Ugrás a tartalomhoz

História 1993-056

Glatz Ferenc , Bíró Mária , Kubinyi András , Váczy Péter , Endrei Walter , Knézy Judit , Stefány Judit , Gál Edit, B. , Kovács Éva , Ráday Mihály , Frisnyák Zsuzsa , Juhász Gyula , Haselsteiner, Horst , Erényi Tibor , Kákosy László , Kertész István , Ormos Mária , Egyed Ákos , Sipos Péter , Gergely Jenõ , Murányi Gábor , Bozó Gyula , Szakály Ferenc , Varga Éva

História

10. fejezet -

Kastélyok, fogadók a 18. században.

B. GÁL Edit

Kastélyok, fogadók a 18. században

A török kiűzése utáni időszak minőségi változást hozott az ország életében. Az elnéptelenedett falvak újra benépesültek, a városok is kaput nyitottak a fellendülő gazdasági életnek. A régi arisztokrácia mellett egy új, a hivatali pályán rangot szerző réteg emelkedik a főnemesség soraiba. Ezek az üstökösként feltűnő családok a legfogékonyabbak az új eszmék, a tőlünk nyugatra kialakuló új életformák iránt. A megszerzett címet külsőségek útján is prezentálni kívánják a világ előtt. A 17–18. század életformáiban az egyik legfeltűnőbb minőségi változás a lakáskultúra átalakulása. Ez a feltörő, új arisztokrácia nagyszabású építkezésekbe fog, és az előző évszázadok várszerű „erődítményei” helyett szellős, világos, otthonos légkört teremtő palotákat, városi házakat emeltet.

Gyöngyösön a 18. század második felében nagyarányú építkezés indul. „Palotának” mondott, impozáns házakat építtetnek maguknak a Grassalkovichok (1750 körül), az Almásyak (1780-as években), a Forgáchok (1760-as években), a Hallerek (1750-es években), az Orczyak (1760-as években). E családok egyben a város legnagyobb földesurai.

Fűtőszobák, fűtőfolyosók

A kastélyok berendezéseit a családi levéltárakban fennmaradt – öröklés, bérbeadás vagy adás-vétel alkalmával készült – leltárakból ismerjük, míg magáról az épület építéstörténetéről részben a még meglévő alaprajzokból, tervekből, részben a felújítások során napvilágra került (s ezt szó szerint kell érteni) apró részletekből szerzünk tudomást. Ezen forrásokból tárulkoznak elénk az új épületek fűtési rendszerei. Igen változatos képet és találékonyságot mutatnak.

A kastélyok, paloták fűtésénél egyik meghatározó szempont a befűtendő terek nagysága és a vidék éghajlata volt. A Mátra lábánál hosszúak és hidegek a telek, ezért gondoskodni kellett a falak minél jobb átfűthetőségéről. Ismerték és alkalmazták a meleglevegős falfűtést: a pincében, a falba épített, kemenceszerű tüzelőhelyen fűtöttek, s a beáramoltatott levegőt melegítették fel. Ez a meleg levegő egy dupla falazással kialakított, széles járatban áramlott felfelé, s melegítette át a falakat s a termeket.

Említett házaink legtöbbjében azonban a 18. században már nem ezt a – részben a rómaiaknál is ismert – fűtési módszert használták, hanem a kívülről fűtős kályhákat alkalmazták. Így a fűtéssel járó piszkot (például hamuzás, tüzelő törmelékei, füst etc.) kizárták a szobából, a fűtés munkafázisát elkülönítették a társasági élettől. Előnye volt az új kályháknak, hogy lényegesen rövidebb idő alatt lehetett felfűteni a különböző helyiségeket. A kályhák egyben díszítő lakberendezési tárgyak is voltak. A kályhafűtésnél több eljárást is alkalmaztak.

A kisebb, kevesebb szobával rendelkező házakban külön fűtőházat terveztek a lakószobák közé. Ez egy aránylag nagyméretű helyiség volt, ahol középen a fűtőanyag tárolására alakítottak ki külön egységet, s ahová egyik oldalon az egyik, másik oldalon a másik szoba kályhájának fűtőnyílása nyílt. Egy-egy házban három-négy ilyen termet is jeleznek a tervrajzok.

A nagyobb, reprezentatívabb főúri palotákban ezeket a helyiségeket nem tudták az impozáns barokk teremsorba beilleszteni. A paloták földszintjét – ahol elsősorban a gazdasági részek kaptak helyet – a folyosókról fűtötték. Az emeleti „fényes” termek esetében a termek mellett ún. fűtőfolyosókat képeztek ki. A nagyméretű, falban lévő fűtőlyukakat általában két szoba falának találkozásánál alakították ki, és így a keletkező forró füstgázzal mindkét szoba kályháját felmelegíthették.

Használtak természetesen ún. „elöl fűtős” kályhákat is, de ezeket többnyire a paraszti otthonokban találjuk.

Vidékünkön a közelben lévő hatalmas erdők biztosították a tüzelőanyagot mind a földesúri paloták, mind a jobbágyházak számára.

Milyen kályhák?

Napjainkban a fűtésrendszerek, a fűtőtestek bizonyos társadalmi, gazdasági hovatartozást jelölnek. Gondoljunk csak arra, mennyire más a megítélése egy egyszerű szeneskályhának, mint egy korszerű padlófűtésnek, s micsoda státuszszimbólumot képvisel manapság egy márványkandalló a nappali tartozékaként. Ugyanígy a 18. században is egy-egy díszesebb kályha a rangot, a hatalmat volt hivatva reprezentálni. Ezt a társadalmi különbséget tükrözi egy – alább ismertetésre kerülő – átadási leltár.

