városvezetést nem ritkán kész helyzet elé állító politikusnak a képviselőtestületben meg kellett küzdenie saját ellenzékével. Bár szinte minden idejét a városnak szentelte (menekült a munkába, felesége korán elhunyt, fiát tragikus balesetben veszítette el), sokan kifogásolták önfejűségét, féltek a város nagymértékű eladósodásától, s attól rettegtek, hogy emiatt előbb-utóbb felemelik a városi adókat. A polgármester világosan látta, hogy a gazdagabb város könnyebben birkózhat meg a terhekkel, vagyis hogy az iparosítás a legfőbb városfejlesztési tényezők egyike. Lapja kiadta a jelszót: „Legyen Szombathely gyárváros!” A kisiparosságra támaszkodó a katolikus Néppárttal szövetkező konzervatív ellenzék szerint viszont „ennek a városnak idegen tőkére alapított ipari emelkedésében több a képzelet, mint a valóság. A kisipart kellene védeni!”

Komolyabb ellentámadásuk a várospolitika egy konkrét vitakérdése, a részvénytársasági alapon működő gázgyár városi tulajdonba vételének terve körül bontakozott ki. Éhen tervének ellenzői szövetségesre találtak az elektromos művekben, amely joggal tartott attól, hogy a városi gázgyár kiszorítja őket az energiaellátásból. Ezért a villamostársaság emberei titokban felvásárolták a gázgyár részvényeit, s ennek birtokában, mint új gázgyári vezetés, ellene mondtak Éhen terveinek. A polgármester mégis kimondta a városi tulajdonba vételt, amelyet a tiltakozások ellenére telekkönyvileg is bejegyeztetett. A gázgyár fellebbezett a közigazgatási határozat ellen. A megye a városnak adott igazat, a belügyminisztérium azonban megsemmisítette a formailag kifogásolható döntést. A gázgyár közben pert indított a telekkönyvezés végrehajtása miatt, a város ezt is elveszítette. Éhen védekezésbe szorult, bizonytalanná vált, hogy újra megszerezheti-e a polgármesterséget?

A városban még mindig népszerű politikus ezért országgyűlési képviselői jelöltséget vállalt, s legyőzte konzervatív-katolikus néppárti ellenfelét. A nagy küzdelemben még Hübner János bácsi is, a város köztiszteletben álló torontáli sváb polgára, volt ’48-as honvéd (a századfordulón őt köszöntötte március 15-én a város fiatalsága), aki Kossuth iránti tiszteletből állítólag még az evangélikus vallásra is áttért (a szóbeszéd hamis voltát egy egyházi gyűlésen éppen Éhen leplezte le), nos, még Hübner bácsi is – persze elvei fenntartásával – a kormánypárti jelöltre szavazott. Éhen megszerezte a mandátumot, s nagy elszántsággal indult a parlamentbe, a fővárosba. De csalódott reményeiben. Nem igazodott ki a képviselőház urambátyám világában. Szakértelmére (A városok címmel kétkötetes munkát adott ki, amelyben a városi közigazgatást történeti és európai összefüggéseiben elemezte) itt nem volt szükség, Fejbólintó Jánosnak viszont nem volt hajlandó beállni. A következő választáson már nem szerzett mandátumot. Megint megpróbálkozott azzal, hogy a polgármesterséget megszerezze, de ezúttal eredmény nélkül.

Ekkor csalódottan elfordult a közélettől, újra megnyitotta ügyvédi irodáját, majd pár esztendő múltán visszavonult a magánéletbe. Csak néhány év közszolgálata volt, még nyugdíjat sem kaphatott. Elszegényedve, elfeledve élt 1932-ben bekövetkezett haláláig abban a városban, amely díszpolgárává választotta, amely még életében utcát, teret nevezett el róla.

*

A századelő Magyarországán több magyar város büszkélkedhetett hasonló, a polgári etoszt megvalósító, a városok modernizálásán munkálkodó vezetővel. Kada Elek például ugyancsak a hírlapírói, írói, ügyvédi pályán keresztül jutott el 1897-ben Kecskemét polgármesteri székébe. Kisbérleteket létesített, ösztönözte a gyümölcs- és szőlőtelepítést, városi bérházat és városházát épített, múzeumot, művésztelepet alapított, elsőként létesített az országban „saját rezsis”, vagyis városi tulajdonban lévő építővállalatot. Egy másik, irodalmilag is tevékeny ügyvéd, Lázár György Szegeden alapította a Dugonics Társaságot, lett első elnöke, majd városi tisztségek során át 1897-ben a polgármesteri székbe került, s folytatta a városrendezés nagy művét: kiépítette a várost védő körtöltést, villamosvasutat indított, iskolákat alapított, küzdött azért, hogy a város egyetemet kapjon, szobrokat állíttatott, pártfogolta az irodalmat. (Ady „szeretetre méltó literary gentleman”-nek nevezte.) Bárczy István budapesti polgármester személyéről pedig a századelő egész fővárosi korszakát nevezték el („Bárczy-éra”).

A nagyjából egyidős, a városok megújításán, a polgári életforma feltételeinek megteremtésén munkálkodó vezetők az országos politikában különböző pártokhoz csatlakoztak. Éhen Gyula a kormányt támogatta, Kada Elek a Függetlenségi Párt képviselője lett, Lázár György a 67-es alapú ellenzékhez tartozott. Pártállásuk lényegében a városi társadaloméhoz igazodott, helyi törekvésük – és ez volt a fontosabb – arra irányult, hogy helyi, „városi pártot” teremtsenek törekvéseik, gyakorlatias munkájuk támogatására. Működésük a magyar liberalizmus és a magyar polgárosodás történetének fontos, sokban még feltárásra váró területét alkotja.