Ugrás a tartalomhoz

História 1994-04

Glatz Ferenc , Kertész István , Szakály Ferenc , Fodor Pál , Hegyi Klára , Péter Katalin , Tóth István György , Vörös Károly , Szász Zoltán , Niederhauser Emil , Sipos Péter , Hanák Péter , Kovács Éva , Kosáry Domokos , Pótó János

História

10. fejezet -

Változó helynevek

NIEDERHAUSER Emil

Változó helynevek

Ifjúkoromban, 1941–1942 táján a pozsonyi magyar gimnázium énekkara hangversenyt adott a városi színházban. Az egyik számként Kodály Zoltán Berzsenyi ódájára írt „A magyarokhoz” c. kánonját adtuk elő. Az előadás engedélyezése érdekében a szövegen némi módosítást kellett végrehajtani. Az „ez Marathónt s Budavárt híressé” sorban Budavárt ki kellett hagyni, s a szöveg így hangzott: „ez Marathónt s Plataiát híressé”.

Nos, ez a fasiszta szlovák állam kultúrpolitikája volt, s biztos vagyok benne, hogy manapság senki sem kívánná ennek hagyományait ápolni. Az eset olykor mégis eszembe jut, amikor a helynevek körül nálunk és másoknál olykor megnyilvánuló bizonytalanságot tapasztalom.

Holott, ha történetiségükben nézzük a dolgot meg az egyes nyelvek mai gyakorlatát, teljesen egyértelmű lehetne a megoldás. Kant, a nagy német filozófus, köztudomásúlag sohasem mozdult ki szülővárosából, mégis kevéssé valószínű, hogy valaki ma kalinyingrádi filozófusnak nevezné pusztán azért, mert Königsberget a második világháború befejezése óta Kalinyingrádnak hívják. Sok magyar járt már a közelmúltig így nevezett Leningrádban, csodálta meg a város valóban páratlan szépségeit. De senkinek sem jutna eszébe leírni, hogy II. Katalin cárnő a 18. század második felében Leningrádban építtette meg az Ermitázst. Egészen természetesnek tartjuk, hogy ez Szentpéterváron történt, Lenin pedig 1917 áprilisában hazatérve Petrográdon hirdette meg Áprilisi Téziseit – akkor ugyanis így nevezték a várost.

Egészen természetes az is, hogy magyarul Szentpétervárt mondunk, a franciák Saint-Pétersbourg-ot. Ahogy Wient is gondolkodás nélkül Bécsnek mondjuk magyarul, az angolok Viennának, a csehek Vídennek, a szlovákok Viedennek. És egészen természetes az is, hogy bármelyik magyar, ha németül beszél, akkor Wient mond majd és nem Bécset. Iparcikkeink nem a leipzigi, hanem a lipcsei vásáron szoktak kelendők lenni. Az Adria királynőjét az olaszok Veneziának mondják, a németek Venedignek, a csehek és szlovákok Benátkynak, szerb-horvátul Mleti a neve, mi meg Velencét mondunk, és nem hallottam róla, hogy bármelyik olasz fennakadt volna ezeken a különböző elnevezéseken. Ahogy a franciák is tudomásul veszik, hogy fővárosukat mi Párizsnak mondjuk és nem Paris-nak (vagyis kiejtésben „Pari”).

Történeti helyneveink

Az unalmas evidenciák talán némi értelmet kapnak, ha a történeti Magyarország helyneveire térünk át. Mint ismeretes, Magyarország kezdettől fogva többféle nép által lakott terület volt, és történeti fejlődése során egyre inkább soknemzetiségűvé vált. A helynevek jó része eleve szláv eredetű. Pest és Pécs egyaránt a „kemence” jelentésű szláv szó különböző változataiból származik. Ha Csongrád vagy Nógrád nevében talán nem is, de Visegrád esetében bármely ma élő magyar érzi a helynév szláv eredetét.

