Ugrás a tartalomhoz

Karriertervezés

Dr. Budavári-Takács Ildikó (2011)

Szent István Egyetem

2. fejezet - Statikus és komplexitásra törekvő elméletek

2. fejezet - Statikus és komplexitásra törekvő elméletek

Bevezető

Cél: a hallgató ismerje a statikus és a komplexitásra törekvő elméletek lényegét.

Követelmény:

  • a hallgató tudja az alkalmasságon alapuló és a dinamikus pályaelméleteket jellemzőit

  • ismerje fel a komplex elméletek elveit

Statikus karrier elméletek

A karrierelméletek egyik nagy csoportját a statikus felfogások körébe sorolhatjuk, sajátosságuk abban jelölhető meg, hogy a pályaválasztás folyamatát egyoldalúan, a pályaválasztó és a pálya statikus egymásra hatásában szemlélik. Ezen egyoldalú preferenciák szinte minden esetben óhatatlanul a pályát választó személy és a pálya diszharmóniájához vezetnek. A statikus elméletek közé tartoznak a döntéselméletek, a pályaalkalmassági elméletek, és a pszichodinamikus elméletek. Munkánkban a két utóbbit mutatjuk be.

Pályaalkalmassági elméletek

„Megfelelő embert a megfelelő helyre!” A pályaalkalmassági elméletek előképének számító mondat 1855-ben hangzott el, Lyard angol alsóházi képviselő szájából. A megállapítás kifejezi azt a statikus pályaalkalmassági felfogást, amely szerint minden pályára, munkahelyre, pozícióra van egy alkalmas személy, aki képes azt ellátni. A feladat csupán az, hogy megkeressük ezt az egyént. (Budavári-Takács, 2009)

Az alkalmasság kérdése az ipari forradalom után, a munkamegosztás megindulásával került az érdeklődés homlokterébe. Az az elképzelés alakult ki, hogy az emberek különböző mértékben rendelkeznek képességekkel, amelyek különböző mértékben teszik őket alkalmassá egy egy pályára. A pályaalkalmassági elméletek lényege, hogy az egyén személyiségének és a pálya konkrét szakmai követelményeinek az összeillését vizsgálják. Itt Frank Parsons (1854-1908) nevét kell megemlíteni, aki az USA-ban a pályatanácsadás atyjaként ismert. (Budavári-Takács, 2009)

4. ábra. Frank Parsons (1854 – 1908). forrás: www.xtimeline.com

A pályaválasztás szerinte egy olyan lehetőség, amely a pályaválasztókat személyiségjegyein keresztül összekapcsolja a pályák világának szakmai követelményrendszerével. Parsons úgy gondolta, hogy 1. minden ember személyiségjegyei egyéni fejlettségének megfelelően alkalmassá teszik őt egy pályára; 2. az egy azonos pályán tevékenykedőket meghatározott, a pályára jellemző képességek és személyiségjegyek jellemzik; 3. az egyéni pályasikert és a szakmai elégedettséget, a pályaalkalmassági követelmények és az egyéni alkalmassági jegyek megegyezőségének mértéke határozza meg; 4. a pályaválasztás meghatározott időpontra korlátozott egyszeri esemény; 5. egy pálya választása lényegében tudatos, racionális probléma-megoldási és döntési folyamat. (Budavári-Takács, 2009)

Az alkalmasság vizsgálatokkal kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok és kutatások, a pszichológia vizsgálómódszereinek fejlődése, a pszichotechnika kialakulása, ill. a tesztek egyre pontosabbá válása idővel rádöbbentette a kutatókat arra, hogy az egyén több pályára is alkalmas és egy adott pályán való sikerességhez több képesség együttállására, vagyis egy bizonyos képességstruktúrára van szükség. (Budavári-Takács, 2009)

A pályaalkalmassági megközelítés leginkább a munkahelyi vagy iskoláztatási céloknak megfelelő kiválasztásra, szelekcióra volt alkalmas. Ez a szemlélet él tovább ma is, amikor a szervezetekben a kiválasztás folyamatában alkalmassági vizsgálatokkal találkozunk. Ezeket a vizsgálatokat a munkáltatók a toborzás-kiválasztás folyamatában alkalmazzák és elsősorban azt várják tőlük, hogy előre jelezzék a dolgozók későbbi munkahelyi magatartását (pl. munkateljesítmény, beilleszkedés, vezetői képességek, stb.). A mai pályaalkalmassági vizsgálatok célja nem csupán az, hogy a legmegfelelőbb képességekkel rendelkező embert a legmegfelelőbb munkakörbe helyezzék, hanem egyéb, más szempontok is megjelennek a vizsgálatokkal kapcsolatban. Ilyen szempont lehet a baleset megelőzést szolgáló képességek vizsgálata, vagy a csapatépítés, vagyis amikor egy már meglévő munkahelyi közösségbe keresnek egy adott szerepre valakit. (Klein, 1998)

