Környezeti szempontok és versenyképesség

A Magyarországon működő vállalatok környezeti gyakorlatáról igen kevés rendszerezett információ áll rendelkezésre. Még az egyes iparágak szennyezési adatai sincsenek ágazati szinten aggregálva, holott ezen mutatókat a felügyelőségeknek be kell jelenteni. Még nehezebb az olyan kérdésekre válaszolni, amelyek a hazai ipar környezettudatosságának fokát firtatják. Ezért szolgált nagy örömünkre, hogy a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Vállalatgazdaságtan tanszékén átfogó versenyképességi felmérésének keretében a kutatók azt is megvizsgálták, mennyire stratégiai tényező a környezettel kapcsolatos viselkedés A kutatás a vállalati versenyképesség és a környezetvédelem egyes összefüggéseit igyekezett feltárni; vagyis azt, hogy a hazai vállalatok stratégiai szempontból miként viszonyulnak a környezetvédelem ügyéhez. Két lépésben közelíteték meg a problémát. Elsőként arra voltak kíváncsiak, hogy a vállalatok milyen környezetvédelmi teljesítményt tudnak felmutatni. A következő lépésben pedig a környezetvédelmi teljesítmény mutatói alapján a karakterisztikus vállalati környezetvédelmi stratégiák azonosítására tettek kísérletet. (Forrás Pataki György, Boda Zsolt KÖVET 2009. hírlevelében)

Elméleti kiindulópontunk szerint a vállalati környezetvédelmi teljesítményről csak akkor kapunk teljes képet, ha a szennyezést és az ökológiai hatásokat leíró mennyiségi mutatók mellett a vállalat alapfolyamatainak működését jellemző mutatókat is kidolgozunk (pl. környezetvédelmi beruházások, környezetvédelmi képzés stb.), illetve ha kísérletet teszünk a vállalat ún. környezetvédelmi képességeinek felmérésére. Ez utóbbinak egyik legfőbb letéteményese a különböző vállalati környezetvédelmi intézmények rendszere (környezetvédelmi igazgató, bizottság, stratégia, képzés, az üzleti partnerek vizsgálata, kommunikáció stb.), egy kiépült környezetvédelmi irányítási rendszer. A vállalati környezetvédelmi teljesítmény értékelése tehát nem alapulhat csupán a termelés során felhasznált anyagok és energia, illetve a működés okozta szennyezések mérésén, ezt ki kell egészítenie az olyan szemléletű mutatóknak, melyek azt értékelik, hogy a vállalat milyen mértékben integrálta a környezetvédelem szempontját általános irányítási rendszerébe és tevékenységébe.

Ennek megfelelően állították össze azt az index-csokrot, ami a mintában szereplő magyar vállalatok környezetvédelmi teljesítményét igyekszik közelíteni, mely indexek egymást kiegészítik a vállalati környezetvédelmi teljesítmény átfogó értékelésében, külön-külön igen hasznos információt hordozva e teljesítmény különböző dimenzióiról. Az index-csokor kidolgozásával a vállalati környezetvédelmi stratégiák operacionalizálására került sor, melynek eredményeként a következő index használhatók:

  1. A környezetvédelmi intézményesültség mutatója - amely azt mutatja, hogy a környezetvédelem milyen mértékben intézményesült a vállalatnál, mennyire épült be a környezetvédelem a vállalati szervezetbe és talán a vállalati működésbe. A mintában szereplő cégek négy „igen-nem” típusú kérdésre adott válaszait összegzi ez a mutató: van-e környezetvédelmi felelős a szervezeti hierarchiában; van-e környezetvédelmi bizottság a vállalatnál; van-e környezetvédelmi képzés, oktatás; valamint szerepel-e az írott stratégiai tervben a környezetvédelem.

  2. A környezetvédelmi tevékenység mutatója - amely azt jelzi, hogy a vállalat végzett-e az elmúlt három évben környezetvédelmi beruházást, és vásárolt-e környezetvédelmi szolgáltatást más vállalattól.

