3.4. Vállalatok társadalmi felelőssége (CSR) és fenntarthatóság

Corporate Social Responsibility (továbbiakban CSR)- egy kifejezés, amelyet manapság egyre gyakrabban hallhatunk az üzlet és a vállalati szféra világában, és amellyel a közeljövőben bizonyára egyre többet fogunk találkozni, pontosan azonban kevesen tudják még, hogy mit takar. Ez már csak azért sem csoda, hiszen a fogalom tartalma valóban nem könnyen írható le, pontosan olyan színes és sokrétű, mint az a szféra, amelyhez kötődik. Mivel a kifejezésnek pontos és találó magyar megfelelőt szinte lehetetlen lenne keresni, szükségesnek tűnik, hogy bevezetésként felfedjük a fogalom legelemibb, hozzávetőleges jelentéstartalmát.

Többek között szokás CSR kapcsán az üzleti szféra társadalmi elkötelezettségéről, a vállalatok szociális beállítódásáról, illetve szociálisan felelős vállalati magatartásmintáról beszélni. Bármilyen szavakat is használunk a tartalom jelölésére a lényeg, hogy a háttérben egy olyan koncepció, szempontrendszer húzódik meg, amelynek legfőbb jelentősége abban rejlik, hogy a vállalatok mind nagyobb hányada felismerni kényszerül, és fel is ismeri, identitása részévé teszi azt a tényt, hogy az üzlet, a profit és a munka világa nem egy hermetikusan zárt terület, hanem igenis ezer szállal kötődik és kölcsönhatásban áll szűkebb és tágabb környezetével, végső soron a társadalommal és a természeti környezettel. Manapság már minden fontosabb cég felelős gondolkodású vezetője számára lassan szükségszerűen elfogadandó evidencia kell hogy legyen az a megfontolás, hogy a cég céljai, értékei közé a profitmaximalizáláson túli szociális, emberi jogi, környezetvédelmi szempontokat illesszen a fenntartható fejlődés szellemében.

A CSR tehát tulajdonképpen felfogható az üzleti világ- többek között a globalizáció jelensége kapcsán is egyre inkább elodázhatatlanná váló-megváltoztatásának egy feltehetőleg pozitív, emberbaráti kihatású, és folyamatosan alakuló, formálódó komplex eszközeként. Eszközről beszélünk tehát, amely önmagában még semmit nem jelent, használható jól is, rosszul is. A CSR sem értékelhető varázspálcaként, a globális piac összes ellentmondására, visszásságára csodaszerként ható gyógyírként. Viszont mindenképpen egy friss, naprakész szemléletmódot takar, amelyet minden-a későbbiekben még érintésre kerülő- bizonytalansága, belső ellentmondása ellenére bizakodva kell fogadnunk napjaink rideg, pénzcentrikus globális üzleti hálózatokkal sűrűn átszőtt világában. Reményteljesen és kissé sarkosan fogalmazva azt mondhajuk, hogy talán egyszer elérkezhet a globális gazdaságban is az az idő, amikor a tőke szerepe mellett az ember és annak munkája is piedesztálra emelkedhet.

A CSR jelenség kezelése tulajdonképpen egy gyökeres szemléletváltást, paradigamaváltást igényel. Annak a fölismerését feltételezi, hogy egy vállalat több mint pusztán a tőkemegtérülést és profitmaximalizálást hajszoló, pusztán a nyers gazdasági racionalitás elvén működő mesterséges képződmény. Szükséges belátni, hogy egy vállalat egyben emberi társulás is, amely jól körülírható társadalmi és természeti környezetben működik. Ennek a hozzáállásnak az elfogadása egyértelművé teszi, hogy a vállalati szférának is aktív és pozitív kicsengésű szerepet kell játszania a társadalmi folyamatokban, és tekintettel kell lenniük tevékenységeik környezeti és szociális kihatásaira.

Az elmúlt években számos jelenség segítette ennek a gondolkodásmódnak a terjedését. Elsőként a globalizációt kell említenünk. A globális gazdasági növekedés egyre bonyolultabb, kiismerhetetlenebb üzleti világot termelt ki, amely egyre több visszásságot, ellentmondást, néhol antidemokratikusnak bélyegezhető technikákat is megismertetett velünk. A jog, és különösen a hagyományos nemzeti jogalkotás által ez a világ már egyre kevésbé megragadható. Nem csoda, hogy ebben a helyzetben egy új látásmód kezdett kialakulni, amely a fenntartható fejlődés elvét tűzi zászlajára, és ismét valódi jelentéssel szeretne megtölteni – még e globális szabályozó hálózatok világában is – olyan fogalmakat, mint a demokrácia, átláthatóság, szabadság, jog, felelősség, szolidaritás. A közelmúlt antiglobalizációs fellángolásai, tüntetései is rámutatnak, hogy óriási az igény a virtuális gazdaság elleni fellépésre, illetve a vállalati szféra és a társadalom lassú elidegenedésbe hajló kapcsolatrendszerének új elvi alapokon álló átgondolására.

