Ugrás a tartalomhoz

Kommunális gépek II.

Dr. Szabó József (2011)

Szent István Egyetem

6. fejezet - Hulladékgyűjtés gépei, eszközei

6. fejezet - Hulladékgyűjtés gépei, eszközei

Ebben a tanulási egységben bemutatásra kerülnek a kommunális hulladékokhoz használt gyűjtőedényzetek, valamint a gyűjtő-szállító járművek. Elsősorban az elhordásos technológiák eszközeit tárgyaljuk, de az utolsó részben néhány szót ejtünk a vízöblítéses technológia eszközéről is.

6.1. Hulladékgyűjtő edényzetek

A hulladékgyűjtő edényzet megválasztásának szempontjai a „Kommunális gépek 1.” témakörben kerültek ismertetésre.

Az elhordásos hulladékgyűjtés három esetének eszközeit tárgyaljuk, úgymint

  • zsákos,

  • átürítéses,

  • konténeres.

Edényzet típusok

  • zsák (műanyag, vagy többrétegű papír)

  • kistartályok (35-60 liter térfogattal)

  • közepes méretű edényzet (80-1100 liter térfogattal)

  • nagytartályok (3,5 – 32 m3-es konténerek)

Mindegyik edényzettípus alkalmas a szelektív gyűjtésre is.

Hulladékgyűjtő zsák

Alkalmazási köre a kisvárosi családi házas övezetei, falvak, üdülőterületek háztartási hulladékának begyűjtésére terjed. Alkalmazható még más gyűjtőedények mellett csúcsidőszakokban (például több napos ünnep hulladéktermelése) pótlólagos tárolóedényként.

Időszaki nagyrendezvények (pl. szabadtéri, nagyforgalmú helyek, strandok stb.), gyorséttermek, talponállók higiénikus, könnyen cserélhető hulladékgyűjtő edényzeteként is használják.

A zsákok mérete 110 liter térfogatú.

A közösségi területeken használatos hulladékgyűjtő zsákok különböző típusú állványon vagy falra rögzített tartóban nyernek elhelyezést, amelyeken általában gumiszalaggal rögzítik a leesés ellen.

Hulladékgyűjtő kistartályok

A hulladékgyűjtő kistartályok közös tulajdonsága, hogy nem szabványosak, sem alakjukban, méretükben, sem anyagukban. Térfogatuk 35-60 liter körüli.

E tartályok elsősorban falvakban fordulnak elő, legtöbbször csak a háznál nem komposztálható anyagokat tartalmazó hulladék kerül bele.

A gyűjtés csak félpormentes technológiához kialakított gyűjtő-szállító járművel oldható meg.

Közepes méretű hulladékgyűjtők

A kategóriába tartozó hulladékgyűjtők szabványos űrméretűek, valamint a megfogásukhoz szolgáló felületek szintén szabványosítottak.

A közepes méretű edényzetek szabványos űrméretei:

  • 110 dm3

  • 120 dm3

  • 240 dm3

  • 770 dm3

  • 1100 dm3

Általános kívánalom az időtálló, tömör, a nedvességet fel nem szívó, sima felületű, mechanikai igénybevételekkel szemben és vegyi hatásoknak ellenálló kivitel. További követelmény a jól záródó, könnyen mozgatható fedél.

110 literes űrtartalom

A gyűjtőedényben elhelyezhető háztartási hulladék súlya maximum 25 kg lehet.

A szállítójárműbe ürítéshez a tartály fölső része biztosítja az emelőkarok csatlakozását.

A gyűjtőtartály nem rendelkezik kerekekkel. A tartály paramétereiről a műszaki tájékoztat.

120 literes űrtartalom

A gyűjtőedényben elhelyezhető háztartási hulladék súlya maximum 50 kg lehet. A gyűjtőtartály két kerékkel rendelkezik, ami megkönnyíti a tartály mozgatását. A szállítójárműbe ürítéshez a tartály fölső része biztosítja az emelőkarok csatlakozását.

A tartály rajza a képen látható.

240 literes űrtartalom

A gyűjtőtartályban elhelyezhető háztartási hulladék súlya maximum 50 kg lehet. A szállítójárműbe ürítéshez a tartály fölső része biztosítja az emelőkarok csatlakozását.

A gyűjtőtartály két kerékkel rendelkezik, ami megkönnyíti a tartály mozgatását.

770 literes űrtartalom

A gyűjtőedényben elhelyezhető háztartási hulladék súlya maximum 310 kg lehet. A gyűjtőtartály négy önbeálló, fékezhető kerékkel rendelkezik, ami megkönnyíti a tartály mozgatását. A tartály készülhet nem korrodáló fémlemezből vagy műanyagból. Rugóval könnyített, tolható fedél, mely 3 állásban is rögzíthető.

A tartályok csapos emelő és fésűs ürítő szerkezettel is üríthetők. Adattárolók beépítésére előkészítve

A korszerű edények alkatrészei az elhasználódásuk után teljes mértékben újrahasznosítható anyagból készülnek.