  3. A környezetvédelmi kommunikáció mutatója - amely az alapján áll össze, hogy a vállalat végez-e környezetvédelmi marketing-kommunikációt (azaz a cég- vagy termékreklámban környezetvédelmi utalások tűnnek fel), illetve szolgáltat-e magáról rendszeresen környezetvédelmi információkat (azaz rendszeres fórumon, kiadványban stb. értesülhetnek az érintett fogyasztók, befektetők, helyi lakosság a vállalat környezetvédelmi tevékenységéről).

  4. A környezetvédelmi innováció mutatója - amely azt jelzi, hogy a vállalat végez-e környezetvédelmi termék- vagy technológiai innovációt, illetve általában figyelembe vesz-e környezetvédelmi szempontokat termék- és technológiafejlesztései során. Az innováció kérdésköre kiemelt jelentőséggel bír: ez a környezetvédelem és a versenyképesség valódi egymásra találásának terepe, mely a környezetterhelés csökkentését ígéri. A környezetvédelmi termék- vagy technológiai fejlesztés a környezeti kockázatok minimalizálásának („tiszta” technológiák és termékek) és/vagy a hatékonyság növelésének (azaz a nyersanyag- és energiafelhasználás, valamint a káros anyag kibocsátás csökkentésének) útját jelentheti.



A számítógépes statisztikai elemzés során négy csoport adódott, melyben az első két csoportba tartozó vállalatok - a mintában szereplő vállalatok 45 százaléka - alapvetően technológiai jellegű választ adott a környezeti kihívásra. Ezek a cégek a környezetvédelmet magas szinten intézményesítik szervezetükben és jelentős mértékű környezetvédelmi tevékenységet (beruházást és szolgáltatás vásárlást) folytatnak. A környezetvédelem terén felfedezett piaci lehetőségeik szempontjából két csoportra oszlanak. Az egyik csoportba tartozó vállalatok minden dimenzióban kiemelkedő értéket tudnak felmutatni: viszonylag magasan intézményesültek, kiemelkedő környezetvédelmi tevékenységet folytatnak (azaz környezetvédelmi beruházásokat végeznek és szolgáltatásokat vásárolnak), a kommunikáció terén, de még inkább az innovációban a környezetvédelem nagy súlyt kap. Ezeket a vállalatok innovatív környezetvédelmi stratégiát folytatnak, hiszen környezetvédelmi termék- és technológiai fejlesztéseiket versenyelőnnyé igyekeznek kovácsolni, ennek érdekében pedig fokozott mértékben építik be a környezetvédelmi szempontokat innovációs és kommunikációs politikájukba – ez a mintában szereplő vállalatok 20 százalékára jellemző. Valószínű, hogy ide olyan szervezetek tartoznak, amelyek működése nagy környezetterheléssel, magas környezeti kockázatokkal jár. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy ebbe a csoportba a többihez képest több olyan vállalat tartozik, amelynek rendszeres bevallást kell beadnia a környezetvédelmi hatóságokhoz, és jóval többüknek kellett környezetvédelmi problémák miatt beruházásaikat módosítaniuk. E vállalatcsoport technológiai orientációját jelzi az is, hogy a többi csoport vállalataihoz képest sokkal sikeresebben alkalmazzák az ún. integrált környezetvédelem megközelítését is (azaz válaszaik szerint számos beruházást – döntően technológiaváltást – végeztek, ami elsődlegesen nem környezetvédelmi célokat szolgált, de eredményeképpen javultak környezetszennyezési mutatóik). A környezetvédelmi termék- és technológiai fejlesztéseik piaci lehetőségeket is jelentenek, azt mutatja, hogy 56 százalékuk válasza szerint piaci sikert könyvelhettek el innovációik eredményeként. Nem véletlen e vállalatcsoport kiemelkedése: ezek a vállalatok tapasztalják legerősebben egyes érintettjeik (angol szóval stakeholdereik) környezetvédelmi igényeit; ezeket a vállalatokat ösztökéli rendszeresen – szám szerint is – a legtöbb érintett.