Továbbá a globalizáció nem csak új lehetőségek szinte kifogyhatatlannak tűnő tárházát nyitotta meg a vállalatok előtt, hanem új nehézségeket, új versenyhelyzetet is teremtett. Manapság egy olyan vállalat, amely tradicionálisan pusztán gazdasági és technikai mutatókkal méri magát, és teljes közömbösséget mutat a szociális, környezeti, emberi jogi megfontolások iránt, egyszerűen képtelen lesz megbirkózni bizonyos kihívásokkal. Az ilyen hozzáállás rossz hatással lesz a vállalat arculatára, amit csak fokoz az a veszély, hogy egy vállalat bármilyen kis mulasztását, visszaélését a globális média azonnal kommunikálhatja (ld. Pl.: Enron-botrány, a Shell nigériai kalandja (ld. Allen L. White: Sustainability and the accountable corporation (corporations more socially accountable) Environment Oct., 1999 , 2.p.) vagy a Levi Strauss és a Nike gyermek- és kényszermunka botrányai). Így egy apró kommunikációs hiba óriási presztízs-, és ebből kifolyólag egyben óriási pénzügyi veszteséget is jelenthet a vállalat számára. A botrányok rávilágítottak a vállalatok sebezhetőségére is, és fokozódott a tudatosság a vállalati magatartásminták tekintetében.


22. ábra: A vállalat tevékenységének érintettjei

Egyre kevésbé hagyható figyelmen kívül továbbá a különböző nyomásgyakorló csoportok (fogyasztók, környezetvédők, munkavállalók, politikai aktivisták, NGO-k) heves, gyors és hangos fellépése, illetve általában a munkavállalók, fogyasztók és a társadalom fokozódó érzékenysége, érdeklődése az emberi jogi és szociális kérdések iránt. (Egy 2002-es felmérés 23 ország 25000 munkavállalóját kérdezte a vállalatoknak a társadalomban betöltött szerepéről. 10 közül 8 hitet tett amellett, hogy minél fokozottabb a munkáltató szociális szerepvállalása, felelőssége, annál erősebb a munkások motiváltsága, lojalitása. (www.environicsinternational.com )) Anna Dimantopoulou, az EU foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős főbiztosa is megjegyezte egy konferencia előadásában, hogy manapság az üzleti szféra viselkedése, magatartása sokkal inkább a figyelem fókuszában van, mint korábban valaha. (Athens, 5th April, 2003 Address to the UNI-Europa finance committee) További adalék ehhez, hogy a pénzvilág és a befektetők is egyre több információt igényelnek a vállalatokról, hogy jobban tudják azonosítani esetleges befektetéseik várható előnyeit, rizikófaktorait. Sőt bizonyos pénzügyi intézmények egyre növekvő mértékben támasztanak tematikus és célirényos –szociális és környezeti színezetű- elvárásokat a vállalatokkal szemben beruházásaik vagy éppen hitelezéseik előtt, és speciálisan ilyen vonatkozású kérdőíveket, jegyzékeket használnak az esélyek és kockázatok feltérképezésére. Felértékelődik tehát az információ szerepe, és már nem elég, hogy egy vállalatról pusztán a hagyományos éves pénzügyi jelentése tudósítson.

A kiélezett üzleti verseny tehát arra kényszeríti a vállalatokat, hogy megkülönböztessék magukat versenytársaiktól, fokozódik az átláthatóság iránti igény és a mediatizált nyilvánosság általi közvetett társadalmi konroll súlya. Ebben az összefüggésben nyilvánvaló, hogy a cég arculatában (imidzsében) és a hírnevében testet öltőtőke ma már néha fontosabb a materiális vagyonnál. A presztízs pedig nagyban függ attól, hogy milyen mértékű a vállalat szociális, környezetvédelmi szerepvállalása. Ezek a megfontolások tehát végső soron direkt rentabilitási szempontok szerint is értékelhetőek. A Salomon Brothers új elnöke, Warren Buffett ezt úgy fogalmazta meg egy 1991-es tőzsdei botrány után, hogy a továbbiakban a cég pénzügyi veszteségei tekintetében ugyan megértő hozzáállást fog tanúsítani, ám a ha a cég reputációja szenved bármilyen apró csorbát, könyörtelen lesz. (Ld.: CCBE Corporate Social Responsibility and the role of the legal profession- A guide for European Lawyers advising on CSR issues 4.p. September 2003 (www.ccbe.org))