A vegyesen lakott területeken különösen a nagyobb helységek olykor több nevet is kaptak. Nagy szlavistánk, Kniezsa István foglalta néhány évtizede szabályokba a párhuzamos helynévadás hazai gyakorlatát. Az erdélyi Nagyszeben, a fontos szász város német neve Hermannstadt, román neve pedig Sibiu. Kolozsvár románul Cluj, németül Klausenburg (a Kolozs tő mindegyik változatban benne van). A szlovákiai Igló szlovák neve Spišská Nová Ves, németül Zipserneudorf, vagyis Szepesújfalu, csak egyszerűen mindegyik nép lefordította a maga nyelvére. Székesfehérvár németül Stuhlweissenburg, szlovákul Stolny Belehrad, ami megint szó szerinti fordítás. De vannak teljesen eltérő névalakok is (az előbb említett magyar Igló is ilyen). Esztergom németül Gran, szlovákul Ostrihom. Vagy, hogy még eltérőbb alakokat idézzünk: Győr németül Raab, szlovákul Ráb, Pécs németül Fünfkirchen (a latin Quinque ecclesiae alak lefordítása), és ugyanígy szlovákul Pátikostolie, csehül meg Petikostoli. Vagy, hogy más példát is vegyünk: Újvidék szerbül Novi Sad – van, aki nálunk is inkább így mondja, illemtudásból talán? –, németül Neusatz; mindhárom elnevezés a telepítésre utal. A névsort még hosszan lehetne folytatni, mondjuk Szombathely Steinamanger német nevével, vagy az ismertebb Sopron-Ödenburggal.

Mindenki a maga nyelvén

Mint láthattuk, nemcsak a mai határokon túl lévő helységnevekről van szó, hanem a mai Magyarország területén találhatókról is. A történeti Magyarország vegyes nemzetiségi összetételénél fogva teljesen természetes, hogy a fővárosnak is sokféle neve volt: Buda mellett a német Ofen, a szerb Budim, a szlovák Budin az ismertebbek. A jelenség tulajdonképpen érték is, mert történelmi, kultúrtörténeti, településtörténeti tények összegeződnek ezekben a változó nevekben.

Nyilvánvaló, hogy ezeket a különböző névalakokat a történeti Magyarországon vegyesen használták, egy íratlan szabály azonban volt: mindegyik a maga nyelvén a saját névalakját használta, a magyar tehát Pozsonyt mondott például, a német Pressburgot, a szlovák Preáporokot vagy később Bratislavát. És ezt akkor mindenki egészen természetesnek tartotta.

Ezt, a részben amúgy is meglévő gyakorlatot kellene általánossá tenni. Magyar nyelven mindig a megfelelő magyar névalakot használni, más nyelven az annak megfelelőt, teljesen függetlenül attól, hol fekszik ma az illető helység, milyen szuverenitás alatt. Ennek ugyanis ehhez a gyakorlathoz semmi köze – hacsak nem tudom rosszul –, hogy a magyarok eddig még nem foglalták el soha Párizst, de még Drezdát sem, vagy még csak rövidebb ideig sem tartották megszállva. És ugyanígy természetesnek tartom, hogy szlovák szövegben Békéšska Čabáról légyen szó, németben pedig mondjuk Kronstadtról. Hiszen, ha következetesek akarnánk lenni abban, hogy mindig a mai hivatalos nevet használjuk, bármilyen nyelven is beszélünk vagy írunk, akkor netán oda juthatunk, hogy Ady, versét is így kellene mondani: „Szabad-e Devínnél betörnöm új időknek új dalaival?”. Karikatúrának tűnik, pedig nincs is olyan messze a Budavár-Plataia cserétől, azt pedig akkor komolyan kellett venni.

Nyilván más a helyzet, ha olyan nyelvről van szó, amelyben nincs saját nyelvi helynévalak. Pozsonyt franciául talán még lehet Presbourg-nak írni (Párizsban van egy rue de Presbourg), ha történeti szövegről van szó, de angolul mindenképpen Bratislavát kell írni, saját angol nyelvű kiadványainkban is. Történeti munkák amúgy is szoktak helynévmutatókat tartalmazni, ezekben természetesen minden névformát meg kell említeni.

Beszélgetésben és leírt, nyomtatott szövegben azonban mindenképpen a régi gyakorlatot tartanám helyesnek: minden helynevet a megfelelő nyelv szokása és a maga kora szerint írni. Ha mi is megtesszük, és mások is (ahogy vannak, akik megteszik), mindjárt kevesebb vitánk lesz szomszédainkkal.