Ugrás a tartalomhoz

História 1995-03

Glatz Ferenc , Hatházi Gábor , Hatházi Gábor , Hatházi Gábor , Hatházi Gábor , Székely György , Hegyi Klára , Szász Zoltán , Egyed Ákos , Vadkerty Katalin , Lányi András , Herbai István , Gecsényi Lajos , Keglovich Rita

História

7. fejezet -

Délszlávok és magyarok

HEGYI Klára

Délszlávok és magyarok

A hódoltság török várőrségei

Az idei könyvnapon jelenik meg Hegyi Klára: Török berendezkedés Magyarországon c. könyve. A szerző a török–magyar együttélés számtalan eddig félretett alapkérdésében fogalmaz meg új válaszokat a török források alapján. (A szerk.)

Régóta ismert, hogy a magyarországi török várak őrségeinek tisztes hányadát keresztény és iszlamizált balkáni katonák tették ki. Azokat, akik pravoszláv hitüket és eredeti nevüket megtartva álltak török szolgálatba, a szakirodalom ma is rácoknak nevezi, és főleg elbeszélő források alapján szerbeknek és bosnyákoknak tartja őket.

A török várkatonaság hozzávetőleg pontos vallási és etnikai összetételét a török zsoldlisták sok tízezer tételes névanyaga segít tisztázni. Bevezetőül érdemes a névadási módokkal ismeretséget kötnünk, nemcsak a könnyebb érthetőség kedvéért, hanem mert a kérdés önmagában is érdekes.

Apák és fiúk. (Forrásokról)

A zsoldlisták névanyaga négy nagy csoportra oszlik. Az első kettőben a név egyértelműen meghatározza viselője vallási hovatartozását. A „Haszán bin Murád”, azaz a „Haszán, Murád fia” típusú nevek világosan mutatják, hogy nemcsak a katona, hanem apja is muszlim, s ettől töröknek számít akkor is, ha netán kiderülne (de nem derülhet ki), hogy a nagyapa szerbként élte le életét. Nem okoz gondot a másik, a „Jovan, Vukasin fia” típus sem, amely olyan délszlávot jelöl, aki hitét és nevét megtartva katonáskodott.

A harmadik típus már izgalmasabb, sokak szerint kétséges is: ez a „bin Abdullah”-ok, azaz „Abdullah fiak” csoportja. A renegátok áttérésük után muszlim nevet kaptak, amelyhez képtelenségnek számított az apa keresztény nevét hozzákapcsolni. Musztafa nem lehetett Radoszáv fia. A nehéz kérdés egyszerű és generális megoldást kapott: az összes renegát összes apja Abdullah lett. A név azt jelenti: „Allah szolgája”, s így Radoszávra is illett, hiszen minden ember Allah szolgája. Kérdés viszont, hogyan tudjuk kiszűrni az Abdullah fiak közül azokat, akiknek apját tényleg Abdullahnak hívták. Ez a probléma szerencsére nem létezik. Sok tízezer név között összesen kétszer találkoztam olyan emberével, aki maga viselte ezt a nevet. Az egyik mecsetbeli imám volt, tehát vallási alkalmazott, a másik ugyan katona, de a neve fölé odaírták, hogy arab. Úgy látszik, a megoldás olyan általánossá sikerült, hogy közönséges halandó nem nevezte el Abdullahnak a gyerekét, ezt a nevet a köztudat a renegát-apáknak tartotta fenn. Az „Abdullah fiakban” valóban az elsőgenerációs áttérteket ismerhetjük fel.

A negyedik típust azok a nevek alkotják, amelyek egy muszlim névből és valamilyen kiegészítőből állnak. Közös jellemzőjük, hogy nem határozzák meg viselőik származását. A kiegészítő többféle lehet, igen gyakran a származás helyére utal, pl. Hüszejn Herszek (hercegovinai) vagy Bajezid Szemendire (szendrői). Hiába érezzük, hogy e csoport szereplői is jórészt renegátok, ezt mégsem állíthatjuk határozottan, hiszen a 16–17. században Hercegovinában, a Szerémségben vagy Szendrőn Bajezid török családban is születhetett. Így a számolásnál ezt az egész, elég nagy számú csoportot töröknek kell tekintenünk. Ebből viszont az következik, hogy a balkániaknak a keresztény és „Abullah-fi” katonákból kiszámítható részesedése a minimumot jelenti, a délszláv részvétel a várőrségekben ennél egészen biztosan magasabb volt.

Délszlávok

Buda bevétele előtt néhány hónappal, 1541 áprilisában készült az a zsoldlista, amely a Magyarországra nyitott török „kapu”, a Galambóctól Eszékig húzódó határvonal 15 várának és 2 megerősített városának 5249 török katonáját vette számba. Ennek az összlétszámnak (sok boszniai, szerémi, albán, belgrádi stb. utónevűn kívül) 18%-át renegát Abdullah-fiak, 37%-át keresztény rácok alkották, az állománynak tehát több mint felét, legkevesebb 55%-át a Balkán népei adták. A balkáni származású katonák a garnizonok kevesebbre becsült alakulataiban, a gyalogos azabok és a lovas martalócok között szolgáltak (az utóbbi testület gyakorlatilag keresztényekből állt), de bőven jutott belőlük a tüzérek és a várak iparosai közé is. Ha egy adott várban az állomány nagyobb részét e gyengébb alakulatok alkották, a balkáni részesedés is magasra szökött.