A másik csoport vállalatai nem találtak, nem látnak piaci lehetőségeket környezetvédelmi teljesítményük elismertetésére, így ezek további működésük érdekében csak a minimumot igyekeznek teljesíteni. E vállalatok nagy részének (80 százalékának) kötelező környezetvédelmi bevallást benyújtania a hatóságokhoz; beruházásaikat is nagyobb arányban kellett környezetvédelmi megfontolások miatt módosítaniuk, mint a másik két csoportba tartozó vállalatoknak. Általában is inkább technológiai orientáltaknak tekinthetjük őket, hiszen az innovatívokkal együtt jelentősen felülreprezentáltak azon vállalatok között, amelyek környezetvédelmi beruházásokat terveznek a jövőben is megvalósítani, és a másik két csoportba tartozókhoz képest az integrált környezetvédelem terén is jobban teljesítenek. Mindezekből úgy tűnik, hogy ez a vállalatcsoport működésével nagyobb környezetterhelést okoz, környezeti kockázatai viszonylag magasak. Ugyanakkor a kérdésekre adott válaszaikból az is nyilvánvaló, hogy ezek a cégek kevésbé érzik a piac nyomását a környezetvédelmi teljesítményük javítására. Ezen vállalatok környezetvédelmi teljesítményét (intézményesülését, tevékenységeit) az állami szabályozás alakulása határozza meg. Sem marketing, sem innovációs stratégiájukat nem állították környezetvédelmi teljesítményük szolgálatába, ami azt jelzi, hogy e vállalatok működésükkel együtt járó, valószínűsíthetően jelentősebb környezetterhelése ellenére, nem fedeztek még fel piaci lehetőségeket a környezetvédelem terén, ebben egyelőre nem látnak versenyelőny szerzésére lehetőséget. Ezért az innovátorokkal szemben az ebbe a csoportba tartozó vállalatok defenzív környezetvédelmi stratégiát folytatnak – ide a mintában szereplő vállalatok 25 százaléka tartozik.

A harmadik csoportba – ami a mintában szereplő vállalatok 20 százaléka – olyan vállalatok tartoznak, amelyeknél magas szintű a környezetvédelem intézményesültsége, kiemelkedő a kommunikációs tevékenységük, viszont a környezetvédelmi tevékenység és még inkább a technológiai fejlesztés, innováció kevéssé jellemzi őket. Ezek a vállalatok felismerték, piaci érintettjeik (fogyasztóik, üzleti partnereik stb.) felismertették velük a környezetvédelem piaci lehetőségeit, és ezt élénk kommunikációs politikájukkal igyekeznek is kihasználni. E csoport vállalatai – úgy tűnik – technológiai oldalról kevesebbet tesznek a környezetvédelemért, ami adódhat nemtörődömségből éppúgy, mint abból, hogy működésük természeti környezetet érintő hatásai jóval kisebbek, jelentéktelenebbek, mint például az előző két csoportba tartozó vállalatoké. Miután e csoport vállalatai közül kevesebbet érint a kötelező környezetvédelmi bevallási kötelezettség, és jóval elenyészőbb számban kényszerültek beruházásaik környezetvédelmi módosítására, mint az előző csoportokba tartozók, valószínűsíthetjük, hogy e csoport vállalatainak működése általában kisebb vagy kicsi környezeti kockázatokkal jár, mint az említett csoportokéi. Kérdés, mit jelezhet a többi mutatóhoz képest magas környezetvédelmi kommunikációs index. Felmerülhet természetesen, hogy nem csupán a kisebb környezeti kockázatokról van itt szó, hanem arról, hogy ezek azok a vállalatok, amelyeket a környezetvédő szervezetek jogosan vádolnak „zöld porhintéssel”: tenni nem tesznek semmit, viszont annál többet beszélnek a környezetvédelemről. Akárhogy is, az e csoportba került vállalatok nemcsak fogyasztóik felé élnek a kommunikáció lehetőségével, hanem szállítóikat is jobban megválogatják környezetvédelmi szempontból. Ezek alapján az ebbe a csoportba került vállalatokat offenzív környezetvédelmi stratégiát folytatóknak neveztük el.

