A fenntartható fejlődés elméletének kialakulása


Donella Meadows

Azzal együtt, hogy a fenntartható fejlődés fogalmával csupán 1981-ben találkozhatott a világ, mégis az 1972. esztendő joggal lehetne nevezhető a környezetvédelem évének. Ekkor jelent meg ugyanis a Római Klub híres első jelentése A növekedés határai címmel, melyben Donella Meadows amerikai rendszerelemzési specialista által vezetett kollektíva munkája hívta fel a világ közvéleményét először a népesség és a gazdaság növekedésének ijesztő ökológiai következményeire, a természeti erőforrások kimerülésének és a természeti környezet szennyeződéseinek veszélyeire.

Ugyancsak ebben az évben rendezte meg az Egyesült Nemzetek Szervezete az ún. Stockholmi Konferenciát, hivatalos nevén az Egyesült Nemzetek Konferenciáját az Emberi Környezetről, mely konferencia volt az első olyan politikai fórum, ahol áttörés következett be a környezetvédelem egyetemes ügye szempontjából, továbbá ahol a világ vezető politikusai közvetlenül szembesülhettek a környezet- és a természetvédelem fontosságával. Azóta már számos világkonferencia központi témája a gazdasági növekedés környezetre gyakorolt hatása volt. Ezeken általában éles vita alakul ki a gazdaságilag fejlett államok és a fejlődő országok között, mivel a fejlett országok azt az álláspontot képviselték, hogy a környezet állapota elválasztható a társadalmi – gazdasági fejlődéstől. Ugyanakkor a fejlődő országok képviselői szerint – miközben az iparosítás perspektívájáról nem kívántak lemondani – a környezet mind romlóbb állapotáért az egyenlőtlen ipari fejlődés a felelős. Ezeken a konferenciákon egy időben és egy helyen rendszeresen megjelennek a radikálisan új utat kereső a NGO-k (Non Govermental Organisations), azaz nem kormányzati szervezetek). Ezen a konferenciák záródokumentumai csupán jelentős kompromisszumok árán születtek meg, gyakran értékelhető eredményeket nem hoznak. Létrejött az ENSZ Környezetvédelmi Programja (az UNEP), mely döntéssel a Világszervezet gyakorlatilag intézményesítette a környezetvédelem ügyét.

A Környezet és Fejlődés Világbizottságot (World Comission on Environment and Development) az ENSZ Közgyűlése 1983-ban (11 évvel a stockholmi konferenciát követően) hozta létre. A bizottság közismert nevét elnökéről Gro Harlem Brundtland norvég miniszter asszonyról kapta, működése a környezetállapot változásának vizsgálatára irányult elsősorban. A Bizottság megállapításait a Közös jövőnk című jelentésében tette közzé, amely dokumentumot az ENSZ 1987. évi őszi ülésszaka elé terjesztette. A jelentés a természeti környezet és a társadalmi változások folyamatainak kölcsönhatásait, az azokból eredő globális problémákat dolgozza fel. A jelentés sokak szerinti legnagyobb értéke abban rejlik, hogy a fejlődési rendellenességeket kiváltó globális problémák megoldása érdekében megpróbál stratégiai alapelveket megfogalmazni, felvázolja azok főbb jellemzőit és összetevőit. A jelentés a kialakult helyzetet elemezve arra a határozott következtetésre jutott, hogy a környezetállapot változás okozta probléma világméretűvé vált, s megoldása széleskörű nemzetközi összefogást és stratégiai megközelítést igényel. Ez a lehetséges megoldást kínáló stratégia pedig nem más, mint a fenntartható fejlődés stratégiája. A Brundtland Bizottság konkrét javaslata szerint az ENSZ Közgyűlésének nemzetközi konferenciát kell összehívnia annak érdekében, hogy kialakíthatóak legyenek a fenntartható fejlődés célkitűzéseinek megvalósítását elősegítő nemzetközi szervezeti és jogi intézményrendszer, továbbá ezen intézményrendszer által működtetett és felügyelt pénzügyi alapok illetve programok. A Bizottság ajánlását az ENSZ Közgyűlése elfogadta. Ezáltal került sor 1992-ben az „ENSZ Konferencia a Környezetről és a Fejlődésről” elnevezésű, nagyszabású világkonferencia megrendezésére.


