Ugrás a tartalomhoz

História 1993-056

Glatz Ferenc , Bíró Mária , Kubinyi András , Váczy Péter , Endrei Walter , Knézy Judit , Stefány Judit , Gál Edit, B. , Kovács Éva , Ráday Mihály , Frisnyák Zsuzsa , Juhász Gyula , Haselsteiner, Horst , Erényi Tibor , Kákosy László , Kertész István , Ormos Mária , Egyed Ákos , Sipos Péter , Gergely Jenõ , Murányi Gábor , Bozó Gyula , Szakály Ferenc , Varga Éva

História

30. fejezet -

Hogyan írjunk szerelmes levelet?

ÉLETKÉPEK, HÉTKÖZNAPOK

VARGA Éva

Hogyan írjunk szerelmes levelet?

Magyarország 1930 körül

„A pénztelen házasság olyan, mintha az ember sárban-hóban mezítláb járkálna és piskótát szopogatna…”

Ilyen és ehhez hasonló „magvas gondolatok”, érzelmes elmefuttatások tárháza az a két világháború között napvilágot látott kiadvány, amely a „Szerelmi levelező és illemtan” címet viseli. A kötet névtelen szerzője levélmintákkal szolgál azok számára, akik magánéletüknek még ebben az igencsak intim szférájában – a szerelmi kapcsolatok kommunikációs helyzetében – is tanácstalanok. Azoknak, akiket áthat az aggodalom, hogy stiláris fogódzók, reminiszcenciák nélkül esetleg képtelenek lennének megfelelni az „úri világ” szokásainak, „elvárásainak”.

Az említett könyv tehát a múlt társadalmi szokásait vizsgáló történész számára abból a szempontból érdekes, hogy a korszak nyárspolgárainak ízlésvilágába, érintkezési szokásaiba, illemszabályok mentén formálni kívánt életébe enged bepillantást.

Nincs megbízható adatunk ugyan a „hiányt pótló” mű egykori fogadtatásáról, elterjedéséről és hatásáról, ám joggal gyaníthatjuk, hogy a levelek valódi személyességet és konkrétságot nélkülöző fordulatai, a giccses szóvirágok, a biedermeieres mondatfüzérek és a rejtett, de annál túlfűtöttebb erotikával ható emfatikus stílus elsősorban a félművelt, ám a társadalmi ranglétrán fölkapaszkodni vágyó polgári családok hölgytagjaiban lelt népszerűségre, valahol egy sorban olyan, ugyancsak olcsó kiadású bestsellerekkel, mint a „Szenes ember nyolcvan tréfája”, „A leleplezett spiritizmus”, avagy „A hasbeszélés titka”.

A szerelmi levelező a maga nemében már-már a teljesség igényével ható kézikönyv: ki-ki megtalálhatja benne a neki tetsző, a számára éppen aktuális szóképet, fogadkozást, rafinált retorikai fordulatot.

Szív küldi szívnek

A szerelmi útvesztők rejtelmeiben igen csak járatos szerző a lehetséges helyzetek sokaságát nem egyetlen párkapcsolat alakulásán keresztül érzékelteti, hanem körülbelül negyven szerelmes szívet szólaltat meg. Ily módon a két nem érintkezési, viselkedési formáiról az említett társadalmi rétegen belül részletes képet ad. A levélmintákból kiderül, hol szokás ismerkedni. Szerelmek bálokon, társasági összejöveteleken, látogatások alkalmával szövődhettek. De zsák a foltját apróhirdetés útján is meglelhette már. Néhány levélke a húszas éveit taposó jónevelésű úrilánynak is ötletet ad, miként keresse párját, ha nem is oly szép, és még hozománya sincs. Leendő urát – a javallat szerint – egy harmincéves, jó állású özvegy- emberben találhatja meg, kinek bájos kis leánya „vágyódik az anyai szeretet és gondviselés után”. Megtudhatjuk, hogy „ezen a már nem szokatlan úton is találhat egy finomérzésű leány hozzá méltó, igaz férfit, aki boldoggá tehet egy bájos nőt, és biztosíthatja jövőjét”.