A pályaalkalmassági elméletek szerint a pályaválasztás egy racionális döntés, amelynek célja, hogy különböző módszerek segítségével megmérjük az egyén különböző paramétereit, adottságait, majd összevessük a pályák jellemzőivel és ezek alapján előre jelezzük, amely pályákon lesz az egyén a legsikeresebb. (Budavári-Takács, 2009)

A pályaalkalmassági elméletek előnye, hogy óriási segítséget nyújthatnak az egyénnek abban az esetben, ha az alkalmazott módszerek jól kidolgozottak, validizáltak, és sztenderdizáltak. Az elmélet hátránya azonban, hogy nem veszi figyelembe a tesztdiagnosztikai módszerek hiányosságait (pl. korlátozott érvényesség), a személyiség és a munka világának állandó és dinamikus fejlődését, változásait, és a pályakeresés és pályafutás időbeli lefutását. (Budavári-Takács, 2009)

Pszichodinamikai elméletek

A pszichodinamikai elméletek lényege, hogy a pályaválasztási, pályaépítési folyamatban a magatartást, a személyiséget mozgató, irányító tényezőkre teszik a hangsúlyt. Ilyen tényezők lehetnek az ösztönök, különböző szintű motivációk, de lehetnek értékek is. A pálya- és munkaválasztás pszichoanalitikai koncepcióinak kiindulási pontját S. Freudnak a korai gyermekkori ösztönökről vallott nézetei adják. Szerinte a személyiségben működő energiák akár agresszió, akár önszeretet, akár erotikus energiák áttolhatók a munka, illetve az emberi kapcsolatok területére. Ezeknek az eltolásoknak vagy áttolásoknak lényegét a szublimálással fejezhetjük ki. A szublimáció az alacsonyabb rendű ösztönös indítékok szellemi vagy alkotó tevékenységben való kiélését, megmunkálását jelenti. (Budavári-Takács, 2009)

Bordin (1963) és munkatársai szerint a szublimálás a szakmai munka esetében „... minden, a közvetlen kielégülésre szolgálótól eltérő tevékenység...” Bordin szerint három elemből álló folyamat jellemzi az emberi fejlődést: a táplálékfelvétel, a testen való úrrálevés és a környezeti ingerek leküzdése. A felnőtt ember komplex tevékenységei ugyanazokon az ösztönforrásokon alapulnak, mint a gyermekek egyszerű magatartásformái, s az igényeknek az egész élet folyamán történő állandó módosulása ellenére az alapstruktúrájuk már az első hat életévben kialakul. A foglalkozási lehetőségek kikeresése az iskola alatt történik, azonban az, hogy milyen erők fogják majd irányítani, korai gyermekkorban eldől. Bordin és munkatársai úgy gondolják, hogy az ösztönök alapján történő pályaválasztás csak akkor jön létre, ha az egyént a gazdasági és kulturális környezet vagy pályalehetőségek ismeretének hiánya stb. a szabad választásában nem korlátozzák. (Budavári-Takács, 2009)