A hódoltság török várőrségeinek összetételét 1543-tól kísérhetjük nyomon. Buda állományát látható gonddal válogatták össze, nagy többségét értékesebb alakulatok alkották. Martalócok itt nem is szolgáltak, őket Pestre telepítették, s a két vár együtteséből mindössze 7%-kal részesedtek. Mindent összevetve Buda és Pest 4289 védőjének alig több mint egyharmada tartozott az azabok, martalócok és mesteremberek közé, ennek megfelelően a katonáknak csak 8%-a volt keresztény rác, 23%-a Abdullah-fia.

Az 1543-ban meghódított Esztergomba már nem jutott annyi elitkatona, hogy őrségét ők határozzák meg. Sőt, a balkániak aránya itt még nagyobb, mint ahogy két évvel korábban a Száva–Duna mentén tapasztaltuk. A 3237 fős legénységbe 1306 azabot és 1129 martalócot osztottak, részesedésük az iparosokkal együtt 77%-ra rúgott. Az őrség 35%-a keresztény volt, összesen 58%-a érkezett a Balkánról.

A korai várőrségeket inkább ez az arány jellemzi, semmint a budai, beszédesen igazolva azt, hogy a Balkán szoros beépítésének a birodalomba éppen népességének katonáskodásra kényszerítése volt az egyik sarkköve. Délszláv katonák nemcsak várőrségekben szolgáltak, hanem ők adták a kiszemelt hadszínteret prédáló akindzsik meg a folyami flottillák legénysége javát is, segédalakulataik beépültek a hadjáratra vonuló szultáni seregekbe, és félparaszti-félkatonai státusban ezreik építették és őrizték a hadiutak hídjait, hágóit, élelmiszer-lerakatait.

A balkániak hódoltsági jelenléte a török uralom kezdetén volt igen erős, idő múltával halványodni kezdett. 1558-ban a budai vilájet teljes zsoldos várkatonaságában a rácok már „csak” 16, az Abdullah fiak 21%-kal részesedtek.*

A 16–17. század fordulójára a török hadvezetés a legfontosabb várakban túlsúlyra juttatta az értékesebb alakulatokat, és ezzel egy időben „ráctalanította” őket. 1613-ban a budai és pesti kettős garnizonban már mindössze 3%-nyi katona képviselte a keresztény elemet, s a következő évben még ezek többségét is lecserélték. Esztergom induló 35%-nyi martalóca 1613-ra 8%-ra olvadt, a rácok az őrségnek csak egytizedét tették ki.

A hódoltság belsejének kisebb váraiban még jócskán maradt belőlük, de ötletszerűen és zavarosan. 1613-ban néhány helyen – Bátaszéken, Dombóváron, Pakson – arányuk túllépte az őrség felét, Mohácson elérte kétharmadát. Másutt – a Csepel-sziget déli csücskénél emelt Korkmazban, Kalocsán és Zomborban – egyetlen keresztény sem szolgált, ahogy az 1596 után felállított egri vilájet új őrségeibe is alig jutott belőlük. Ekkorra a vallások addig gondos elkülönítése is megszűnt: az elit lovas fáriszok is befogadtak maguk közé rácokat, az addig csak belőlük verbuvált martalócok viszont törökökkel töltődtek fel.

Magyarok kevesen

A zsoldlisták névanyagában nagy ritkán magyar nevekkel is találkozunk. 1543-ban Esztergom őrségében két magyar kovács, Mátyás és Gergöl, és egy ács, Miklós szolgált török zsoldért. Hárman a vár 3237 katonája közül, akik 1558-ban már valahol másutt űzték mesterségüket. 1595 táján a tihanyi martalócok 6. alakulatát Márton András vezette, egyetlen magyarként a 305 fős őrségben. Két év múlva Egerben három magyar martalócra bukkanunk, Máté Tamásra a vár saját katonái között, Jánosra és Balázsra abban az egységben, amelyet Szarvaskőről helyeztek át a vilájetszékhelyre. 1605-ben már csak Máté Tamás volt meg közülük. Mohácson is akad egy szál magyar martalóc, Varga Balázs.

Nem kizárt, hogy a zsoldlisták végtelen névsora olvasásakor elvétettem egy-egy nevet, de a magyarok részarányán akár ugyanennyi elvétett eset sem változtat semmit. Egyetlen olyan évet találtam, amikor részvételük legalább a százalék tört részével kifejezhető. 1558-ban Fehérvárott egész kis magyar közösség, 13 ember szolgált: egy a tüzérek, három a martalócok között, és tisztán magyarokból állt a kovácsok négyfős és az ácsok ötfős testülete. Endréken egy, Koppányban három, Kaposvárott egy magyar martalóc harcolt keresztényként a Próféta hitéért. Ez a 18 magyar a budai vilájet 1558-as 11 110 fős zsoldos várkatonaságának 0,16%-át tette ki.

