Ugrás a tartalomhoz

História 1992-056

Borsányi László , Burucs Kornélia , Burucs Kornélia , Kalmár János , Székely György , Niederhauser Emil , Hegyi Klára , Ecsedy Csaba , Wojtilla Gyula , Jamadzsi Maszanori , Glatz Ferenc , Vörös Károly , Maróti Egon , Maróti György , Riklin, Alois , Juhari Zsuzsa , Pach Zsigmond Pál , Németh György , Tóth István György , Zinner Tibor , Hajdu Tibor , Hanák Péter

História

30. fejezet -

Péter Gábor Rákosiról, a szovjet elvtársakról, 1956. július. Dokumentumok

HAJDU Tibor

Péter Gábor Rákosiról, a szovjet elvtársakról

1956. július

Péter Gábort, az ÁVH 1945–1952 közötti főnökét 1956. július közepe táján felszólították, hogy írja meg „az igazságot” a Farkas Mihály bűneit vizsgáló bizottságnak. Péter Gábor, aki életfogytiglani börtönbüntetését töltötte, megértette, mit kívánnak tőle. Erre vallomásában, a biztonság kedvéért, utalt is. Miután addigi kihallgatói mindig leintették, ha érintette Rákosi Mátyás szerepét a koncepciós perek elhatározásában és kivitelében, most viszont arra utasították; hogy személyekre való tekintet nélkül írja le az igazat, felfogta, hogy nem csupán az ő vallomása nélkül is menthetetlen Farkas Mihályról van szó, hanem Rákosiról is. Ezért míg korábbi vallomásaiban Rákosihoz való személyes hűségét hangsúlyozta, most „kipakolt”.

Farkas ügyét az MDP KV 1956. július 18–21-i ülése tárgyalta meg. Ezen az ülésen azonban megjelent Anasztáz Mikojan, és lemondásra szólította fel Rákosit. Június 30-án Rákosi még elérte Déry Tibor és Tardos Tibor kizárását a pártból, a Petőfi Kör elítélését, és még szigorúbb akciót készített elő Nagy Imre hívei ellen. Július elseje és tizedike között Moszkvában mást határoztak: erre mutat az is, hogy a PB július 12-i ülésén Gerő, Piros belügyminiszter és más tájékozottak nyíltan szembehelyezkedtek Rákosi fent említett tervével, és elvetették azt a KB ülésre készített egész beszámolótervezetével együtt. Feltehető, hogy Piros ennek megfelelő instrukciókat adott Péter vallomásához.

A vallomásban foglaltak mégis megfelelnek a tényeknek; hiszen Rákosi felelőssége olyan súlyos volt, hogy a tények ily rövid ismertetése elég lehetett sarokba szorításához.

Egyébként – bár a História nem rendelkezik a beadvány eredetijével, részleteit egy kalózkiadás („El nem égetett dokumentumok”; Szabad Tér Kiadó, 1990) alapján közli – magam tanúsíthatom a szöveg hitelességét. 1956 novemberében néhány levéltáros kollégámmal megbízást kaptunk, hogy szedjük össze az őrizetlenül maradt pártiratokat; egy fél éjszakán át álltam a „mackós” kisiparos mellett, hol a lámpát, hol a fúrógépet tartva, míg végre ki tudta nyitni Gerő páncélszekrényét. Mikor kiemeltem a kis szekrény tartalmát, legfelül Gerő párttagsági könyve feküdt, alatta Péter vallomása. A szöveg számos fordulata elfeledhetetlen és utánozhatatlan.

Némi magyarázat a szöveghez. Belkin altábornagy a szovjet biztonsági szervek képviselője volt a népi demokratikus országokban. Miután Péter Gáborék Rákosi és Farkas irányításával sem tudtak a Rajk-ügyből megfelelő Schauprozess-t összehozni, Belkin Budapestre jött, és átvette a per előkészítését. Bizonyos pontokon túlzottnak találta Rákosi óhajait (pl. Rajk és Rankovics paksi „találkozása”, Brankov kettős ügynökséggel vádolása, stb.), de miután Rákosi Moszkvában Sztálin elé terjesztette az általa véglegesített vádiratot, érvényesíthette akaratát. Belkin viszonylagos óvatosságára jellemző a Deményékről szóló 45-ös sztori – nyilván ezért hivatkozik rá Péter Gábor, no meg maga mentségére.

A Mindszenty-epizódot nagyjából hasonlóan adja elő emlékirataiban maga Mindszenty.

Szücs Ernő ezredes Péter Gábornak a Szovjetunióban kiképzett helyettese (1946– 1950) a Rajk-ügy gyakorlati lebonyolítója volt. Nyilván Belkin felszólítására írt Moszkvába egy „jelentést”, melyben rámutatott a Rajk-ügyben folytatott eljárás „problémáira”, a magyar pártvezetés felelősségére. Décsi Gyula volt ÁVH ezredes emlékezése szerint a jelentést Szücs írta és Décsi jelenlétében felszólította Pétert, hogy írja alá. Péter először tiltakozott, azzal, hogy nem is érti az orosz szöveget, mire Szücs összefoglalta neki a lényeget, anélkül, hogy szó szerint lefordította volna. Furcsa, de ezután Péter aláírta – eszerint Belkin utasítására bármilyen nyelven bármit aláírt volna. Az ilyen bejelentések Moszkvában olykor csak irattárba kerültek; olykor éppenséggel küldőik ellen használták fel őket. 1950 októberében valami okból Szücs Ernő került sorra – ezért Péter Gábor aláírását csak holmi ellenjegyzésnek tekinthették; sőt éppen őt bízták meg Szücs likvidálásával.

Tudta-e Rákosi már 1950-ben, hogy a levélen szerepel Péter aláírása is? Nem valószínű. Péter Gáborra 1953 elején került sor, s bizonyára nem a három és fél éves, Szücs ellen már felhasznált levél miatt, ha jónak is látták; hogy ekkor Rákosi tudomására hozzák Péter bűnrészességét. Az sem valószínű, hogy Berijának személyesen köze lett volna Péter letartóztatásához, akkor már inkább Tyiskov tanácsos megjelenéséhez Péter börtönében – a Berijára való hivatkozás motívuma, két évvel kivégzése és általános bűnbakká avatása után, nyilvánvaló.

Már amennyire ezekben az ügyekben valami nyilvánvaló vagy ép ésszel felfogható lehet.