Ugrás a tartalomhoz

A vízgazdálkodás alapjai

Dr. Ligetvári Ferenc (2011)

Szent István Egyetem

12.6. Síkvidéki tógazdaságok

12.6. Síkvidéki tógazdaságok

A síkvidéki tógazdaságoknál sem az egyes tavaknak, sem a gazdaságnak nincs természetes határa, hanem minden tavat töltés zár körül (68. ábra).

68. ábra. Az alföldi körtöltéses tavak

A sok töltés építése lényegesen megnöveli a beruházási költségeket, azonban sok előnyt is jelent:

  • a sík terepen mindenekelőtt nagyobb lehetőséget nyújt a tavak kedvező elrendezésére, minden egyes tavat a többitől függetlenül lehet feltölteni és lecsapolni, vagyis megteremthető a teljes belterjes és tervszerű gazdálkodás;

  • minden tóba annyi vizet lehet bevezetni, amennyire ott szükség van, átfolyó víz nincs a tavakban, minden tavat akkor lehet lecsapolni, amikor a gazdaság érdekei azt megkívánják, vagyis röviden, a vízzel gazdálkodni lehet;

  • a tavak vízmélysége egyenletesebb, mint a dombvidéki tavaké, termelésből kieső, sekély vízborítású szegélyvizek alig fordulnak elő;

  • egyik tóból nem folyik át a víz a másikba, a fertőzés tovaterjedése megakadályozható;

  • legtöbb esetben megoldható a vízi szállítás, aminek a belterjes gazdálkodásnál nagy jelentősége van, mert sok takarmányt és még több trágyát (helyettesítése szennyvízzel történhet) kell a tavakba szállítani;

  • a tápláló vízzel csak kevés hordalék juthat a tavakba, gyors feliszapolódástól tehát nem kell tartani. A kevés hordalék még előnyös is trágyázó hatása folytán, homokos talajon pedig kívánatos, mert a szivárgást csökkenti.

Termelési szempontból több előnye van a síkvidéki tógazdaságoknak, a hátrányok műszaki szempontból jelentkeznek, amelyeknek gazdaságossági kihatásai vannak:

  • a nagyobb építési költségek mellett a fenntartási költségek is magasabbak;

  • nagyon sok és költséges az elhabolás elleni védekezés, amely nehezebben végezhető el, mint a dombvidéki tógazdaságok esetén;

  • a síkvidéki tavak általában nagyobbak, mint a dombvidékiek, ennek következtében a hullámverés is erősebb;

  • a völgyzárógátas tavakat a szomszédos dombok védik a széltől, ez a védelem a síkvidéki tógazdaságoknál hiányzik;

  • sok esetben védő erdősávot csak nagy nehézségek árán lehet létesíteni a rossz (szikes) talajon; a fák hiánya miatt a rézsűbiztosításhoz szükséges karót, esetleg rőzsét csak nagy távolságból lehet beszerezni;

  • a körtöltéses tógazdaságoknál a belső lecsapolók létesítése csaknem elkerülhetetlen, míg a dombvidéki tavaknál a völgy természetes adottságaira alapozva legtöbbször nincs szükség. Nemcsak a létesítésük okoz költséget, hanem a fenntartásuk is. Erős hullámzás következtében a lecsapoló árkok gyorsan feliszapolódnak, helyesebben feltöltődnek. Az eredményes működés érdekében 2-3, esetleg több évenkénti tisztogatásuk fontos feladat, mert különben nem töltik be szerepüket, akadályozzák a tavak lecsapolását és zavartalan lehalászását;

  • a vízveszteségek nagyobbak, mint dombvidéken. A nagyobb töltéshosszon nagyobb az elszivárgás és a párolgás is jelentősebb, mint a széltől jobban védett dombvidéki tavaknál;

  • a vízzel való takarékosságra is kisebb a lehetőség, a síkvidéki tógazdaságoknak tehát nagyobb a vízigénye, mint a völgyzárógátas tavaknak.

A nagyobb építési és fenntartási költségekkel szemben termelési és üzemi szempontból annyi előnyt nyújt a síkvidéki tógazdaság, hogy hazánkban ezt kell a belterjes gazdálkodásra legalkalmasabb tógazdasági típusnak tekinteni. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az egyes tavak nagysága síkvidéken csaknem szabadon választható, addig a dombvidéken azt a terepadottságok határozzák meg.

Nem szabad azonban elhallgatni azt sem, hogy az ideális állapotokkal szemben a gyakorlatban legtöbbször engedményeket kell tenni.

A tavakat feltöltő és tápláló víz nem áll egész éven át korlátlanul rendelkezésre, a víz felhasználását más vízhasználatok is befolyásolják. A tavakat - az öntözési idény megkezdése előtt - a téli és kora tavaszi hónapokban kell feltölteni, de az elszivárgó, valamint elpárolgó víz utánpótlását is - az öntözővíz felhasználásától függően - csak szakaszosan lehet megoldani.

A teleltetők vízellátásához szükséges vizet, vagy annak egy részét a tógazdaságokban kell tárolni. Akár öntözőcsatornákból kapja a tógazdaság a vizet, akár szivattyúzás útján szerzi be, számolni kell azzal, hogy a tél folyamán legalább két hónapig nem tud vizet kapni részben a fagyok következtében, részben pedig a vízműveken elvégzendő javítási és karbantartási munkák miatt. Erre a két hónapra a tógazdaságnak magának kell a teleltetők táplálóvizéről gondoskodnia.

Ha mód van rá, akkor a két hónapra szükséges vizet a tógazdaság tavaiban - mint tározókban - kell raktározni, vagy pedig a teleltetőkből kifolyó vizet kell felfogni és visszajuttatni.

A síkvidéki tógazdaságok lecsapolása általában olyan vízfolyásba történik, amely a belvizeket vezeti le. A tógazdaság lecsapolását tehát a belvízviszonyok befolyásolják. Nem szabad a halastavakat lecsapolni olyankor, amikor a befogadók teljes kapacitására a belvizek levezetése céljából még szükség van. Ilyenkor a lecsapolást és lehalászást a belvizek levonulását követő időre kell elhalasztani. Ez hátránya ugyan a síkvidéki tógazdaságoknak, azonban a szokásos lehalászási időben csak nagyon ritkán szokott olyan belvíz előfordulni, ami a tavak lecsapolását akadályozza.