Ugrás a tartalomhoz

História 1989-012

Kákosy László , Kertész István , Lõrincz Barnabás , Engel Pál , Barta Gábor , Szakály Ferenc , Péter Katalin , Zimányi Vera , Varga J. János , Poór János , Gunst Péter , Lackó Mihály , Kosáry Domokos , Szent-Iványi István , Glatz Ferenc , Gergely András , Mucsi Ferenc , Gergely Jenõ , Gadanecz Béla , Kardos József , Romsics Ignác , Vida István , Stark Tamás , Izsák Lajos , Rainer M. János , Burillák Attila , Ravasz Károly , Szentirmay László , Rátki András , Balogh Sándor , Glatz Ferenc , Redõ Ferenc , Pótó János , Dömötörfi Tibor

História

32. fejezet -

Emlékek a Sztálin-szobor születésérõl

TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!

REDŐ Ferenc

Emlékek a Sztálin-szobor születéséről

Festőművész vagyok, a Magyar Népköztársaság Érdemes és Kiváló Művésze, szigorúan éltem és élek, és szeretem, ha körülöttem rend van és tiszta légkör. Ezért e levél.

A História 1987/5–6. számának 19. oldalán a harmadik oszlopban a következő sorok állnak: „Apró, de elgondolkoztató közjáték, hogy még az első pályázat idején, 1950 áprilisában, Mikus volt az egyetlen, aki Redő Ferenccel, a Népművelési Minisztérium képzőművészeti osztályának vezetőjével három hetet tölthetett a Szovjetunióban, szovjet szobrászok műtermeiben…”

Ez egyszerűen nem igaz. Tény, hogy én egy kulturális delegációval voltam ebben az időben a Szovjetunióban. A delegáció tagjai voltak: Alexits Kálmán matematikus az MTA képviseletében, Bernát György az MSZBT főtitkára, Both Béla és Gellért Endre színházi rendezők, Kakuk N-né (valamilyen tömegszervezetből), Kuczka Péter költő, Majlát Jolán a Kultint főtitkára, Mándy Éva írónő, Mészáros Ági színművész, Mikus Sándor szobrász, Straub F. Brunó biokémikus és még 2-3 fő, akikre nem emlékszem.

Előirányzott programunk nem volt, és nem is lehetett. Vendéglátóink egy általános idegenforgalmi programmal fogadtak, amiben volt városnézés, tanácsi hivatal, építkezés, szerszámgépgyár, húsüzem, bölcsőde, óvoda, színház, mozi, cirkusz, Tretyakov stb. Néhány nap Grúziában. Vezető nélkül egyáltalán nem mozoghattunk. Miután a program az én szakmai érdeklődésemnek nem felelt meg, határozottan kértem, hogy az élő képzőművészettel is találkozhassam, és így a harmadik hét végén meglátogathattuk a Képzőművész Szövetség festő elnökét, A. Geraszimovot és a szobrász Muhinát, aki a Csajkovszkij szobrán dolgozott éppen. Olyan igény, hogy én a leendő Sztálin-szobor érdekében Mikust a szovjet szobrászokhoz kalauzoljam, senki részéről fel sem merült, legkevésbé Mikus részéről. De ha felmerült volna, akkor se tudtam volna teljesíteni.

De – enyhén szólva – méltatlan dolog feltételezni a már halott Mikus Sándorról, aki kiváló szobrász volt, hogy amikor őt egy jelentékeny feladat foglalkoztatta, akkor kíváncsi lett volna arra, hogy más szobrászok ugyanazt a feladatot hogyan oldották meg. Mikus tehetséges ember volt és etikus művész.

Hogy a cikkíró honnan vette az információt, azt nem tudom. De hogy én élek és itt vagyok, az köztudott, és ha segíthetek valahol egy probléma megvilágításában, akkor megteszem, még ha nem is nagyon szeretek mással foglalkozni, mint a saját mesterségemmel. De azt például mindjárt elmondhattam volna, hogy Sztálin 70. születésnapjával kapcsolatban három szobrászati pályázat volt kiírva. Egy érmészeti, amit Borsos Miklós nyert, egy portré, amit Pátzay Pál nyert és a köztéri szobor, amit Mikus nyert.

Félreértés ne essék, ha feladatomul adták volna a szobrászműtermek látogatását, akkor megtettem volna minden tőlem telhetőt, nemcsak azért, mert kötelességem lett volna, hanem azért is, mert meg voltam győződve arról, hogy a Sztálin-szobor felállításával kapcsolatban jó ügyet szolgálok. Azért lettem volna meggyőződve erről, mert félrevezettek. Félrevezettek olyan cikkekkel, könyvekkel, beszédekkel, amelyek valótlanságokat közöltek.

Valótlanságot nem csak azért nem szabad leírni, mert az olvasót félrevezetjük, hanem mert a leíró maga is – a valótlan tényekből összefüggéseket, következtetéseket levonva hazug eredményekhez jut. (Én is ismerem Mikszáth szellemes megjegyzését Marczali számára, hogy a történettudomány olyan, mint a paróka, igazi hajszálakból tényekből – áll, de mesterséges anyagból – a történész gondolataiból, szavaiból – kell összeerősíteni.) A hazugságok következményeit szenvedi most az ország. És ezek olyan súlyosak, hogy felesleges, sőt hátrányos újabb valótlanságokkal csökkenteni a fennálló tények erejét.

Ez az egész hosszú levél mindössze ennek az utolsó bekezdésnek a kedvéért íródott.