Ugrás a tartalomhoz

História 1999-07

Kordos László , Kertész István , Bóna István , Kubinyi András , Hajdu Tibor , Farkas Pál , Rédey Judit , Szász Zoltán , Vaszócsik Lászlóné, dr. , Del Medico Imre , Kákosy László , Kertész István

História

11. fejezet -

Császár vagy király?

TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!

DEL MEDICO Imre (Budapest)

Császár vagy király?

Ezen levél megírásához – tárgya már régen érlelődik bennem – az alább idézett hír adta az impulzust. A Népszabadság 1999. április 12-i számában olvastam: „Díjátadó ünnepi ülést tartott vasárnap Debrecen város önkormányzati közgyűlése. Kósa Lajos polgármester emlékeztetett rá, hogy 306 esztendővel ezelőtt, 1693. április 11-én nyilvánította Lipót császár szabad királyi várossá Debrecent...”

Kifogásolom, hogy a várost szabad királyi városnak a rangjára emelő magyar királyt, I. Lipótot, a polgármester mint császárt említi. I. Lipót nem német-római császári, hanem magyar királyi minőségében, a magyar király jogával élve nyilvánította szabad királyi várossá Debrecent.

Nem tettem volna szóvá a fentieket, ha most találkoznék először a jelenséggel: a Habsburg-házból származó magyar királyokat ezen minőségükből fakadó teendőik ellátásában végzett tevékenységükről szólva általában császárként említik. Mind a napisajtóban, mind az elektronikus sajtóban, de nemegyszer magánbeszélgetésekben is, a Habsburg-házi királyokról mint császárokról esik szó. Igaz, hogy életük egy szakaszában német-római császárok, később osztrák császárok voltak, de császári minőségükben nem jártak el Magyarországon. Ez alól kivételt csak az 1848/49-es szabadságharcot követő, a kiegyezéssel befejeződő korszak képez – 1848 és 1867 között Ferenc József valóban nem volt királyunk. De császárunk sem, noha szerették volna velünk ezt elfogadtatni.

Nemrégiben alkalmam volt beszélni valakivel, aki egy írásában Ferenc Józsefről (az 1867 utániról) mint a császárról szólt és írt. Amikor felhívtam a figyelmét arra, hogy Ferenc József mifelénk király volt, kijelentette, tudja, de neki a „császár” szó jobban tetszik, mert az valahogy előkelőbb, több.

Akik a magyar királyokról mint császárokról szólnak és írnak, alighanem elfelejtik, talán nem is tudják, hogy olykor csak nagy küzdelmek után sikerült elérni, hogy az ország élén álló személy törvényesen elismerve megkaphassa a magyar király rangját, és ezzel elfoglalhassa helyét az ország uralkodóinak sorában. A rossz, helytelen szóhasználat terjed, attól tartok, hogy az iskolai oktatásban is alkalmazzák. Akkor pedig nincs mit csodálkozni azon, hogy egyre többen nevezik a magyar királyokat császárnak.