Létezik 660 literes kivitelben is.

1100 liter űrtartalom

A gyűjtőtartályban elhelyezhető háztartási hulladék súlya maximum 450 kg lehet. A gyűjtőtartály négy önbeálló, fékezhető kerékkel rendelkezik, ami megkönnyíti a tartály mozgatását. A tartály készülhet nem korrodáló fémlemezből vagy ma már műanyagból. Rugóval könnyített, tolható fedél, mely 3 állásban is rögzíthető. A fedél kialakítása domború, vagy lapos.

A tartályok csapos emelő és fésűs ürítő szerkezettel is üríthetők. Adattárolók beépítésére előkészítve

A korszerű edények alkatrészei az elhasználódásuk után teljes mértékben újrahasznosítható anyagból készülnek.

A fedél nyitása történhet lábpedál segítségével is.

A 770 és az 1100 literes tartályokat használják szelektív hulladékgyűjtő szigeteken. Ilyenkor a tartályok több színben készülnek és a gyűjtendő anyaghoz igazodó bedobónyílással látják el ezeket, mint például papír hulladékhoz (lapos nyílás), az üvegek gyűjtésére szolgáló nyílás 160 mm átmérőjű, az italosdobozokhoz ovális nyílással.

Az egységes színű tartályokon színes fedelek – és a bedobónyílások formái – jelzik a gyűjtendő anyagot.

Hulladékgyűjtő, szállító konténerek

Azokon a helyeken a folyamatosan vagy időszakosan nagy mennyiségű hulladék (kommunális vagy építési) keletkezik, célszerűen nagyobb térfogatú edényzetekre van szükség. Ezek az edényzetek nemcsak a gyűjtésre szolgálnak, hanem kialakításuknál fogva egyben szállításra is alkalmasak.

A konténerek nagy teherbírású, szilárd építésű, megfelelő emelőcsatlakozással és ürítésre szolgáló kialakítással rendelkeznek. Szénacélból - különleges célokra vegyszerálló koracélból – csepegésmentes hegesztéssel, különböző merevítő bordázattal készülnek.

A konténerek kialakítása nagyon sokféle, mint ahogy a gyűjtendő, szállítandó hulladék is. A leggyakoribb szilárd hulladék gyűjtő, szállító konténertípusok:

  • Oldalról felvehető láncos konténer

  • Hátulról felvehető láncos konténer

  • Anyagtároló konténer (1, 2, 3 m3, targoncával mozgatható)

  • Nyitott konténer

  • Nyitott, ajtós konténer

  • Zárt, fedett konténer

  • Zárt, fedett ajtós konténer

Oldalról felvehető láncos konténer

2,5 – 5 m3 térfogatban mind nyitott, mind zárt (fedeles) kivitelben készülnek. A kétkaros oldalról rakodó és billentő szerkezetű járművel a konténer mellé állva lehet azt mozgatni. A konténerek emelése az oldat kialakított csapokon keresztül az emelőláncok segítségével történik. Bizonyos helyeken a járműfogalom zavartalanságát csak ilyen rakodású konténerekkel és szállítójárművekkel lehet biztosítani. A konténer kialakítása lehet szimmetrikus, vagy aszimmetrikus. A képen egy aszimmetrikus nyitható fedeles oldalról rakodó kiskonténer látható.

Hátulról felvehető láncos konténer

1 – 20 m3 térfogatban mind nyitott, mind zárt (fedeles) kivitelben készülnek. A kétkaros hátulról rakodó és billentő szerkezetű járművel a konténer elé állva lehet azt mozgatni. A emelés a konténerek oldat kialakított négy csapon keresztül az emelőláncok segítségével történik.

Szimmetrikus kialakítású kiskonténer

A szimmetrikus kialakítású nyitott konténer szállítási helyzetben látható a képen.

Zárt konténerek formája a hulladék, illetve a konténerbe töltés kényelmessége szempontjainak figyelembe vételével kerül kialakításra.

Aszimmetrikus kiskonténer

Az aszimmetrikus kialakítás célja, hogy a konténer megrakodása, ürítése, hozzáférhetősége igazodjon a hulladék fajtájához, illetve a használati körülményhez, helyhez.

Egy aszimmetrikus konténer rajza látható az ábrán.

Nagydarabos hulladékok, lom, illetve építési törmelék tárolására és elszállítására 4 - 8 m3-es nyitott, vagy zárt konténereket szolgálnak. E konténerek nagyméretű beöntő nyílásai – például lenyitható oldalfal – biztosítják azon hulladékok kényelemes betöltését, amelyek méreteiknél, súlyuknál fogva más konténerben nem helyezhetők el.

Multiliftes (emelőgémes) konténerek

A nagy térfogatú multilift rendszerű emelőfüles görgős konténerek Ø 60mm-es tömöracél emelőfüllel és Ø 160-as siklócsapágyas görgőkkel készülnek. Nyitott kivitelben kb. 10-30 m3 befogadóképességgel. Kialakításuk a rajzokon látható.