A negyedik csoportba tartozó vállalatok - a mintában szereplő vállalatok legnagyobb része, 36 százaléka – mind a négy mutató vonatkozásában alacsony értékekkel rendelkezik, szinte semmiféle környezetvédelmi aktivitást nem mutatnak: nincsenek vállalati környezetvédelmi intézményeik, nemigen valósítanak meg környezetvédelmi célú beruházásokat, ilyen szolgáltatásokat sem vásárolnak, marketing és fejlesztési politikájukban nem jelennek meg e szempontok – ezek a környezetvédelmi szempontból indifferens stratégiát folytató vállalatok. Nagy részük valószínűleg kicsi környezeti kockázatokat okoz működésével, és piaci lehetőségeket sem lát maga előtt a környezetvédelem terén. E vállalatok úgy vélik, érintettjeik sem lépnek föl komoly környezetvédelmi elvárásokkal.

Az elkülönített vállalati csoportoknak arra a kérdésre kellett válaszolni, amelyben a vállalatoknak ötfokozatú skálán kellett értékelniük azt, hogy külső környezetük egyes szereplői, működésük piaci és társadalmi érintettei milyen erősen közvetítik feléjük a környezetvédelmi igényeket. A kutatás egyik érdekes megállapítása, hogy azok a vállalatok, amelyek versenytényezőként kezelik a környezetvédelmet, sokkal inkább tapasztalják szűkebb piaci és szélesebb társadalmi környezetük ez irányú elvárásait. Megkockáztatható, hogy az egyes vállalatok érintettjeinek köre döntő befolyással lehet a vállalat környezetvédelmi orientációjára, stratégiájára. Ez az érintett kör – a mintából úgy tűnik – még nem olyan követelő a vállalatok környezetvédelmi teljesítményével szemben. Az állam, mint szabályozó hatása meghatározó. A civil szféra, az állampolgárok nyomása ugyancsak érezhető, ám mint fogyasztók e befolyással alig-alig élnek. Megkockáztathatjuk, hogy néhol működik a pozitív visszacsatolás a piaci szereplők között: a jó környezetvédelmi teljesítménnyel párosul az üzleti partnerek felé irányuló hasonló elvárás – bár ez egyelőre nem az általános eset. Mégis, amennyiben hazánkban a környezetvédelem a verseny elemévé válhat, az – a fogyasztók alacsony környezeti tudatossága és fizetési hajlandósága miatt – jelentősen múlhat azokon a vállalatokon, amelyek innovatív és offenzív stratégiát folytatnak, és természetesen ezt állami ösztönzők segítik.

A várakozásokkal ellentétben a külföldi tulajdonú vagy külföldi tulajdonossal is rendelkező vállalatok nem járnak élen sem az innovatív környezetvédelmi stratégia követésében, sem a környezetvédelmi teljesítményben általában. A magasabb szintű környezetvédelmi teljesítményű és az innovatív vagy offenzív környezetvédelmi stratégiát folytató vállalatok inkább a nagy, túlnyomórészt állami tulajdonban lévő, exportorientált ipari-építőipari és áram-víz-gáz termelő-szolgáltató vállalatok közül kerülnek ki. Fontos továbbá, hogy a fenti kutatás adatfelvétele kedvező pillanatot rögzített: az utóbbi években lezajlott nagyarányú technológiai változások kedvező környezeti hatásokkal jártak. Valószínű, hogy a versenyképesség és a környezetvédelem pozitív összekapcsolásának mikro szintű lehetőségei még nem merültek ki. Annak érdekében, hogy a hazai vállalatok tudatosan számot vessenek ezzel, és komolyan vegyék a környezetvédelmet, az jelentős részben azon fog múlni, hogyan alakulnak piaci és szélesebb társadalmi környezetük elvárásai.