Ugrás a tartalomhoz

História 1995-056

Glatz Ferenc , Ádám Magda , Romsics Ignác , Niederhauser Emil , Hajdu Tibor , Balogh András , Szokolay Katalin , Szarka László , Nagy Zsuzsa, L. , Szász Zoltán , Bíró László , Palotás Emil , Kosáry Domokos , Bíró Mária, T. , Takács Péter , Csetri Elek , Gyáni Gábor , Tóth István György , Stegena Lajos , Bernáth Viktória , Borbereky, Horst , Frenkl Róbert , Kertész István

História

11. fejezet -

A csehszlovák államalapítás

SZARKA László

A csehszlovák államalapítás

A magyar békeszerződés aláírása után alig fél órával Edvard Beneš csehszlovák külügyminiszter rejtjeltáviratban sietve közölte a jó hírt a prágai várral, illetve az államalapító elnökkel, Masarykkal: minden halasztás, késedelem ellenére Németország és Ausztria után a harmadik szomszédos vesztes állam, Magyarország is kénytelen volt aláírni a békeszerződést, s benne egyebek közt elismerni a csehszlovák állam létrejöttét.

Hosszú évek emigrációs politikai, katonai, diplomáciai tevékenysége előzte meg ezt a táviratot. A Masaryk MASRYK, Tomás Garriguerre (1850–1937) Filozófusként 1882 és 1914 között a prágai cseh nyelvű egyetem tanára. 1900-ban megalapította a Cseh Néppártot. 1907-től a Birodalmi Gyűlés tagja. 1914-ben emigrált, a független cseh államiság szószólója volt, 1916-tól az emigráns Cseh Nemzeti Tanács vezetője. 1918 novemberétől 1935-ig Csehszlovákia első köztársasági elnöke. vezette úgynevezett külföldi csehszlovák ellenállás programjában különbözőképpen ugyan, de kezdettől fogva szerepelt az az igény, hogy a cseh korona országainak egyesítése mellett a történeti Magyarország szlovák régióját szintén az új államhoz csatolják. Ez az emigrációs program azonban természeténél fogva mindaddig jámbor óhaj maradt, amíg a „csehszlovák nemzet” nevében beterjesztett igényeket a győztes nagyhatalmak el nem ismerték.

Ebből a hosszú és szövevényes históriából ezúttal két mozzanatot szeretnék kiemelni. Milyen alapelvekre épült a csehszlovák államalapítás programja, s milyen szempontok bizonyultak döntőnek a cseh, illetve csehszlovák igények nagyhatalmi támogatásában és megvalósításában?

A kisállamiság programja

A térség geopolitikai jelentőségét rendkívüli mértékben felértékelte a hosszan tartó első világháború. Ennek az új helyzetnek a lehetőségeit elsőként éppen a csehek ismerték fel, s fogalmazták meg már 1914 őszén Masaryknak az angolokhoz eljuttatott javaslataiban. A Monarchia strukturális megreformálásának kétes esélyű kilátásai, a Balkán-kérdés kezelésében tapasztalt német nyomás a cseh politika majd minden politikai irányzatát a korábbi „mérsékelten forradalmi” álláspontok felülvizsgálására késztette. A független nemzeti állam gondolatának elfogadtatásához azonban nem csupán a háború Masarykék által kívánt elhúzódására volt szükség, hanem a kelet-közép-európai térség kisnemzeti átalakításának plauzibilis programjára és az annak előnyeit megvilágítani képes összehangolt csehszlovák–délszláv–lengyel–román külföldi akcióra. S természetesen arra, hogy az antant háborús célpolitikájával ezek a kisállami elképzelések mindenben összeegyeztethetőek legyenek. A központi hatalmak tömbjének megbontására tálcán kínálkozó megoldással, a Monarchia felbomlasztásának eszközével azonban nem véletlenül bántak Párizsban és Londonban, illetve Washingtonban fölöttébb óvatosan és vonakodva. A nagyhatalmi egyensúly-politika feladásának és a térség lehetséges balkanizálásának veszélyeivel többé-kevésbé mindenütt tisztában voltak. Ezeknek az aggályoknak a kikapcsolása–kiiktatása ugyancsak a kis nemzeti–kisállami programok feladata volt.

A masaryki külföldi csehszlovák akció programdokumentumait, illetve a békekonferencia elé terjesztett csehszlovák jegyzékeket tanulmányozva azt látjuk, hogy Közép-Európa kisállami rekonstrukciójának indoklásában Masarykék, Trumbićék, Panderewskiék igen rugalmas érvrendszert alakítottak ki. Az Új Európa című masaryki program például nem kevesebbet ígér, mint a térség új, föderatív típusú átszervezésének előkészítését. A közép-európai föderációnak mint a Monarchiát mindenben jobban helyettesítő megoldásnak a víziója az 1918. október 26-án Philadelphiában aláírt közép-európai függetlenségi nyilatkozat, illetve az annak spiritus rectoraként elismert Masaryk Wilsonhoz írott november 1-jei kísérőlevele. Ebben Masaryk a Monarchia megváltoztathatatlannak mondott germán orientációja miatt már amúgy sem működő nagyhatalmi egyensúlypolitika helyett a kisállami szövetségi rendszerrel a Kelet és Nyugat-Európa közötti térség stabilitásának korábbinál hatékonyabb garanciáit látta megteremthetőnek. Az általa viharzónának nevezett régióban a radikális állam jogi átrendezés alapját természetesen a korábbinál minden tekintetben méltányosabb, s ennek megfelelőbben tartósabb és szilárdabb nemzetiségi megoldások voltak hivatva bizonyítani, amit például az amerikai közvélemény szalmaláng-lelkesedésével kísért közép-európai függetlenségi nyilatkozat is hangsúlyozott.