Általános rendeltetésű és ajtós, valamint zárt fedeles konténer látható a képeken.

Multiliftes (sodronyköteles - kábeles) konténerek

A konténer felépítése csaknem megegyezik az emelőkaros típuséval, de itt elmarad az emelőfül. Helyette a konténer mindkét végén 2-2 görgő van, és az első görgők mögött (vagy a konténer közepénél) a sodronykötél beakasztására szolgáló csap (csapok), vagy horog van kialakítva. Itt az emelést és a rakfelületre helyezést is az acélsodrony biztosítja vezetőpálya segítségével.

Görgős konténerek felnyíló válaszfalakkal

A konténerbe különböző mennyiségű válaszfalat építenek be, amelyek függőleges helyzetben rögzíthetők. Az ürítéskor a válaszfalak rögzítését oldani kell, majd a konténer billentésével a hulladék rekeszenként kiüríthető. Ez a megoldás lehetővé teszi a szelektív gyűjtést, illetve a szelektív ürítést.

Tömörítős konténerek

A hulladékgyűjtő edényzetekbe kerülő laza anyag szállítása nem elég gazdaságos. Ezért alakultak ki a különböző rendszerű hulladéktömörítő megoldások.

A konténerek emelőhoroggal rendelkező – multilift rendszerű – szállítójárművekkel mozgathatók.

A tömörítő szerkezet lehet

  • csigás

  • présdugattyús

A csigás prések kétféle kialakítása:

  • Telepített – különálló présegység és csatlakoztatható tartály. E berendezések olyan célra ajánlhatók, ahol nagymennyiségű hulladék keletkezik. 18 – 32 m3-es tartályokkal készülnek.

  • Mobil – présegység és tartály egyben, olyan helyekre javasolt, ahol időszakosan, több helyen kisebb hulladékmennyiség keletkezik. 18 – 24 m3-es tartályokkal készülnek.

A hulladékbegyűjtés módjához igazodó garattal ellátott telepített présfej elektromos hálózati kapcsolata állandó. A présfejhez szállított konténerek csavarorsós rögzítéssel biztosítják a működés közbeni helyzetet és a megfelelő tömítettséget. A tömörítést egy vagy két csigatengely (simaszélű vagy tépőfogas csigalevéllel) végzi elektromotoros hajtással. Az anyagáramot a csigatengely előtt lévő előtörő tengely és a tengelyen lévő törőelemek biztosítják.

A telepített présgarat és a szállítókonténer csatlakozása, rögzítése látható a képen.

A csigás prés és az előtörő elhelyezkedését mutatja a kép.

A garatba töltött karton 30 másodperc alatt préselhető össze.

A csigás tömörítővel 1:10 tömörítési arány érhető el.

Különböző hulladékokkal történő töltés értékei egy 32 m3-es konténer esetében:

A préselés vezérlése elektronikusan történik.

A mobil préskonténerek esetében a szállító konténer és a préselő egység egybe van építve. Felépítése, vezérlése megegyezik a telepített présfejével.

32 m3-es és 24 m3-es préskonténer látható a képeken. Megfigyelhető a vezérlő, illetve vészleállító elhelyezkedése.

Présdugattyús tömörítő konténerek többféle méretben és különböző kialakításban készülnek. A kisebbek általában 5-12 m3, a nagyobbak 24-32 m3-es változatban készülnek. A tömörítőfej a konténer egyik végén helyezkedik el, míg a tartály ürítésére szolgáló ajtók a másikon.

A nyitott garatban elhelyezkedő présdugattyút hidraulikus munkahengerek mozgatják. a hidraulikus nyomás előállítását elektromotor biztosítja. A hulladék tömörítése elektronikus vezérlésű. A tömörítő ütemek száma (1-15 között) állítható.

A bedobó garathoz tartályemelő karok csatlakoztathatók (rászerelhető vagy mobil kivitelben), amelyek segítségéve a szabványos hulladékgyűjtők (110 – 120 – 240 – 770 – 1100 literes) beüríthetők.

A kisebb préskonténerek szállítása láncos emelős szállítójárművel történhet, a nagyobban multilift rendszerű szállítóeszközzel.

Zöldhulladék begyűjtés eszközei

A kommunális hulladék szervesanyag-tartalmának csökkentése kiemelt célja az Európai Unió környezetpolitikájának, mivel a hulladék szervesanyag-tartalmának bomlása következtében nagymértékben nő az üvegházhatású gázok mennyisége a légkörben. Ezért a városias környezetben egyre terjed a kerti zöldhulladék (lomb, fa- és bokor-nyesedék, nyírt fű és gyom) begyűjtése. A zöldhulladékot külön erre a célra rendszeresített, vagy a lakosság által biztosított hulladékzsákban helyezik ki a gyűjtésre megjelölt helyeken. Az így összegyűjtött zöldhulladék komposztálásra kerül.

Az elszállítás végezhető félpormentes hulladékgyűjtő célgépekkel, vagy platós tehergépkocsikkal.