Ugrás a tartalomhoz

História 1989-012

Kákosy László , Kertész István , Lõrincz Barnabás , Engel Pál , Barta Gábor , Szakály Ferenc , Péter Katalin , Zimányi Vera , Varga J. János , Poór János , Gunst Péter , Lackó Mihály , Kosáry Domokos , Szent-Iványi István , Glatz Ferenc , Gergely András , Mucsi Ferenc , Gergely Jenõ , Gadanecz Béla , Kardos József , Romsics Ignác , Vida István , Stark Tamás , Izsák Lajos , Rainer M. János , Burillák Attila , Ravasz Károly , Szentirmay László , Rátki András , Balogh Sándor , Glatz Ferenc , Redõ Ferenc , Pótó János , Dömötörfi Tibor

História

29. fejezet -

Az emberi méltóság sérelmére. Hozzászólás a Törvénysértés nélkül címû filmhez

RÁTKI András

Az emberi méltóság sérelmére

Sok őszintén kíváncsi fiatal körében néztem meg a Gulyás testvérek filmjét egy szürke hétköznap délután. A szünetben szomorú, indulatos beszélgetések akaratlan fültanúja lehettem. Valaki felcsattant: ebből valami hiányzik, elfogultan egyoldalú ez a film.

Ha a puszta tényeket nézzük, akkor a film sugallta kép feltétlenül torz. Az egyik oldalon sorolható ezrek kitelepítése, deportálása, bebörtönzése, sokak értelmetlen halála, a másik oldalra kerülhet azonban nemcsak Dunaújváros, de egy olyan új ipari kapacitás megteremtése, amely ma is tubussal, csapággyal, gépkocsialkatrésszel, mosógéppel, hűtőszekrénnyel és még számtalan közszükségleti cikk előállításával vállal részt mindennapi életünkben, és ide sorolható a miskolci és a veszprémi egyetem életre hívása, egy új és nagyhatású kulturális ellátási rendszer megteremtése. Gyakorlatilag történelmünknek egy olyan hallatlanul aktív korszakáról van szó, amely rendkívül sok tartós sikert is magáénak tudhat, de ennek a sikernek és aktivitásnak ára volt. A recski bányában, a miskolci egyetem építkezésén, a Hortobágy „termővé tételén” és még számos más helyen rabok dolgoztak, olyan emberek, akik egyáltalán nem törvényszerű, hogy az új társadalom építésében csak mint rabok vehettek volna részt.

A film azt sugallja, hogy az egész ország rab volt. Minden polgára, beleértve az ördögi rendszert megvalósító vezetőket is, rettegésben élt és dolgozott. Soha nem lehetett tudni, hogy ki mikor és miért válik grófból, cselédből, rendőrből, földművesből, párttitkárból, gazdasági vezetőből, magyarból, szerbből, németből büntetendő ellenséggé.

A forradalmak történeti tanulságainak rossz extrapolációjával ezt a korszakot még utóbb is sokáig úgy tartottuk számon, hogy a nagy változások, a nagy tettek szükségszerű kényszerei, osztálydiktatúrája szükségtelen, ártatlan áldozatokat is követeltek. Úgy tűnt, hogy a régi uralkodó osztályok politikai hatalmának és eszmei befolyásának megsemmisítése magával sodorhat olyan embereket is, akik maguk ugyan vétlenek, de a küzdelem színterére kerültek. Azt láttuk, hogy a kellően még meg nem szilárdult új hatalom – önvédelemből – minden aktivitás lehetőségétől elzárja potenciális ellenfeleit.

Történeti forrásaink pontosan feltárják a kitelepítések mértékének határait, a deportálandók körét, az internálótáborok felállításának idejét és indokait; azt, hogy milyen adminisztratív módon nyilvántartható jegyek alapján fosztattak meg társadalmi csoportok emberi és állampolgári jogaiktól, sőt szabadságuktól is. De egy igen fontos ponton a források cserbenhagyják a kutatót. Nem adnak kellő választ a miértekre. Nem adnak választ a történtek okaira.

Azt ma már tudjuk, hogy a sztálinizmus a húszas évek végétől szembefordult minden valóságos demokratizmussal és egy alapvetően bizalmatlan, a főszereplőket is sakkban tartó diktatúrát alakított ki. Egy olyan abszolutizmus jött létre, amely talán csak I. Péter cár módszereihez volt mérhető, mert ő a hatalmon lévő arisztokráciával is szembe került, kijátszotta őket egymás ellen, hogy korszerűsítő törekvéseit keresztül vihesse. Ebben a sztálini rendszerben, amelyet meglehetősen sematikusan örököltünk, gyorsan kialakult az a – nem könnyen átlátható – rend, hogy az uralkodó osztály helyett csak kegyencek vannak és a hatalmi gépezet tagjai is azokból verbuválódnak, akik a legkülönbözőbb személyes okokból kiszolgáltatottak, könnyen befolyásolhatók. Egy ilyen struktúrában, ahol az is „természetessé” vált hogy az el nem követett, csak lehetséges bűnökért előre „járt” a retorzió, valóban gyorsan terjed a félelem és rettegés légköre.

A Törvénysértés nélkül című film ezt a társadalmi, társadalomlélektani helyzetet tükrözi nagyon jól. A film készítői azzal teszik teljessé és hitelessé benyomásainkat, hogy harminc évvel az események után kamera elé állítják az egyik volt ÁVH-s sorkatonát, a hortobágyi tábor volt rendőrségi vezetőjét és a gazdaság akkori főkönyvelőjét (majd igazgatóját). Az elhurcoltak panasza önmagában megrendítő, de nem minősíti a társadalmi helyzetet. Az, ahogy a deportálások körüli aktivitásukat még ma is igazolni igyekvő három nyilatkozó megszólal, az tükrözi igazán a Rákosi-rendszer által létrehozott függőségi viszonyok embert nyomorító, antiszociális mivoltát.