Csehszlovák nemzeti „fikció”

Ezen a ponton érdemes kitérnünk Masaryknak a néprajzi, etnikai szempont kezelésében mutatkozó bizonytalanságaira, illetve véleményének változásaira: mégpedig az etnikai szempont súlyából, illetve a vitás kérdések eldöntésénél alkalmazható megoldási lehetőségekről.

A csehszlovák államalapítás programjának legnagyobb gyöngéje tagadhatatlanul a cseh történeti közjog és a magyarországi szlovák területek, illetve a megfelelő stratégiai és gazdasági határokkal körbekerített Slovensko megszerzése érdekében alkalmazott természeti jogi, a kárpátaljai rutének esetében alkalmazott szerződésjogi megközelítés leleményes, ugyanakkor fölöttébb ellentmondásos elegyítése jelentette. Bár közvetlen bizonyítékot erre sehol sem találunk, egészen nyilvánvalónak tűnik, hogy az egységes csehszlovák nemzet fikciójára, a Beneš BENEŠ, Edvard (1884–1948) 1915-ben Svájcba, majd Párizsba emigrált, ahol Masarykkal együtt megalakította a Cseh Nemzeti Tanácsot (1916–18-ban annak elnöke), amelyet az antanthatalmak 1918-ban kormányként ismertek el. 1918 és 1935 között külügyminiszter, a párizsi béketárgyalásokon a csehszlovák delegáció vezetője, 1921–22-ben miniszterelnök. 1935-ben köztársasági elnökké választották, erről a posztról a müncheni egyezmény miatt lemondott. 1940–1945-ben a londoni emigráns kormány vezetője. 1945 és 1948 között ismét köztársasági elnök, 1948-ban a kommunista hatalomátvétel után lemondott. által a francia, angol, amerikai sajtóban tudatosan propagált csehszlovák megnevezés használatára elsősorban azért volt szükség, hogy a cseh történeti-közjogi és a szlovák csatlakozást alátámasztó természeti-jogi argumentáció összekapcsolása minél simább legyen. A csehszlovák egység történeti, nyelvészeti argumentációja ugyanis meglehetősen gyönge lábakon állt, s ezt még Masaryknak is tudnia kellett, aki az új Európában egyebek közt így érvelt: „A cseheknek történelmi joguk van a cseh tartományok (Csehország, Morvaország, Szilézia) önállóságára és joguk van az általuk teremtett állam függetlenségére. Azonkívül természetes és történelmi joguk az is, hogy magukhoz csatolják a magyarok által brutálisan elnyomott szlovákokat. Szlovákia valamikor a Nagymorva Birodalom magvát alkotta. A 10. században ez a rész elszakíttatott az anyaországtól, később átmenetileg, politikailag ismét egyesült a testvértörzzsel, sőt egy időben önálló is volt. (Masaryk szerint 1526 után „tulajdonképpen csak Szlovákia maradt szabad” Magyarországból és „így ő szerepelt az unióban”, mármint a Habsburg Birodalomban.) A magyarok kulturális tekintetben függőben voltak a szlovákoktól. A csehek és szlovákok egyesülése tehát legitim követelés.”

A történeti jog esetében Masaryk egyik Benešhez írott 1918. novemberi levelében a következő érvekkel védte a cseh korona közjogi örökségét: „Mi alapítottuk meg az államot. – A németeket a király hívta be. – Sokan vannak az elnémetesítettek. – A csehországi pángermánok voltak a legvadabbak. – Akárcsak az ausztriai németek, a csehországi németek is politikailag impotensek. – Meghagyjuk a luzsicei szobrokat nekik, ergo ők pedig nekünk a németeket.” Pár sorral lejjebb viszont ezt olvashatjuk: „A magyar történeti államjog ellen szól, hogy az azonos a brutalitással. Hiszen a törököknek szintén vannak történeti jogaik. Akárcsak a Hohenzollernoknak.”