Egy férfi és egy nő

Ahhoz, hogy a szerelem létrejöhessen, majd az érzés kibontakozhasson és beteljesedhessen mindössze két dolog kell: egy ideális férfi és egy ideális nő. A férfi: akinek van érzéke a női bájak iránt (már egy rózsaszín báli ruha sokat sejtető szabása is ki tudja hozni sodrából), de komoly, józan eszű, méltó arra, hogy „szíve egyetlen királynője” bemutathassa szüleinek. Érzelmei szilárdak, megfelelő egzisztenciával rendelkezik, nem hozományvadász. Jó társalgó, ám nem léha fecsegő. Közeledésében tisztességes szándék vezérli. Szakítás esetén visszaküldi a hölgy leveleit, volt kapcsolatukat diszkréten kezeli, nem hozza hírbe a nőt. Jómodorú, tisztelettel viselkedik a nők iránt. Az igazi nő: aki szép és csinos, udvarlósereg rajongja körül. Finom, ábrándos lelkű, nem játékszer. Érzéseit mindaddig elrejti, míg a férfi nem nyilatkozik, majd ezt követően pirulva vallja be, hogy ő is szereti. Szülei tudta nélkül nem ad találkát, ám modern nő lévén, saját maga alakítja sorsát, előkészíti szüleinél a rokonszenves férfi látogatását. Hogy legfőbb célját, a férjhez menést s a jó partit elérje, kissé kacér, vígkedélyű, „pajzán beszédű”, beveti nőies lénye teljes fegyvertárát. Művelt úrilány, olvasott, de nem tudálékos. Leveleiben kissé együgyűnek mutatkozik, megadva a férfinak a szellemi fölény érzésének a lehetőségét. Alkalmas a boldog családi élet megteremtésére. Sejteni engedi, hogy jó háziasszony, gyermekszerető édesanya lesz.

Így, ha e két ideális lény találkozik, létrejöhet az igazi szerelem: az a „lángoló szenvedély”, „édes titok”, amely nélkül nem érdemes élni.

Minek nevezzelek?

A szerelmi útvesztőkben eligazító könyv a mintalevelekben egyetlen helyen sem használ szépirodalmi idézetet vagy népies szóképet. A párkapcsolatot alakító tényezők sorából az intellektualitás mint érték teljességgel hiányzik. Mihelyst lehántjuk a szövegről a nyárspolgári képmutatás szirupos, verbálerotikus burkát, nem marad más előttünk, mint az a nyersen kimondott felfogás, hogy a polgári életben mint minden, a házasság is csak üzleti alapokon jön létre. A férfi biztonságot nyújt, kényelmes lakást, egzisztenciát teremt. A nő fölnéz rá, hűséges és gyöngéd, barátságos és elnéző, ha „uracskája kicsit lumpol néha. Akár a falusi, külvárosi lakások falvédőit látnánk... Bár míg a falvédők a középosztály életformái iránti vágyról szólnak, itt a valós életformáról van szó.

A szerelmi levelező és illemtan a férfi és a nő relációban olyan viselkedésformákat, mintákat közöl, amelyek túllépték azt a gazdasági-társadalmi alapot, amely életre hívta és éltette azokat.

A hagyományos paraszti kultúra felbomlásával a Horthy-kori külvárosi munkás és köztisztviselő réteg új viselkedési mintákat keres. Mindezt olcsón kínálja a nagy példányszámú ponyvairodalom, a kissé drágább színház, majd az egyre korszerűbb tömegkommunikációs eszközök csatornáin áramló színdarab, rádiójáték, könnyűzene, a film.

Igen, ezek az emberek tanácstalanok. Elkél hát a kézikönyv, a klisé, a boldogan meglelt (megikszelt, kipipált, aláhúzott) sorocska, amitől erőre kap az elapadt ihlet, tovább lendül a szerelmi toll...

Nem lebecsülendő az az igyekezet, ahogy társadalmi beilleszkedésük, elfogadtatásuk megteremtéséért fáradoztak az eredeti kultúrkörnyezetüket elvesztett, s a polgári léthez alkalmazkodni kívánó emberek. Ezt az igényt jó üzleti érzékkel ismerték fel a tömegkultúra működtetői, s „ideális” viselkedési klisék propagálásával igyekeztek az alsóbb néprétegek szocializációját elősegíteni.