Sokkal izgalmasabb kérdés, hogy az Abdullah-fiak között valóban csupa áttért délszlávot, vagy netán renegát magyarokat is keressünk-e.**

181 újonc volt Abdullah fia, s közöttük 29 magyar renegát állt be a budai vilájet várainak őrségeibe! Fehérvárott öten, Budán négyen, Pesten, Esztergomban, Füleken, Szolnokon és Veszprémben ketten-ketten katonáskodtak, s egy-egy magyar renegát jutott Korkmazra, Nógrádba, Drégelyre, Szécsénybe, Hollókőre, Szentmiklósra, Válra, Pécsre, Kaposvárra és Szegedre.

Jó néhányan szülővárosukban álltak török zsoldba, a faluról indulók is általában valamelyik közeli várat nézték ki maguknak. Fehérvárott három helybeli és egy környékbeli magyar renegát katonáskodott, Budán, Pesten, Pécsett és Válon is szolgáltak helyben született, a nógrádi várakban és Esztergomban a környékről elszármazott, hitehagyott magyarok. A legmesszebbre az a temesvári születésű Abdullah-fi jutott, aki Zsófia nevű leánytestvérét odahagyva szegődött el Pestre. Többségük családja nem tért át velük, Imre, Lőrinc, Orbán, Mihály, András nevű fiútestvérek, Ilona és Borbála nevű anyák, Benedek nevű após és András nevű nagybácsi maradt utánuk, sőt egyikük fia is Bálintként élt tovább. Ötüknek viszont már a fiútestvéreik is muszlim neveket viseltek, egy testvér maga is katonáskodott.

Miért tértek át?

Mutatóban álljon itt néhány bejegyzés teljes szövege. Kurta mondatok, megbicsaklott sorsok villanásai a 16. századi Magyarországról:

Hizir bin Abdullah esztergomi azab: „Az esztergomi szandzsákban fekvő Ölved faluból való magyar fiú. Áttért az iszlámra. Orbán és Mihály nevű testvérei voltak.”

Hamza bin Abdullah szolnoki azab: „A budai vilájetben a pasa szandzsákjába tartozó Vác várának városából való, később az agához csatlakozott. Musztafa nevű várkatona öccse van.”

Mahmúd bin Abdullah szentmiklósi fárisz (lovas): „A szolnoki szandzsák szolnoki bírósági körzetében fekvő Ványa faluból való magyar fiú. Áttért az iszlámra. Mihály nevű halott, gyaur bátyja volt.”

Behrám bin Abdullah váli fárisz: „Magáról Válról származó magyar fiú. A megboldogult Mehmed pasa vezír szolgái közül való. Andrijás nevű anyai nagybátyja volt.”

Szefer bin Abdullah szegedi fárisz: „A budai vilájetben fekvő Tolna városából való magyar fiú. Később az iszlámra tért. Borbála nevű anyja volt.” Újabb bejegyzés: „Meghalt, helyére Mahmúd bin Hüszein került.”

Ez a 29 magyar renegát a 181 újonc Abdullah-fi egyhatoda; a regisztrált 819 újonc 3,5%-a; a budai vilájetben 1558-ban állomásozó összes zsoldos katona 0,26%-a. A zsoldlista 18 keresztény magyarjával együtt 47 katona magyar eredetében lehetünk biztosak, akik a vilájet teljes várvédő haderejének 0,42%-át tették ki. A keresztényként szolgálók számára a karrier csúcsát a martalóc-lét jelentette, nagyobbrészük azonban iparosként dolgozott. A renegátok többségét az azabok fogadták be, csak keveseknek jutott az a szerencse osztályrészül, hogy a fáriszok közé kerültek.

*

Mint mondtam, ilyen információkkal ez az egyetlen, a maga nemében egyedülálló lista szolgál, a renegát magyar katonákat a török uralom összes többi évében sűrű homály takarja. 1558-ban a budai vilájet zsoldos hadinépének 16%-a volt rác, 21%-a Abdullah-fi: ezzel a több mint egyharmados balkáni részesedéssel áll szemben a 0,42%-os magyar részvétel. Hiába csak egy év adata, egyértelműen azt mutatja, hogy szemben a Balkán népességével, amely tömegesen kényszerült a hódítók hadseregébe, a magyar hódoltság lakói megmenekültek a török katonai célok közvetlen szolgálatától.

* Sajnos a 16. század végére megváltozott a renegátok névadása, így őket néhány évtized múltán szem elől veszítjük. A keresztény rácok viszont a későbbi zsoldlisták névanyagából is kiszűrhetők, s kiválogatásuk érdekes változást mutat.

** A zsoldlisták általában semmi támpontot nem kínálnak a válaszadásra. Egyedül éppen az előbb idézett 1558-as jegyzék kivétel, amely másutt sehol nem látott bejegyzéseket tartalmaz: a frissen állományba vett újonc katonák neve fölé az írnok néhány szóval odaírta, hogy honnan valók és kik a rokonaik. Összesen 819 újonc személyi adataival ismerkedhetünk meg. A keresztény rácok száma kevéssel haladta meg a százat.