Gazdasági szempontok

Masaryk pontosan tisztában volt a csehek és a szlovákok közötti nyelvi-kulturális, identitásbeli különbségekkel, s azok történeti, társadalmi és politikai előzményeivel, okaival. Számára és az egész csehszlovák emigráció számára a csehszlovák egység programja, illetve annak 1918 őszétől fogva a Ruténföld becsatolásával kiegészülő maximális területi törekvései alapvetően a Monarchia helyén létrehozandó új államok életképességének biztosítását szolgálták. A nagylengyel és nagyromán államalapítás mellett a délszláv, illetve a cseh–morva–szlovák–rutén területek integrációja Masaryk elképzelése szerint kedvező előfeltételeket teremthettek volna a régió balkanizálódásának megakadályozására, amennyiben az államalkotónak számító nemzetek, tehát az új államok többségi népei mindannyian jól felfogott érdekeik megvalósulásaként értékelték a Monarchia felszámolását és a térség kisállami rekonstrukcióját. Ilyen értelemben Masaryk 1918. december 22-én elmondott első prágai parlamenti beszédének Magyarországgal foglalkozó részében azt hangsúlyozta hogy „...a Szövetségesek ma egészen világosan látják, hogy a magyaroknak csak saját nemzeti államukhoz van joguk”.

Az etnikai-nemzeti elv kizárólagossága azonban csakis a destrukció eszközeként bizonyult elégségesnek. A Monarchia felosztásához elegendő volt az antant és az amerikai kormány által támogatott nemzeti függetlenségi törekvések dezintegrációs hatása. Az új államok konszolidálásához azonban az életképesség katonai-stratégiai, gazdasági, közlekedési szempontjainak a fokozott figyelembevétele került előtérbe.

Míg az Új Európa című politikai programdokumentumban viszonylag kevés szó esik az új kisállamok gazdasági szükségleteiről, a békekonferenciára benyújtott csehszlovák jegyzékekben vagy éppen Masaryk elnöknek a békedelegációt vezető Beneš külügyminiszterhez küldött utasításaiban már annál több. Jó pár alkalommal utal arra, hogy nem lehet az új állam érdeke, hogy a kisebbségek száma túlságosan nagy legyen. Ezért nevezi Bécs vagy Felső-Szilézia bekebelezését merő fantáziának, s ezért tartja egyik 1919. április 7-i feljegyzésében a szlovák–magyar határ kijelölését, illetve Ruténföld határainak megállapítását „vasúti, azaz pénzügyi kérdésnek”.

Fölöttébb érdekesen alakult Masaryk álláspontja a vitás területi kérdéseket illetően. A történeti cseh határok kérdésében a német ellenállás hevességétől függően jó ideig hajlott a nyugati, északi kompakt német területek egy részének átengedésére, illetve, amint azt a stockholmi szocialista konferenciára készült utasítása mutatja, a helyi népszavazások alkalmazására. 1918 októberében azonban a győztes nagyhatalmak teljes támogatásának tudatában a csehországi határok mindenre elszánt védelmét helyezi kilátásba, és a népszavazás elvét egész vonalon kizártnak tartja. Elutasítását azzal indokolta, hogy a zaklatott háború végi időkben a vesztes államok minden bizonnyal megpróbálnák terrorizálni a vitatott területek lakosságát, hogy a számukra kedvező szavazási eredményt biztosítsák. Tény és való, hogy éppen a szlovák régióban a Jászi vezette Nemzetiségi Minisztérium tudtával nagyszabású háromnyelvű aláírási akció bontakozott ki 1918 decemberében a felvidéki területek Magyarországon maradása érdekében. S az is tény, hogy a magyar béke-előkészületek egyik legerőteljesebb érve, amely kezdettől egészen a benyújtott békejegyzékek végleges szövegéig bezáróan – folyamatosan kiemelt fontosságú argumentumnak számított, éppen a vitás területeken a szövetségesek ellenőrzése alatt tartandó plebiszcitum kívánsága volt. Ezért tekinthetjük Masaryk meghátrálását, illetve elutasító magatartását a népszavazások ügyében fölöttébb árulkodó jelnek, amelyet Jászi a Masaryk-beszédre reagálva a következőképpen bírált: „Aki a népek önrendelkezési jogát nem imperialisztikus törekvések közegéül akarja felhasználni, hanem azt a békés haladás érdekében teljes egészében kívánja megvalósítani, az nézetem szerint egy ilyen plebiszcitumtól jóhiszeműen nem zárkózhatik el.”

Más kérdés, hogy Masaryk éppen a magyar határ kérdésében igyekezett az új állam számára optimális megoldást találni. Ez ugyan néha egészen ellentétes megnyilatkozásokra adott okot, hiszen bár kezdetben igyekezett a Magyarországgal szembeni radikális szlovák és cseh területi követelésekre mérséklőleg hatni, s jó ideig ellenezte a tanácsköztársaság elleni beavatkozás tervét is. Az is igaz viszont, hogy a kritikus 1919. júliusi napokban ő maga is fontolgatta a budapesti bevonulást, illetve a Duna jobb parti és az Ipoly bal parti hídfők (Komárom, Esztergom, Balassagyarmat) elfoglalását. A Csallóközre vonatkozó masaryki kombináció újabb autentikus forrásai azt mutatják, hogy Masaryk a Csallóközt – mint a pozsonyi hídfő jelentősebb kibővítése utáni lehetséges kompenzációs tárgyalási alapot – lett volna hajlandó kezelni, s visszaadni Magyarországnak a szükséges vasútvonalak megépítése fejében, elsősorban azért – miként ő maga írja Benešnek –, hogy „kevesebb magyar maradjon”.