1777-ben Grassalkovich II. Antal bérbe adja debrő–parádi uradalmát – melynek Gyöngyös is része volt – báró Orczy Józsefnek. Ebből az alkalomból részletesen összeírják a teljes uradalmat, a vendégfogadók berendezésétől a főúri lakok bútorzatáig. A leltárba felvették természetesen az uradalomban lévő összes kályhát, kemencét is. Még a környezetet is leírták, a szobákat, ahol használták őket.

Grassalkovich I. Antal 1740-től ura az akkor 10 helységből álló uradalomnak. A birtok igencsak magán viselte még a másfél száz éves török megszállás nyomait. Még a 18. század közepén is Kál és Kompolt elnéptelenedett falvak voltak, melyekre az új földesúr adott ki telepítési parancsot. Grassalkovich közel húsz év alatta leromlott, elhagyatott uradalomból virágzó gazdaságot hozott létre. Először felépíttette a kompolti kastélyt és a gyöngyösi rezidenciát. Ezeket követték a templomok, majd a malmok, fogadók, serházak, Parádon az üveghuta építése. Szinte mindent „fundamentumból újonnan építtetett”. A fűtőberendezések – ahogy általában a berendezési tárgyak – sem „öröklött”, hanem újonnan készíttetett, és így a kor igényeit, szokásait magukon hordozó darabok voltak.

A gyöngyösi residencionális ház két condignatiora (két szintre, azaz egy emeletre) építtetett. A földszinti utcafrontján lévő hat boltot görögöknek – azaz kereskedőknek – adták bérbe. A Grassalkovich család által valósan használt terület tehát a kert felé eső földszint (itt tartózkodott a kiszolgáló személyzet) és az első emeleti termek. Ezek között is a legfontosabb a palota, vagyis a díszterem, ahol „aranyozni való tornyos zöld kályha” állt. A mellette lévő képes szobában „feir, vas lábon álló kályha” díszlett. Ezt követte az „Olaz kemenczés szoba, mely razéttal, aranyos laisznyákkal vagyon spatírozva, s melyben feir edénybül olaz kemencze, mely előtt drót rasét firhanggal, fújó, vasfogó, horogvas, vasmacska, 2 db vaslapát és fának való láda”. A hálószobába feir kályhát, a cabinetbe vaslábon állót, a Frauzhnmerbe, (női szoba) a „Biblio Thékás”-ba (könyvtárszoba) és az emelletti, valamint a Gradits mellett lévő szobákba zöld tornyos kályhákat állítottak. A szögletszobában feir czirádával sárga, vaslábon álló kályha található.

Az ifjú uraságot sem kényeztették el, hiszen az ő két szobájába is csak vaslábakon álló, zöld mázaskályhák kerültek. A földszinti részen csak egyetlen helyen – a külső tisztek szobájában – szól „ordinari zöld kályhákról” az összeírás. Sem a tisztek szobájában, sem a lakájnál, de még a konyha-szobában sem esik szó semmilyen fűtő alkalmatosságról.

A Grassalkovichék kompolti kastélya jóval kisebb a fent leírt gyöngyösi rezidenciánál.

A palota-szobában a felsorolás nem említ fűtőtestet. A nappali szobában viszont „olaz kemencze feir edénybül, melyben találtatik 2 db vasmacska rézgombokkal, réz markolattal, görbevas, vaslapát, fogó, pléhbül hamut és szemetet szedő lapocska”. Áll egy „feir kálha” az íródeák szobájában, egy „feir és egy zöld kálha” a tiszttartó, és egy zöld a kasznár alkalmatosságában. A szoba funkciója megszabta tehát azt, hogy milyen mívű kályhát használtak benne. A fogadó termekbe díszesebb megmunkálású, aranyozott, kör alapú, tornyos kályhák kerültek, általában az ablakkal szemközt lévő sarok, külön e célra kialakított kis mélyedésébe.

Mindkét épületben találunk egy-egy szobát, melynek fényét az „olaz” kemencék, kandallók adták. Ezek többnyire csak dísznek tekinthetők a Mátra vidékén, hiszen e kályhák a zord telek idején nem tudták befűteni a helyiséget, viszont növelték az otthonosság érzetét. A többi szobában, még a család által lakott helyiségekben is, többnyire csak egyszerű habán típusú ólommázas kályhákat használtak. 1777-ben már a padlásra került a mórkályha és itt írnak össze egy „feirre lagírozott, holicsi edénybül készült, vas serpenyővel étel melegítésire való kálhát”.

A falusi épületek

A főúri lakóhelyek bemutatása után igazán egyszerű a dolgunk, ha az uradalom falvaiban az újonnan, fundamentumból épített gazdasági épületek, fogadók, kocsmák, serházak fűtőberendezéseiről kell szólnunk. Itt ugyanis mindenhol egyforma típusú „ordinari jó zöld kálhákkal” látták el az épületeket. Ezek minden dísz nélküli habán ólommázas cserépkályhák. A falusi házakban és a város szegényebb rétegeinél építik őket, míg a vidéki kisnemesi udvarházakba, a szerényebb paplakokba ennek kissé díszesebb, nyomott mintás változata került.

Ezek a főúri épületek rányomják bélyegüket az elkövetkezendő évszázadok városképének alakulására is. Bár csak a földesúr átmeneti szállásaként, alkalomszerűen használták őket – azok mind külső megjelenésükben, mind belső pompájukban a gazdagságot, a hatalmat hivatottak közvetíteni az emberek felé. És még valamit: a kényelmet. Ezen életforma berendezési tárgyai közé tartoztak a szobák kályhái.