Holland 1959-64 között dolgozta ki elméletét, amelynek célja, hogy ennek alapján előre lehessen jelezni a pályán tanúsított magatartás legfontosabb elemeit. Hat típust definiált, amelyek a személyiség orientálódását mutatják a külvilág felé. Szerinte a környezet is ugyan ezen típusokba sorolható. A típusok a következők: realisztikus, szociális, konvencionális, vállalkozó, művészi és kutató/intellektuális. Feltételezte, hogy ezek a típusok úgy alakultak ki, hogy egy foglalkozáscsoporton belül tevékenykedő emberek hasonló személyiségstruktúrával rendelkeznek. A hasonló személyiség struktúra azt is jelenti, hogy különböző helyzetekre és problémákra hasonlóan is reagálnak, ill. hasonló interperszonális szakmai környezetet is teremtenek maguknak. Holland szerint az emberek olyan környezeteket és pályákat keresnek, amelyek lehetővé teszik számukra képességeik és készségeik használatát, értékítéletük és hajlamaik kifejezését, valamint a nekik megfelelő szerepek vállalását, illetve a nem megfelelőek kikerülését. Holland nem hagyta figyelmen kívül az önértékelés és az intelligencia szintjét, amely determinálja a választásunkat. Fontosnak tartotta az önismeretet és önmagunk megértését, a különböző foglalkozási területek ismeretét, valamint a foglalkozási területek egyéni fejlődési lehetőségeit. Jelentős tényezőként vette számba a környezeti hatásokat, így pl. a család és a baráti kör által gyakorolt társadalmi „nyomást”, a munkaadók igényeit, valamint a gazdasági és társadalmi korlátozásokat. A gyakorlatban bevált Holland tipológiája, így a hazai vizsgálatokban is alkalmazzuk őket a pálya- és munkaprofilok elemzésében. Holland típusai a hazai adaptációban: a realisztikus típus a magyarban gyakorlatias, realista elnevezést kapta, az intellektuális típus a kutató, érdeklődő elnevezést, a művészi típus megtartotta ezt az elnevezést, a szociális típus magyar megfelelője az emberközpontú, együttműködő, a vállalkozó típus, magyarul a vezető, kezdeményező, végül a konvencionális típus magyarban szabályt követő, megbízható. (Budavári-Takács, 2009)

Komplex karrier elméletek

A komplex elméletek megpróbálják figyelembe venni a pályaválasztás folyamatában érvényesülő sokoldalú hatásokat és hatásrendszereket. A pályaválasztás komplex elméleteiben az alábbi elveket figyelhetünk meg:

  1. fejlődés elv: a pályaválasztás az életút fejlődésének integráns része

  2. személyiség elv: egy pálya választásában a személyiség törvényszerűségei, irányultsága, érettsége, stb. meghatározó

  3. tevékenységelv: a személyiség alapvetően tevékenység szabályozó rendszer, amely a pályafejlődés folyamatában manifesztálódik (Szilágyi, 2005)

Fejlődéselvet hangsúlyozó elméleteknek nevezzük a fejlődéslélektan azon elméleteit, melyek életpálya szemléletűek, és feltételezik, hogy a fejlődés egész életünkön keresztül tart. A fejlődési modellek a pályaválasztást annak az időbeni kiterjedésében és életszakaszok szerinti tagolásában elemzik. Az elméletek kiindulópontja, hogy a szakma szempontjából fontos személyiségjegyek az életnek, amelyik szakaszában jelennek meg és ekkor a környezet milyen jellemző (fázis-specifikus) befolyást gyakorol.

Ginsberg kognitív-szociális növekedés elméletében a pályaválasztási döntésalkotás folyamatára fókuszál, ugyanakkor a kamaszkori viharok és feszültségek pályaválasztást befolyásoló hatásaira is felhívja a figyelmet. Ginzberg és társai 11-24 év közötti fiatalokat vizsgáltak, , alapján felvázolták a választási és döntési folyamat fejlődéspszichológiai fázisait, amelynél az egyéni késztetéseknek a pályára vonatkozó kívánságokká történő átalakításának fajtája és módja volt a lényeges megkülönböztető kritérium. Ginzberg abból indult ki, hogy a pályaválasztás mint folyamat az előpubertás életszakaszában kezdődik el és a szakmai munka megkezdésekor fejeződik be. Ginzberg szerint a pályaválasztási folyamat visszafordíthatatlan, mivel az egyszer meghozott döntés a velük összekapcsolódó időben és munkában történt befektetéseket, az energia-ráfordítások miatt a vizsgált személyek általában nem változtatták meg és ezért a következő időszakban a pályát választó csak korlátozott mértékben korrigálhatja a meghozott döntést. Ginzberg szerint a pályaválasztás egy kompromisszum a belső és külső tényezők között, ez a folyamat pedig irreverzibilis. Három fejlődési periódust állapított meg, amely az alábbi volt (Szilágyi, 2007)

  • A fantázia szerinti választás periódusa: a pályával kapcsolatos kívánságokat elsősorban a felnőtté válásra való törekvés, valamint a pillanatnyi kíváncsiság határozza meg.

  • A próbaválasztás periódusa: fokozatosan felismerik a fiatalok a döntéskényszert a pályákra vonatkozóan.

  • A realisztikus választás periódusa: a döntésben túlsúlyba kerülnek a valóságon alapuló információk. Az egyén ekkor ismeri fel, hogy kompromisszumot kell keresnie saját kívánságai és a rendelkezésre álló lehetőségek között.

