3.1. A környezetbarát vállalatirányítás eszközei

A vállalatok számára tehát ma már elérhetőek az eszközök, de hogy melyiket választják és azt sikerül-e valóban beépíteniük a mindennapi gyakorlatba, az már koránt sem olyan egyértelmű. Leginkább a vállalat méretétől, tevékenységétől, nem utolsó sorban pedig a vezetőktől és a környezeti vagy CSR szakemberektől függ. Az eszközök legnagyobb előnye, hogy megfoghatóak, s hatékonyan szolgálják kitűzött céljukat. Az ISO 14001 szabvány és az EMAS rendelet például a környezettel kapcsolatos hatások jobb kézbentartását, a környezeti tényezők szisztematikus felmérését, célok kitűzését, programok és felelősök kinevezését. Létezik a környezetközpontú irányítási rendszereknek kisvállalatokra alkalmazható változata is, ez az ökotérképezés, melynek főbb jellemzői:

A vizuális módszer nagy vonzereje, hogy a szakmailag kevésbé felkészült munkavállalók is megértik, alkalmazhatják, nem igényel sok időt és papírmunkát, viszont gyors, kézzel fogható eredmények érhetőek el vele. Továbbgondolva ezt az egyszerű eszközt a kisvállalkozás egy évekre szóló környezeti tervet, programot alkothat, amely egy idő után szervesen alakul át tanúsításra is alkalmas környezettudatos vállalatirányítási rendszerré. Az alábbi ábra mutatja be az eszközök fejlődését.


17. ábra: Vállalati eszközök fejlődési szakaszai (Forrás: KÖVET jövőképzés 3.1 téma p.2.)

A működés javítása mellett nem feledkezhetünk meg a cég alap céljáról sem, ezzel foglalkoznak a „termékek és környezetvédelem” címen emlegetett eszközök. Ide tartozik az életciklus elemzés (LCA), az innovatív környezetbarát termékeket kialakító öko-design, vagy a lényegileg jobb jellemzőkkel bíró termékek megkülönböztetését szolgáló címkézés, azaz a környezetbarát termékjelek. Az LCA lényege, hogy a gyártó nem csupán a gyárkapukig veszi figyelembe terméke környezeti jellemzőit. Kitekint arra, vajon a termékhez használt alapanyagok, segédanyagok, energia milyen környezeti terhelést okoz, mire eléri a gyárkaput és vajon mi lesz termékének sorsa a használat és hulladékká válás során, figyelembe véve a szállítás okozta hatásokat is. A környezetbarátabb – vagy helyesebben talán környezetkímélőbb – termékek gyártói figyelembe veszik mindezt, jobb esetben már a tervezés, illetve a jövőbeni fejlesztések, üzleti döntéseik során.

Hosszú és bonyolult fejlődési folyamat vezetett el a csővégi megoldásoktól az integrált környezetvédelemig, melynek a főbb jellemzőit az alábbi táblázat foglalja össze.


14. táblázat: Az irányítási rendszerek fejlődése (Forrás: KÖVET jövőképzés 3.1 téma p.5.)

A modern környezettudatos vállalatirányítási eszközök a megelőzés jegyében születtek, bár ez nem azt jelenti, hogy bizonyos problémákat nem kell utólag kezelnünk. Nem volt ez mindig ilyen egyértelmű. A környezettechnika fejlődése a csővégi megoldásokra, azok tökéletesítésére koncentrált évtizedekig, míg a 80-as, s még inkább a 90-es évekre előtérbe került a tisztább termelés, az öko-hatékonyság és a környezettudatos vállalatirányítás gondolata. Az előregondolkodás, tervezés, a kisebb hulladékképződéssel és így kevesebb alapanyag felhasználással járó folyamatok persze gazdaságilag is kedvezőbbek a vállalakozásoknak, mégsem mondhatjuk még, hogy a tisztább termelés és a megelőző környezetvédelem volna a vállalatvezetők első gondolata. Terjedelmi korlátok miatt nincs lehetőség a KIR részletes ismertetésére, azonban az alábbi ábra sematikusan bemutatja felépítését.


18. ábra: A KIR felépítése (Forrás:KÖVET Jövőképzés 3.1 téma p.35.)

A CSR eszköztára még nem olyan kialakult, mint a környezeti eszközöké, inkább az egymással versengő kezdeményezések jellemzik. Itt is vannak szabványok, mint a társadalmi elszámoltathatóságot szorgalmazó AA 1000 és SA 8000 szabvány, vagy az előremutató alapelveket megfogalmazó nemzetközi megállapodások, amelyek közül a legismertebb a Global Compact. A CSR eszközök egy része konkrét mérőszámokkal gondolja megfoghatónak a vállalati fenntarthatóság kérdését, a legelterjedtebb ilyen a GRI, a Global Reporting Initiative, amely a fenntarthatósági jelentések tartalmát igyekszik egységesíteni.

Az eszközök minden előnye mellett látnunk kell azok hátrányait, korlátait is. Otthon sem várhatjuk, hogy egy kalapács és egy csavarhúzó megvásárlásával megjavul a csap, s a képek felkerülnek a falra. Ehhez használnunk kell az eszközöket, s legfőképpen törekednünk a dolgok megjavítására. Tudnunk kell, mit mivel lehet megjavítani, mikor végezhetjük el magunk a munkát és mikor kell szakemberhez fordulnunk. Sok vállalat sajnos nélkülözi ezt a tudást és hozzáállást a fenntarthatóság eszközeinek alkalmazása során. Így egyes részterületeken tud ugyan javítani, de ez összességében messze van attól, hogy a gazdasági és társadalmi rendszer fenntarthatóbb pályára álljon.

A gondot gyakran a szétforgácsolódás okozza, a prioritás fő tulajdonsága, hogy nem lehet belőle egyszerre sokat kitűzni. A GRI például összesen 99 mérőszámot irányoz elő, ezek egy része nyilván értelmezhetetlen egy-egy cégnél. De még ha egy vállalat veszi is a fáradtságot, hogy egy tipikusan legalább 50-100 oldalas jelentésben minden érintett területről beszámoljon, hova lesz a lényeg? Hogyan lehet figyelembe venni 10-15 érintett csoport egymással gyakran ellentétes érdekeit úgy, hogy a csoportok befolyása, szervezettsége és azonosíthatósága annyira különbözik, amennyire csak lehet?