Szintén a globalizáció hatása, hogy manapság az államok már nincsenek olyan jogi eszközök birtokában, amelyekkel érdemben tudnák megregulázni a multi- és transznacionális nagyvállalatokat. Sok esetben már a pusztán az is nehézséget okoz a fölgyorsuló üzleti világban, hogy az államok legalább figyelemmel kísérjék, utólagosan kontrollálják e vállalatok működését. Éppen ezért már a 80-as évek elejétől megfigyelhető egy olyan tendencia, hogy a transznacionális vállalatok szabályozásában a nemzetállami (sőt nemzetközi) szabályozásról átkerül a hangsúly a belső önszabályozásra, erősödik a vállalati szabályzatok, „alkotmányok”, etikai normák szerepe. (Ld. erről bővebben: Corporate responsibility and labour rights: codes of conduct in the global economy/edited by Rhys Jenkins, Ruth Pearson and Gill Seyfang, Earthscan Publications Ltd. 2002 Chapter 1.) Szokás ezt a tendenciát a (munkaügyi) szabályozás önkéntességi fordulatának, avagy a jog (munkajog) privatizálásának is nevezni.

A klasszikus állami szerepek háttérbe szorulása és a jóléti állam „haldoklása” együtt jár azzal, hogy a feladatok nagy hányada átcsúszik a privát gazdasági, vállalati szférába. (Hazánkban a Szonda-Ipsosnak volt 2000-ben egy felmérése, amely rámutatott, hogy a lakosság nagy része elvárja a nagyobb vállalatoktól az állami feladatok átvállalását, ők pedig akár hajlandóak is lennének erre.(http://www.unipresszo.hu/cikk.php?id=6)) A vállalatoknak nemigen van módja kikerülni bizonyos új magatartásminták felvételét. Ez természetesen alapvetően önkéntesen megy végbe, de talán nem nehéz belátni, hogy a fentebb is vázolt kényszerek hatására a valóságban ez már egyfajta szükségszerűség is. (Tony Blair, az Egyesült Királyság miniszterelnöke is utalt e jelenségre, amikor egyszer így fogalmazott:” The 21st century company will be different......They are recognizing that every customer is a part of the community, and that social responsibility is not an optional activity” Ld. CCBE 7.p.) [7] Jól illeszkedik ez az egyéni és önkéntes felelősségvállaláson alapuló tendencia korunk társadalmainak individualizálódási folyamatába is.

Nem elhanyagolható motivációja a CSR kérdés felmerülésének a munka világának folyamatos átalakulása. A tradicionálisan hierarchikus vállalati struktúrák átalakulnak, új típusú és atipikus munkavégzési, foglalkoztatási formák jelennek meg, növekszik a globális beszállítói és üzleti, kereskedelmi láncok, hálózatok súlya és az üzleti etika normái is kezdenek egyre nagyobb jelentőséghez jutni. Összességében elmondható, hogy szükségszerűen egyfajta dereguláció megy végbe e téren, és a munka világa egyre rugalmasabbá, komplexebbé, informálisabbá válik. Egy ilyen környezetben nem nehéz belátni a CSR jellegű, önkéntességen alapuló jelenségek elméleti létjogosultságát, sőt szükségességét. (Fontos kérdés ennek kapcsán a jog szerepe, azaz hogy mennyire ragadható meg jogilag ez a világ, hogyan változik a jog jelentősége. E kérdésre most pusztán szerteágazósága, bonyolultsága miatt, és terjedelmi okokból nem térek ki.)

Az alábbiakban tekintsük át, hogy az eddigi tapasztalatok alapján milyen potenciálisan elérhető előnyökkel számolhat az a vállalat, amely a magáévá teszi és alkalmazza a legfontosabb CSR elveket, eszközöket. Ezek természetesen egyben a motivációi is e beállítódás elfogadásának:

Összességében véve megállapítható, hogy egy vállalat szociálisan felelős beállítódása hosszabb távon felfogható egy stratégiai jellegű beruházásnak, a jövőbe való invesztálásnak is. Valószínűsíthető, sőt az eddigi tapasztalatok, felmérések alapján bizton is állítható, hogy az ilyen magatartásminták felvétele végső soron direkt gazdasági hatással is bír. Emellett távlatokban egy olyan “win-win” jellegű helyzetet teremthet, amelyből mind a vállalat, mind a környezete és a társadalom profitálhat. Gyakran a CSR és a fenntarthatóság szorosan összekapcsolódnak, hiszen a klasszikus rövidtávú piacorientált érdekek helyett más prioritások játszanak döntő szerepet.