Ginzberg elméletének jelentősége, hogy a fejlődéselv gondolatát hangsúlyozottá tette a pályaválasztásban. Legnagyobb gyengeségét az irreverzibilitás fogalmának és kompromisszumkeresés fogalmának túlhangsúlyozásában és az időkeretek túlszabályozottsága. (Szilágyi, 2007)

Super egyéni pályafutás modelljében a szakmai személyiség fejlődésének öt szakaszát írja le. Az elmélet ötvözi a klasszikus pálya alkalmasság pszichológia eredményeit a fejlődés-lélektani szemlélettel. (Szilágyi, 2007)

Super tézisei (Szilágyi, 2007):

  • az emberek különböznek egymástól képességeik, érdeklődési körük és személyiségük sajátos volta tekintetében,

  • így minden ember egy sor pályára alkalmas

  • minden pálya bizonyos mennyiségű ember számára hozzáférhető

  • a (pálya) választást a szakmában való beilleszkedést állandó folyamatnak kell tekinteni

  • ez a folyamat életstádiumok egész sorában foglalható össze.

  • a személyes pályafutásmodellt meghatározza az egyén szüleinek a szociális gazdasági szintje, szellemi képességei és személyiségjellemzői, ill. az egyes rendelkezésre álló szakmai lehetőségek.

  • az életstádiumok alatti fejlődés irányítható.

  • a szakmai fejlődés az önmegfogalmazás (öndefiníció) kialakításából és megvalósításából áll

  • az egyéni és társadalmi tényezők, valamint a saját elképzelés és a valóság közötti kompromisszumra jutás folyamata, szerepe kipróbálásának folyamata.

  • a munkával és az élettel való elégedettség attól függ, milyen mértékben talált az egyén lehetőséget képességeinek, érdeklődési körének, személyiségjellemzőinek és értékítéleteinek hasznosítására

Super téziseiből következik, hogy a pályaalkalmasság lehetősége multipotenciális, és a pályaválasztás és beilleszkedés folyamatosan végbemenő fejlődést képez.

A pályán való fejlődés a növekedés és a tanulás folyamata, aamely magában foglalja a pályán való viselkedés minden pillanatát. Super bevezeti a pályaérettség fogalmát: pályaérett az, akinek a pályán tanúsított magatartása megfelel a kérdéses életkorra jellemző szakmai fejlődési folyamatnak. Egy másik fontos fogalom a szakmai pályaérettség (amelyet helyesebben lenne életpálya érettség fogalomként meghatározni): szakmai pályaérett az, aki rendelkezik tervezési készséggel, aktívan alakítja pályáját, képes informálódni, van döntési kompetenciája és realitásorientációja. (Szilágyi, 2007)

Super bevezeti a szakmai feladat fogalmát is: azok a cselekvések, amelyeket a társadalmi elvárások definiálnak, s az egyénnek a meghatározott életszakaszokban meg kell azokkal birkóznia. Super elméletének lényeges részét képzi a szakmai fejlődésnek a modellje. Super öt fő stádiumot különbözetet meg, amelyek további kettő vagy három alfázisra oszlanak. A fázisok életkori periodizációban jelenítik meg egy-egy adott életkorra vonatkozó pályával, munkával kapcsolatos személyiség fejlődési szintet. (Szilágyi, 2007)

Super elmélete a pályaválasztás és a pályán tanúsított magatartás, a karrier átfogó, komplex elméletét jelenti. Egy szélesen megalapozott összefüggő modellt nyújt, amellyel a különböző életszakaszokban a személyiség szerveződése és a személyiség fejlődése összekapcsolható a kultúrákban erre jellemző szakmai fejlődési feladatokkal és magatartás formával. Azt az alapfelismerést segíti érvényre jutni, hogy a pályaválasztás és a szakmai fejlődés életre szóló folyamat, amely a személyiséggel és a pályával kapcsolatos követelmények egymásra hatását dinamikus egységben kezeli. (Szilágyi, 2007)

Összefoglalás

A második tanulási egységben áttekintettük a statikus pályalélektani elméletek közül Parsons elméletét, majd Holland dinamikus elméletét. Ezután ismertettük a komplex elméletek alapelveit, bemutattuk Ginzberg, végül Super életpálya elméletének lényegét.

Önellenőrző kérdések

  1. Sorolja fel a statikus pályalélektani elméleteket!

  2. Foglalja össze Parsons nézeteit a pálya személy összeilléséről!

  3. Fejtse ki Holland tipológiáját!

  4. Foglalja össze a komplex elméletek lényegi elemeit!

  5. Ismertesse Ginzberg elméletét és kritikáját! 6. Vázolja fel Super elméletét is ismertesse téziseit!