Ezt követően a világ közvéleményében mindinkább felerősödött a fenntartható fejlődés, azaz a jövő iránti érdeklődés és aggodalom. Értelemszerűen ez az érdeklődés egyszersmind felelősségteljes gondolkodást tükröz. A Rio De Janeiróban rendezett Föld Csúcs Konferencia 199-ben az alábbi dokumentumok kerültek kidolgozásra:

Feladatok a 21. századra (Agenda 21) c. több-száz oldalas program igyekeztek a fejlődés és a környezetvédelem szempontjait egységes rendszerben kezelni a fenntarthatóság érdekében. A program 40 fejezetből áll, és az egyes fejezetek megnevezése önmagában is utal az elvégzendő feladatok összetettségére:


Az Agenda 21 végül is nem egy nemzetközi jogi érvényű dokumentum, hanem – amint az a fenti felsorolásból is látszik – egy átfogó programcsomag, egy javaslati paletta. Amint azt a program bevezetője is tartalmazza „Az emberiség történetének döntő pillanatát éli. Többé nem nézhetjük tétlenül a nemzetek közti és nemzeteken belüli egyenlőtlenségek állandósulását, a súlyosbodó szegénységet, éhínséget, rossz egészségügyi körülményeket és analfabétizmust, valamint az ökoszisztéma folyamatos pusztulását, amelytől pedig életben maradásunk függ. A környezeti és fejlődési szempontok integrálásával és az ezeknek szentelt nagyobb figyelemmel azonban megvalósítható az alapszükségletek kielégítése, mindannyiunk életszínvonalának emelkedése, az ökoszisztémák jobb védelme és kezelése, valamint a biztonságosabb és ígéretesebb jövő megteremtése. Egy nemzet sem képes ezt egyedül elérni; de együtt igen – a fenntartható fejlődést célzó világméretű összefogással.” 4 Annak illusztrálására, miért nem válhatott a Riói Nyilatkozat jogilag kötelező érvényű dokumentummá, legyen elegendő kommentár nélkül idézni annak 24. irányelvét: „A hadviselés eredendően pusztító hatással van a környezetre. Ezért az Államok a fegyveres összetűzések idején tiszteletben fogják tartani a környezet védelméről rendelkező nemzetközi jogot és szükség szerint együtt fognak működni e jog továbbfejlesztésében.”

További fontos továbbá az Egyezmény a biológiai sokféleségről (The Biodiversity Treaty) melynek célja a biológiai sokféleség megőrzése, komponenseinek fenntartható használata, a genetikai erőforrások hasznosításából származó előnyök igazságos és méltányos elosztása. Beleértve a genetikai erőforrásokhoz való megfelelő hozzáférhetőséget, a vonatkozó technológiák megfelelő átadását – az ezen erőforrásokkal és technológiákkal kapcsolatos jogi előírások figyelembevételével – és a megfelelő pénzeszközök biztosítását.” Az egyezményt aláíró részes felek kötelezettséget vállalnak az alábbi három fő célkitűzés megvalósítására:

Szintén jogilag nem kötelező érvényű dokumentum a Nyilatkozat a Fenntartható Erdőgazdálkodás Elveiről (The statement of Forest Principles), amelyben arra szólítják fel az egyes országokat, hogy vizsgálják felül a fenntarthatóság érdekében az erdőgazdálkodás terén kialakult gyakorlatukat. Ez a dokumentum kimondja, hogy „az erdők ügye nem választható el a környezet és fejlődés ügyének és jövőjének egészétől”, így szándéka szerint követendő irányt kíván meghatározni az egyes országok számára a fenntartható erdőgazdálkodás terén.

A Riói Csúcs egyik jelentős pozitívuma volt a Globális Környezeti Alap (Global Environmental Facility, GEF) pénzügyi támogatási rendszer jóváhagyása, valamint az éghajlat változási keretegyezmény, és a biológiai sokféleségről szóló egyezmény. A Riói Föld Csúcsot követően 1997 júniusáig a világ több mint 1.800 települése készítette el az Agenda 21 ajánlásai alapján a saját helyi Adenda 21 programját, s mintegy 150 országban jött létre nemzeti szinten (így hazánkban is) fenntartható fejlődés bizottság.